Érdemes és tanulságos lehet még egyszer megemlékeznünk arról a gennyes médiaváladékról, amely dr. Jeszenszky Géza egyetemi jegyzete kapcsán, az abban leírt – a cigányság endogámiájával kapcsolatos – mondat nyomán fakadt ki, és szennyezte be mentális környezetünket.
Antall József egykori külügyminisztere ugyan számos tettével rászolgált, hogy alázatos nyelvcsapásait szabadkőműves rabtartói később ne ostorcsapásokkal hálálják meg, elegendő itt csupán az ukrán-magyar alapszerződés nyélbe ütésére utalnunk, melyben kecskeszakállú külügyérünk a mi nevünkben előre és végleg lemondott a Trianonban elrabolt kárpátaljai magyar területekről, ami ugyebár kimeríti a hazaárulás tényállását. Naiv módon hitte hát az oktalan, hogy így elkerülheti a goj intellektuelek szokásos sorsát; de lám, a cionista bérencből most mégis egy csapásra kegyvesztett és kiközösített „rasszista” lett. A zsidó politikai maffiához ezer szállal kötődő Jeszenszkyt kiátkozták volt pajtásai, mert a cigányságról olyan megállapítást tett, ami talán a zsidóságra is igaz lehet. Hiszen senki sem vitatta, hogy az ókorban, vagy manapság a III. világban még mindig elterjedt az endogámia; de a cigányság és a zsidóság az a két nomád nép, aki a nyugati kultúrkörben élve sem vetkezte le ezt az állatvilágra jellemző nemi viselkedési modellt.
Dr. Czeizel Endre, a nyugalmazott, jobb sorsra érdemes orvos-genetikus kutató, megpróbált békéltetni a felek közt, de – ahogyan ilyenkor lenni szokott – szélt vetett, vihart aratott. Czeizel doktor életpályájának számtalan eleme lehetett szálka ellenségei szemében. Felvidéki cipszer származásán kezdve, a kispolgári szülői házon, a katolikus, vallásos nevelésen és iskolán át egészen az orvostanhallgató fiatalember ’56-os szerepvállalásáig. Ha korábban nem, eddigre világossá kellett vállalnia előtte, hogy a tudományos karrier lehetőségének áraként kompromisszumokat kell kötnie. Persze 1972-ben, mikor hosszas unszolásra belépett a pártba, nem sejthette, hogy ha ez rövidtávon talán egyengetni tudja pályáját, hosszú távon társadalmi hitelességének rovására válik. Hiába igyekezett megfelelni a gengszterváltó vetésforgó Gurbán-Orcsány kormányok mindenkori politikai elvárásainak, ettől pályája csak annál bukdácsolóbbá vált. Politikai tévedéseit ma már sajnálkozva vallja be. (A Czeizel-ügy. Pályám tükrében) De sok ballépésére ma is büszke. Hiába dicséri Aczél György, Csehák Judit, vagy Marx György elvtársakat visszaemlékezéseiben. Hiába vett át kitüntetéseket Göncztől vagy a hazudozó Gyurcsány másfél év múlva véressé váló kezéből. Hiába hivalkodik a csaló Elie Wiesel barátságával. A zsidók, személyes bemószerolás tekintetében megelőzték a kommunista pártot is, melyet tönkretételünkre alapítottak. A tehetséges gojnak először mindig hízelegnek, előkészítve pályája későbbi irányítását. Ahogyan Czeizel életrajzi kötetében írja:
„Az elmúlt években tudatosult bennem, hogy fent említett patrónusaim mind zsidó származásúak voltak. Jómagam római katolikus családba születtem. Ez azért érdemel említést, mert bizonyos vélekedés szerint a zsidók csak a hozzájuk hasonló származású embereket támogatják. Ha visszagondolok gyermekkoromra, a családunkban otthon enyhén antiszemita légkörben cseperedtem fel. … Az utóbbi években némelykor amiatt kritizáltak, hogy túlságosan felértékelem a zsidókat. … a zsidóságnak a géniuszok közt sokkal magasabb az aránya, mint ahogy azt a népességen belüli részesedése alapján várnánk. Ennek valószínűleg a több ezer éves, írásra-olvasásra alapozott kultúra lehet a magyarázata, amely az egyik legfontosabb értéknek a tudást tekinti. S talán ezért kedveltek…” (Czeizel Endre: Élet-leltár, A magzatok védelmében, 50.old.)
