A szórakoztatóipar keretein belül a filmipar is remek lehetőségeket biztosít arra, hogy megtörténjen ez az irányítás. Ahogy arról már többször volt szó, Hollywood sajnos közel sem a „mi oldalunkon áll”, az elmúlt években pedig egyre több gyatra, a politikai korrektséget szemtelen módon az arcunkba toló filmmel álltak elő. Ezt a felállást és a „hollywoodi álomgyárat” most időlegesen magunk mögött hagyva beszéljünk kicsit egy idén tavasszal megjelent 5 részes minisorozatról, valamint az azóta bekövetkezett (társadalmi) hatásairól.

A 2019 májusában-júniusában az HBO-n vetített Csernobil-sorozat egy olyan tragédiát dolgoz fel, amely nem a távoli múltban, hanem kicsivel több mint 30 éve történt. Ez szükségszerűen azt jelenti, hogy még a jelenben is él nem is egy, hanem több generáció, akik első kézből, személyesen emlékeznek a történtekre, illetve arra, miként befolyásolta az életüket az atomkatasztrófa (ilyen szempontból Magyarország is érdekes „forrás”, hiszen a robbanás erejéhez mérten hazánk közel fekszik Csernobilhoz).

A nagyjából 1 hónap leforgása alatt levetített sorozat rekordnézettséget produkált és óriási siker lett annak ellenére, hogy a Trónok harca befejező évadának árnyékában kezdték sugározni. Valóban, kiválóan tárja elénk a hanyatló Szovjetunió politikai és társadalmi viszonyait, kezdve az öreg, leninista pártkatonától az egészen magas politikai szintre avanzsált ex-cipőgyári dolgozóig. Az alaposságnak hála pedig nem csak a szovjet politika és a tudományos élet mélyére nyerhetünk bepillantást, hanem a társadalom egyéb szegmenseibe is. Egyszerű, „mindennapi” emberekébe, akik szemüvegén keresztül látni a történteket talán még izgalmasabb, mint a nagypolitika szemszögéből.

Mindezek mellett pedig jelen van egy nagyon erős Szovjetunió-kritika, a sorozat antikommunista jellege miatt még inkább ajánlom megtekintésre mindenki számára. A szovjetre oly’ jellemző politikai módszerek és kisstílűségek a szemünk láttára elevenednek meg, de még ilyen viszonyok között is tapasztalhatunk karakterfejlődést Borisz Scserbina, minisztertanácsi elnökhelyettes személyében, illetve köttetnek barátságok is – amit a feszült helyzetre való tekintettel egy, a barátságnál magasabb polcra, a bajtársiasságba sorolnék – Scserbina és Legaszov professzor között, akik mindketten Csernobilba voltak kirendelve a katasztrófát követően.

Azonban nem a sorozat rövid ismertetése volt a célom elsősorban, amiért virtuális tollat ragadtam. A cikk elején említést tettem befolyásolhatóságról, véleményformálásról a társadalom berkein belül. Nézzük tehát, milyen hatásai voltak egy jó sorozatnak e téren. Legalábbis eddig.

A májusi premier óta észrevehetően nőtt a Csernobillal foglalkozó cikkek, publicisztikák száma, visszaemlékezések láttak napvilágot, valamint fókuszba került az atomenergiának a kérdésköre is, amelyre csak rátesz még egy lapáttal az, hogy mindezzel együtt a környezetvédelem is felkapott téma manapság. Magyarországon már hozzászokhattunk, hogy hazánk 10 millió politikus, történész és focidrukker országa, mindenki ért mindenhez IS. Nos, valami hasonló fedezhető fel atomenergia kérdésben is, csak internacionális szinten.

