Mindenekelőtt: történelmileg az elgondolás korántsem új, hiszen a plurális választójogot a 19-20. században bizonyos országokban már bevezették, Magyarországon is felvetődött ennek a lehetősége a dualizmus korában. Csakhogy akkoriban a társadalom vagyonosabb és művelt csoportjai kerültek volna a bonus kategóriába, a nincstelenek és iskolázatlanok pedig malus besorolásban részesültek. Vagyis az előbbiek többletvokssal, az utóbbiak töredékszavazattal rendelkeztek volna. Hazánkban a plurális választójogi rendszert végül 1938-ban vezették be, amikor is a rendszerhűbbnek és konzervatívabbnak tartott vidéki lakosságot kétszeres szavazati joggal ruházták fel a törvényalkotók. A jelenlegi fideszes választójogi koncepció hazánk adott demográfiai állapotát és közeljövőbeli népesedési és etnikai trendjeit tekintve épp az eredeti elgondolás fonákjára történő fordítása, hiszen bevezetése esetén privilégiumokat adna a 90%-ban iskolázatlan, funkcionális analfabéta, ám általában 6-8 vagy még több gyermeket világra hozó cigányságnak. (A nevelés fogalma e kontextusban teljességgel értelmezhetetlen szóhasználat volna részünkről.)

Fideszes politikusok részéről meglehetősen kusza és ellentmondásos nyilatkozatok hangzottak el az eddigiekben választójogireform-ügyben, ám jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a családban lévő gyermekek számától függetlenül az anya plusz egy voksot kapna még a sajátja mellé. Amennyiben ez az ötlet ilyen formában bekerül az új alkotmányba, eleve problematikus, diszkriminatív, és sérti az állampolgári jogegyenlőség alapelvét. Miért nem részesül például saját gyermeke(i) után választójogban az apa? S miért ugyanolyan számú ráadásszavazat jár egy, mint öt, esetleg tíz gyermek után? A javaslat támogatói azt hangoztatják, miszerint a kiskorúak képviseletéről jelenleg a népesség egésze dönt, a fideszes koncepció szentesítése esetén viszont a 18. életévüket be nem töltött személyek esetében az ő választójogukkal szüleik mint megbízottak élhetnének. Nos, mi a garancia arra nézve, hogy a gyermek történetesen ugyanarra a politikai pártra, illetve képviselőjelöltre adná a voksát, amelyre a szülő? A 18 éven aluli népesség amúgy sem homogén szociológiai entitás, nem erőszakolható be egy társadalmi kategóriába, hiszen nyilvánvaló, hogy hozzávetőlegesen 14 éves kor táján már létezik a gyermeknek valamifajta politikai világnézete, illetve meggyőződése és akarat-kifejezési szándéka, ezt megelőzően viszont aligha.

Az állami gondozott kiskorúak esetében is problematikus helyzet állna elő. Tudniillik az intézeti gyámság vonatkozásában nem áll fenn a kvázi szülői élethelyzet, így az ő helyzetükben nem jöhet szóba a választójog gyakorlása, ergo ez az amúgy is párialétre kárhoztatott és az életbe súlyos társadalmi versenyhátránnyal kilépő kiskorú népesség diszkriminatív megkülönböztetésben részesülne. Jogilag úgyszintén sértené az állampolgári egyenlőség alkotmányos alapelvét, hogy azok a házaspárok sem részesülhetnének plusz szavazati jogban, akik akár több gyermeket is vállalnának, azonban biológiai okok folytán képtelenek utódnemzésre, illetve szülésre.

S ami miatt végképp elfogadhatatlan a tervezett választójogi reform, az hazánk jelenlegi népesedési helyzetével hozható kapcsolatba. Közismert a magyarság 20. századi demográfiai katasztrófája. Minimum 6 millió abortált élet, vagyis több halálos áldozatot szenvedtünk el békeidőben, mint az összes háborús veszteségünk volt a történelem során együttvéve, beleértve ebbe a tatár, török, szovjet veszedelmet, valamint a két világháborúban bennünket sújtó vérveszteségeinket is.

Ugyanakkor a jelenlegi demográfiai tendencia fennmaradása esetén – a cigányok népesedési rátája 2,9%, ellenben a magyarságé mindössze 0,8%, vagyis a magyarok még az egyik szülőt sem tudják a következő generáció számára reprodukálni, míg a cigányság mindkettőt, sőt azon túl még egy fős népszaporulatot is családonként országos átlagban – az a reális katasztrófa fenyeget, hogy hazánk akár ebben az évszázadban cigány többségű állammá válhat. Egyszóval – nem számítva a statisztikailag csak töredéket jelentő tiszteletre méltó magyar etnikumú nagycsaládosokat – a mai helyzetben egyértelműen a cigányoknak kedvezne a fideszes választójogi reformelgondolás. Annak minden tragikus következményével együtt.

Zárásképpen, térjünk ki arra a nem mellékes körülményre is, hogy micsoda bürokratikus káosz keletkezne – ismerve a hazai OVB és csatolt részei működését pl. a nem lakóhelyükön szavazók igazolásaival kapcsolatban – a plurális választójog törvénybe iktatásával. Vélhetően hónapokig tartó peres eljárások kezdődnének, míg végre ki lehetne hirdetni az országos választási végeredményeket. Szerény megállapításunk szerint az egész improvizált Fidesz-elgondolás nem más, mint egy újabb botrányos kodifikációs „balneológiai” ötletroham. S mint ilyen, eleve halva a világra jött alkotmányjogi torzszülemény.