Bezár!
2020. augusztus 9., vasárnap, Emőd napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
23:01 Fehéroroszország: a választásra jogosultak harmada már előzetesen voksolt, "véletlenül" őrizetbe vettek két ellenzéki kampánystábtagot22:48 Napi devianciapropaganda: Józsefváros a legújabb Zugló22:33 "Akasszátok fel őket!" - ez a tüntető tömeg kedvenc jelszava az "ítélet napján" Bejrútban22:19 Jeruzsálemben tömegtüntetésen követelik Binjámin Netanjáhu és kormánya távozását21:57 Momentum-DK-viszály: manipulált hangfelvétellel, fizetett hirdetésben sározással folytatódott a gödi történet21:25 Ronaldinhóék újabb 200 ezer dollár kifizetése után szabadulhattak a paraguayi luxushotelből21:01 Tizenegyen meghaltak egy lakástűzben a csehországi Bohumínban - állítólag egy lakó felgyújtotta a saját ajtaját20:46 A magyarországi négerek is rájöttek, milyen nehéz a sorsuk20:10 MACS-vezető: a vértranszfúzió a legnagyobb doppingmumus19:33 Megnőtt az illegálisan Csehországban tartózkodók száma - ukránok, moldovaiak, vietnámiak19:09 Újabb gyilkosság történt Érden18:45 Halálos baleset történt a sajóivánkai vasúti átjáróban18:22 Törökországból egészen Lengyelországig jutott kamionnal egy 34 egyedes sáskarakomány17:40 "Sikeres vértanúműveletet" hajtottak végre Mogadishuban17:21 Berlinben vaddisznó orozta el egy nudista férfi számítógépét (16+)
24 óra legolvasottabbjai

Publicisztika ::

Thököly Imre, a „kuruc király”

Reklám

Az 1682. év kétségkívül a csúcspont volt Thököly életében. 1682. június 15-én fényes külsőségek közepette a munkácsi várban megtartották az evangélikus Thököly és a nálánál 14 esztendővel idősebb, katolikus Zrínyi Ilona menyegzőjét.

Johannes Meyer: Thököly Imre az erdélyi hadak élén
Ugyanakkor politikai pályájának is a csúcsára érkezett az ekkor 25 esztendős kuruc király. Ez év július 7-én a bujdosók elfogták gróf Herbersteint, az újonnan kinevezett felső-magyarországi főkapitányt és kíséretét, akik a császári hadak négyhavi zsoldhátralékát vitték volna Kassára. Ezt követően 1682. július-augusztusában Thököly kezére került gyakorlatilag egész Felső-Magyarország Lőcse, Bártfa, Kisszeben, Sárospatak és Eperjes városokkal.
A kuruc vezért, illetve Apafi Mihály erdélyi fejedelmet és a bujdosókat bár 1677 óta szövetségi szerződés kötötte a francia XIV. Lajos királyhoz, most újabb hatalmas pártfogóra talált Thököly a török Porta támogatásában. Igaz, ezt 1682. januári, konstantinápolyi követjárásuk nyomán maguk a kuruc király követei kérték IV. Mehmed szultántól. A kurucoknak kezet nyújtó személy pedig nem volt más, mint az a török hadvezér, aki rövidesen egész Európa érdeklődésének homlokterébe került: Kara Musztafa nagyvezér. A török szövetség elkerülhetetlenségét Thököly egyik alvezére, Wesselényi Pál, ezekkel az érvekkel támasztotta alá:
„Másként, mivel török segétsége nélkül,
Erőt nem vehetünk magunk fegyverébül:
Mostan el ne váljunk nyujtott kezitül:
Csináljunk magunknak paizst erejébül.”
Ennélfogva,miután 1682. szeptember 10-én a budai pasa, Ibrahim török seregei és Thököly kurucai elfoglalták Füleket, szeptember 16-án Ibrahim évi 40 ezer tallér adó fejében ünnepélyesen a szultán szövetségesévé – valójában vazallusává –, és Észak-Magyarország királyává nyilvánította Thökölyt, egyúttal átadta neki a IV. Mehmedtől küldött athnámét, a szultáni megerősítő rendeletet, valamint az uralkodói jelvényeket. Igaz, az újdonsült „király” ezeket – akárcsak jó háromnegyed századdal korábban Bocskai a neki küldött, s ma Bécsben őrzött díszes török koronát – nem használta, hiszen nem tekintette magát egész Magyarország királyának, csupán Felső-Magyarország fejedelmének, egyébként is csak a Szent Koronával felszentelt uralkodó formálhatott erre jogigényt, azzal pedig ez idő szerint I. Lipót (1657-1705) volt megkoronázva. A füleki ceremóniával Magyarország immár négy részre szakadt.
