Az öt napon belüli, immár második – s az év folyamán ezt követően ki tudja még hány – ún. holokauszt-emléknapot köszöntsük díszkivilágítással, s egy halhatatlan német mester, Herbert von Karajan vezényletében hallgatható és látható – az ünnep szelleméhez illeszkedő – zseniális remekmű, Beethoven IX. szimfóniája zárótételének egy részletével, az Örömódával. Karajan „megbocsáthatatlan bűne” az volt, hogy 1933-ban belépett Adolf Hitler pártjába, és a Führer ünnepelt karmestere lett. Aki - tetszik, nem tetszik - a 20. század legnagyobb formátumú államférfia volt. A Westdeutscher Beobachter a következőképpen méltatta a mestert: "ő az az ember, aki a mi újjászerveződő művészeti életünket el tudja indítani abban a szellemben és abban az irányban, amelyet a nemzetiszocializmus követel."
 Herbert von Karajan |
Karajan kezdetben Aachenben végzett úttörő munkát az új Németország elvhű zenéjének érdekében. 1937-ben először vendégszerepelt a bécsi Staatsoperben. Legendássá lett azáltal, hogy partitúra nélkül dirigált, szuverén módon uralta a zenét, pálcája nyomán csoda történt a Reich zenei életében.
1938. április 20-án, Adolf Hitler 49. születésnapján Beethoven Fideliójának ünnepélyes bemutatásával fejezte ki tiszteletét a Führer iránt. Debütálását a Berlini Filharmonikusokkal mindenki nagy eseménynek tartotta. Az Allgemeine Zeitung így írt: „Abszolút önálló, markáns személyiség: a zenei élmény elementáris szenvedélyét, a férfias akaraterőt és szellemi koncentrációt testesíti meg…” 1939 júniusában Pál jugoszláv régensherceg tiszteletére a Führer ünnepi előadást óhajtott végignézni az Operában. A nemzetiszocialista operának tekintett, Wagner komponálta A nürnbergi mesterdalnokokat vezényelte. Hitler kedvenc operájának, a nemzetiszocializmus hivatalos művészi szimbólumának előadása hódolat jele volt a Führer és vendégei előtt.
Sikerei azt eredményezték, hogy Göring birodalmi marsall, porosz miniszterelnök, meghívta a berlini Staatsoperhez. Közreműködhetett egy olyan előadásban, amely a Harmadik Birodalom legjobb művészeinek a vállán nyugodott, ez felért a rezsim minden szempontból kötelezettséget jelentő kitüntetésével. A nagy siker meghozta Karajan számára az első lemezfelvételt is, Mozart Varázsfuvolájának nyitányát.
Énje elválaszthatatlanul összeforrott a közönséggel, amelytől válaszként megkapta az önfenntartáshoz szükséges sikert. Ettől megerősödik az önmagába vetett hite, amely aztán lenyűgözően visszahatott a környezetére. Karajan a nemzetiszocialista állam kulturális megbízottja, misszionáriusa volt, feladataként kapta a Harmadik Birodalom kultúrfölényének hirdetését.
Megbízták a berlini Staatsoper szimfonikus koncertjeinek dirigálásával.A Staatsoper zenekarral összesen öt lemezt adott ki. Karajan lemezpiaci értékét korán felismerték és alaposan ki is használták. A háború végéig a Deutsche Grammophon Gesellschafttal huszonhárom lemezt produkált. Goebbels propagandaminiszter javaslatára Karajan megkapta állami karmesterré való kinevezését. A kinevezést Hitler aláírása emelte jogerőre. Karajan ezzel megérdemelten pályája csúcsára érkezett.
1940 végén Karajant elküldték a meghódított Franciaországba, hogy képviselje a német nemzetet, rokonszenvet ébresszen iránta és bemutassa a német kulturális fölényt. Párizsban nagy propagandamunkát végzett.
A zene és a politika összefonódása a Harmadik Birodalomban a rendszer lényegéhez tartozott. Az 1945 utáni általános dekadencia korában bármikor, amikor szó esett a Harmadik Birodalomban játszott szerepéről, Karajan férfias módon vállalta múltját, soha nem gyakorolt meakulpát. Azt nyilatkozta: „semmiféle lelkiismeret-furdalásom nincs… ugyanúgy csinálnám megint”. Nagyon helyes, sok ilyen zseniális férfira lenne szükség a mai Európában!
Sixtus Beckmesser - Kuruc.info, Nürnberg
