Bezár!
2020. október 22., csütörtök, Előd napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
22:32 Nem csak fegyvert, katonát is külde(né)nek a törökök a testvéri azerieknek22:23 Bidenék korrupciós ügyét sajnos már tényleg nem lehet az oroszokra fogni22:13 Iohannis a járvány ellenére ragaszkodik a választás megtartásához21:48 A németek újabban nem beterelik, hanem kimentik az élősködőket a vagonokból21:24 Oroszország nem készül karantén bevezetésére21:05 Iskolaőr vetett véget egy verekedésnek (vagy verésnek) Polgáron20:47 A DK-s polgármester üzente meg Kari Gerinek, hogy a XVIII. kerületiek nem kérnek a biciklisávjaiból20:30 A pápát a legkevésbé sem zavarja az egyház tanítása: a buzik bejegyzett élettársi kapcsolata mellett kampányol egy zsidó filmjében20:10 Megfertőződött a német egészségügyi miniszter - meghűléses tüneteket mutat19:51 Merre tovább, nemzeti radikalizmus? - Novák Előd a Hadjárat podcastban19:44 Van egy kis káosz Lagosban19:25 Tündérország vagy Meseország? (x)19:24 Bolsonarónak nem kell a kínai oltás19:03 A francia terrorelhárítási ügyész hét ember ellen javasol vádemelést a tanárgyilkosság ügyében18:46 Lavrov az örmény és az azeri külügyminiszterrel konzultált Moszkvában
24 óra legolvasottabbjai

