Egy évvel korábbi cikkünkben megállapítottuk, hogy a globális birodalmi Amerika (bankárék), és a nemzeti burzsoázia között megbomlott az eddigi összhang, és a két fél nagyon különbözően képzeli el a megváltozott világpolitikai helyzetre adandó amerikai válaszokat. Nagy meglepetésre a legutóbbi elnökválasztáson a nép kis különbséggel a nemzetiek oldalára állt, és így válhatott Trump elnökké. Az ő intézkedései - amik kétségkívül javították kissé a nemzetállam belső helyzetét – nem segítettek semmit a globális bankárkaszton, amelyik láthatóan egyre ingatagabbnak érzi helyzetét. Donald Trump immár nagyon az útjukban van. Úgy érzik, hogy az ő félreállítása nélkül hozzá sem tudnak kezdeni a megbomlott világhatalmi egyensúly helyreállításának. Bár a közvélemény-kutatók (vajon kinek a megrendelésére) nem sok esélyt jósolnak Trump újraválasztásának, de valójában bankárék belül érzik, hogy igenis megvan a reális lehetősége az elnök második ciklusának. Ezt pedig mindenképpen el akarják kerülni, akár Amerika teljes felforgatásának árán is.

Ezért robbantották ki, és pénzelik ezt az antirasszista szélsőbalos cirkuszt, amit színesben és szélesvásznon csodálhatunk immár hetek óta. A káosszal és anarchiával remélik aláásni a hatalmon levő kormányzat és a konzervatívok helyzetét, de elég veszélyes, kétélű fegyverhez nyúltak ezzel, ami egész más eredményre is vezethet, mint amire kitalálói számítanak. Nyilván senkit sem érdekelnek ebben a játszmában a négerek jogai (őket is inkább a lapostévék motiválják), de azért mindenkit meglepett egy kicsit, hogy mekkora erőket tud felvonultatni ez a gyülevész, anarchista csőcselék. A több évtizedes liberális agymosás széles erre fogékony réteget teremtett a társadalom perifériáján. De ettől függetlenül az ilyen cirkuszban mindig megvan az a veszély, hogy eszkalálódik, és kontrollálhatatlanná válik. Ha a néger és a latin kisebbségben nagyon eluralkodik az erőszak, akkor még az USA szétesése sem lehetetlen, ami nyilván a globális elitnek sem lehet a célja. Az antirasszista uszításba beleállt a teljes globális média, a közösségi oldalak, az egyetemek, a celebek, az egyházak és egyre inkább a multinacionális cégek is. A multicégek szereplése akkor vált különösen képmutatóvá és nevetségessé, amikor felszólították a Facebookot, hogy vonítson együtt a kórussal, mert különben nem reklámoznak nála. Mintha nem egy cég lennének, mintha nem ugyanaz a bankárkaszt lenne a tulajdonosuk. Mintha a Zuckerberg fiú egy tőlük különálló, makacs médiahatalom lenne, akit meg kell rendszabályozni.

Gondolom, senki sem hiszi el a Közösségi háló című film sugallatát a zseniális Zuckerberg gyerekről, aki minden nehézségen átverekedve magát, meghódítja a világot. A valóságban az történhetett, hogy megtetszett neki a mások által kiagyalt Facebook ötlete, és némi külső segítséggel nagyon hamar leválasztotta az eredeti ötletgazdákat a saját találmányukról. Ezután a jóságos nagybácsik, akik szintén látták a lehetőséget, beleöntöttek pár milliárd dollárt, amitől hirtelen felvirágzott a vállalkozás. Zuckerberg ebben a történetben legfeljebb tippadó és stróman volt, és az a mai napig is. És nagyon hasonló ehhez Bill Gates, és számos más ’korszakos zseni’ karrierje is.

Milyen lehetőségei lehetnének a fináncelitnek, ha netán sikerülne Trump félreállítása? Bár még mindig igen jelentős hatalommal rendelkeznek, de annyival már nem, amivel alapvetően meg tudnák változtatni a globális folyamatok irányát. A jelenlegi tendenciák teljes visszafordításához már nem elegendő a gazdaország, az USA teljes ereje sem. Csak egy esetleges brutális katonai fellépéssel tudnák késleltetni a jelenlegi világpolitikai tendenciákat, de mivel az ellenfelek is atomhatalmak, ezért ez a lehetőség is nagyon korlátozott.

