A mai napon a BBC rendőrségi hírforrásokra hivatkozva azt állította, hogy a hollandiai Ultrechtben lövöldözés történt, ahogy fogalmaznak, „akár terrortámadás is lehetett”. Ezt erősíti, hogy mindez több helyszínen történt, és eddigi információink alapján egy halott biztos van már. Hét ember pedig megsérült. A támadók szökésben.
Azt gondolom, bármilyen meglepően hangzik is, itt most másodlagos, hogy iszlamista támadás volt-e vagy sem (bár én ebben a percben már nagy tételben fogadnék rá, hogy igen!), mert ha most nem is, de az új-zélandi események hatására (igazság szerint anélkül is) várhatóak „megtorló” akciók.
A holland miniszterelnök aggasztónak nevezte az eseményeket, viszont úgy látszik, azt nem látta aggasztónak, hogy például a különböző mecsetek Hollandiában (és szerte Nyugat-Európában) arra szolgálnak, hogy radikalizálják az oda járókat. Egyébként, bár ettől még nem fogom „keresztes hőstettnek” tartani az új-zélandi merénylő tettét, de a Christchurch-ben található mecsetből is kerültek már ki olyanok, akik később terrorcselekményeket követnek el.
Érdekes, Sargentini asszony sem aggódott soha azért, hogy hazájában miképpen vesz birtokba területeket egy olyan „jogrend” (saría), mely ellentétes az általa vallott demokratikus felfogással. Mint ahogyan Merkel asszony is hiába állította, hogy az „iszlám már Németország része”, ezt nem fogadjuk el, ahogyan Európában sincs helye.
Az egyetlen és adekvát válasz az ilyen esetek után (még egyszer mondom, függetlenül attól, ha talán kiderül, nem muzulmán volt most az elkövető…), ha a hatóságok kőkeményen fellépnek a terroristaképzőként funkcionáló mecsetek ellen, arról már nem is beszélve, hogy közös európai politikai akarat is szükséges volna a migráció megállítására, az elmúlt években érkezőket pedig kőkeményen vissza kell toloncolni.
Az új-zélandi események után pedig a titkosszolgálatoknak sokkal preventívebbnek kell lenniük. Címként azt adtam, helyreállt a „világ rendje?”, utalva arra, hogy hamar megtörtént a válaszcsapás Christchurchre, valójában ez igen szomorú és nem mutat semmifajta rendet. Pusztán Európa gyengeségét. Mert a világ valódi rendje az, hogy Európa elfoglalja méltó helyét a világban.
Kifelé az iszlamistákkal a kontinensről!
Lantos János – Kuruc.info