A sorozat „közelebb hozta”, ha úgy tetszik, populárissá, megérthetővé tette a témakört, persze csak a felszínen – s erről feledkeznek meg a világ „alkalmi tudósai”. A sorozatban tapasztalható leegyszerűsített tudományos nyelvezetre a sorozat könnyebb emészthetőségéért volt szükség, nem azért, mert valóban ilyen egyszerű lenne az atomenergia és az atomerőművek kérdésköre, mint ahogy azt közérthetően elénk tárják. Az atomenergia kérdése a közelmúltban is számtalanszor előkerült már, hogy szükségünk van-e egyáltalán rá, valóban annyira hasznos-e, mint amennyire mondják (Paks II révén hazánkban is többször volt aktualitás). A minisorozatnak köszönhetően viszont világszerte megnőtt a „hozzáértők” száma, ékes példaként bizonyítva, milyen elképesztő méretekben képes befolyásolni és tematizálni a filmipar.

Az „atomtudósokat” magunk mögött hagyva evezzünk a katasztrófaturizmus vizeire. A sorozat megjelenését követően ugyanis nem csak megugrott a katasztrófaturisták száma (túrákat már korábban is szerveztek Pripjatyba és környékére, ezzel nincs is gond, habár én nem vennék részt rajta önszántamból), de számomra egyébként a nem túl sok jelentőséggel bíró „Instragam-modellek” lájkvadász pózerkedésbe kezdtek a katasztrófasújtott területen, egyikük még egy erotikus töltetű félmeztelen képet is megosztott, mely mindamellett, hogy nem feltétlenül jó a saját egészségére nézve, erősen kegyeletsértő is. A jelenség mindenestre érdekes abból a szempontból, milyen hatásokat is képes elérni a „plebs” körében egy filmsorozat.

Végül pedig álljon itt a (számomra) legfontosabb és legtanulságosabb hatás (pontosabban kettő összefüggő), amelyek már kifejezetten politikai töltetűek. Az antikommunista szál olyan erősre sikeredett, hogy az Oroszországban tengődő kommunisták pártja (merthogy ott még van ilyen párt) be is kívánta tiltani a sorozatot, hovatovább egy orosz tévétársaság saját Csernobil-sorozatot kíván legyártani, ahol elvileg a CIA-ra fognák az egész robbanást. Ha belegondolunk ebbe a két instant reakcióba, akkor feltehetjük a kérdést, hogy vagy sikerült egy 5 részes minisorozatnak felélesztenie a hidegháború „alvó sejtjeit” vagy pedig még mindig tart, csak más eszközökkel.

Nos, ezek azok az elmúlt hónapokban történt cselekedetek és nyilatkozatok, amelyek érdemesek voltak arra, hogy csokorba szedjem őket egy publicisztika erejéig. Igazából örömömre szolgált, hogy ezúttal nem egy förtelemről írtam, mint nemrégiben. A sorozat megtekintésével én is sok új ismerettel gazdagodtam, valamint nagy élmény volt belelátni a hanyatló Szovjetunió politikai „mindennapjaiba”, az állandó frusztrációba, amit az „elvtársak” egymás iránt éreztek, illetve a KGB aljasságaiba is. Sőt, továbbgondolva a történteket, Csernobilnak legnagyobb valószínűség szerint központi szerepe volt abban, hogy a Szovjetunió darabjaira hulljon pár évvel később. Azonban talán ennél is érdekesebb volt látni, hogyan reagáltak a látottakra az „Instagram-sztárok”, akik valószínűleg semmit nem fogtak fel a valódi üzenetből, vagy az oroszországi kommunisták, akik még mindig abban a hitben élnek, hogy Lenin tanításai az „igaz utat” képviselik, és a „megátalkodott imperialisták” ezúttal egy sorozattal igyekeznek aláásni a marxista tanokat. Persze az is biztos, hogy a populárissá vált Csernobil-téma még jó pár kontextusban hallatni fog magáról az elkövetkezendő időszakban. Csak nehogy egyszer olyan emberek jussanak fontos döntési pozícióba, akik félmeztelenül fotózkodnak egy atomkatasztrófa helyszínén. Ha a világtörténelem produkált már olyat, hogy egy cipőgyári dolgozó politikai felsővezető legyen csupán azért, mert jókor vágódott be jó helyen, akkor azon a bolygón akár ez is előfordulhat…

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info