A háromnapos eseményen lovas- és gyalogos harci bemutatók, lovasíjászat, íjászversenyek, solymászat, agarászat, nomád sportok és a nagyszabású seregszemle is szerepelt. Emellett hatalmas jurtatábor, honfoglalás kori bemutatók, régészeti és antropológiai kiállítások, tudományos-ismeretterjesztő előadások, kézműves vásár, gyermekprogramok és népzenei koncertek várták a látogatókat. Kétségkívül a rendezvény egyik látványossága a „nomád vonulás és a seregszemle”, amelyen több száz lovas és gyalogos hagyományőrző vesz részt korhű viseletben és felszerelésben.

Mint most már hosszú évek óta, idén is kilátogattam családommal a rendezvényre, s úgy gondolom, érdemes ezzel kapcsolatban nyilvánosan is rögzíteni gondolataimat. Markáns szimbolikája van számomra, hogy a rendezvény egybeesett augusztus 15-ével. E nap ugyanis Nagyboldogasszony napja, a katolikus egyház egyik legfontosabb Mária-ünnepe. A katolikus hagyomány szerint ezen a napon Szűz Mária mennybevételére emlékeznek. Magyarországon régi, kiemelt ünnep volt, ugyanis a magyar hagyományban Máriát Nagyboldogasszonyként is tisztelik, és a Szent István-i államalapítás hagyományához is szorosan kapcsolódik.

Ezt csupán azért emelem ki, mert felületes szemlélő számára elképzelhető, hogy a Kurultaj és Nagyboldogasszony legalábbis nem egyeztethető össze. Még élesebben fogalmazva, lehetnek, akik azt sugallják, hogy itt valamiféle „pogány és keresztény” szembenállás lenne megállapítható. Nem tudhatom, hogy ki, miként vélekedik erről, azt írhatom csak, és írom is le, ahogy én gondolkodom. Nemhogy nincs egymással ellentétben, a kettő között a legtökéletesebb szintézis ragadható meg.

E helyütt nem az az érdekes, hogy mely programok tetszettek a legjobban, mit néztem meg, és mit nem, hanem a szellemiség. Az, hogy milyen célból voltam ott, mi volt az a gondolat, aminek jegyében ott voltam. Ez pedig a következő. A magyarság történelme, léte és hivatása az európai népek sorában sajátos, éppen ezért különleges is. Ugyanis kétség sem fér hozzá, hogy visszavonhatatlanul több mint ezer esztendeje európaiak vagyunk. Lelkünkben, vérünkben. De éppúgy nem cáfolható, hogy a magyarság története nem a Kárpát-medencében kezdődött, és a gyökerek Keletre mutatnak.

Márpedig egy nemzet nem hasonulhat meg önmagával. Ebből következik, hogy keleti és nyugati örökségünk szintézise tesz minket igazán magyarrá. Itt érhető meg a keleti gyökerek ápolása: nemcsak hogy „megférnek” Nagyboldogasszony Anyánkkal, hanem magyarként csakis így nyerhet teret a magyar lélekben. Ahogy történelmi nagyjaink is látták, a magyarság azért tudta befogadni Krisztus tanát, mert a fehér ló taposta előttünk az erkölcsi utat.

Ez pedig olyan feladatot ró ránk, amely magasrendű értelmet ad földi létünknek, és küzdelemre ösztökél a nemzet szolgálatára. E gondolat megélésének jegyében látogatok el tehát évről évre a bugaci pusztára.

Lantos János – Kuruc.info