Az embernek sírni lenne kedve a fentebbi szöveg naivitásán. A művelt és bölcs kutató teljességgel elfeledkezik arról, hogy más, még régebbi író-olvasó, tudásközpontú kultúrák is léteztek. A sumér, az indiai, a szkíta (magyar), az ó-egyiptomi, a kínai, a közép- és dél-amerikai. Ezek között mért nincs annyi Nobel-díjas? Náluk éppúgy fontos a taníttatás, a versenyszellem a felemelkedésért. Czeizel még sosem hallott arról, hogy a zsidóknak azért fontos a tehetséges gojok felkarolása, hogy később benyújtsák a számlát, és jó kapcsolataikat szükség esetén a maguk javára kamatoztassák? És hogy – miután a goj barát – haszontalanná válik számukra, sárba lökjék? Sosem hallott még arról sem, hogy kimagasló eredményeiket nem elsősorban képességeiknek, vagy szorgalmunknak, hanem fajtársaikat bármely áron pozíciókba segítésük révén érik el? (Hogyne hallott volna, hiszen a tudósok gének, dilemmák c. könyvében csaknem 20 oldalt szentel a zsidóság elemzésének 326-343. old. Ebben írja:”A korábban Nobel-díjat elnyertek szavára közismerten adnak az új jelöltek kiválasztásakor, sőt a végső nyertesek kijelölésekor is. S mivel az eddigi Nobel-díjasok között számottevő a zsidó származású tudósok részesedése, és a zsidókat tragédiákkal teli történelmük megtanította bizonyos összetartásra, talán ez a szempont sem hagyható figyelmen kívül.”) És vajon kevés lett volna befolyásuk, hogy a genetikus barátságáért hálából megmentsék, mikor „Czeizel-ügyben” az örökbeadási botrány során perbe fogták, meghurcolták és pénzbírságra ítélték? Hiszen bebizonyosodott, hogy nem tudott a visszaélésekről, melyeket munkatársai a háta mögött követtek el! Hol voltak akkor e jó barátok? Czeizel azon siránkozik, hogy a korábban érte rajongó média képviselői támadták a leggyalázatosabban. Aligha ne tudná, hogy a média is az ő kezükben van! Ismerve beteges felsőbbrendűségi komplexusukat, nem lennénk meglepve, ha az igazságszolgáltatás őt elmarasztaló figuráinak baráti köreiben is reájuk találnánk…
Czeizel tehát karakán módon kiállt volna, a maga salamoni ítéletével, mind Jeszenszky, mind a „megsértett” cigányság védelmében. Azt állítva, hogy mindkét félnek igaza van a maga szempontjából, az érem egy-egy oldala két féligazságot mutat. A ex-külügyérnek igaza van abban is, hogy a cigányság köreiben magasabb a rokonok közti nemi kapcsolatok száma, és abban is, hogy soraikban magasabb az értelmileg visszamaradottak aránya. Viszont az első és a második (statisztikailag igazolt) tényállás között nincs ok okozati összefüggés! Czeizel azt állította, hogy az értelmi visszamaradásért egyedül az iskolába járatás hiánya felelős. Példaképp hozta a szintén endogám zsidóságot, amely rokoni nemi kapcsolatai ellenére az átlagosnál okosabb, mivel szorgalmasan tanulván képzi magát. Békéltető magyarázatával a genetikus csak azt érte el, hogy Osztolykán őt is lerasszistázta, mondván: Ez a társadalmi problémák veszélyes „etnicizálása”.
Emellett azonban Czeizel szembe került saját szakmai eredményeivel is. Okos ember lévén nem kellett hazudnia, csupán kertelt, mellébeszélt, köntörfalazott, nevezzük, ahogy tetszik. Először is: eleve kikerülte annak leszögezését, hogy az I. fokú vérfertőzés (szülők- gyermekek és testvérek közti viszony) aránya is kiemelkedő arányú a cigány népesség sorai közt. E témát elhessegette azzal a megjegyzéssel, hogy ez már kriminológiai terület. Pedig őt csak akkor köti az orvosi titoktartás, ha konkrét személyt nevez meg, akkor nem, ha a statisztikákról beszél, és e jelenség genetikai következményeiről. Épp Czeizel tanításaiból tudjuk, hogy a kromoszómákban rejlő, lappangó hibák megjelenése annál valószínűbb, minél közelebbi rokonok gyermekről van szó. Hiszen közeli rokonok esetén nagy az esélye, hogy a kromoszóma hibái a szülőknél azonos helyen vannak, vagyis a károsodásnak nincs alternatívája. Tehát a II. fokú vérfertőzés (féltestvérek, unokaöcs - nagynéni, unokahúg-nagybácsi) esetében is még nagy eséllyel számíthatunk a magzat károsodására. Az unokatestvérek esetében ez a veszély állítólag már elenyésző. Azonban ennek ellene mond Toulouse Lautrec, az örökletes betegség következtében nyomorékként született francia festő, akinek szülei unokatestvérek voltak, s akinek példáját Czeizel oly előszeretettel részletezi több genetikai szakkönyveiben.
Czeizel a zsidósággal kapcsolatban mostanában elhallgatja, amit Nobel-díjasokról írt könyvében részletesen kifejt, hogy évezredes endogámiájuk következtében számos betegség előfordulási aránya magasabb köreikben, mint más populációknál (pl. a súlyos örökletes betegségek tucatja). Most úgy tesz, mintha nem tudna róla, hogy bizonyos zsidó körökben örökletes betegségek miatt kötelező a genetikai tanácsadás, és olyan párokat, melyekben mindkét fél hordoz veszélyes betegségre való hajlamot, nem ad össze a hitközség.)
A cigányság viszont aligha fog eljárni genetikai tanácsadásra, mielőtt nemi kapcsolatba lép rokonaival. Mert a genetikai tanácsadáson kikérdeznék, hogy családfájában visszaemlékszik-e valaki valamely örökletes betegségre. De hogy is tudhatná meg ezt például apjától, annak családjáról, ha történetesen azt sem tudja, ki az? Amiről Czeizel doktor még hallgat, az a tény, hogy nem mindegy: egy egyébként endogámiától mentes családból két unokatestvér számára mely esélyei vannak az egészséges magzat foganásához, vagy egy olyan családban élő unokatestvérpárnak, melynek szinte minden tagja válogatás nélkül párzik egymással! Nem szükséges matematikusnak lenni ahhoz, hogy belássuk, nem csak az iskolakerülés miatt lesz fogyatékos és beteg a cigány populáció!
Összegezve: az idős szakember jót akart, szolidaritásból menteni Jeszenszkyt, miközben igyekezett lojális maradni mind zsidó barátaihoz, mind a polkorrekt cigánypolitikához. mit ért el mindezzel? Cigányai lerasszistázzák, zsidói pedig nem kelnek védelmére. Hogyan is mondja a magyar? Aki korpa közé keveredik…
Kapcsolódó:
