Olvasom a hírekben, a Heves megyei Lőrinci-tónál feltehetőleg gyerekek botokkal halálra vertek egy hattyút. Egy közelben bográcsozó férfi hallott ütlegelő hangokat és gyerekzsivajt, ezért riasztotta vasárnap este a polgárőröket, akik egy madármentő segítséget kérték a bajba jutott állathoz. A fiatal tojó infúziót kapott, de hajnalban elpusztult. Nagy Attila madármentő az RTL Klub híradójának elmondta, az elmesélések alapján úgy tudja, hogy három madarat csapkodtak meg a gyerekek, de közülük ketten később magukhoz tértek.
 Fotó: 24.hu |
Én nem tudhatom, az elkövető gyerekek milyen bőrszínnel rendelkeznek. De nem is ez a lényeges, ugyanis van, amit bizonyosan tudhatok. Északkelet-Magyarországban robbanásszerűen nő a cigányság lélekszáma, így Heves megyében is. Azt is tudhatom, hogy normális környezetből, tisztességes családi háttérből jövő gyerekek ilyen brutális kegyetlenségeket nem követnek el. Rosszalkodhat bármelyik gyermek, de annak mélyebb okai vannak, hogy már gyermekkorban megjelenjen a pusztán öncélú és szórakozásból elkövetett erőszak, amely akár egy élőlény halálához is vezet.
Ez az ok pedig nem más, mint Magyarország legnagyobb bűnözői szubkultúrája. Az a szubkultúra, melynek jól körülhatárolható ismérvei vannak. A munkát csak hírből ismerik, persze, ha a munka alá soroljuk az „unokázást”, a prostitúciót, a rablást és így tovább, akkor persze igen, de ezeket hadd ne helyezzük már ebbe a kategóriába. Az öncélú erőszakoskodás és ebből kifolyólag a bűnözői életmód köré pedig szabályos mítosz szövődik, ezért hát a börtönviseltség nem szégyen, hanem dicsőség. Teljesen világos, hogy azok a gyermekek, akik ilyen környezetbe születnek, tovább fogják vinni ezt a mintát s ennek tanújelét adják már egészen kicsi korban is.
Mint most Hevesben, a Lőrinci-tónál. Ezúttal még „csak” egy hattyú esett áldozatul, de néhány év múlva majd azt olvassuk a hírekben, „három fiatal brutális kegyetlenséggel megerőszakolt egy idős hevesi asszonyt saját házában, majd elvágták a torkát és elvitték néhány tízezer forint megspórolt pénzét.”
Nyilván ekkor sem fog majd senki hírt adni az elkövetők etnikai hátteréről, s mégis egy ország fogja tudni. Mint ahogy most sem tudhatjuk, az elkövetők valóban cigányok voltak-e vagy sem. Lehet, hogy nem fogjuk megtudni. Magánvéleményem szerint azok voltak, de ha ebben az esetben tévednék, a lényegen mit sem változtat. Mégpedig azért nem, mert ennek a bűnözői szubkultúrának a gerincét etnikailag valóban a magyarországi cigányság adja, ám nem kizárólag ők. Lehetnek köztük olyanok is, akiknek történetesen fehér a bőrük.
És, ami fontos, mint látjuk, ehhez a szubkultúrához lehet csatlakozni „kívülről”, de ami még fontosabb, el is lehet hagyni „belülről” is. Más kérdés, hogy annak a cigánynak, ki ebből megpróbál kitörni és még sikerül is neki, olyan mértékű gyűlölettel kell szembenéznie saját fajtársai felől, hogy arra nem igazán vannak szavak. De a hattyú halálára sem.
Lantos János – Kuruc.info