Publicisztika :: :: Hozzászólások

A hely szelleme

Reklám

A történelmileg bármilyen szempontból fontos és emblematikus helyeknek az emlékezetpolitikai szerep mellett van egy közösségformáló szerepük, erejük is. Ez a közösségformálás sokféle lehet, gondoljunk csak arra, amikor évről évre megrendezik egy-egy fontos csata emlékhelyén a harc „újrajátszását”, természetesen hagyományőrzőkkel és nem éles fegyverekkel. Létezik azonban egy másféle közösségformálás is, amely egyfajta politikai vagy világnézetbeli identitást is ad a benne részt vevőknek.
Ez mai szemmel nézve is messze kiemelt szerepük az emblematikus helyeknek, hiszen egy ilyen téren okosan szervezett közösség akár politikai erőként is felvonultatható a későbbiekben. Efféle helyszínre remek példa Gömbös Gyula 1936-ban elhunyt miniszterelnök síremléke, amely a két világháború közötti politikában jelképpé, identitásformáló erővé növekedett azok számára, akik továbbvitték és hittek is Gömbös örökségében. Kiemelendő, hogy Marschalkó Lajos korábban már bemutatott Vörös vihar című könyvében külön fejezetet is szentel ennek a helyszínnek.
De mi van akkor, ha egy rezsim szemében egy-egy ilyen helyszín vállalhatatlanná válik, és igyekszik azt befeketíteni, elpusztítani, nehogy véletlenül új hajtás sarjadjon belőle? Erre talán mindmáig a legékesebb példa Adolf Hitler szülőháza Braunau am Innben. Példátlan az a jelenség, ami a nemzetiszocializmussal történik a nyugati világban. Több mint 70 évvel a második világháború végét követően még mindig rettegnek attól a baloldali erők, hogy új életre kel, és átveszi a rendszer részeként futó, megalkuvó jobboldal helyét, majd elsöpri azt a baloldallal együtt. Ez persze veszélyes a jelenlegi status quo-ra. Aki a liberális demokrácián kívül esik, azzal nem kell tárgyalnunk, azt csak el kell taposni. A taposás többféleképpen történik, számunkra ezúttal a különböző emlékhelyek elleni gusztustalan hadjáratok a lényegesek.
Hitler szülőházának „problémája” talán egyidős a második világháború lezárásával. Mint ilyen, az új rendszer szemében természetesen szitok volt. Hányattatott évtizedei során a „hely szelleméhez” képest méltatlan funkciókat töltött be, ám még ezek a szerepek is messze jobbak voltak annál, amit a jövőben szánnak neki: a teljes átépítést, de legnagyobb valószínűség szerint a földig rombolást. Ez a szándék persze nem tegnap született, évek óta voltak rá tervek, ennek ellenére a közeljövőben fog megvalósulni, ha minden igaz.
Zoom
Kép: hippostcard.com
Ettől való félelmemben látogattam meg idén márciusban két barátommal (a miheztartás végett az Anschluss évfordulója után pár nappal) a Führer szülőházát. A 19. század végéhez képest persze sokat változott a környék (a szomszéd telken lévő Billa áruház legalábbis egészen biztosan nem állt még akkor ott), de így is lenyűgöző látvány (s egyben szomorú is, ahogy azt mindjárt ki is fejtem) volt látni az eredeti házat, ahol Adolf Hitler született. Magyarországon és a környező országok nagy részében is megszokhattuk, hogy minden alsó-középszinttől és attól felfelé elhelyezkedő híres (?) embernek emléktáblája van annak a ház falán, ahol született, vagy ahol tartósan élt. A Führer esetében persze ilyen illúzióm nem voltak, mégis szomorú érzés volt látni az üresen kongó, magányos épületet.
Csupán egyetlen dolog figyelmeztet arra, hogy itt valami bizony történt a múltban. A járda szélén álló pökhendi kő, amely büszkén hirdeti a „demokrácia és szabadság” eszményét, és amely arra figyelmeztet, hogy „soha többé fasizmust, ami milliók halálát okozta”. Ennyi. Ez az egyetlen kő hirdeti a legyőzötteken való élcelődést és megalázást, valamint arcunkba tolja az 1945 óta uralkodó világrend meglétét (azt most nagyvonalúan „engedjük el”, hogy Németországban amúgy sosem volt fasizmus, tehát a kő még hibás is).
Zoom
A szerző felvétele
Mintha valami egészen „gonosz szellemet” őrizne az a kő a liberálisok olvasatában, amiről még csak pisszenni sem szabad, nehogy valaki újra életre keltse. Ilyen szomorúan és magányosan állt ott a Führer szülőháza azon a bizonyos márciusi esős délelőttön is, amikor életemben először (és valószínűleg utoljára) megpillantottam. Az ott eltöltött körülbelül negyed óra alatt a helyiek nagy része szúrós szemmel figyelt minket, pedig semmi „kirívót” nem csináltunk. Csak láttam rajtuk, hogy tudják, hogy mi tudjuk. Ez pedig elég volt nekik ahhoz, hogy antipatikusnak, legalábbis „gyanúsnak” ítéljenek minket. A ház előtt elsétáló, hidzsábot viselő arab nő pedig egy az egyben volt látlelete az elmúlt évtizedekben végbement lejtmenetnek, valamint egyszerre volt szomorú befejező jelenete ott töltött időnknek is.
A kérdés persze adott. Miért félnek még ennyi évtized után is az olyan helyszínektől, amelyek a nemzetiszocialisták, szélsőjobboldaliak szemszögéből potenciális emlékhelyek lehetnek? Erre az egyetlen logikus válasz az, hogy még mindig félnek annak feltámadásától még egy olyan világban is, amelyet már teljességgel a liberalizmus sötét erői irányítanak. Ezért lettek ezek a helyszínek elpusztítva, elfedve, elzárva, vagy éppen a hallgatásba burkoltan megbélyegezve.
A jó Isten úgy keverte a kártyákat, hogy most is éppen Ausztriában tartózkodom, egyébként nem is olyan messze a szülőháztól. Van benne valami jelképes, hogy éppen most tudtam meg azt, amire igazából már nagyon régen számítottam.
A köveket, építményeket, helyszíneket és ezzel együtt a „hely szellemét” persze el lehet pusztítani, világnézetet azonban nem lehet kitörölni az emberek fejéből, dacára minden elhallgatásnak is. Jobb, ha ezt az osztrák belügyminisztertől kezdve mindenki megjegyzi, aki Európa további gyengítésében és megalázásában érdekelt.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Reklám




Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready