Két lehetőség van: az amerikai külpolitika irányítói vagy komplett idióták, vagy pedig oly mértékben okosak és ravaszok, hogy senki sem képes megérteni zseniális elgondolásaikat. Az előbbi lehetőség valószínűbbnek látszik.
Vegyük csak sorra az USA-nak az elmúlt évek során csupán a Közel-Kelet térségében végrehajtott, teljesen abszurd, semmiféle logikus rendbe nem illeszkedő cselekedeteit:
1. Az USA 2003-ban megdönti Szaddam Huszein iraki rendszerét, és egy síita kormányt állít az állam élére. Az elkövetkező években ugyanakkor Washington egyre fokozza a szintén siíta vezetésű Iránra nehezedő nyomást, sőt háborúval fenyegeti a perzsa államot, melynek vezetői egyébként szoros kapcsolatot ápolnak az amerikaiak által az iraki bábállam élére helyezett kormányzattal.
2. Ha van állam, amely képes lenne jelentős mértékben hozzájárulni Irak stabilizálásához, az Irán. Ennek ellenére az USA gazdasági szankciókat vezet be Irán ellen, és a nem létező iráni atomfegyver-gyártási program ürügyén évek óta lebegteti a háború lehetőségét.
3. Az USA katonái éveken át vívnak véres harcot a szunnita, szalafista iraki felkelők ellen. Ennek ellenére – a szaudi és más Öböl-menti csatlósaival együtt –

az amerikaiak Líbiában és Szíriában ugyanilyen irányultságú szunnita, szalafista lázadó csoportokat támogatnak pénzzel és fegyverrel, sőt Líbiában a NATO még bombázásokkal is segíti őket. És nem csupán az egyes országokban küzdő iszlamista fegyveres csoportok szellemisége egyezik meg: számos iszlamista harcos van, aki Irakban az USA megszálló erői ellen, míg Szíriában (esetleg Líbiában) pedig az USA támogatását kihasználva küzdött. (És közülük többen most talán megint Irakban vannak.)
4. Szíriában az USA és nyugati szövetségesei pénzelik, felfegyverzik és kiképzik azokat a szunnita-szalafista, sőt az al-Kaidához kötődő fegyveres csoportokat, melyek most Irakba behatolva az amerikaiak támogatását élvező bábkormány megdöntésére készülnek. Az USA bombázni akarja a behatoló iszlamista „terroristákat”, akiket a határ szíriai oldalán ugyanakkor „szabadságharcosoknak” nevez.
5. Hasonló a helyzet Maliban és Csádban is: a két afrikai államban megjelenő, jelentős részben amerikai fegyverekkel ellátott fundamentalista iszlamista fegyveres csoportok – illetve azok szoros szövetségesei - Líbiában még hős szabadságharcosoknak számítottak.

6. Miután az USA évek óta folytatja gazdasági, pszichológiai és propagandaháborúját Irán ellen, most egyszeriben Washingtonban abban reménykednek, hogy Teherán beavatkozik Irakban, és feltartóztatja a Szíria irányából előretörő, amerikai, nyugati és az USA-szövetséges Öböl-menti államok pénzével és fegyvereivel remekül ellátott iszlamista harcosok Bagdad (sőt Jeruzsálem) elleni támadását.
Ha bárki is az USA közel-keleti külpolitikájában bármiféle logika, rendszer vagy értelem legkisebb jelét látja, kérném, hogy jelentkezzen, és ossza meg felfedezését a világgal.
Perge Ottó - Kuruc.info