Elfogult nem vagyok, van kritikám (nem is kevés) a párt irányába, ám az egyértelmű, hogy az embereknek elegük van, komoly változást akarnak. Az viszont a jövő zenéje, hogy ezt az AfD hozza-e el, ha egyáltalán még képes valaki elhozni. Erre kaptak most mégis lehetőséget.

Az alábbiakban néhány pontban szeretném levonni az általam fontosnak vélt konzekvenciákat. Általában a számozás (gyakran élek ezzel a módszerrel) sosem rangsort jelent, és ez most sem lesz máshogy, azzal a kiegészítéssel, hogy most mégis utoljára (tehát a legnagyobb számra) hagytam a számomra legfontosabb következtetést.

1. A német társadalomnak elege van, és pont. Olyan párt(ok) felé fordulnak, amelyek nyíltan szembemennek a jelenlegi status quóval, és képesek új, hívogató üzeneteket, célkitűzéseket megfogalmazni.

Ez önmagában egyébként nem jelenti azt, hogy az adott párt értékes. Gondoljunk csak bele kissé tágabb viszonylatban, hogy ezt a forradalmi hangulatot itthon a Tisza szolgáltatta, pedig nagyon nincsenek egy platformon az AfD-vel. Ami mégis közös bennük, hogy a mindenkori hatalomnak, és úgy általában a politikai közegnek neki mertek menni, ki tudták forgatni a négy sarkából a dohos berendezkedést. Ez kell az embereknek. Sajnos akkor is, ha mindez csak látszat.

Persze reméljük, ha az AfD valaha országosan is bizonyíthat Németország élén, akkor nem vallanak kudarcot.

2. Utóbbi mondatból következik a második pont.

A korábbi években bőven szolgáltatott okot az AfD arra, hogy gyanakvással nézzen a pártra az ember. Ide tudnám sorolni a külön zsidó és homoszexuális tagozatot (utóbbi elvileg egy munkacsoport, de te jó ég, ne már… a másikat pedig inkább nem is véleményezem), de leginkább azt, ahogy a belső feszültségek néha felszínre törtek, és némely esetben hogyan határolódott el a párt egy-egy prominens alakjától, akiket betámadott a politikailag korrekt közvélemény egy-egy megnyilvánulás miatt.

Ettől függetlenül az AfD jól mutatja be, miként mennek szembe a mainstream áramlatokkal. Azt viszont tudni kell, hogy ha kényes ügyek ritkán is kerülnek már felszínre, a párt ettől még összetett, és ezt világnézeti szempontból is értem, többféle tömb alkotja, melyekben sokszor egyetlen (jobban mondva kettő) közös van: elegük van abból, amerre Németország halad, és más jövőt szánnak szeretett országuknak. Véleményem szerint évek után – kormányon, nehéz lenne összetartani egy ilyen „színes” brigádot, de természetesen ezt még feltételes módban tudom csak mondani, inkább „hangosan” gondolkozva.

3. A fiatalokat érintette meg leginkább ez a protesthangulat. Ez azért jó, mert ezek szerint vannak, akiket ebben a korosztályban is érdekel még a saját nemzetük jövője (és reméljük az európai kultúra is), valamint a közösségi média agymosása sem ért el akkora sikereket, mint gondoltuk volna. Ettől persze ez még nem lesz kisebb probléma, és pusztít sajnos rendesen, de ezek szerint maradtak még „szigetek”.

4. Ezt már történészként mondom, hogy értem én, hogy izgalmas komoly párhuzamokat vonni a 20. századdal, és van is bőven hasonlóság, de ettől függetlenül ez egy zsákutca. Mintázatok lehetnek hasonlóak, a problémák egy része pedig konkrétan ugyanaz, de ókori bölcsesség, hogy kétszer nem lépünk ugyanabba a folyóba, hiszen mások a körülmények, a politikát irányító szereplők, stb.

5. Végül a legfontosabb: rengeteg helyről szélsőjobboldalizták és nácizták a pártot, Szász-Anhalt pedig megmutatta, hogy ennek 2026-ban már rohadtul semmi jelentősége nincsen.

Eddig sem tartottam jó ötletnek azt a módszert, hogy akárhányszor benyögi valami szerencsétlen barom a „náci” jelzőt”, a lenácizott delikvens (vagy párt, mozgalom) kézzel-lábbal rögtön ellenkezik, vagy perrel fenyeget (most őszintén, mi a franc?…), de ennek ma már konkrétan politikai haszna sincsen, így elő lehet venni a régi jól bevált „és akkor mi van?” költői kérdést.

Ezeknek a teljesen kiüresített jelzőknek a jelenkorban nincsen riasztó hatásuk, a társadalmat láthatóan egyre kevésbé érdekli, az átszellemült tiltakozás pedig szekunder szégyenérzetet is kelt, hiszen a túlzott magyarázkodás egyrészt sosem jó, másrészt lassan senkit nem is érdekel ez a vég nélküli „nácizás”, rasszistázás, antiszemitázás.

Normális, nem a jelenlegi idióta, mainstream keretek között persze nagyon érdekes szakmai kérdés volna, az AfD mennyire szélsőjobboldali, illetve mennyire nemzetiszocialista (nyilván utóbbiakból is van ott bőven), de erre nyilván nem a rettegő balosok, vagy kóserkonzervatívok fognak normális választ adni.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info