Thököly mostohafiát, az ekkor hat és féléves II. Rákóczi Ferencet is magával vitte a hadjáratra. S itt feltétlenül szót kell ejtenünk a gyermeknek egy baljós sejtelméről, ami egyfajta legendaként ma is él a történeti köztudatban, hiszen felnőttként, száműzetésében írott visszaemlékezéseiben maga is megörökítette azt. Már anyjának és Thökölynek 1682. június 15-ei esküvője előtt néhány nappal történt egy rémisztő eset Munkács várában. Zrínyi Ilona a hálóházában aludt gyermekeivel, amikor első álmából a szolgáló sikoltozása riasztotta fel. Azt hitte, tűz ütött ki, ösztönösen felragadta Juliannát és Ferencet, és kirohant velük a folyosóra. A lármára és futkosásra odasiető cselédek rémülten látták, hogy asszonyuk mennyezetes ágyában egy jókora kígyó tekereg. A hálóteremben őrködő szolgálóleány akkor kezdett el sikoltozni, amikor megpillantotta az asztal alól előkúszó és az ágy felé tartó hatalmas hüllőt. A babonás várbeliek természetesen ezt baljós előjelnek vélték, és a kis Rákóczinak már úgy mesélték a dolgot, hogy Zrínyi Ilona kígyót fogad Thökölyvel az ágyába. Ugyanezt a gondolatot élesztette benne, hogy mostohaapja magával vitte hadjárataira. Nem részesült különleges bánásmódban, csupán kamarása, Körössy György lehetett vele, hogy szolgálatára legyen. A gyermek a katonákkal nyári hőségben, őszi, nyirkos esőben és csikorgó fagyos télben rótta az utakat, gyakran aludt szélfútta sátorban, mindössze egyetlen farkasbőrön. Így érlelődött meg benne az elképzelés, miszerint Thököly azért zúdított rá annyi fáradalmat és megpróbáltatást, mert titkon azt remélte, a gyermek mindebbe bele fog pusztulni, s akkor Zrínyi Ilona őrá, második férjére hagyja majd az irdatlan Rákóczi-örökséget. Ráadásul Bécs 1683. évi alább említendő – ostromakor kis híján meg is történt a baj. Thököly szövetségese, a török irtózatos vereséget szenvedett, s a fejveszett menekülésben összedőlt a hatalmas katonai sátor, amelyben a gyermek aludt, s ha a szolgálatot ellátó Körössy testével nem védi meg kisurát, a súly agyonlapítja a kis Rákóczit.
Mindazonáltal az a legendák birodalmába tartozik, hogy a kuruc király mostohafia életére tört volna, vagy vesztét akarta. Először is a 16-17. század háborús viszonyai között teljesen bevett szokás volt, hogy a fiúgyermekeket egészen apró koruktól kezdve a hadimesterség fortélyaira oktatták, s ehhez bizony hozzátartozott a megpróbáltatások, szenvedések elviselése. Az is teljesen érthető pszichológiailag, hogy egy kisfiú, aki az édesapját soha nem ismerte, pontosabban nem emlékezett rá – lévén, hogy alig múlt három hónapos, amikor I. Rákóczi Ferenc meghalt –, s édesanyja volt a mindene, eleve ellenszenvvel viseltetett egy idegen férfi iránt, akiben a szeretett asszony elrablóját látta. S végül, de nem utolsósorban, ha Thököly meg akart volna szabadulni a későbbi vezérlő fejedelemtől, számtalan alkalma kínálkozott volna rá, nem is szólva arról, hogy erre semmiféle bizonyíték nincs, miszerint egyetlen alkalommal is kísérletet tett volna rá. Ráadásul a korban teljesen bevett szokás volt, hogy a gyermekeknek mostohaszülei voltak, részint a szüléseket követő igen gyakori női halandóság, illetve a férfiaknak a csatatereken bekövetkezett hősi halála következtében. No, és a népességet tizedelő gyakori járványoknak köszönhetően is. Így aztán a 16-17. században tipikusnak számított a második és harmadik házasságkötés.
A török szövetség – akárcsak Erdély esetében – az adófizetés mellett egyúttal azt is jelentette, hogy a török Porta határozta meg a Thököly által követendő külpolitikát, magyarán, amennyiben a szultán úgy rendelkezett, a vazallus fejedelmeknek segédcsapatokkal kellett részt venniük a török hadjáratokban. S a török – a segélyhadakat is beszámítva – 1683-ban 100 ezer fős ármádiával megindult Bécs elfoglalására. A mérhetetlen becsvágytól fűtött Kara Musztafa – szultáni jóváhagyással – valószínűleg maga akarta a hadműveletet, mindazonáltal két feltételezés is napvilágot látott a korabeli Európában ebben az ügyben.
Az egyik szerint Thököly Isztambulba küldött jelentései ösztönözték a támadásra a törököt, amelyek szerint a Habsburg-hadsereg legyőzhető, s Bécset az adott pillanatban viszonylag könnyen el lehet foglalni.
A másik elképzelés alapján a francia király, XIV. Lajos titkos szövetségre lépett IV. Mehmeddel, s ő ösztönözte a nagy ellenség, az osztrák Habsburgok megtámadására. Európa-szerte gyűlölték ekkor a franciákat. Számtalan röpirat hirdette, hogy a Versailles-t építő Napkirály a kereszténység árulója. Még a híres német filozófus, Leibniz is hallatta szavát A keresztény hadisten című brosúrájában. A filozófus XIV. Lajost „Gallia gonosz hadistenének” nevezte, aki cserben hagyta és hátba támadta Európát a török elleni harc legkritikusabb pillanatában, pusztán azért, hogy Nagy Károly birodalmát helyreállítsa.
Nos, ezek a vádak azonban nem voltak igazak. Egyfelől a török rendelkezett olyan felderítéssel és kémhálózattal, hogy önmagában Thököly tudósításai alapján semmiképpen nem vágta volna ekkora fába a fejszét. Másfelől kétségtelen tény ugyan, hogy a török-francia viszony I. Ferenc (1515-1547) uralkodása óta hagyományosan jó volt, s a két nagyhatalom között volt érdekazonosság, de feszült számos érdekellentét is. A francia külpolitikának nem állott érdekében, hogy Kara Musztafa elfoglalja 1683-ban Bécset és Ausztriát, hiszen a Habsburg szomszédság helyett semmivel sem lett volna számára jobb az oszmánok jelenléte az Alpok lábánál. És természetesen semmiféle korabeli levéltári forrás vagy diplomáciai jegyzék nincs arra vonatkozólag, miszerint formális szövetség vagy egyezkedés lett volna Versailles és Isztambul között.
Az 1683. évi ostrom idején tehát mind Thököly kuruc hadai, mind Apafi Mihály erdélyi seregei a török oldalán vettek részt a Habsburg-ellenes hadjáratban. Maga a felső-magyarországi fejedelem 1683. június 7-én Eszéken Kara Musztafa nagyvezér elé járul. Ezt követően visszatér fejedelemsége fővárosába, Kassára. Majd július közepén a Duna bal partján megindul Bécs felé. Rövidesen hódoltatja a Lipót fennhatósága alatt álló esztergomi érseki székhelyet és egyetemi várost, Nagyszombatot (Esztergom ugyanis 1543 óta török uralom alatt állt), majd 1683. július 25-én bevonul a királyi Magyarország fővárosába, Pozsonyba. Amikor azonban a nagyvezér Thökölyt egy hónappal később a Bécs alatti táborba rendeli, ő nem tett eleget a parancsnak.
Rövidesen, 1683. szeptember 12-én a Bécs melletti kahlenbergi ütközetben az egyesült német birodalmi és lengyel seregek Lotharingiai Károly herceg és Sobieski János lengyel király vezette hadereje tönkre veri a Kara Musztafáét. A királyi Magyarország katonasága, amely Bécs ostroma idején magára hagyatva hódolni kényszerült – lévén, hogy az egész ország területe oszmán megszállás alá került – most szembeszállt a „természet szerint való ellenségnek” tekintett törökkel. Miként fentebb már említettem, Thököly már augusztus végén megtagadta Kara Musztafa parancsát, melynek értelmében Bécs alá kellett volna vonulnia, sőt követei már szeptember 4-én – tehát a bécsi csata előtt egy héttel – felkeresték a császári fővezért a török elleni harcra ajánlkozandó, amit utóbb megismételtek október 19-én is. A Habsburg-kormányzat azonban feltétel nélküli, teljes kapitulációt kívánt a kuruc királytól, amit az nem volt hajlandó teljesíteni. Ugyanis még mindig tetemes, 20 ezer főnyi hadsereggel rendelkezett. A párizsi Gazette tudósítása szerint – nagyon helyesen és katonához illő módon azt közölte – az időközben sógorává lett, testvérét, Thököly Évát feleségül vett, feltétel nélkül aulikus, udvarhű – Esterházy Pál nádorral, hogy „inkább fegyverrel a kézben hal meg, de Magyarország szabadságát, régi kiváltságát és a protestáns vallást védelmezve, mintsem, hogy engedje magát lépre csalni.”
Bécs felszabadítása egyúttal a már 150 éve várt nagy törökellenes hadjárat megindítását is eredményezte. A Habsburg Birodalom, az Egyházi Állam és Lengyelország szövetségével létrejött a Szent Liga, s ez Thököly fejedelemségének a sorsát is megpecsételte. Egymás után veszítette el a felvidéki várakat és városokat: Füleket, Eperjest, Bártfát, Lőcsét, Eperjest, Makovicát, Sárospatakot, Regécet, Tokajt és már csak Kassa, illetve felesége munkácsi vára maradt az ekkor még mindig csak 28 esztendős kuruc fejedelem birtokában.. Keserűen mondta: „Rabságba veti országunkat a német, mihelyt felszabadítja!” A török politika menteni akarta a még menthetőt, s a Habsburgokkal kötendő béke érdekében úgy gondolták, hasznos cselekedet lesz, ha ők maguk távolítják el a kurucok vezérét. Ezenkívül egyfajta bűnbaknak is tartották a két évvel korábbi csúfos bécsi kudarcért. 1685 augusztusában a nagyvezér már kiadja ellene az elfogatóparancsot, és Apafi fejedelem tudtára adja a következőket: „Messiás vallásán lévő nagy fejedelmeknek dicsekedő öröme…mostani erdélyi király, Apafi Mihály,kit Isten jó véggel áldjon meg” – majd ezt követően elsorolja Thököly vétkeit a fényes Porta és a dicsőséges török nemzet ellen, és meghagyja: „Meg van igen szorossan parancsolva, mind a temesvári pasának, mind a váradinak, valahogy kézre kerítsék, ha Isten kezükbe adja, méltó jutalmát elvészi, de ha kézre nem kerítenék, hanem Lengyelországba szaladna, útját állassa meg kegyelmed, és el ne bocsássa, hanem kerítse kézben, és minket is tudósítson.” A váradi pasa, Ahmed így 1685 őszén meghívta magához Thökölyt, s október 15-én elfogatta és vasra verette. A megbilincselt foglyot Ahmed aztán egyenesen leküldte Nándorfehérvárra.
Ám a törökök kétszeresen is csalódtak számításukban, hiszen hiába ajánlották fel Thököly kiszolgáltatását Bécsnek, I. Lipót már mit sem törődött vele, semmit nem volt hajlandó ellentételezésként adni érte. Másfelől a török hitszegése miatt a kurucok tömegesen tértek a császár hűségére, így Caprara altábornagy már ezt jelentette Bécsbe: „Olyan nagy számmal jönnek át hozzánk a fegyveres magyar csapatok, hogy Thököly megtért híveinek már eddig is 12 ezerre növekedett serege több gondot ad, mintha nyílt ellenségeink volnának.” Ezért 1685 decemberében szabadon engedték a kuruc királyt. Mindezt már későn. Thököly már tehetetlen volt, fejedelemségéből már csak Munkács maradt, amelyet hős lelkű felesége két és fél éven át védett a Habsburg-sereg túlerejével szemben, míg végül 1688. január 17-én feladására kényszerült.
Thököly a török kegyelemkenyerén éldegélt, csillaga még egyszer ragyogott fel. Apafi 1690-ben bekövetkezett halála után – amikor Erdély már Habsburg-birtok volt – II. Szulejmán szultán őt nevezte ki új fejedelemnek. Thököly dél felől, a Törcsváry-szoroson át nyomult be új országába, s zseniális katonai teljesítménnyel, 6000 katonájával legyőzte a túlerőben lévő császári-erdélyi egyesült sereget 1690. augusztus 21-én Zernyestnél. Még két császári tábornokot is foglyul ejt, Doriát és Heisslert, akikért kiváltja a csaknem két éve Bécsben foglyul őrzött Zrínyi Ilonát. Győzelmét azonban már nem tudja kihasználni, és még ez év októberében kiszorult Erdélyből.
Az 1699. évi, Magyarország török uralom alóli felszabadulását kimondó karlócai béke előírta, hogy Thökölyt, Zrínyi Ilonát és a mellette kitartó katonákat a birodalom belső területein kell letelepíteni. Így kerültek előbb Konstantinápolyba, majd a kisázsiai Nikomédiába (ma Izmit). Feleségét két évvel túlélve itt hunyt el a kuruc fejedelem 1705. szeptember 13-án. Itt is temették el.
Miután az 1715. évi országgyűlés hazaárulóknak nyilvánította és még haló poraikban is örökös száműzetésre ítélte őket, II. Rákóczi Ferenccel együtt, majd csak az 1906. évi XX. törvény hatálytalanítja ezt, s teszi lehetővé hazatérésüket a hazai anyaföldbe. Thököly földi maradványait a késmárki evangélikus templomban helyezték örök nyugalomra. Az már a magyar történelem tragikuma, hogy 12 év múlva mind a kuruc király, mind a Kassán eltemetett Zrínyi Ilona, II. Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós hamvait magukba fogadó városok idegen állam fennhatósága alá kerültek.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready