Maga a választási eredmény is kettős értékeléssel rendelkezik. Egyfelől sokan keveslik azt, mert meg voltak győződve akár 10 százalék körüli eredmény eléréséről, és a csalódottak közül a párttal szimpatizálók természetszerűleg nagyobb súlyt szeretnének, a Jobbik 2009 és 2018 közötti számai is csak növelték az elvárásokat. A választás óta tartó "elegáns" hat törpéző narratíváról nem is beszélve. Másfelől soha ennyire nem volt kétpárti a verseny. 1990 óta semmiképpen, de a Horthy-korszak is inkább a NER-re jellemző ellenzéki töredezettséget jelentett. Egyedül a korai dualizmusról mondható el (egy teljes mértékben a többségi elvre építő rendszerben), hogy volt egy erős kormánypárt, egy jelentős, de jóval gyengébb ellenzéki párt, illetve egy kisebb harmadik szereplő (a jelenkori KDNP nem ér annyit, hogy érdemes legyen a párhuzam kapcsán foglalkozni vele) – a pártonkívüliek és a nemzetiségek mellett. Márpedig az O1G-alapú messiásvárás és az orbáni "mindennek vége, ha nem mi nyerünk" ajánlatok szívóhatása mellett a túlélésről szólt 2026, ami a Mi Hazánknak sikerült, másnak erre a leghalványabb esélye sem volt vagy lett volna. A stabil talpon maradás az ellenséges hagyományos sajtó és a közösségi algoritmusmédia lejtős pályája ellenére megakadályozta a kétpárti irány felé elmozdulást, és ezzel a gyorsan változó magyar politikában nyitva maradt az út az előrelépésre.

A következő választás azonban minden bizonnyal új képletet fog hozni, és ezt már április előtt is jó előre sejteni lehetett. Ha esetleg újra sok is lesz a protesztszavazat az aktuális kormány ellen, akkor sem egy 16 éves rendszer ellen fognak irányulni, ahogy a támogatói sem évtizedes, akár a pártszimpátiájukba belenőtt vagy beleöregedett hívek lesznek. Nem lesz szükség a vállaltan baloldali alakulatok önkorlátozására sem, ha egyelőre a korábbiak visszatérése meglehetősen messzinek is tűnik. Más lesz az intézményi rendszer és alighanem a választási törvény is, de az erősen kérdéses, hogy mennyire sürgős és fontos a NER-be beülő Tisza számára a megígért arányosítás, amelynek a mértéke és megvalósítási módja korántsem mellékes. Rengeteg az ismeretlen változó, mondhatni, nehéz megjósolni, mi lesz pontosan, mint a Nézőpontnak eltalálni a pártszimpátiát.

Toroczkai László kampány során adott interjúiban már korábban rendre előkerült a jövőre vonatkozó megállapítás, hogy a vesztes nagypárt összeomlik, és a Mi Hazánk szavazói bázisa jócskán megnőhet az idővel hozzájuk pártolóktól. A Fidesz még létezik, de nagy kétségeink nem lehetnek: varázstalanodott, válság idején foci-vb-re járó vezérrel, megsemmisülő propagandamédiával (a "közszolgálati" egy csapásra elveszett, de látványosan gyors ütemben pusztul minden, az évek alatt magát sok tekintetben lejárató felületük) a régi nagyságuk elérése nemcsak a falevelek lehullásáig tűnik illúziónak. Ennek megfelelően nagyon is releváns néhány hónappal a választás után visszatérni erre a kérdéskörre, miként érdemes tekinteni a fideszes térfélre.

Emlékszünk még arra, amikor mindig előbújt valaki, aki az ún. kiábrándult fideszesekre vetette ki a hálóját? A 2022-es választásokat megelőző 2021-es "ellenzéki előválasztásokon" nem először, de annál hangsúlyosabban megjelent ez a tematika. Márki-Zay Péter maga is ennek a rétegnek a díszpéldányaként lett Dobrev Klárát előzve miniszterelnök-jelölt, hogy később a választásokon nagyot bukjon. Ugyanekkor próbálkozott Pálinkás József Új Világ Néppártja, amely annyira lehengerlő igényre adott választ, hogy talán ez az első – és utolsó? – 2026-os említése az interneten.

Akkor természetesen azokról a fideszes túlzásokat és korrupciót megelégelőkről volt szó, akiket kisujjeltartós liberális konzervatívként képzeltek sokan, afféle MDF-esként, a Fidesz szimpatizánsainak balszárnyaként. Most persze ebben is más a helyzet, hiszen immár nem csak e mitikus tömegek (?) katapultáltak kétségbeesetten az alkalmatlanná vált (vezénylő) tábornoki kar által vezetett, megérdemelten tönkrevert seregből. Mégis elgondolkodtató, hogy a jelen és közelmúlt fideszesei ezúttal mennyire virtuálisak. A kiáramlás persze nemcsak a szavazók szintjén, hanem a holdudvar, a párt mögé beálló véleményformálók (pardon, az influenszer szó rájuk sokkal fenszibb, és ezáltal szuverenista-nemzetibb...) szintjén létező folyamat. A szavazók felé kellenek üzenetek (ahogy eddig sem önmaguknak írtak programokat a mi hazánkosok), de önfeladás és az értékelvűség érdekelvűvé prostituálódása nélkül (nyilván a politikában léteznek kompromisszumok, különben három "nemzeti radikális" is legalább két pártot alapítana). Részben ebből következően kerülendőek az egykori és maradék fideszes tábor meghódítása érdekében teendő túlfutó gesztusok és rekrutáció.

Sokan vannak a fideszesek között, beleértve az utóbbi időkben jobbról hozzájuk sodródottakat is, akik most a történelmi vereség után a "nemzeti oldal" összefogásáról beszélnek, akár többszólamú jobboldalt emlegetve, globalista-szuverenista szembenállásként leegyszerűsítve a magyar és a világpolitikát is. (Vicces ez a multikat kiszolgáló, Netanjahunak a lábai előtt heverő, Trump előtt pitiző Orbán-kormányokra gondolva, amely magára az oroszokhoz képest kisegérként hivatkozik, ha pedig a Benes-dekrétumokat magyarok ellen alkalmazzák, lapítanak. Sovány vigasz, hogy közben szavakban Brüsszelt egyfolytában ostromolják. Sok eredménye lett a szánalmas színvonalú szájhősködésnek...) Annak a Fidesznek a háza tájáról ez különösen meggyőzően hangzik, amely mást sem csinált, mint kisgömböcként igyekezett begyűjteni, beolvasztani, leszalámizni minden más jobboldaliként vagy nemzetiként azonosított formációt. Ez tőlük jobbra lejárató kampányt, cenzúrát, kövéri büntetéseket jelentett. Mert ugye egy a tábor, egy a zászló. De valójában ennél is továbbmentek, a zászlóból is inkább Orbán lett, látszik is, hogy a stafétát valójában nincs kinek átadni. Ezért talán kevésbé félelmetesnek tűnhet most az ölelésük, de bármiféle elfideszesítéssel továbbélés mérgező lehet.

Nem szabad abba a hibába esni, hogy a misztikus kiábrándult konzervatívokért, fideszesekért folyó harc helyett ezúttal a Jeszenszky Géza-félék helyett a Jeszenszky Zsolt-féléknek kelljen udvarolni. Szükséges rögzíteni, hogy nem lesz attól Sulyok Tamás jó államfő, mert a leváltásának a módja nincs rendben (konkrétan a Fideszre rálicitáló módon történt, miközben keresztbe tenni sem nem tudott, sem nem akart a Tisza-kormánynak, de nagy arcvesztés lett volna a megtartása a Facebook-miniszterelnökünk számára). A Szakács István elleni korábbi fellépés is joggal kritizálható a túlzása miatt, de ettől ő még egy megafonos propagandista, nem egy (majdnem) meghurcolt hős, akinek az opuszait Szabó Dezső is az irigységtől sárgulva olvasná.

Nem abszolutizálható az ellenségem ellensége a barátom logika, főleg, amilyen szintre lezüllesztette a Fidesz a holdudvarát. Kis Grófo miatt kellene talán aggódni, ha netán a vagyonosodását vizsgálják? Orbán legalább nincstelen, csak véletlenül a háziállatai (pl. Mészáros Lőrinc) is milliárdosok már, akikért esetleg véreznie kellene a szívünknek. Nem koncepciós eljárásokra van szükség, de ne legyenek kétségeink: a Fidesz mindent annak állít be, ami őket a legcsekélyebb mértékben érinti. Az igazságból engedni nem szabad, főleg, ha a Fidesszel egy platformra kerülés könnyen tűnhet a NER mentegetésének (amelynek vádjával él az Orbán-rajongóként szocializálódó Magyar Péter vezette Tisza is), ami a szatellitpártozás korában nem valami szerencsés.

Amellett sem szabad elmenni, hogy a Fidesz népszerűsége régóta mesterséges, hiszen a végtelen pénzre és örökös hatalmi pozícióra építő rendkívüli szervezettség, a Kubatov-listás mozgósítás és a közmédiától a közösségi médiás megmondóemberekig érő propaganda erősen felfújta az eredményeket, miközben a ballibek éveken át roncsellenzékként szálltak be a versenybe. Lehet beszélni arról, hogy rendkívüli részvétel mellett milyen óriási tömeg szavazott idén is a Fideszre (akikből nem annyira sok maradt), azonban a megszólításuk realitását tekintve sem mindegy, kik voltak ezek. Alábbiakban a teljesség igénye nélkül felsorolok néhány tipikus halmazt, amelyre sokáig építhettek. Ha belegondolunk a Fidesz hatalmon tartásában való fontos szerepükre, akkor könnyen belátható, mennyire nem evidens a gyors, tömeges átáramlásuk a Mi Hazánkhoz a "nemzeti oldal" jeligéjére.

1. Szinte közmondásos, hogy a putrilakók, a cigánysorok választásokon át szinte egységesen a Fideszre szavaztak. Ehhez kifejezetten jól jött a hatalmi pozíció, a grófós falunap, a krumpliosztás, a szavazatvásárlás, a közmunkát biztosító polgármester, a Farkas Flóri-típusú helyi cigány önkormányzati vezető. Persze a nagypolitika is hozzátett, a Győzikével közös fotó vagy zebra, a fajtársi bulvárcelebek kiállása, Orbán dajdajozásra döngetése mind beleillettek ebbe a sorba. Ez nyilvánvalóan egy olyan (ex)fideszes réteg, amely önazonos módon nehezen megszólítható.

2. Sok vállalkozó volt fideszes, amíg futott a szekér, különösen vidéken. Az idei nagy vereséghez az ebben a rétegben bekövetkező gyengülésük is hozzájárulhat. Az uniós források (amelyek a nyugati piacszerzés mellett a saját befizetéseink miatt is járnak) előző ciklusbeli elapadása, a gazdasági nehézségek, az oligarchákkal, ellenérdekelt fideszes potentátokkal való esetleges szembekerülés eléggé húsbavágóak tudtak lenni, ha más nem is okozott meghasonlást, az érdek egyre inkább egy "európéerebb" voks felé terelte őket. 2026-ban ebből a szempontból nyilván verhetetlen volt az uniós pénzeket ígérő Tisza, mert a Brüsszelt mindig majdnem meghódító, újabb és újabb kitűzött határidőkből kicsúszó Fidesz komolytalan volt. Ha ez a helyzet rendeződik, akkor a jövőben kevesebb előnyt jelenthet az EU-pártiság megnyerése, amely értelemszerűen nem a Mi Hazánk versenye volt 2026-ban.

3. Köztudott, hogy az idősek között a Fidesz jelentősen felülreprezentált. Már rájuk, illetve közülük a vidékiekre is folyamatosan egyre kevésbé hatott az M1-Kossuth rádió-megyei lap háromszög, de ez a láb, amelyre támaszkodhatna a fideszes világ, most már nem is létezik. Természetesen korábban sem tolták éppen meg az egybites módra szatellitpártozott Mi Hazánk szekerét. Helyette itt van az új, tiszás, szuperobjektív közmédia. Ez sem lesz egy jobb terep, de szerencsére nehezen is tud hova romlani. A nyugdíjasokat is fokozatosan elérte az internet, a Facebook, mert bármilyen hihetetlen is volt az a hosszú éveken át a közmédiában csodafegyvert látó balliberálisoknak, jó ideje már nem korhoz vagy belpesti címhez kötött az internet, és a biológia vastörvénye is folyamatosan lecseréli az egykori időseket újabbakra.

4. Mivel a vidék sokáig szolgált a Fidesz számára hátországként, eddig is sokat emlegettük őket, de érdemes a helyi notabilitások szerepéről is beszélni. Legyen szó polgármesterről, plébánosról, falu híres fiáról, sikeres vállalkozó, gazdáról, de akár kocsmárosról vagy fodrászról is, mindig lesznek egy kisebb közösségben emberek, akiknek a szava sokat nyom a latban, sok emberrel érintkeznek. Éppúgy volt közülük a politika által lekenyerezett, mint az erő felé mozduló és természetesen őszinte meggyőződéssel rendelkező. Nem szabad alábecsülni a független településvezetők szerepét, akik tudnak embereket elvinni szavazni, mozogni a közhangulattal, és kicsiben irányítani azt. A hatalmi pozíció itt is nagy előny, de a vidék problémáira kínált adekvát válaszok (az idei aszály az egyik legfontosabbat nyilvánvalóvá teszi) és a jelenlét ellensúlyozhatja azt. A vidék tradicionalistább, kevésbé progresszív volta fontos tényező, de az idei választás is azt mutatja, hogy nem egy kritikátlan fideszes védvonalról van szó, ha még mindig akadnak is hívei a kormánypártnak.

