Már Orwell nagyon pontosan felhívta a figyelmet a fogalmak összezavarásának, a gondolatok és a beszéd közötti koherencia hiányának fontosságára egy diktatúra esetében. Mostanra ez beérett, még ha a diktatúra nem is közvetlenül állami vagy pártvezetéssel, hanem globálisan, elsősorban a közbeszéd uralásával valósult meg.
Nálunk ennek levezénylői az úgynevezett liberálisok, akik valóban szép eszmék teljesen kiforgatott és meghamisított értelmezésével terrorizálják a politikát. Az SZDSZ vezérletével néhány év alatt teljesen lejárattak olyan szép és magasztos elveket, mint a gyengék és üldözöttek melletti kiállás. Ha valaki összeesküvéssel, tervezettséggel vádolja őket, azt természetesen cinikus, gúnyos hangvétellel utasítják vissza, nevetségessé téve a gyanakvót. Néhány tény azonban mégis a szervezettségről tanúskodik, már csak azért is, mert az egyetlen, következetesen végigvitt elv, amelyet figyelembe vesznek állásfoglalásukkor, az a normális (a magyar) világ elpusztítása.
- Ezek a liberálisok ellenzik a házasságot, felesleges papírnak tartják, magát a családot túlhaladott, korszerűtlen intézménynek. A gyermekvállalást a nők rabszolgaságával azonosítják, és általában az önkiteljesedés gátját látják benne, a hűséget avítt viselkedésformának nevezik. Mondhatjuk tehát, hogy házasság-, család- és gyermekellenesek, ami undorító álláspont, de része lehet egy világképnek. Mégis, ugyanezek a liberálisok minden követ megmozgatnak, hogy legalizálják a homoszexuálisok házasságkötését, kiállnak a családhoz, a gyermekhez (örökbefogadás, mert máshogy azért ez nem megy) való jogukért.
Zoom
Egy korrigált SZDSZ-plakát a nagy kiesés előttről
- Egyfelől az élet védelmezői, hiszen a halálbüntetés eltörlését követelik mindenütt, a bűnözők (gyilkosok, erőszaktevők, betörők, útonállók) jogaiért, fogvatartási körülményeik javításáért stb. rendszeresen felemelik szavukat, ugyanakkor elfogadják, sőt követelik az abortusz, az eutanázia legszéleskörűbb kiterjesztését. Vagyis az ártatlanok életének elvételét emberi jognak, vívmánynak tartják, a bűnösöket viszont kézzel-lábbal védik. Hol itt az épeszű logika?
- Általában támogatják a kisebbségeket (a már említett nemi identitásukban eltévelyedettek mellett a cigányokat, zsidókat), de egyszersmind ellenzik a külhoni magyar nemzetrészek jogainak kiterjesztését.
Zoom
Borzalmas emlékek 1990-ből
- Szószólói a vallásszabadságnak, lelkiismereti szabadságnak, ha szektákról vagy a nemzeti és krisztusi értékek gyalázásáról van szó, de a leghangosabb bírálói a nagy történelmi keresztény egyházaknak.
Zoom
- Támogatják a szólásszabadságot (nagyon helyesen), de csak addig, amíg ez pl. a keresztények kiirtásáról vagy a nemzeti értékek sárba tiprásáról szól. Érdekes módon éppen az ő részükről vetődött fel mégis a szólásszabadság igen durva korlátozása, amikor a holokauszt-ügyben egy történelmi esemény adatairól, körülményeiről való vitát a büntetőjog eszközeivel kívánnak megfékezni. Erre aztán született egy teljesen idióta válasz a „kommunista bűnök tagadásának” tiltásával, ami egyenes út a szólásszabadság teljes korlátozásához, de teljesen illogikusan nem az volt a válaszuk, hogy jó, a szólásszabadság nevében akkor inkább lehessen kritikusan írni a második világháborús eseményeknek a győztesek által szentesített dogmáiról, hanem inkább elfogadtak egy elvi vereséget szólásszabadság ügyben, ami megint csak nem az eszmék iránti elkötelezettségüket, hanem valami egészen mást sugall.
Kártékony hatásuknak azonban mégis van egyfajta útmutató jellege, hiszen pontosan tudhatjuk bármely intézkedésről, történelmi-politikai eseményről, hogy az számunkra jó-e vagy sem; ha ugyanis a liberálisoknak tetszik, akkor az nekünk rossz, ha élesen támadják, akkor biztosan valami remek dolog.
Zoom
Fodor egyedül, új pártban folytatja, a többiek ide-oda beépülve, vagy a sajtóból mossák tovább az agyakat
Szegény Csurka István mondta a tévé- és rádióelnök leváltására szerveződött 1992-es őszi tüntetésen a nemzeti erők számára roppant sok bajt hozó, de annak idején Csurka által is elfogadott Hankissról és Gombárról. „Tudhattam volna, hogy aki jó a körmös Bauer fiának, az nem lehet jó nekünk.”
Úgyhogy nagyon figyeljünk oda, ki és mi jó a mindenkori körmös Bauer fiának, és véletlenül se váljunk a hívévé!
(Kuruc.info)