Bizonyára nem újdonság a kedves olvasók előtt, hogy nyilvánosságra került, hogy a „baloldali összefogás” kit és melyik párt színeiben kíván elindítani a budapesti kerületek polgármester-választásán. Az összefogást az MSZP, a DK, a Párbeszéd és Momentum jelenti. Kimaradt belőle az LMP, és nem meglepő módon a Jobbik is. Puzsér Róbert „független” főpolgármester-jelölt válaszul bojkottálta a Karácsony Gergely ellen esedékes előválasztást, és felfüggesztette a vele való tárgyalásokat is, amíg az LMP-t és a Jobbikot be nem vonják a buliba.
Úgy gondolom, hogy nem tisztünk sajnálkozni, hogy a baloldal ismét nem tud teljesen egységes jelölteket kiállítani az őszi önkormányzati választásokra. Sőt, addig jó ennek a sokat szenvedett magyar népnek, amíg egymás ellen küzdenek. Sok ismerősöm megrökönyödött azon is, hogy a Momentum képes a „régi baloldallal” szövetségre lépni. Nekik innen üzenem, hogy számomra az első perctől kezdve nyilvánvaló volt, mi fán terem a nagykörúti srácokból összeverbuvált látens (helyenként pedig kifejezetten nem látens) ex-SZDSZ-formáció. Anno mégis kinevettetek, mikor ezt hangoztattam. Lám, az idő viszont engem igazolt...
 |
Azonban van itt egy apróság, amiről érdemes pár mondatban megemlékeznünk. Ha tetszik, egyfajta tanulságként az úgynevezett nemzeti oldal számára, hogy soha az életben ne kövesse el egyetlen egy generáció sem ezt az égbekiáltó baklövést…
Nem túlságosan meglepő módon a Jobbik kirekesztésére gondolok az összefogósdiból. Európa- és világszinten egyaránt íratlan szabály, hogy a mindenkori baloldalnak, liberálisoknak és úgy általában a politikai korrektséget fenntartó és azt uraló erőknek nem keresem a barátságát vagy a szövetségét. Nem keresem, mert nem lesz szívélyes a fogadtatás, még akkor sem, ha önmagamat teljesen megtagadva csúszok-mászok a színük előtt. Olyan ez, mikor „eltévelyedett” közszereplők bocsánatot kérnek egy „óvatlan pillanatban magasba lendülő jobb kar”, esetleg egy-egy „szerencsétlen módon kommunikált” történelmi megállapítás miatt. Onnantól nem lesz bocsánat, még akkor sem, ha az illető már-már könyörög.
A Jobbik pálfordulását követően cikkek hosszú sorát lehetne idézni, hogy a prominens baloldali személyek hogyan viszonyultak az új Jobbikhoz. Többségben természetesen azok voltak, akik még akkor sem kívántak szövetségre lépni a párttal, amikor az már teljesen kiherélte magát a baloldal kedvéért. Tették azt annak ellenére, hogy Vona Gábor az emlékezetes Spinoza-házas hakniján mindent megtagadott, ami magyar és jobboldali. Emlékszem, akkor a jobbikos pártkatonák azzal takaróztak, hogy „elmenni ellenséges terepre és ott kifejteni a véleményed, nem bűn.” Valóban nem az. Csakhogy Vona nem ezt tette, és elvbarátai sem, akik mind a mai napig irányítják a pártot.
 |
Hiába tehát minden múlt és jelenbeli próbálkozás. Hiába Gyöngyösi levele a baloldalnak, hiába a Spinoza-ház, hiába a Mirkóczki-féle érzelmes megnyilvánulás, hogy a Jobbik igenis változik, s a régi Jobbik „nem volt igazi”, csak nem akar sikerülni az a baloldalra való beevezés. Hogy mikor fogják a baloldali pártok és a baloldali értelmiség befogadni a Jobbikot? Soha! Lehet, hogy vannak és lesznek időleges és látszat összefogások, az is lehet, hogy a végén sikeres lesz a Puzsér-féle bojkott, de a „nagy család” teljes jogú tagja sosem lesz a kiherélt párt. Miért? Azért, mert egyszer, az egyre inkább ködbe vesző múltban szembehelyezkedtek a liberális áramlatokkal és a politikai korrektséggel. Azok számára pedig sosincs bocsánat, hiába „20. századi pártoznak” kétségbeesetten a DK-ra és az MSZP-re.
Mi a tanulság ebből számunkra? Hogy soha, semmilyen szín alatt nem szövetkezhetünk baloldali, liberális erőkkel, hiszen aki az ördöggel szövetkezik, annak a jutalma maga az ördög. Ez a tézis még akkor is áll, ha sokan óhajtják teljes joggal a kormánypárt mihamarabbi leváltását.
A negatív példa már előttük van, hogy hogyan nem kell nemzeti politikát folytatni. Itt az ideje megtalálni a pozitív utat!
Ábrahám Barnabás - Kuruc.info
Kapcsolódó:
