A liberalizmus hazugsága azonban a „lényeglátók” számára jó ideje lelepleződött: a liberális demokráciáknak nevezett rendszerekben ugyanis manapság nemcsak szabadság nincs, de a rend is felbomlott. Szükségszerűen történt így, mivel a hatalmat jelenleg birtokló globális pénzoligarchia a szabadság eszméjét csakis a korlátlan uralmának útjában álló akadályok - nemesség, papság, kereszténység, abszolút monarchiák, lényegében tehát a szakralitás - felszámolása érdekében alkotta meg. Csakhogy rend nincsen szakralitás, vagy legalábbis egy-egy emberi közösség tagjait szoros szálakkal egybekötő hit és az abból fakadó morális értékrend nélkül.

Orbán Viktor beszédében persze nem általában a „rendről”, hanem kizárólag a „közrendről” beszélt. Az előbbi tágabb fogalom az utóbbihoz képest: „rend” akkor van egy emberi közösségben, ha az emberek képesek évtizedekre előre tervezni, a „dolgok működnek”, és általánosságban az erkölcs, a tehetség, a szorgalom elnyeri méltó jutalmát. Napjaink egyik meghatározó, ha nem épp a legmeghatározóbb jellemzője ezzel szemben éppen a káosz: általános panasz, hogy semmi és senki „nincs a helyén”, és sem a gazdasági, sem az egészségügyi, sem az oktatási rendszer nem működik megfelelően. Mindezek mellett korunk nyugati emberét súlyos identitás- és értékválság is gyötri. A nagy kérdés a következő: ha a világban nincs rend, hanem helyette a káosz fokozódását éljük meg, akkor nem szükségszerűen növekszik-e benne a korrupció és a bűnözés? Lehetséges-e tehát megteremteni a közrendet a rend megteremtése nélkül?

Véleményem szerint nem.

Lehetséges azonban, hogy a fentebb vázolt összefüggésekkel a kormányfő is tisztában van, és éppen ezért nevezte ki – a világban is szinte egyedülálló módon – a tőle elválaszthatatlan belügyminiszterét az egészségügy és oktatásügy irányítójának. A fokozódó káosz ugyanis az egészségügy és az oktatásügy elkerülhetetlen szétzülléséhez is vezet, azonban a belügyminiszter – gondolhatja Orbán Viktor – a maga nyers modorával és bizonyos enyhébb kényszerítő eszközök alkalmazásával képes lehet legalább a működőképesség fenntartására az egészségügyi intézményekben és az iskolákban.

Más oldalról megközelítve a „közrend megerősítésének” kérdését, tisztában kell lennünk azzal, hogy ha a katonaság, a rendőrség, a bíróságok szerepe növekszik, akkor mindezzel együtt a titkosszolgálatok hatáskörei is kiszélesednek. Ezen a ponton azonban fel kell tennünk az alapkérdést, mely persze (sok más egyéb mellett) szigorúan tabu: kik irányítják a rendszerváltás óta Magyarországon a rendvédelmi szerveket, beleértve a titkosszolgálatokat? Másképpen megfogalmazva: kinek a kezében van a főhatalom hazánkban? Nos, a „magyar” hadsereg teljes mértékben – bevallottan is – a NATO alárendeltségében működik. A rendőrséget – amióta a Fidesz kormányon van – Pintér Sándor felügyeli, aki egyfajta szürke eminenciás, ennek megfelelően nagyon ritkán, akkor is konkrét kérdésekről és röviden nyilatkozik. A nemzeti sorskérdésekkel, a világpolitika alakulásával kapcsolatban talán még sohasem nyilvánult meg. De ami ennél is fontosabb: a rendőrség előszeretettel korlátozza, sőt tiltja be a radikális jobboldalinak nevezett szervezetek megemlékezéseit, tüntetéseit, ellehetetlenítették a Magyar Gárda működését, törvényben tiltják meg bizonyos kiemelt jelentőségűnek ítélt történelmi esemény szabad vizsgálatát, és a titkosszolgálatok célkeresztjében sem a magyarellenes tevékenységet folytató ngo-k és egyéb civilnek hazudott Soros-szervezetek vannak, hanem a radikális jobboldali csoportosulások és személyek.

A kormányzat, ahogyan a kulturális életben képtelen fellépni a liberális véleménydiktatúra ellen, ugyanúgy eltűri a bírák „érzékenyítését”, és nem tudja a liberális-globalista erők térfoglalását megakadályozni az igazságszolgáltatás területén. Az „érzékenyített” bírói kar egy részének kétségbeejtően elfogult, bízvást magyarellenesnek nevezhető ítélkezési gyakorlatára nézve számos példa hozható fel, de a legkirívóbb közülük a Budaházy Györgyre és társaira kirótt képtelen büntetés. Joggal merül fel tehát az újabb kérdés: a nyugati birodalom (esetenként ugyan lázadozó) provinciájaként működő Magyarországon a globalizmus erőinek befolyása alatt álló rendvédelmi szervek és a bíróságok hatáskörének növekedése vajon nem vezet a magyarság életlehetőségeinek további beszűküléséhez, a magyar érdekek mellett kiálló személyek és szerveződések további háttérbe szorításához és felőrléséhez? Másképpen megfogalmazva az elmondottakat: a növekvő káosz körülményei közepette meghirdetett közrend megszilárdítási program sajnos eleve nem kecsegtet sikerrel, annyi következménye azonban lehet, hogy hazánk még inkább a birodalom függésébe kerül.

Végezetül pedig szögezzük le a nyilvánvaló (bár folyamatosan elhazudott) tényt: az életünk lassan minden területét megmételyező cigánybűnözés problémájának említése nélkül teljesen fölösleges a „közbiztonság erősítéséről” elmélkedni. Persze meglehet, nem feltétlenül egy tisztavatási ünnepségen kell szóba hozni a kérdést. Azonban az mégis kétségbeejtő, hogy közhelyek puffogtatásán kívül (ennyi és ennyi pénzt költött a kormány „cigányfelzárkóztató programokra”), sem a kormánypárti médiában, sem az értelmiségi körökben még csak megvitatni sem lehet a közbiztonságon kívül immár az oktatást, a szociális szférát, az egészségügyet, sőt a gazdaságot is egyre súlyosabban érintő problémahalmazt, amely a cigányság beilleszkedni képtelen rétegeinek térfoglalásából származik.

Természetesen örvendetes, hogy a magyar miniszterelnök – szinte egyedüliként az európai vezetők között – a teljességgel üres jogállami, liberális, demokratikus lózungok hangoztatása helyett a „közbiztonság, a közrend erősítéséről” beszél. Szavaiból az idiotizmus egészen mély rétegeiben vergődő „balliberális”-globlista oldal „fasiszta, diktatórikus szándékokat” olvas ki. A ballibsik elmebajára szót vesztegetni sem érdemes. A fideszes „jobboldal” pedig azt ismételgeti, amit Orbán Viktor és más fideszes vezetők hangoztatni szoktak: a migráció, a járvány, az ukrajnai háború és a történelmi jelentőségű geopolitikai változások közepette valóban felértékelődik a rend és a biztonság fogalma. Ez utóbbi megállapítás természetesen igaz. De úgy látszik, ismételten csak a radikális nemzeti nézőpontból lehet a miniszterelnöknek a tisztavatási ünnepségen elmondott szavainak mélyebb értelmén eltöprengeni.

Gergely Bence - Kuruc.info