2020. április 6., hétfő, Vilmos, Boglárka napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
23:12 A marokkói király amnesztiával harcol a koronavírus ellen22:53 Kórházba szállították a brit miniszterelnököt22:48 Tónus IX: öld meg a bankot!22:28 Az Egyesült Államok tisztifőorvosa szerint "ez lesz a mi Pearl Harbourunk, a szeptember 11-énk"22:07 Dániel Péter antifasizmusától Donáth Anna rasszizmusáig - Heti progresszió (XXII.rész)21:26 Törökországban ismét mintegy háromezer új fertőzöttet diagnosztizáltak20:53 Egy nap alatt csaknem 11 ezren tértek haza Ukrajnába20:21 Ausztriában a 12 ezret is meghaladta a koronavírussal fertőzöttek száma20:04 Megölte egyéves kislányát egy budapesti nő19:45 Csehország francia betegeket gyógyít19:21 Kevesebb halott egy nap alatt, de ismét emelkedett a diagnosztizált fertőzöttek száma Olaszországban 18:58 Meghalt 108 éves korában "az allergia nagyapja"18:46 Toroczkai: koronavírus és a propagandaháború - fontos, hogy ne üljünk fel sem az orosz, sem a kínai, sem az amerikai propagandának17:59 Otthoni tornával bővül az M5 kulturális csatorna oktatási sávja17:37 Könyveket, folyóiratokat tett elérhetővé online a Történettudományi Intézet
24 óra legolvasottabbjai

Publicisztika ::

Kilencven éve kezdődött az erdélyi magyarság tragédiája

Reklám


1918 vészterhes őszén Kárpát-medencei magyar hazánk a végnapjait élte. Meggyőződésem szerint ez egyáltalán nem valamiféle „történelmi szükségszerűség” volt, hanem elsősorban a hazai belpolitika „haladó” erőinek tevékenysége idézte elő a nemzeti tragédiát.
Magyarország élére az őszirózsás „patkánylázadás” után a vörös gróf, Károlyi Mihály vezetésével olyan politikusok kerültek, akik tökéletesen alkalmatlanok voltak arra, hogy a kor kihívásaira megfelelő választ adjanak. Közismert, hogy az új kormány hadügyminisztere, Linder Béla a frontról hazaérkező katonáinkat leszereltette a „nem akarok többé katonát látni” pacifista elvének gyakorlati alkalmazásaként. E „honvédelmi stratégia” következtében államhatáraink védtelenül álltak az ellenséges cseh, szerb és román katonák előtt. Kozma Miklós későbbi magyar királyi belügyminiszter így háborog emiatt: „Mi Károlyiék jóvoltából pacifisták lettünk, és határainkat külön e célra kitenyésztendő békegalambok fogják megőrizni.”
A korábban Németország és a Monarchia katonai szövetségéhez tartozó Románia az első világháború kitörésekor semleges maradt, majd 1916. augusztus 17-én megkötötte az antanttal a bukaresti titkos szerződést, melyben csatlakozott e hatalmi tömbhöz, elárulva korábbi szövetségeseit, cserében az antant Romániának ígérte Erdélyt, a Bánságot, a Partiumot és a Tiszántúlt, azzal a feltétellel, hogy nem köt különbékét a központi hatalmakkal. Tíz nap múlva a román hadsereg – a hadüzenet átadása után – benyomult Erdélybe, azonban Mackensen tábornok vezetésével a német és osztrák-magyar egységek hamarosan fővárosukig kergették vissza a románokat, így hazánk átmenetileg megszabadult a balkáni veszedelemtől.
Végül 1918. május 7-én a katonai vereséget szenvedett Románia különbékét kötött Bukarestben a központi hatalmakkal, így nemzetközi jogi szempontból érvényét veszítette a két évvel korábbi titkos szerződés román területi igényekre vonatkozó pontja.
A világháborús hadműveletek lezárásaképpen a Monarchia delegációja 1918. november 3-án aláírta Padovában a fegyverszüneti megállapodást, amely semmilyen formában nem intézkedett történelmi határaink megváltoztatásáról. Mivel a Monarchia megszűnt időközben létezni, és Károlyi magához ragadta a hatalmat, ezért az új kormányzat ismételten fegyverszüneti tárgyalásokat kezdett az antanttal immár az önálló Magyarország nevében. E tárgyalások végén írták alá az antant és a Károlyi-kormány képviselői a belgrádi konvenciót, mely egyebek között arra kötelezte az őszirózsás kormányt, hogy a Marostól, mint demarkációs vonaltól délre fekvő területekről vonja ki a magyar hatóságokat és fegyveres testületeket.
Ilyen katonai-diplomáciai előzmények után ült össze 1918. december 1-jén a gyulafehérvári román ún. nemzetgyűlés, hogy kinyilvánítsa Magyarország románok lakta részeinek egyszer s mindenkorra történő egyesülését a Román Királysággal. A hazai nemzetiségek és szomszédos államok érdekeit a magyarságéval szemben – mai örököséhez hasonlóan – előbbre valónak tekintő Károlyi-kormány nemzetiségi ügyi minisztere, a polgári radikális (az akkori SZDSZ) Jászi Oszkár jó előre biztosította román testvéreit, hogy a magyar kormány nem fogja akadályozni egy nemzeti gyűlés megtartását, sőt, felső utasításra a MÁV különvonatokat indít (!) a gyulafehérvári gyűlésre utazó románok részére.
Az 1918. december 1-jei döntés alkotmányos szépséghibája az, hogy sem a magyarság, sem az erdélyi németek (szászok) véleményét nem kérték ki a Romániával történő egyesülés tárgyában.
Kétségtelen tény, hogy a török hódoltságot követő 18. századi betelepítéseknek köszönhetően az 1910-es népszámlálási adatok szerint a keleti szomszédunkhoz csatolt területen élő népesség 54%-a román nemzetiségű, míg a magyarság 32%-os, a németek pedig 10%-os részaránnyal képviseltették magukat ugyanitt. Azonban az is tény, hogy Erdély mindig is a magyar államterület szerves része volt, a 17. századig magyar etnikai túlsúllyal, a jelentősebb városokban pedig még 1918-ban is magyar, illetve német többség volt, a kultúra és művelődés területén pedig teljesen egyértelmű volt a magyar, illetve a német szupremácia.
A gyulafehérvári döntést követően a román hadsereg már másnap átlépi a demarkációs vonalat, vagyis átkel a Maroson, és megkezdi Erdély elözönlését. Tehette, hiszen Károlyiék nemzet- és honvédelem helyett forradalmasdit játszottak Budapesten, szervezett katonai ellenállást csak a Kratochwill Károly vezette Székely Hadosztály tanúsított, annak ellenére, hogy a budapesti anarchistáktól semmilyen támogatást nem kapott, így hősies küzdelem után 1919 elején a harcok feladására kényszerült. 1919 tavaszán az ellenséges hadsereg elérte a Tisza folyó vonalát, és felkészült Budapest elfoglalására.
Sajnálatos, hogy Károlyiék méltó utódaiként erdélyi és csonkaországbeli politikusok gondoskodnak arról, hogy nemzeti gyásznapunknak utóélete is legyen. Emlékezhetünk még arra, hogy 2002. december 1-jén a fővárosi Kempinski szállóban az akkori román miniszterelnök, Adrian Nastase országa nemzeti ünnepe alkalmából fogadást adott, melyen vendégül látta Medgyessy Péter miniszterelnököt, Kovács László külügyminisztert, valamint a rendkívül rossz emlékű Göncz Árpád korábbi köztársasági elnököt is. Hazája sorsa iránt elkötelezett, és felelősséget érző magyar államférfi soha, semmilyen körülmények között nem ünnepelne egy nemzeti tragédiát az egykori megszállók politikai örököseivel, képmutató módon a megbékélésre hivatkozva.
A legfrissebb híradások szerint ezúttal az RMDSZ-vezérkar, Markó Béla, meg Verestóy Attila érzett leküzdhetetlen kényszert, hogy pártjuk tegnapi, választási sikerét éppen ma ünnepeljék meg. Legalább egy napot várhattak volna e kollaboráns elvtársak, akik első számú politikai parancsként mindent megtesznek azért, hogy az erdélyi, illetve a székely magyar autonómia kérdése még elvi szinten se vetődhessen fel, sem Romániában, sem az Európai Unióban.
Nemzetáruló vezetőinket látva keserűen gondolhatunk arra, hogy román részről soha nem fogják például megünnepelni 1867. július 28. egyetlen évfordulóját sem, hiszen ezen a napon szentesítette Ferenc József a magyar országgyűlés által a kiegyezésről szóló törvényt, amely egyebek között kinyilvánította a szűkebb értelemben vett Magyarország és Erdély unióját, noha akkor Erdélyt nem Romániától szakították el, hanem addigi autonóm magyar külön kormányzatát szüntették meg, és rendelték alá a budapesti, központi kormányzatnak és igazgatásnak. S nem fogja egyetlen román politikus – fájdalom, de a Markó-félék és az itthoni parlamentiek – sem megünnepelni 1940. augusztus 30. egyetlen évfordulóját sem, amikor a második bécsi döntéssel visszakerült Észak-Erdély és a Partium egy része Magyarországhoz. E két nap ugyanis minden román politikus számára gyásznap. S ők – a saját szempontjukból nagyon helyesen – tudják, mi saját nemzetük java és érdeke. S ennek minél hathatósabb érvényesítésére megkapják a támogatást Budapestről és Erdélyből, az RMDSZ vezetőitől is.
Lipusz Zsolt
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready