A január 17-i újabb holokausztos ömlengésekre az adott alkalmat, hogy 69 esztendővel ezelőtt, január 17-én szabadították fel a hazánkat megszálló szovjet csapatok a budapesti gettó területét. Hogy mennyire nem volt akkoriban (sem) magyar-zsidó közös sors, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ami a zsidóság számára győzelem volt és öröm, az a magyarságnak vereséget és tragédiát jelentett.
 Szokásos bűntudatkeltés a budapesti Dohány utcai zsinagógában |
„Nem volt értéke az emberi életnek a holokauszt idején, amikor megkülönböztették, üldözték a zsidóságot és 6 millió európai, ezen belül 600 ezer magyarországi áldozata lett a népirtásnak” – hazudta Deutsch László főrabbi a budapesti Dohány utcai zsinagógában tartott ünnepségen. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy 1945 óta Majdanekben 1,5 millióról 60 ezerre, Auschwitzban 4 millióról 1,5 (sőt 1,1) millióra, Mauthausenben 2 millióról 95 ezerre (akik közül csak 14 ezer volt zsidó) módosították az áldozati számokat, miközben a 6 milliós dogmán nem változtattak. Hát mindenkit komplett hülyének néznek?
Deutsch szerint a sebek, „amelyeket a vészkorszakban az emberi gonoszság ejtett rajtunk, soha nem tudnak begyógyulni, mert begyógyíthatatlanok”. Világos beszéd: az úgynevezett holokausztért az idők végtelenségéig bűntudatot kell éreznünk, no és persze fizetnünk is örök időkig kell. A főrabbi a magyarság bűntudatának ébren tartása céljából nem mulasztotta el kiemelni: „Nem csak a német nácik, hanem sok más ember, köztük a magyarországi hatóság képviselői is részt vettek a deportálásban”.
A főrabbi a továbbiakban arról elmélkedett, hogy „az anyagi károkat lehet pótolni, de az emberi veszteségeket soha”, ezért „soha nem feledik el” a mártírjaikat. Rendben van, de nem lenne lehetséges, hogy mi magyarok is megemlékezhessünk a mi mártírjainkról? Mert az ő mártírjaik áldozatok és hősök, a mi mártírjaink „tömeggyilkosok”, és „nácik”, akikről megemlékezni is tilos. Hol van itt a híres zsidó tolerancia?
Majd a főrabbi kijelentette, hogy az évforduló alkalmából örülhetnének, hogy 69 éve felszabadult a budapesti gettó, de a vészkorszak idején a többség odaveszett, mert „könyörtelenül meggyilkolták” őket. Ezért emlékezni és emlékeztetni kell a mártírokra, „akiket soha nem felejtünk”, akiket embertelenül elhurcoltak otthonaikból és „lelketlenül, szívtelenül elpusztítottak” – fejtegette Deutsch, elmulasztva megemlíteni, hogy egyrészt a háborúskodó felek mindegyike gyilkolt, tehát nem csak a vesztesek, másrészt az „otthonaikból elhurcoltak” jelentős része a harci cselekményeknek, illetve a járványoknak lett az áldozata.
A főrabbi szavaiból az is kiderült, hogy noha ő a legteljesebb együttérzést követeli saját népe megpróbáltatásai miatt, de nagy ívben tesz a magyarság szenvedéseire: emlékezni kell a „hős katonákra", akik lerombolták a gettó falait, és az embermentőkre is, akik életüket kockáztatták - állapította meg.
Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete szintén a magyarok sokaságát legyilkoló, százezreket rabságba hurcoló, hazánkat megszálló Vörös Hadsereget dicsőítette, bizonyítva ezzel, hogy semmiféle rokonszenvet nem érez a magyar nép irányába. „A fővárosi gettóban életben maradt 70 ezer zsidó ember, akiket a Vörös Hadsereg mentett meg, így a szovjet katonák jelentették a zsidóságnak a megmenekülést a náci pokoltól, s ezt a történelmi tényt nem lehet elvitatni” – jelentette ki a nagykövet, hozzátéve, hogy „a magyar társadalomnak tudomásul kell vennie mindenkinek a fájdalmát, ezek közül egyet sem lehet kicsinyíteni”. De vajon Ilian Mor tudomásul veszi-e a magyar nép millióinak a fájdalmát, mely a múltban részben éppen a „dicsőséges” Vörös Hadsereg és a kommunisták terrorjából fakadt, a jelenben pedig a globális karvalytőke pusztításának számlájára írható?
 Az izraeli nagykövet mondja meg, hogy mit írjanak a magyarországi történelemkönyvek (Nem vicc, lásd kapcsolódó anyagunkat!) |
Ilian Mor szerint a holokauszt 70. évfordulója alkalmas arra, hogy „megbocsásson egyik fél a másiknak”, „a polgárok egymásra találjanak, a társadalom kibéküljön önmagával", és felvegyék a küzdelmet az antiszemitizmussal. Ami a kibékülést illeti, már rég megtörtént volna, ha a cionisták nem a magyarság szolgasorba süllyesztését tekintenék egyik céljuknak. A nagykövet azonban meglepő módon igazat is mondott: „A nemzeti megbocsátást hátráltatja, ha valaki ideológiai okokból át szeretné íratni a történelmet, minden ilyen próbálkozás akadályozza a gyógyulást” – közölte. Pontosan így van. Ezért kellene végre abbahagyni a múlt meghamisítását.
Majd Vámos Tibor akadémikus emelkedett szólásra, aki elpuffogtatott jó néhány közhelyet. Az emlékezés „az élőknek szól és a jövőt alakítja”, közölte például, majd felmondta a hivatalos szöveget az antiszemitizmus okait illetően: „A történelemben visszatérő ciklikussággal megjelennek a gyilkos indulatok, a gonoszság ezer arca, ami a tudatlanságból és az irigységből fakad. A holokauszt idején a bűnbakok ideológiája állampolitikai szintre emelkedett, antiszemitizmusba és a háború elvesztésébe kergette az országot, s a deportálások 51 napja 20 ezer csendőr kíséretében ennek volt a végjátéka” – darálta a jól ismert tananyagot, az események valódi okait és előzményeit természetesen elhallgatva.
A megszállók megemlékezésén többek között az alábbi díszpéldányok jelentek meg: Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke, Fónagy János államtitkár, Szarházy Attila, az MSZP elnöke, Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke, Vattamány Zsolt (Fidesz-KDNP), Erzsébetváros polgármestere, Alberto Bottari de Castello, a Vatikán magyarországi apostoli nunciusa. Ott voltak ezen kívül a diplomáciai testület tagjai és az egyházak képviselői is.
És mintha mindez nem lett volna elég, még ugyanezen a napon Karin Olofsdotter, Svédország budapesti nagykövete is kioktatta a magyarokat a budapesti Holokauszt Emlékközpontban, a Wallenberg-díjak átadásán. A svéd nagykövet a magyarság értésére adta, hogy „az antiszemitizmus, a rasszizmus és az intolerancia elleni küzdelem mindenkinek kötelessége”. Viszont a diplomata igazat mondott, amikor arról beszélt, hogy „napjainkban több bátorságra és emberségre van szükség a társadalomban”, mert „a legnagyobb veszélyt nem a rossz szándékú emberek jelentik, hanem az, amikor a jó emberek hallgatnak”. Így igaz. De ha egyszer a jó emberek mégis megszólalnak, annak a cionisták és hazai bérenceik nagyon nem fognak örülni.
Perge Ottó - Kuruc.info