A címben feltett kérdésre az a válasz, hogy mindkettő igaz. Az Egyesült Államok feje felett már régóta konganak a harangok, és ezen a Trump-ellenes kísérletek mit sem változtathatnak. Az immár hatalmas energiával, faltörő kosként előrezúduló Kínával szemben nem tudja már felvenni a gazdasági harcot. A kínaiak már nemcsak a termelésben kerültek hatalmas fölénybe, de egyre inkább a befolyásuk alá kerülnek a világ legjelentősebb nyersanyag-övezetei. Közép-Ázsia, Dél-Amerika szinte teljesen a zsebükben, Afrikában is már csak a Franciaországgal gyarmati szerződésben levő államok állnak ellen, de nagy a nyomás rajtuk is. A napokban tárgyalnak a hatalmas volumenű Kína-Irán olajszerződésről, de a kínai expanzió a mi környékünkön is kézzel fogható (pireuszi kikötő és a Belgrád-Budapest vasútvonal). A kínai felvásárlásokat a nyugati államokban adminisztratív eszközökkel próbálják tiltani, de ezzel nem sokáig lehet lassítani a térnyerést.

Érdekesek a nyugatiak ugye? Amikor nálunk privatizáltak a '90-es években, akkor a szabad piacot és a korlátlan tőkeáramlást istenítették, most, amikor őket akarják felvásárolni, akkor hirtelen már nagyon ellene vannak ezeknek az elveknek. Ráadásul Kína ma már átvette a gazdasági gyarmatosításban is a vezető szerepet. A legolcsóbb kategóriába tartozó kínai árukat már nem is az anyaországban, hanem valamelyik (jellemzően afrikai) olcsó bérű harmadik világbeli országban készíttetik. Hogy mekkora már a kínai globális gazdasági fölény, az a tavaszi koronavírus-tetőzés idején jól látható volt. Az egyetlen ország volt a világon, amelyik gyorsan, hatalmas mennyiségeket tudott szállítani a világ bármely részére. És Kína mellett India fejlődése is döbbenetesen felgyorsult. A Távol-Keleten az emberiség felét magában foglaló, az erőforrások nagy részét elszívó, gigászi gazdasági konglomeráció körvonalai kezdenek kialakulni.

Sajnos, amint a dollár összedől, attól kezdve a nyugati világ (ebből a szempontból mi is oda tartozunk) számára nagyon meg fog drágulni az élet. A pénzügyi vezető szerepből és a világ erőforrásai döntő hányadának tulajdonlásából eredő mérhetetlen haszon a Távol-Keletre fog özönleni.

Az Egyesült Államok mint ország fennmaradása a mai formájában egyre kevésbé látszik valószínűnek. A benne élő főbb csoportok közötti kohézió megszűnt (vagy nem is létezett), az eddigi összetartozás-tudat csak a gazdagságon és pénzen alapult. Ha a GDP a felére-harmadára fog csökkenni, akkor a nyakukba zúduló gazdasági nehézségek és szociális problémák Jugoszlávia széteséséhez hasonlóan fogják szabadesésbe rántani a szövetségi kötelékeket. Nem nehéz megjósolni, hogy a fő problémák a rasszok közötti konfliktusok köntösében fognak jelentkezni, mivel a megcsappant jövedelmekből már alig-alig fog jutni a szegényebb rétegeknek. Még a békés szétválás lehetősége is egyre kevesebb, amit bankárék pontosan a mostani cirkusszal veszélyeztetnek. Az USA rövid történetének első komoly válsága jól példázza azt, hogy milyen jövőre számíthat egy összetákolt, szakralitás és belső etnikai kohézió nélküli multikulturális társadalom.

Európa az új világgazdasági felállásban egy közepesen fejlett régió lehet, amely pénzügyileg és nyersanyag-ellátásban erősen függ a keleti országoktól. Politikai viszonyait találgatni túl merész dolog lenne, de sokan vannak, akik azt hangoztatják, hogy az USA végzetes hanyatlása után a bankárkaszt át fog kelni az óceánon, és Európába teszi át a székhelyét. Ez jól hangzik, de ehhez rögtön két kérdés adódik. Egyrészt, hogy mit fognak ehhez szólni az itteni rokonaik, másrészt, hogy ennek mi értelme lenne. Erről a területről akkor már nem lehet dominálni a világgazdaságot, és a világ pénzügyi centrumai sem itt lesznek. Turistának pedig miért jönnének ide? Az Európai Unió intézményének fenntartása is napról napra komolyabb ellentéteket szül. Az északi fejlettebb államok folyamatosan elszívják a déliek elől a bevételeket, és az erőforrásokat. A közös pénz, az euró csapdában tartja a gyengébbeket, mert nem tudnak leértékelni vagy szubvencionálni, így marad a helyben járás, lepusztulás és eladósodás. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen aszimmetrikus rendszer sokáig nem maradhat fenn, csak akkor, ha a gazdagabbak vállalják, hogy folyamatosan ’eltartják’ a szegényeket, vagy pedig megszüntetik a közös pénzt. A most kiagyalt ’gazdasági helyreállítási alap’ sem elsősorban a koronavírus hatásainak leküzdésére való, hanem megpróbálják vele kompenzálni a szegényebbeket, hogy a feszültségek ne döntsék szét a rendszert.

Megdöbbentő látni, hogy a neomarxista, neobolsevista eszmék mennyire ’átfertőzték’ már az egész nyugati világot. Mivel a ’létező szocializmus’ rémségei őket nem sújtották, ezért fogalmuk sincs, hogy a tűzzel játszanak. De felsőbbrendűségi tudatukban nem is vesznek figyelembe semmilyen tanácsot sem. Még a végén Marx elvtársnak lesz igaza, és a legfejlettebb országokban fog győzni a szocialista forradalom. Szinte a szemem előtt látom a multikulti Holland Népköztársaságot. És vajon milyen hosszú lesz majd Hollandiában, vagy Dániában a kuláklista?

A kis országok lehetősége ugyanaz, mint mindig, amikor kicserélik a fejük felett a nagyhatalmakat, és megváltozik a gazda. Alkalmazkodnak, versenyeznek a kegyekért, kívánatossá teszik magukat. Kozmopolita rétegeik rugalmasan átcsoportosulnak, és az új gazdához kapcsolódnak. Nem lesz egy ízléses jelenet, amikor az ifjúbolsevikok, mondjuk Donáth Anna és Cseh Katinka mandarinul tanulmányozzák Mao kis piros könyvecskéjét, és közben egy kínai komisszárnak bizonygatják, hogy ők mindig is az utálatos nyugati demokrácia ellenségei voltak. Újraalakulhatna a munkásőrség, és jöhetne Dobrev Klára, aki nagyapja érdemeire hivatkozva kérné a sárga elvtársakat, hogy lőjenek már egy-két sorozatot a Fidesz padsoraiban üldögélők közé, nehogy azok elszunyókáljanak.

Hogy az itt felvázolt, részben még előttünk álló események milyen formában és mikor valósulnak meg, az még a jövő zenéje, de a tendenciák eléggé egyértelműek. A Spengler által megálmodott „Nyugat alkonya” teljes sebességgel halad előre a maga útján, és láthatólag nincs már erő, ami ezt megállíthatná. A nyugati gazdagság csúcsaira felkapaszkodott korlátlan bankárhatalom tönkretette a gazdatestet, amelyen felvirágzott, és most keresi a kiutat a vészhelyzetből. Akár a teljes civilizáció káoszba döntésének árán is.

Napjaink eseményeinek mérlegét majd csak a következő generáció vonhatja meg. Nekünk csak a hagyományokba és a józan észbe kapaszkodás reménysége maradt. Reméljük, az is elég lesz valamire.

Szende Péter - Kuruc.info