Természetesen szóba került a mainstream történetírás által „vészkorszaknak” nevezett időszak, jellemzően ezt szemlézte a filoszemita Mandiner is, csak éppen elfelejtette a kézenfekvő következtetéseket levonni Vitray mondandójából. Nem baj, mi megtesszük helyettük is.

Vitray ekkoriban a nagyszüleivel élt, őket el is vitték a gettóba, de dacára minden „vészkorszaknak” és „terrornak”, a „fenegyerek” Vitray (már tinédzserként) kijelentette, hogy ő nem megy, és hát így is lett, ilyen egyszerű.

Nyilván ez a „bátor ellenállás” tetszett a Mandinernek, ezért is emelték ki az ominózus részt, csak a magyarázat maradt el, hogy akkor mégis milyen terrorról és önkényről beszélünk? Egy tizenéves gyerek kijelenti, hogy ő bizony nem vonul gettóba, aztán jó napot? Nem fogtak fegyvert rá, nem hurcolták el, nem lőtték le azon nyomban? Csak mert ilyen történeteket szoktak mesélni a „vészkorszakról” a fősodratú médiában, és nem olyanokat, hogy fakultatív módon lehetett valaki gettólakó, ha meg olyan kedve volt, otthon maradhatott. Netán Vitray Tamás idős korára beállt az antiszemiták közé, ezért beszél ilyen „észveszejtő” dolgokat?

Menekültigazolványt is egész könnyen lehetett szerezni Vitray története alapján, egy nyilvánvalóan széles körben ismert, Nyugati pályaudvarnál található iroda is kiállított ilyet, létezéséről a német-magyar hatóságok is egészen biztosan tudtak. Az igazolvány védettséget biztosított az érintetteknek (ennyit a „fasizmus tombolásáról”), más kérdés, hogy Vitray végül nem kapott ilyet, mert a fegyveres harcok közben egy géppuskasorozat végzett az igazolványokat kiállító személlyel.

Tehát akkor most vagy a „nem megyek” volt a nemzetiszocialisták elleni leghatásosabb „fegyver”, vagy itt valakik évtizedek óta szórakoznak velünk, ami a hiteles történetírást illeti. Az utóbbira szavazok, és úgy gondolom, hogy a kedves olvasók zöme is.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info 

Kapcsolódó: A "number one" meséi, avagy ezt nem kellett volna, Vitray (Neufeld) Tamás!