Robbant a hír, miszerint az a kormányzati szándék, hogy teljes mértékben megtiltják az EU-n kívüli harmadik országbeli vendégmunkások behozatalát Grúzia kivételével. Üdvözöljük a hírt? Abból a szempontból igen, hogy nyilván, amennyiben kizárólag a Fideszen múlt volna, ez nem történt volna meg, érzik ők is a közbeszédet szétfeszítő zűrzavart, amely a saját szavazóikat is érinti.
Ezek szerint az elmúlt években nem sikerült megmagyarázniuk kellő érvénnyel a fideszes szavazóknak, hogy van a rossz migráns (aki a déli határon jön be, ez az illegális), és létezik a jó migráns, ő a vendégmunkás, ez a legális. A Fidesz hívei korábban mégis arra lettek kondicionálva, hogy a migráció minden formája káros. S valóban az is, ebben nincs vita köztünk. Csakhogy hiába mondta még februárban Bayer Zsolt, hogy "mi is a baj a vendégmunkásokkal?", úgy tűnik, ez már kevés, a vidéki fideszes szavazókat nem győzi meg a "no migration" tábla, amikor azt látja, hogy indiaiak grasszálnak csapatostól a háza előtt hajnalban.
Persze a Fidesz már eddig is meglépte azt párszor, hogy bedobott egy-két szigorítást, amelyekről nagyjából már aznap lehetett tudni, hogy kommunikációs fogások. Ilyen volt legutóbb, amikor "szigorították" a munkaerő-kölcsönző cégek tevékenységét. Mondván, ezen túl csak a minősített munkaerő-kölcsönző cégek hozhatnak be vendégmunkásokat, a magánkézben lévők nem. Csak van egy "apró" bökkenő, valamennyi munkaerő-kölcsönző magánkézben van, a minősített jelzőt pedig a fővárosi kormányhivatal osztogatja. Nem megerősített hírek szerint, nevezzük akkor "pletykának", de mindössze 5 millió forintért...
Vajon mennyiben más ez a mostani szigorítás?
Szavak szintjén mindenképpen másabb, hiszen fogalmilag itt ténylegesen kizárható minden beáramlás. Csakhogy nézzünk akkor bele a részletekbe.
1. A javaslat állítólag úgy szól, hogy 2025. január 1. után már nem lehet kiadni újabb tartózkodási engedélyt, de akik itt vannak 2 éves szerződésekkel, azok természetesen még nem mennek haza. Itt kérdésként felmerül: mi garantálja, hogy itt nem lesznek újabb hosszabbítások?
2. Hogyan garantálható, hogy egy vendégmunkás elhagyja az Európai Unió területét, amikor lejár az ideje? Ehhez minimum olyan szigorítás kellene, hogy az útleveiket a BM valamely szervénél le kéne adniuk, és amikor rendőri kíséretben elhagyják az országot, akkor kapják vissza.
3. Arról mélyen hallgatnak, mi lesz a kiemelt állami beruházásokkal. Ugyanis ebben az évben 2 év helyett 5 évre emelték a tartózkodás idejét, és a családegyesítést is lehetővé tették a vendégmunkások számára.
4. De a legnagyobb gond kétségtelenül most következik. A javaslat nem úgy szól, hogy deklaráltan nem jöhetnek vendégmunkások, és kész, hanem egész pontosan úgy, hogy abból az országból nem érkezhetnek, amelyekkel nincs Magyarországnak úgynevezett visszafogadási egyezménye. S egyetlen egy EU-n kívüli országgal van ilyen, ez pedig Grúzia. Nem véletlen, hogy a balliberális 444 is azt pedzegette, hogy a következő 3-6 hónapban nem várható "fennakadás" (nyilván ez a multik szemüvege), s ha a kormány megköti a fő vendégmunkás-kibocsátó országokkal ezt az egyezményt, akkor lényegében semmi nem változott.
5. A Fidesz egy saját maga által gründolt kényszerpályán van. Ez a gazdasági kényszerpálya arról szól, hogy mindent feltettek a globális nagyvállalatok kiszolgálására, nem szándékoznak önálló, hazai nemzetgazdaságot építeni, hazahozni a Nyugat-Európában dolgozó sok százezer magyart, így elképzelhető, hogy ez a politika, amelynek lényege ez, szembeszállna a multikkal? Nem gondoljuk, hogy a multik a háttérben már erősen lobbiznak, mint ahogy eddig is ezt tették? Dehogynem...
A fentieket figyelembe véve sokkal kevésbé az a kérdés, hogy valóban megállítja-e a Fidesz a vendégmunkás-importot, mert én ebben kevésbé hiszek. A fő kérdés az, meddig képes még "két valóságban" létezni a saját szavazói előtt is. Most nagyon úgy tűnik, 19-re lapot húztak, mert ha azok után, hogy elvileg "teljesen megtiltották a vendégmunkások behozatalát", mégis azt látják fél év, egy év múlva, hogy nemhogy nem mentek haza, hanem egyre többen vannak, utána mit tudnak még kitalálni?
Lantos János - Kuruc.info