Magunk között sokszor téma (bár manapság már egyre kevésbé), vajon létezik-e még jobbikos szavazó, aki az egykori Jobbik emléke miatt szavaz a mára már baloldalivá vált pártra, és nem pártolt át a Mi Hazánkhoz. Hogy pontosan az iménti motiváció vagy más miatt, de úgy tűnik, bármennyire is döbbenetes, vannak még olyanok, kik a Jobbik és a Mi Hazánk között gondolkodnak. Mégpedig nem is kevesen!
Zoom
A Fidesz és a Jobbik szavazói körében is vannak „rejtett tartalékai” a Mi Hazánknak - nyilatkozta a Népszavának Závecz Tibor a másodlagos pártpreferenciák adatait elemezve. A Závecz Research vizsgálja ugyanis a másodlagos pártpreferenciákat is, tehát azt, hogy a választók az általuk legszimpatikusabbnak tartott párton kívül melyik másikra lennének hajlandók szavazni. Ebből pedig az derül ki, hogy a Mi Hazánknak a teljes népesség körében van még 3 százaléknyi tartaléka. Fontos hozzátenni, a teljes népességben mért adatok mindig alacsonyabbak, mint a valósak, hiszen sohasem a teljes népesség megy el szavazni, csupán az úgynevezett „biztos pártválasztók”. Tehát ez a szám adott esetben 3%-nál is magasabb lehet.
Zoom
Az említett Népszava-cikk - "A Mi Hazánk választási indulása inkább a kormány számára okozhat károkat", állapította meg Mikecz Dániel politológus, a Republikon Intézet vezető kutatója
És ehhez természetesen hozzá kell adnunk a stabil, „alap” támogatottságot is (amelyet további 3 százalékra mérnek manapság, hogy ez menyire torzított vagy sem, az egy másik cikk témája lehetne). De menjünk tovább, mert most jönnek az érdekesebb részek.
Závecz Tibor közlése szerint a másodlagos preferenciák alapján a Mi Hazánknak a teljes népességre kivetítve elméletileg van még 3 százalékos tartaléka. Ennek a 3 százaléknak a fele – valahol 100-150 ezer ember között - jelenleg a Fidesz, 40 százaléka - 50-100 ezer ember - a Jobbik szavazója. A megmaradt 10 százalék megoszlik a többi párt között – írják.
Jelen írásunkban a Fidesszel nem foglalkozunk, azt majd később tesszük, rögzítsük viszont a tényt: a Závecz szerint akár 100 ezer olyan szavazó is lehet, aki ugyan még a Jobbikra szavazna, de ha valami oknál fogva elbizonytalanodik, a Mi Hazánk mellé húzza be az X-et.
Még élesebben fogalmazva: akár 100 ezren is ingadozhatnak jelenleg a Jobbik és a Mi Hazánk között!
Ha abból indulunk ki, hogy a politikai folyamatok nagyon lassan csapódnak le az olyan választópolgároknál, kik nem igazán foglalkoznak napi politikával, ismereteik felületesebbek, úgy nagyon is reális, hogy valóban létezik ez az 50-100 ezer ember. Hogy így fogalmazzunk, ők azért le vannak maradva pár évet. De kinek a feladata az, hogy felvilágosítsa őket arról, hogy ez a Jobbik már semmiben nem emlékeztet a korábbi Jobbikra?
A miénk, nem másé! Azoké a nemzeti elkötelezettségű magyaroké, kik tudatosan élik meg politikai, világnézeti meggyőződésüket, beleértve portálunk olvasóit, a teljes nemzeti tábort, mindenki számára egy misszió, hogy környezetében, rokonai, barátai, ismerősi körében velős és célratörő üzenetekkel értesse meg velük az igazságot.
Elképzelhető, Északkelet-Magyarországon baloldali érzelmű választók is szimpatizálnak a Jobbikkal, hiszen emlékezzünk rá, a Jobbik radikálisabb korában milyen sokan szavaztak át oda, pusztán azért, mert annak idején felszólaltak a cigánybűnözés ellen. De ezerszer el kell mondani, a Jobbik ezt már régen hátrahagyta, gyáván és megalkuvóan kihátrált e mögül, hogy így feleljen meg a „körúton belüli” új „barátainak”, elárulta és szembeköpte azokat, kik abban a régióban napi szinten szenvednek a cigánybűnözéstől.
S lehetnek olyanok is, kik magukat nemzeti gondolkodású magyarként határozzák meg, de a „régi, szép emlékek” miatt és azért, mérhetetlenül elutasítják Orbán rendszerét, még mindig hajlandóak volnának a Jakab Péter által teljesen feje tetejére állított Jobbikra szavazni. Nekik is el kell mondanunk, ne tegyék! Gyurcsány Ferenc irányítása alá került a Jobbik, ő határozza meg a baloldali ellenzéki térfélen a viszonyokat, tulajdonképpen a Jobbik már semmi más, mint a szemkilövető Gyurcsány segédcsapata. Kérdezzük meg az ilyen Jobbik-szavazóktól, tényleg ezt akarjátok? Orbánt leváltani Gyurcsányra? Mivel volna jobb? Semmivel.
Semmilyen érzelmi és észérv nincs, és nem létezhet, hogy valaki a Jobbikra adja a voksát, miközben másodlagos pártpreferenciája a Mi Hazánk. Amit a Jobbikban keres és megtalálni vél, az már régen nincs ott. Van helyette gerinctelen behódolás Gyurcsánynak és egy-két bohócmutatvány Jakabtól, de se nemzeti politizálás, se fellépés a cigánybűnözés ellen, se karakter, se semmi.
Ha kell, türelemmel, újra és újra aprólékosan magyarázzuk el mindezeket, ha találkozunk velük, hogy emberről emberre vezethessük oda ezt a 100 ezer magyar testvérünket, ahol valójában a helyük van.
Lantos János – Kuruc.info