És teszi ezt immár sokadik alkalommal. Legutóbb Nyílt levél Posta Imrének c. önfeltárulkozásában (2009. 2. 1.), melyért igen hálás lehetne a radikális nemzeti oldal.

Lehetne, mert megrökönyödve látom, hogy három nap múltával sem érkezik válasz Stoffán gyalázatos cikkére, mely máig fent van az azt „vitaindítás” céljából is lehozó HunHíren. ("Jelen helyzetünkben antiszemitának lenni hazafias kötelessége minden honvédőnek!” + Stoffán nyílt levele) Pedig fontos lenne, mert a „hangyaszorgalmú” Stoffán György kardinális nemzeti kérdésekben időnként lejáratja magát, lovat adva ellenségeink alá!

Mint látja a cikket nem ismerő olvasó, Posta Imre - horrible dictu -, ki merte jelenteni, hogy „Jelen helyzetünkben antiszemitának lenni hazafias kötelessége minden honvédőnek!” Válaszában teljes filoszemita fegyverzetben, a nála és felénk sokak körében szokásos judeo-keresztény álcahálóval lép porondra Stoffán György. „Ön a címben olyasmit állít, olyasmire hív fel, ami nem csak botrányos, de aljas is” – írja félresikerült keresztes vitézünk. Meg hogy: „A hazafiság, és a hon védelmének az alapja nem lehet az ilyen-olyan ellenesség. Ön általánosítva a zsidó lakosság ellen uszít, ami tűrhetetlen. Ön nem nevezte meg azokat, akik ellenségeink, hanem antiszemitizmusra szólít fel…” Komoly fogalomzavarok, melyek természetes folyományai a történelmi tények elhazudásának és az azzal járó erkölcsi devalválódásnak! Hát hogy a fenébe ne lenne „alapja”, lényegi követelménye a magyar hon védelmének a román-, szerb-, szlovák- vagy zsidóellenesség, amikor azok szinte össznemzeti egyetértésben eltulajdonítják földünket, fondorlattal kreált országaikba olvasztják testvéreinket, ill. lassan palesztin sorsra juttatnak bennünket a csonka hazában is! Képmutató módon tetteti Stoffán, hogy a magyarországi zsidóságnak csak egy kis szegmentuma az, „akik ellenségeink” (Régi, hazug klisé - a szerk.). Mert ugye, a zsidóság nagy tömegei annyira magyar identitásúak, annyira kiálltak és kiállnak fajtájuk élcsapatának kíméletlen országhódítása ellen! (És ugye, hány itteni zsidó ítélte el Izrael gázai mészárlását és egyéb rémtetteit? Hány zsidó határolódott el az emberellenes, keresztényellenes, a nem zsidókat kollektíven alsóbbrendűnek bélyegző Talmudtól? - a szerk.)

Megátalkodott pimaszság nemzeti gondolkodásúnak, magyarnak vallani önmagát annak, aki aljassággal vádolja a több mint százötven éves zsidó országhódítás záróakkordjainak hallatán fájdalmában, s tehetetlen dühében felkiáltó hazafit: „antiszemitának lenni hazafias kötelessége minden” igaz magyarnak! „Lehet, Posta Imre úr, hogy én nem vagyok jó magyar, nem vagyok jó honvédő… de az Ön kedvéért nem leszek ab ovo antiszemita. Ugyanakkor szeretem a Hazámat, szeretem a benne lakókat.” Megmagyarázná talán Stoffán úr, aki annyi minden tud lenni egyszerre - hazaszerető, de semmi esetre sem antiszemita -, hogy vajon kinek, minek a műve az a szakadék magyar és zsidó közt, amit Posta Imre „kijelentésével… szélesített csupán”? 

Egyedül a zsidóság pénzben-hatalomban tobzódó körei miatt jutottunk idáig? Amelyek nemzedékek egymásutánjával örökítik át egyre leplezetlenebb gyarmati uralmukat, nyílt talmudista, liberális-kozmopolita, rablókapitalista, vagy éppen kommunista-szocionista formában. Nem ugyanezek a jellemvonások munkáltak - egyénre és helyzetre szabva, ha bűntudattal is ritkán -, a magyarság érdekével, sorsával való azonosulás helyett a zsidó százezrekben? Miért hallgattak, voltak csendes cinkosok, mint ma is, szinte végső romlásunk láttán, a zsidóság nagy tömegei, ha nem egy ölükbe hulló föld reményében, mindenkori privilegizáltakként? - Leszámítva a nemzeti radikalizmus rövidke epizódját. – Ha nem kárörömmel, de mindenképpen közönnyel szemlélve a magyar faj és kultúra vergődését, az ország sorsának irányítását egyre inkább magához ragadó faj-, hit- vagy kultúrestvéreik talmudi gyökerű szorításában.

Minek, ha nem egy magyart zsidótól elválasztó szakadéknak a jele volt az I. világháború idején, hogy a pesti egyetemek zsidó hallgatóinak aránya jó néhány karon magasabb volt 70%-nál? Sokban hozzájárultak Trianonhoz azzal, hogy „a felmentettség kellemes állapotában a pacifizmus jelszavait, az antimilitarizmust dobták be a közbeszédbe.” Végül is a zsidó sajtó félévszázados, nemzetellenes, liberális, baloldali bomlasztásnak köszönhető, hogy egy „vörös gróf” hatalomra kerülhetett történelmünk válságos pillanatában. Hogy hadügyminisztere, Linder Béla kiadhatta a jelszót: „Soha többé katonát nem akarok látni!” Hogy elcsapva a frontról megtérő, a történelmi Magyarország határait még védeni képes hadsereget, szabad prédájává válhattunk a zsidó Kun Béla talmudi gyűlölettől hajtott bandájának, majd románnak, szerbnek, csehnek, szlováknak…  

Bizony Stoffán úr, ezt tették védencei a magyar honvédséggel. A szerelvényről leszálló leköpdösött magyar honvédekkel, akinek ugyan lett volna oka rá a későbbiekben, mégis valóban „a Máriás zászló alatt nem magyar állampolgárok, lakosok házait dúlták fel”. De „a betolakodók ellen” sem „indultak, hogy megvédjék e házakat és a benne lakókat.” Ennyit az Ön értelmezésében vett „hazáért való önfeláldozásról”!

Persze Kun Béla zsidó terroristái, akik alig több mint fél évszázaddal a galíciai, askenázi tömegek befogadása után egy 133 napos rémuralmat vezetnek be a gazdanép körében, nos ezek a zsidók ugye nem reprezentatívak? Mindenesetre a társadalmi szakadékot, az antiszemitizmust sikerült elmélyítenie a csaknem 100%-osan zsidó terror tényének és az árnak, amit nekik köszönhetünk a trianoni országvesztésben! Mint Marschalkó Lajos írta: „Csak nagyon kevesen voltak, akik a zsidóság soraiból tiltakoztak, vagy fellázadtak volna az ellen, amit hittestvéreik cselekedtek a magyarsággal.” Még a baloldali érzelmű Sulyok Dezső is számon kérte a zsidóságon, hogy „még mindig nem vonta meg félreérthetetlenül a vonalat önmaga és azok között, akik 1919-ért felelősek. Nem hangzott el egyértelmű elmarasztaló ítélet, mely kifejezésre juttatta volna, hogy az 1919 évi magyarországi bolsevista kísérlet bűntény volt, s aki abban részt vállalt, bűntettes…” Tehát hol volt a zsidó tömegek magyarságtudata? Csaknem száz év telt el azóta és a Weissből Pappá lett egykori osztálytárs, aki máig is büszke a ’19-es zsidó „veterán” apára, felháborodva kárált rám néhány éve, mert nem miniszterelnök úrnak tituláltam az ország hétpróbás zsiványát!

