Akik tudják, hogy létérdek az ellenség állandó figyelése és hallgatása, azok előtt nem ismeretlen a belga Brit Media tulajdonában lévő Klubrádió. A „Brit” természetesen nem angolt, hanem a zsidó B’nai Brith páholyt jelenti, mely tény leírásától hazánk folyamatosan nadrágjába tojó jobboldali sajtója úgy tartózkodik, mint a brit miniszterelnök a szellentéstől Erzsébet királynő fogadótermében.
E zsidó vállalkozás legutóbb 250 millió forintot fektetett be a Szent István park - Pozsonyi úti hangszóróba, miközben az változatlanul naponta házal „hallgatói támogatásért”, mintha nem lenne amúgy is tele a Bolgár - Váradi Júlia - Rangos Katalin - Dési János-féle holokausztmaradékok kollektív zsebe.
Ennyit bevezetőül. A lényeg: akik tehát ezt a hányadékadót bekapcsolták az elmúlt hetekben-hónapokban, tudják, nem maradt könny szárazon és decibel elszalasztva anélkül, hogy úgy emlegessék fel Kiss László úszóedző természetesen mélyen elítélendő egykori nemi erőszakát, mint aminél nincs fontosabb hír a világon. Ami nem túlzás: nem egy alkalommal kezdték híradásaikat is a leleplezési ügy aktuális állásával.
Aki azt hiszi, az ilyen fajta zsidóknál Kiss László szuperedző egykori tette miatt akadtak ki, az súlyosan téved. Náluk elv nincs. De nem hogy nincs, azt haszonelvű alapon egy perc alatt kiárulják.
Mint tegnap történt e bűzrádión, amikor ebédidő előtt egy aktuális csótány Réz András filmesztétával beszélt annak alkalmával, hogy 1933. augusztus 18-án született Roman Polanski, és jó ideje e napon vetítettek először a mozik két Woody Allen-filmet.
Amit Réz mondott, tisztességes emberi füleknek hihetetlennek hangzik mind azután, amit e szennyadó trombitált világgá Kiss László korábbi erőszakáról, azt úgy kommentálva, mint aminél nagyobb bűn elképzelhetetlen.
Réz ilyeneket mondott azzal kapcsolatban, hogy Woody Allen hétéves fogadott lányát erőszakolta meg: „De én ilyen marha vagyok, hogy az ilyenekkel nemigen szeretek foglalkozni. Nem bulvározunk. Olyan fajta vagyok, aki nem is szeret túl nagy jelentőséget tulajdonítani az ilyeneknek. Történések. Morális bukfencek.”
Zoom
Zoom
Majd jött a szokásos Magyarország a legrohadtabb ország a világon formula: „Magyarországon az ilyeneket nagyon szeretik, hogy valaki milyen viszonyban állt a párttal, a rendőrséggel stb.”
„Hány művész életében fordultak elő kilengések?” – kérdezte Réz. „Kilengések”.
Azután jött témaként Polanski, aki persze zseni. Hogy ő egy 13 éves lányt erőszakolt meg? Smafu.

Így kedélyeskedett e zsidóvelő: „Ez a Polanski nem prütykölt ott valami fiatal egyeddel? El fogjuk felejteni a bulvárt”, ígérte Réz/Roth, hozzátéve, „attól, hogy Woody Allen mit csinált kiskorú nevelt lányával, attól a Zelig, az Anny Hall meg a többi nem lesznek kisebb filmek.”
A tanulságot így vonja le: „Polanskinál is ott vannak azok a művek, amelyektől elszorul a torkom.” Ami a „prütyköléseket” illeti? „Hát fiúk, ezt azért nem kellett volna” – zárta kinyilatkozását a zsidó filmek zsidó esztétája.

Szintén tegnap pár órával később ismét egy kolosszális kettős mércét hallhattunk, ugyanazon műsorban.
Bolgár hívta fel fajtársát, a DK egyik vezető politikusát, Vadai Ágnest, akinél undort keltőbb nő nem sok van még a hazai pályán sem.

Vadai arról szövegelt, hogy miként regulázta meg a jobboldali, súlyosan liberális Mandiner portált, ahol a kommentelők, mondta, Hitlert éltették, holokausztot tagadtak. Elmondta hőstettét: tiltakozott a szerkesztőségben, és leveleket írt a hirdetőknek, megkérdezve őket, mi a véleményük, hogy ott ilyen kommentek mellett jelentek meg.
Azt hazudta, hatalmas sikereket ért el, mert interveniálása óta, „a Mandiner kommentjeit csak kettő kattintással lehet elérni és remélem, most már szűrik ezeket.” Amire Gyurcsány főnöke szavaival a válasz: lószart, mama: ilyen marhaság, mint dupla kattintás, hogy egy komment látszódjon, ott sincs, és nem is szűrik még a kommenteket. Legalábbis máig.
Fajtesója, Bolgár, azonnal alányalintott egyet: „Egy magát komolyan vevő portál hagyhat-e ilyen kommentárt szűrő nélkül?” – kérdezte a sajtószabadságos.

Vadai válasza : „Nem lehet azt eltűrni, hogy Magyarországon tagadják a holokausztot… az, hogy népcsoportok megsemmisítéséről írjanak… elfogadhatatlan, büntetendő. Elmondhatja bárki véleményét, de az más szabadságát nem sértheti….Aki ezt teszi, nemcsak a törvénnyel áll szemben, hanem velem is, mert én nem tűröm”.
Mire judeobolgár: „Ezt egy újságíró is felvethette volna.”
Mit tesz a keresztények Istene, a Bolgár-Vadai duett után az első betelefonáló ezt mondta: „A kommunizmus a világ legszebb dolga, csak kár, hogy nem működik.”
Bolgár : „Na, hát akkor mondja, hátha ez most működni fog”.
Vagyis az a Bógár, aki másodpercekkel korábban végigaggodalmaskodta stúdióját a holóizé ügyének tilalmával, és megdöbbent, hogy a Mandiner miként hagyhat holókommenteket szó nélkül, most heherészve engedte el a füle mellett azt a megjegyzést, hogy a százmillió ember halálát okozó kommunizmus „a világ legszebb dolga”.
Na, ez az, a sok más ezer szempont miatt, amiért az emberiség elpusztulása előtt még beugrik egy holoesemény.
Al-Zavahíri Rózsa