5. A fentiek mellett beszélhetünk-e még fideszes értelmiségiekről? Erősen kérdéses, a többségét már eltaszították maguktól, elvégre, aki nem feltétlen Orbán-rajongó, az annyit is ér. Gyakorlatilag a fentebbiekkel szemben ez már már egy jóval vékonyabb réteg, amelynek helyét átvették a Győzikék és a Megafon élcsapata. Sok szót nem érdemelnek.

A Fidesz a választások óta több évtizedes mélypontra zuhant, szó sincsen már akkora tömegről, mint amekkora áprilisban rájuk voksolt. Erősen megkérdőjelezhető, hogy a közelmúltban távozottak vannak-e annyira ideologikusak, hogy direkt fideszes üzenetre, Deák Dánielre és más két lábon járó szavazótaszító mémekre vágynának így, hogy már kiderült: a kormányzóképességet és a szuverenista védelem egyetlen zálogát jelentő Fidesz valójában megroggyant. Feltétlenül nem szabad bízni a közvélemény-kutatásokban, de mégis intő jel, hogy a Tisza tudott a legjobban mindenkit, volt kormánypárti szavazókat is felszívni, sokaknak már az ő újfideszes ajánlatuk is megfelel – legalábbis pillanatnyilag. Ez nem jelenti azt, hogy az exfideszesek egy része nem érkezett már meg a Mi Hazánkhoz. Kizárt dolog, hogy a NER-váltás eufóriájában divatossá vált Tisza ne szipkázott volna el még a Mi Hazánktól is ideiglenesen támogatókat. Márpedig ha az áprilisi szavazók egy része átmenetileg másfelé fordult, akkor a felmérésekben már érzékelhető erősödés már azt jelentheti, hogy a jelenlegi bázisnak érzékelhető része még a Fideszre szavazott idén is, hiszen aligha a Tisza felől érkeztek. Nyilván nincsenek, és nem is lesznek erre megbízható jelen pillanatot tekintve pontos képet adó empirikus adataink, de a mozgások irányának valószínűsége megéri a gondolatkísérleteket.

Megkerülhetetlen a kontextust tekintve a bukott kormányfő is, az ő szerepe különösen érdekes. Még mindig szép számú híve van, de egyúttal rengetegen megvetik vagy egyenesen gyűlölik. Gesztusok az ő irányába nemcsak hozhatnak szavazatokat, de vihetnek is, a fideszesség és a szatellitpárt látszata pedig egy újabb üvegplafon képzésére alkalmas. Ha tetszik, ha nem, ő lett az új Gyurcsány. Amennyire komoly munkát tett bele a kampányba, a megújulás képessége annyira kevéssé látszott – ahogyan azóta sem látszik.

Érthető, hogy a Fidesz-szavazók felé szánt üzenet volt az államférfinak nevezés, de az a méltó tisztelet megadása helyett jobbára mentegetésnek, megemelésnek hangzott. Nem szabad elfelejteni, hogy Magyar Péter eddigi diadalmenetéhez nem egyszerűen egy elszúrt Fidesz-kampány, az aktuális gazdasági helyzet vagy valamiféle összeesküvés vezetett, hanem az magából a NER-ből és az orbáni hatalomgyakorlás lényegéből, hazánk hatalomtechnikai okokból való intellektuális és morális lezüllesztési kísérletéből következik. És ezzel talán senki nem járatta le jobban a vitathatóan jobboldalinak mondott politizálást ennyire Magyarországon. Ennek a levét pedig az is issza, aki maga nem bal- és jobboldali kategóriákban gondolkodik.

Meggyőződésem, hogy a fősodratú globalista politika helyett valódi értékalapú nemzeti politizálásra vágyókat nem a mémmé degradált (ex)fideszesek, nem a "nemzeti oldalt" kiáltók valójában fideszes kármentése szólíthatja meg hatékonyan. A királyuk meztelen, a szabadságharca politikai termék. Az utóbbi időben nyújtott teljesítményük ezt csak egyre nyilvánvalóbbá teszi. Éppen annak fontos a képviselete, amit eddig a Fidesz is csak eljátszott, és Magyar Péter is csak elpáváskodott, meggyőzve számos nem balliberális szavazót is. Ha a Tisza jelenleg csúcsközelben is van, és az eddigi abszolút filmszínház vészjósló is, a karakán kiálláshoz szükséges a Fidesszel és leszerepelt csatolt részeivel szemben továbbra is tartani a három lépés távolságot, a halálos ölelést elkerülendő.

Menyhért Ágoston – Kuruc.info

Kapcsolódó: A szélsőjobboldaliság dicsérete - a néppártosodás veszélyei