A II. világháborút megelőző évek Magyarországa kirívó zsidó gazdagságáról is tudunk. „A budapesti házak 51 százalékát, a nemzeti jövedelem 30 és a nemzeti vagyon 25 százalékát egy hat százalékos zsidó kisebbség birtokolta.” (Marschalkó Lajos) De ez a bőség, ill. relatív jólét - trianoni kifosztásunk közepette, a világválságot követően - nem szorítkozik a zsidóság felső rétegére. Mert még mondaná Stoffán György a korabeli antiszemitizmust elítélendő, hogy a „kis zsidónak” azért rosszul ment, az is nélkülözött! Nos, Douglas Reednek, a London Times 1939-ben Magyarországra látogató kiváló publicistájának feltűnt a: „Megdöbbentő és kétségbeejtő ellentét… a jól kereső egyénekből álló, erősen elsáncolt zsidó közösség jóléte és a Budapest határában lakó munkásság, vagy a vidéken élő parasztság nyomora között”. Valójában „az átlagjövedelem a zsidók esetében 2506, míg a nem zsidók esetében mindössze 427 pengő” – írta John F. Montgomery, az USA budapesti nagykövete 1937-ben. 

Voltak-e esélyei a zsidóság asszimilációjának, a magyarságtól őket elválasztó szakadék betemetésének? „Az asszimilációs babonának, amely egy lelkileg, társadalmilag és politikailag asszimilálhatatlan népcsoport gyors beolvasztását tételezte fel”, teljes lehetetlenségéről és veszélyességéről olvassuk Makkai Jánost:
"A középosztálybeli zsidó – írta - soha sem fog a magyar proletárság, vagy a paraszti osztály egyedeivel házasságra lépni: az asszimiláció szempontjából nem 400 000 zsidó áll tehát szemben a nyolc és félmillió magyarral, hanem legfeljebb a 300 000 főnyi nagyvárosi zsidóság az ugyanakkora, vagy alig kétszer akkora magyar középosztállyal és polgári társadalommal. Az asszimilációnak, a beházasodásnak a siettetése és magyarosítása azt eredményezné tehát, hogy a magyar középosztály és polgári társadalom elzsidósodnék." (Makkai János: A háború utáni Magyarország. 1937. 34. oldal) 
A zsidóság gazdasági hatalma volt a „szakadék” mélyítésének legfőbb eszköze. A magyar üzleti konkurencia versenyképtelenségét garantáló zsidó pénzügyi hatalomról írja a ’30-as évek elején Magyarországon járó svéd utazó, Valdemar Langlet. „Az ország csaknem összes gazdagsága hatalmas trezorjaiba – a zsidóéba – vándorol és csak magas kamatok fejében adja kölcsön. Elméletileg létezik egy fix banki kamatláb; a nagy bankok, megintcsak papíron, 6-8 százalékra adnak kölcsön. De valójában erre a kamatra nem kölcsönöznek pénzt. Csak a két számjegyű kamatot fizetők kapnak kölcsönt… Ez a rákos daganata a magyar gazdasági életnek.” (On Horseback Through Hungary, 1935)  

Ha ’45 előtt a zsidó üzleti verseny módszerei és faji gőgjük zárta ki még az esélyét is egy tényleges asszimilációnak, a háború után - Kun Béla talmudi módszereivel folytatva - véres módon vették elejét a zsidóság magyar középosztályba, polgári társadalomba való beolvadásának. A magyar identitású polgári társadalmat egyszerűen likvidálták, vagy megfélemlítették, deklasszálták, idegenbe űzték. Nem véletlen, hogy míg a magyar nemzettudatot sikerült csaknem talajszintre kalapálni – lásd a Magyar Gárda vagy akár a Jobbik sivár (de végre növekvő - a szerk.) támogatottságát dacára a cionista és cigány terrornak! – a zsidó azonosságtudat, ha rejtenék is: tombol. Vegyük a Szombat magazin 2000. márciusi számában megjelent felmérést a magyarországi zsidók identitástudatáról, kötődéséről, értékrendszeréről.(www.zsido.hu, 2005. jan.2.) - A válaszokban a legmagasabb és legalacsonyabb pontszámmal, a maximális 5-ből.  

Az időközben felgyorsult zsidó betelepedés és országhódítás légkörében a fenti válaszokat valószínűleg mind felfele kellene kerekíteni! Tekintve, hogy a néhány héttel ezelőtti gázai mészárlásnak csak támogatását láttuk a magyarországi zsidóság szervezeteinél, mily hőfokú is, Stoffán úr, „az Izraelhez való közelség érzése” körükben?

És mégis éppen most aljasozza le Posta Imrét, a Köztársasági Őrezred egykori pszichológusát, akit szókimondása, a magyar rendőrség, az államvédelmi szervek in-kalos, moszados összefonódású viperafészkeibe való belátása miatt eltávolítottak állásából? Kisszerű, hogy a bátor kiállás merszét csak a „beépítettség” hitvány védelmében tudja elképzelni. „Vajon mások beszélhetnének-e még, élnének-e még, ha az Önéhez hasonló nyilatkozatokat tettek volna?” – kérdi Posta Imréhez címzett levelében.
De nem először rontja hírnevét, kompromittálja önmagát Stoffán György! „Nemzetvédő” bohóckodás és a valóság c. írásában (Nemzeti Hírháló, 2007. 8. 9.) a Jobbik által útjára indított magyar Gárdát pocskondiázza. Előtte felháborodással írta, hogy X község templomának fedelét, a csaknem vadonatúj rézlemez borítást az éj leple alatt elhordta a cigányhorda. Mint javasoltam neki akkortájt, ha mocskolódó levelek helyett esetleg a „nemzetvédő bohócokkal” venné fel a kapcsolatot, talán megmaradna a rézborítás Isten házának fedelén! – De máig jobban bízhat egy-egy rózsafüzéres zsolozsmában…

A Posta Imréhez írt sorok szellemét és meghátrálását, amikor legnagyobb szükség lenne a bátor kiállásra, sejteti „holokausztnapi” írása (Az Élet menete és a „vascipők”! Nemzeti Hírhaló 2008. 4. 17.) „Nem kétséges, volt egy időszak, amikor azért haltak meg emberek, mert zsidónak születtek! Békés és magukat magyarnak valló emberek, családok kerültek a megkülönböztetés aljas egérfogójába..,, szálltak föl a marhavagonokba, hogy megtegyék a hosszú utat a halálig, hogy dolgoztassák őket ingyen, hogy kivonják őket a társadalomból, elszakítva őket szeretteiktől” – írta. Íme a bűntudatkomplexus, ami mint penész vagy kórt hozó legyek lepik be a tudatlanok rablelkeit. Mert tudhatná Stoffán György, hogy azok a „meghaltak”, messze nem haltak meg vagy csak nem annyian és azok is zömmel más okok miatt, mint mondják! Tudhatná, hogy messze nem voltak olyan békések és semmit nem jelent, hogy magyarnak vallották magukat a felszínen, míg szinte két nemzedék múltával a befogadottak szolgává tették a gazdanép magyart saját hazájában. Tudhatná, amit a zsidóság nagy gondolkodója, dr. Fejér Lajos ki merte mondani a korszakban a talmud tanította valláserkölcsről, mellyel a zsidóság „az emberi összetartozás érzését a legsajátabb módon formailag és eredményében saját fajára korlátozta. Ezzel minden társadalmat, melyben élt, maga ellen provokált”!

Intellektusnak, léleknek, s erkölcsnek vannak szakítópróbái. A mai nyugati, de főleg magyar világban a legnagyobbak egyike a zsidóság szerepének kendőzetlen megnevezése és az ennek megfelelő cselevés. Stoffán György alulmaradt e megmérettetésben!  

Balla József

2009. 2. 4.

Posta Imre sorai Stoffán gyalázkodásáról:

Nincsenek következmények nélküli dolgok, bár ebben még sokan kételkednek. Én nem. Olyan hullámok indultak el, amelyek nem csak a hajótestet, hanem a part szikláit is alaposan próbára teszik. Egy Stoffán György nevű illető, akit én nem ismertem eddig, s talán eztán sem lesz módom közelebbi kapcsolatba lépni vele, nyílt levélben fogalmazta meg aggályait hovatartozásom, szellemi és lelki integritásom, hitelességem kérdésében. Bevallom, a nekem is megküldött levelet nem olvastam el, csak az elejébe s a végébe ért bele tekintetem. Olyan érdekes ez, annyira nem éreztem magaménak és semmi jelentőséget nem tulajdonítottam neki, hogy már magam is meglepődtem ezen. Az egyik olvasóm hívta fel erre az írásra a figyelmemet, s ma reggel azt írta, hogy Stoffán úr leszedte a saját levelét is a blogjáról. Persze itt elhangzottak jelzők is az illetővel kapcsolatosan, de ennek ilyenkor ez is a rendje. Csak jelzem! Ki és mit gondol a hitelemről, a szemernyinél talán kissé jobban érdekel, de ez is elmúlik hamarosan. Tudom, ki vagyok és mit kell tennem. Ettől eltéríteni nem tudnak és nem is érdemes…

Válasz Balla Józsefnek, Posta Imre-ügyben

Nos, kedves Balla úr, úgy tűnik, nem érti, amit olvas. Vagy nem akarja érteni. Nem tudom emlékszik-e arra az időre, amikor a Posta Imrénél sokkal kevesebben nyilvánosságra hozók évekig jártak bíróságra? Ez cca. 20 éve volt. Akkor éppen a nemzeti keresztény ágyútalpas Józsi felügyelte a közt. Én ahhoz mérten – mivel magam is jártam akkoriban bíróságra románellenesség miatt – ítélem meg Posta úr mai kijelentéseit. Mit tettek akkoriban a meghurcolt és azóta sem rehabilitált újságírók, köztük Bujdosó P. Gyula, aki nyolcvanon túl volt kénytelen e szégyenletes és ócska hazaáruló kormány miatt bíróságra járni? Megírták előre, hogy mit jelent az a gadói „gyöngyszem”, miszerint minden, ami keresztény, az antiszemita. És megírták azt is, hogy zsidók tízezrei jönnek hont foglalni egy titkos megállapodás szerint, amit még Pozsgay Imre írt alá. Megírtuk azt is, hogy Marosvásárhelyen a románok románul viselkedtek… s ne bántsuk meg az „ázsiai, vagy balkáni” viselkedés-jelzővel az ázsiaiakat és a balkániakat… mert ez a viselkedés ott és akkor Vásárhelyen román viselkedés volt.

Akkor, Kedves Balla úr, Önök és a mai radikálisok még sehol nem voltak, de ma úgy beszélnek, mintha Önök találták volna fel a spanyolviaszt. Akkoriban mi fasiszták, antiszemiták, nacionalisták voltunk a mára oly nagy melldöngető magyarrá vált újságírók előtt is, akik drukkoltak a bíróságnak… hátha sikerül, ezeket a szélsőséges disznókat elítélni.

Mára megváltozott a világ. Mindent lehet mondani és írni, annak, akinek lehet és szabad, vagy parancsa van rá. Nekünk akkoriban nem volt…

Hogy Posta Imrének milyen jogosítványa van ehhez a ma már lehetséges vélemény-nyilvánításhoz, nem tudom, de számomra ez a stílus és ez az „őszinteség” és eszmeiség akkor is gyanús, és elfogadhatatlan. Tapasztalatból mondom ezt.

Ön megpróbál antimagyarnak, zsidóbérencnek feltüntetni, aki mindig és mindenben ellenkezik a „bölcs” radikális oldallal. Ebben sincs igaza. Most készülő könyvemben a „Gázkamrák pedig nem voltak”-ban részletesen leírom azt a folyamatot, ami idevezette az országot, és MEGNEVEZEM azokat, akik ezt a folyamatot segítették. Ám antiszemita – úgy általánosságban, és magyarságom bizonyítékául, ahogy Ön ezt elvárná -, továbbra sem leszek. Az, hogy Ön évszázadokra visszamenőleg bizonyítja az én meggyőződésem helytelen voltát, még nem jelenti azt, hogy Önnek van igaza. De meggyőzni sem Önt, sem másokat nem fogok, nem akarok. Az idő eldönti majd… A megmérettetés pedig, csak ezután következik. A kiállás a nemzet mellett nem Posta Imre meggondolatlan és politikailag sehová sem vezető mondatainál kezdődik. Ott ér véget! A lehetőséggel együtt…