Donald Trump amerikai elnök kérésének engedve Izrael és Irán is arról számolt be hétfőn, hogy leállították az egymás ellen indított rakétacsapásokat.
A két ország között vasárnap újult ki a fegyveres konfliktus, miután Irán a tűzszünet megsértéseként értékelte a libanoni főváros déli kerületei ellen intézett izraeli légicsapásokat, majd válaszként több rakétasorozatot lőtt ki izraeli célpontokra vasárnap késő este.
Az izraeli légierő ezért hétfőre virradóra katonai célpontokat, valamint egy petrolkémiai üzemet támadott Irán nyugati és középső részén. Közlésük szerint az üzemben az iráni rakétaprogramhoz szükséges nyersanyagokat állították elő; az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Haditengerészete (IRGCN) pedig bejelentette, hogy válaszul egy hasonló izraeli üzemre mért csapást Haifában.
Az amerikai elnök ezt követően, az internetes közösségi oldalán szólította fel azonnali tűzszünetre a két országot hétfő kora reggel. A később közzétett bejegyzéseiben pedig azt írta hogy a béketárgyalások folyamatban vannak, de az iráni kikötők amerikai blokádja a végleges megállapodás megkötéséig érvényben marad.
Az iráni katonai parancsnokság hétfői nyilatkozata szerint az Izraeli támadásokra adott "fájdalmas" válaszcsapások után a fegyveres hadműveleteiket leállították. Ugyanakkor kiemelték, hogy "ha az Irán és Dél-Libanon elleni izraeli agresszió folytatódik, akkor Irán sokkal súlyosabb akciókkal fog válaszolni, mint korábban".
Izraeli részről hétfőn egy magas rangú tisztviselőt jelentette be, hogy Trump elnök kérésére leállítják az Irán elleni csapásokat. A tisztviselő az őt idéző 12-es tévécsatorna szerint kiemelte, hogy ha a Hezbollah folytatja az izraeli városok elleni támadásait, akkor Izrael újra támadni fogja Bejrút déli külvárosait és a Hezbollah dél-libanoni bázisait.
Korábban izraeli és iráni katonai források is arról számoltak be, hogy mindkét ország fegyveres erői felkészültek egy újabb egymás ellen vívott, akár hosszabb ideig tartó konfliktusra is.
(MTI nyomán)





