Bő egy hónapja írtam a noÁr nevű förmedvényről, akik a noÁr Mi vagyunk! „mestermunkával” okoztak nekem (és még sokan másoknak) instant reggeli hányingert. Sajnos sejtettem, hogy nem telik bele sok idő és újabb szellemi merénylettel állnak elő. Gyanúm beigazolódott, és rettegve kattintottam rá a következő videójukra, amelynek már a címéből tudtam, hogy még az előzőnél is messze rosszabb lesz.
A videó a Kezdjük az alapoktól! címet (számomra inkább fenyegetést) kapta, alcímként pedig az LMBTQ-val foglalkoznak a vélhetően több részesre tervezett sorozatban. Ennél még az is jobb lett volna, ha a „kevesebb marha fogyasztásáról” értekeznek, amivel az előző videóban fenyegettek és rémítettek meg. Továbbá úgy látszik, hogy a „mozogj, eddz , ússz, fuss, boxolj, táncolj, bringázz!” üzenet is a múlté, és a biológiát kívánják megerőszakolni a sportolás helyett. Lássuk, mivel okoznak ezúttal azonnali agyhalált a jobboldali értelmiség és kb. mindenki más számára is.
Zoom
Ő, vagy ők lennének "noÁr" (így, kisbetűvel szereti[k])
A videó megszületése Kövér László szerdai, homoszexuálisokat, jobban mondva azok gyermek-örökbefogadási szándékát bíráló beszédével kapcsolható össze, ahogy azt a Timi névre hallgató „genderszakértő” a felvétel elején közli is. Külön vicces látni, ahogy a liberális fiatalok a tárgyilagosság kedvéért végig udvarias módon szólítják meg Kövér Lászlót, közben az arcuk rezdülésein is látszik, hogy a pokolba kívánják őt (és minden más embert is, aki nem hisz a meséikben). Én személy szerint ezúttal maximálisan egyetértek Kövérrel, aki a pedofíliához hasonlította a buzik gyermek-örökbefogadási szándékát. Nem vita tárgya, hogy az efféle szándék természetellenes, és a gyermek fejlődésében is komoly degenerációkat okozhat. Felvetődik a költői kérdés viszont, hogyha a fideszes politikusok a buzilobbi ellen vannak, miért rendezhetik meg a pederaszták évről évre Budapest szívében a Budapest Pride elnevezésű sátáni szeánszukat? Ez a gondolat messzire vezethet, térjünk inkább vissza az eredeti témához.
A „gendermester” leányzó a videó elején közli, hogy „alapfogalmakat kell tisztázni” ahhoz, hogy megértsük az LMBTQ világát, mert sokan (szintén Kövér kijelentésére alapozva) „nincsenek tisztában velük”. „Az ismeretlenre a félelem teljesen természetes emberi reakció” - állapítja meg Timi, ami egyébként egy helyes meglátás, csak ebben az esetben nem erről van szó. Az emberek nem azért ítélik el ezt az egész LMBTQ-hisztériát, mert félnek tőle, hanem azért, mert Nyugat-Európával ellentétben itt még szorult annyi az emberekbe, hogy hála Istennek ne vegyen be a gyomruk ennyi ördögi gusztustalanságot és undormányt. Tény és való, hogy ezt megfogalmazhattam volna kevésbé vulgárisan is, de a videó többszöri megnézésére egyre inkább úgy gondolom, hogy túlzott tárgyilagosságra és választékosságra nincsen most szükségünk.
Zoom
"Sziasztok, Tibi vagyok!" Vagy Timi. Mindegy. (A videó alább)
Ezt követően aztán megjelenik a névadó noÁr, majd egy második hölggyel kiegészülve hárman kezdenek el traktálni olyan fogalmakkal, amelyek jelentésével a legtöbb ember egyébként tisztában van. Szegények még mindig nem látják, hogy nem a fogalmak ismeretének hiánya miatt veti ki a társadalom a tanaikat. Az alapfogalmakon túl pedig sikerül a természetet is megerőszakolniuk, amikor a biológiai nemet kvázi relativizálják azzal, hogy „ki milyen neműnek érzi magát” (nemi identitás). Végezetül pedig szó esik a „queer”-ekről is, akik egyik, a videóban felsorolt kategóriába sem tartoznak. Hogy kik ők, azt homály fedi, de „egyszerű, hozzá nem értő, mucsai parasztként” úgy gondolom, hogy ezekből lesz aztán az, aki helikopternek, macskának, kutyának stb. képzeli magát. Én természetesen nem tudok olyan „szellemi magasságokba” emelkedni a témát illetően, mint a „szakértő fiatalok”, de annak az embernek a fejében, aki magát helikopterként aposztrofálja, valami baj van, nemde?
Ne kerülgessük a forró kását. Azok az emberek, akik számára nem a természetes férfi-nő felállás a kívánatos, valamint nem érzik magukat annak, aminek születtek (férfi vagy nő), azok az emberek betegek. Ezért a betegségért én normál esetben még sajnálom is őket, amiért nem élhetnek normális és teljes életet, de ez a sajnálat rögtön szertefoszlik, amikor a saját aberráltságukat akarják mások torkán lenyomni, gyermeket akarnak örökbe fogadni stb. A fiatalok mondták a videóban, hogy lássunk tisztán. Hát íme: ez egy betegség. Ennyit kellett volna beletenni a videóba. Sok időt megspóroltak volna.
Kétpercnyi okoskodást követően még elnyomnak egy liberális szentbeszédet, miként kockáztat az az ember egyes közösségeket, akinek hatalma van, tudása viszont nincs. Vitathatatlan, hogy egy hatalommal rendelkező ember számára a valós tudás nélkülözhetetlen már csak a megfelelő irányítás szempontjából is, de a hangsúly a valóson van. Nem hinném, hogy például a „queer közösség” olyan marhára fontos lenne az ország irányítása szempontjából… A videó végül a demagóg és nélkülözhetetlen „minden ember egyenlő” kijelentéssel zárul, megkoronázva ezzel a 2 perc 16 másodpercnyi tömény szenvedést. A mindenki egyenlő megállapítás olyan olcsó és demagóg, hogy kielemzése túllép cikkünk keretein, de „bízom benne”, hogy ezen felbuzdulva a kosárcsapatok tömegével igazolnak le majd 140 cm magas játékosjelölteket.
Túlzottan nem hiszem, hogy több betűt kéne erre az egészre fecsérelni. A véleményem benne van a cikkben, tanulságként pedig a normalitás védelmét, a „nagykörúti gondolatok” rezervátumban tartását javasolhatom. Ne feledjük, hogy a „minden ember egyenlő” számunkra nevetséges, Nyugaton a mindennapi kőkemény valóság.
Ábrahám Barnabás - Kuruc.info
Korábban írtuk:
Kapcsolódó: