Fölserdülvén atyja és nagybátyja mellett napi élménye volt az országos politika és a törökellenes küzdelem ügye, hiszen mind a Frangepánok, mind a Zrínyiek birtokai ki voltak téve az oszmánok rendszeres beütéseinek és dúlásainak, nagybátyja, Zrínyi Miklós ráadásul az egyik legjelentősebb országos főméltóságot, a horvát báni tisztséget is betöltötte. Zrínyi Ilona 21 évesen veszítette el az általa mindenekfelett szeretett és tisztelt Zrínyi Miklóst 1664-ben, s ezt követően a Wesselényi-szervezkedés fejleményeiről is pontos és naprakész értesülései voltak, sőt bizonyos értelemben maga is az események alakítójává vált. Ez annak volt köszönhető, hogy atyja, valamint férje, I. Rákóczi Ferenc is az összeesküvés két oszlopos tagjának számított. Az ifjú Rákóczi a tragikus sorsú, a lengyel királyi koronát 1657-ben megszerezni kívánó II. Rákóczi György erdélyi uralkodó és Báthory Zsófia fia volt, választott erdélyi fejedelem, aki azonban ténylegesen soha nem gyakorolta a hatalmat. A 17. században a házasságkötésnek – általában igaz ez a későbbi korokra is – a legkevésbé sem volt köze a szerelemhez, különösen súlyos történelmi konfliktusokkal terhelt korokban, amikor teljességgel bel-, illetve külpolitikai ügy volt arisztokrata családok esetében a leendő házastárs személyének kiválasztása.

Márpedig a 17. század hatvanas évei éppen ilyen viszonyokat hoztak Magyarországon. Montecuccoli világraszóló, 1664. augusztus 1-jei szentgotthárdi nagy törökellenes győzelméből hazánk semmit nem profitált: I. Lipót (1657-1705) augusztus 10-én sietve megkötötte a 25 évre szóló vasvári békét, amely a korábbi évek minden hódítását (Érsekújvár, Várad) török kézen hagyta, így paradox módon egy győztes háború után érte el a hódoltság legnagyobb magyarországi kiterjedését. A királyi Magyarországból alig néhány nyugati, töredék vármegyényi terület maradt Lipót kezén. Teljesen érthetően általános reményvesztettség és világvége hangulat lett úrrá az egész országban. Ez késztette arra a korábban Habsburg-hű, aulikus magyarországi elitet, hogy új külpolitikai tájékozódási pontokat keressen. Abból az axiómából kiindulva, hogy Bécstől nem várhatjuk a török kiűzését és a történelmi ország egységének helyreállítását, sőt az udvar egyenesen a magyarság vesztét óhajtja, előtérbe került a francia és a török orientáció alternatívája. Ez a Wesselényi-szervezkedés, majd az azt követő Thököly-felkelés bel- és külpolitikai háttér-motivációja.

Zrínyi Péter az összeesküvés egyik meghatározó alakja lévén, 1665-ben felvette a kapcsolatot a bécsi francia követtel, Gremonville-lel, aki tolmácsolta XIV. Lajos (1661-1715) abbéli szándékát, hogy üdvösnek tartaná politikai szempontból Zrínyi Ilona és I. Rákóczi Ferenc házasságát, hiszen ily módon az ország leggazdagabb földbirtokosát és annak több ezer szervitorát is bevonhatnák a Habsburg-ellenes szervezkedésbe.

1665 októberében a trencsénteplici fürdőben végbe is ment az eljegyzés. Rövidesen, 1666. február közepén a horvátországi Grodnyikból felkerekedik a Zrínyi-család, hogy az esküvőre utazzon. Útjuk Bécsen vezetett keresztül, ahol Gremonville átadta Zrínyi Péternek – aki Miklós bátyja halála óta a horvát báni méltóságot viselte – a Napkirály évjáradékát, 4000 tallért. Maga az esküvő fényes külsőségek között 1666. március 1-jén a Sáros megyei Bártfán zajlott le, a Szent Egyed székesegyházban, az azt követő lakodalom pedig a szomszédos Zboró várában. A királyt személyesen az esztergomi érsek, Szelepcsényi György képviselte. Ő adta össze az ifjú párt. Elküldte képviselőjét az akkori Európa négy nagyhatalma, Spanyolország, Franciaország, Velence és Lengyelország is.

Zrínyi Péter már a fényes menyegzőn megpróbálta megnyerni újdonsült vejét is az összeesküvés ügyének. Rákóczi Ferenc azonban ekkor még értetlenül fogadta a politikai jellegű célzásokat. Így apósa az udvar megrögzött hívének tartotta. Néhány hónap múlva ezt a véleményét látta igazolva, amikor I. Lipót Sáros megye örökös főispánjává nevezte ki Rákóczi Ferencet és utódait. A későbbiekben azonban mégis aktívan bekapcsolódott Rákóczi a Wesselényi nádorról elnevezett ellenállási mozgalomba – noha maga a névadó már 1666-ban elhunyt –, sőt amikor 1670 tavaszán kitört a fegyveres felkelés Zrínyi Péter Horvátországban kiadott hadba szólító üzenetére, akkor veje Sárospatakon – a nevezetes sub rosa sarokszobában tartott tanácskozás után – elfogatta Starhemberg grófot, a tokaji vár parancsnokát, s a Felső-Tisza vidékén is fegyveres ellenállás kezdődött. Végül Zrínyi Péter megijedve az uralkodó elleni felkelés következményeitől, Bécsbe sietett és kegyelmet kért I. Lipóttól, azonban a bécsi kormányzat kegyetlenül lesújtott, s mindez rendkívül drámaian érintette Zrínyi Ilonát is. 1671. április 30-án kettős családi tragédia sújtotta a fiatalasszonyt.

Atyját és nagybátyját, Frangepán Ferencet fej- és jószágvesztésre ítélve, az említett napon Bécsújhelyen horrorisztikus körülmények közepette kivégezték. Először Zrínyi Péterre került sor. Történt, hogy az ítélet értelmében kézcsonkítással kellett volna kezdeni a tortúrát, ezt azonban I. Lipót kegyeskedett elengedni. Aztán Zrínyi fellépett a vérpadra. Apródja elrendezte nyaka körül a haját, bekötötte szemét, majd a bán imádkozva letérdepelt. Ezt követően a hóhér kardja lesújtott rá, azonban rövid és vastag nyaka állta az ütést, s a bakónak másodszor, sőt harmadszor is le kellett sújtania, hogy a fejet elválassza a testtől. Ezt követően Zrínyi Ilona nagybátyja, Frangepán Ferenc következett. Az ő kivégzése még borzalmasabbra sikeredett. A hóhér óriási csapással akarta helyrehozni a Zrínyi kivégzésénél mutatott bizonytalankodását. De Frangepán kissé előrehajolt, s a pallos emiatt a vállába szaladt. Az áldozat a földre bukott, majd megpróbált felemelkedni. Erre az egyik hóhérsegéd megragadta a haját, s a bakó másodszor is lesújtott, ezúttal is eredménytelenül. A vonagló, jajgató áldozatnak most is csak a harmadik csapással sikerült a fejét végleg leütnie. Bécsben nem mutattak kíméletet a „főbűnösök” családtagjaival szemben sem. Zrínyi Ilona édesanyját Frangepán Katalint, valamint húgát, a 10 éves Aurora Veronikát Grazba hurcolták. Az anya még a Frangepán nevet sem használhatta többé. Megváltoztatták azt Gnade-ra, azaz „Kegyelemre”. Keserves könyörgése egy időre megakadályozta, hogy szívtelen fogvatartóik elszakítsák őket egymástól, de őrzőik – egyfajta pszichológiai hadviselés részeként – alig gondoskodtak róluk. Néhány hónap múlva már rongyokban jártak. Rosszul öltözötten, fázva sínylődték végig a következő telet. A büszke, úri asszonytól végül 1672 januárjában elszakították leányát, aki egy klagenfurti kolostorba került. Az anyát, Frangepán Katalint pedig egy grazi zárdába csukták, ahol 1673 novemberében őrülten halt meg. Zrínyi Ilona öccsét, Jánost, akárcsak anyját, szintén megfosztották a családi nevétől: hasonlóképpen Johann Gnade – „Kegyelem” János – néven képezték ki császári tisztté.

Az ekkor még csak 27 esztendős asszony tehát egész családját gyászolhatta Lipót kormánya bosszújának köszönhetően. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy Zrínyi Ilona legalább férjét nem veszítette el a magyar történelemben addig példa nélkül álló megtorlóhadjárat következtében. Ennek ára azonban az volt, hogy bigott katolikus anyósa –az I. Lipót környezetében nagy befolyással bíró jezsuiták körében kedvelt –, Báthory Zsófia közbenjárására az udvar 400 ezer forint váltságdíj megfizetése ellenében kegyelemben részesítette I. Rákóczi Ferencet. Az egykori erdélyi fejedelemasszonynak abba is bele kellett törődnie, hogy a Rákóczi-várakba császári őrséget szállásoljanak be. A továbbiakban I. Rákóczi Ferenc történelmi szerepet már nem vállalt. A házaspárnak 1672-ben született meg Julianna nevű leánya, majd 1676-ban a későbbi kuruc szabadságharc majdani vezérlő fejedelme, II. Rákóczi Ferenc. Egyébként a házaspár ideje nagy részét az ekkoriban fénykorát élő Sárospatakon töltötte. Népes, ragyogó udvart tartottak. Zrínyi Ilonát azonban a sors rövidesen újabb megpróbáltatásnak tette ki. Férje 1676. július 8-án, mindössze 31 éves korában meghalt, így az asszony 33 évesen özvegyen maradt. I. Rákóczi Ferenc nagyon is jól tudta, hogy a Wesselényi-szervezkedésben játszott szerepéért milyen üggyel-bajjal, mennyi pénzért menekült meg az összeesküvőkre kiszabott halálbüntetés alól. Így végrendeletében Lipót király gyámságába ajánlotta négyéves leányát és csecsemő fiát. A korabeli feudális jog szerint különben is az uralkodó kezébe kerül a kiskorú árvák nevelése, hacsak az anya nem megy újra férjhez, s így nem szerez hatalmas támogatót. A Rákóczit búcsúztató jezsuita szerzetes aligha sejtette, milyen bölcs próféciával bocsátja végső útjára a választott erdélyi fejedelmet: „Adja az ég, hogy az mindnyájunkat ért súlyos csapás jóra forduljon, s Ferencedben, a te utódodban egykor fényesen ragyogjanak fel lelked ékességei.”

A 17. század abszolút mértékben a férfiak százada volt. Nők egyedül, kivált, ha gazdagok és volt mit félteniük, nemigen tudták megállni a helyük a kor farkastörvényei között. A négy hónapos Rákóczi-sarjnak apja halott, gyámapjától, I. Lipóttól félteni kell – ha valakinek érdeke fűződött volna a kis II. Rákóczi Ferenc megöletéséhez, az semmiképp nem leendő mostohaapja, hanem a bécsi udvar lett volna, hisz örökös híján a kincstárra szállott volna az óriási örökség –, tehát törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb Zrínyi Ilona újra férjhez megy. Ezt az a körülmény is siettette, hogy a Rákóczi-házban családi háború dúlt. Az özvegy anyósával, Báthory Zsófiával már eredendően meglehetősen rossz viszonyban volt. Ennek politikai-vallási és magánéleti természetű okai egyaránt voltak. Báthory Zsófia kezdettől rossz szemmel tekintett a királyellenes Wesselényi-féle szervezkedésre, s egyértelműen a Zrínyieket okolta ezért, s őket tartotta felelősnek azért is, hogy fiát a Bécs elleni lázadás útjára vezették. Továbbá vallási kérdések is kiélezték az anyós és meny közötti viszonyt. Bár mindketten katolikusok voltak, Zrínyi Ilona toleráns volt birtokain a protestánsokkal szemben, és az üldözöttek védelmére kelt. Ellenben a fanatikus Báthory Zsófia könyörtelenül üldözte azokat. Nem is bírták sokáig egy fedél alatt, s az özvegy egy időre el is költözött anyósa mellől Munkácsról Sárospatakra, majd az ősi, festői környezetben emelkedő regéci várba. Az évek múltával viszonyuk csak romlott. Ahogy az rendesen lenni szokott, Báthory Zsófia helytelenítette menye pedagógiai módszereit, aki viszont nem tűrt beleszólást saját gyermekei nevelésébe.

Aztán az ideálisnak a legnagyobb jóindulattal sem mondható anyós-meny kapcsolat akkor mérgesedett el jóvátehetetlenül és véglegesen közöttük, amikor 1680. február 19-én a Sáros megyei Makovicán lévő kastélyában Zrínyi Ilona megismerkedett a kurucok vezérével, a nála 14 esztendővel fiatalabb Thököly Imrével. Kétségtelen, hogy Thökölyre a Rákócziak neve és vagyona nagy hatást gyakorolhatott, hiszen mindkettőben nagyratörő tervei előmozdítóját látta, jó okkal. Mindazonáltal levelezésükből és egész későbbi, a száműzetés nyomorúságát és megpróbáltatásait is kiálló, halálig tartó kapcsolatukból arra a következtetésre kell jutnunk, hogy személyes, szívbéli vonzalom is volt közöttük. Ám kezdetben a megannyi családi tragédiát megélt Zrínyi Ilona megriadt és kétségbeesetten vetett számot önmagával a Thökölyvel való kapcsolatát illetően. Volt is mit végiggondolnia. Ő maga császárhű, s eddigi élettapasztalatai alapján jó oka volt arra, hogy a lázadásnak, a felségárulásnak még csak a gondolata se kísértse meg. Thököly viszont rebellis kuruc, aki ekkoriban már két éve harcban állott a törvényes uralkodóval, s Zrínyi Ilona saját családjának története alapján is tisztában volt vele, hogy mindez milyen tragikus, pusztító következményekkel járhat. Ráadásul ő maga, akárcsak a Habsburg-uralkodó katolikus vallású, udvarlója viszont evangélikus, aki nem éppen kesztyűs kézzel bánik birtokain a katolikusokkal. A természet parancsa mégis erősebbnek bizonyult a társadalmi konvencióknál és előítéleteknél. A formálódó házassági terv Báthory Zsófiát teljességgel kétségbe ejtette. Már a nevezetes makovicai első találkozás után a következő rágalmazó és hazug állításokkal teletűzdelt levelet írta menyének:

„Hogy a gyermekek jó egészségben vadnak, azon örülök ; csakhogy igen mocskos a híre, hogy az nyócesztendős Juliánka áruba bocsáttatott. Minap is az részegek között nyalták-falták, úgy beszélik. Ez vagy igaz, vagy nem, de okot az ilyenekre adni nem kell. Már azt is felveték vala, hová megyen gróf uram Makovicára, mátkájához megyen. Ha szegény édes fijam élne, megpökné ezt, meg sem engedné. Ugyanis ki látta mostani állapotjában Juliankát affélébe keverni! Szabad emberséges embernek mások házához menni. De az ilyenekre nem kellett volna és ajánló szókat adni. Az ilyenekbül nagyobb rossz is szokott következni. Most is kigyelmed részéről adatott ok az alkalmatosságra.”

Zrínyi Ilona a megalázottságtól és dühtől reszketve utasítja vissza az aljas és képtelen vádakat:

„Ha peniglen engem becsületszerető asszonynak ismert és ismer lenni Nagyságod: miért tart engem átkozott anyának, hogy engedném az én ártatlan nyolcesztendős leánkámat ország gyalázatjára ’’nyalni és falni’’? (…) Mindazonáltal – ha lehet, és ez Nagyságod kegyelmessége volna – kérem alázatosan, adja tudtomra, kicsoda az az én jóakaróm, aki táplálja ilyen hírekkel az én gyalázatomra Nagyságodat. Jobb volna, ha engem az én gyermekeimmel együtt megölne, hogysem ilyen mocskos hírekkel gyalázzon Nagyságod és mind más emberek előtt.”

Azon túl, hogy Thököly Báthory Zsófia szemében lázadó és eretnek volt, 23 éves ifjonc is, aki unokái anyjához korban sem illő. Ugyanakkor a Thökölyek afféle felkapaszkodott, új arisztokrata famíliának számítottak, hiszen a dédapa, Thököly Sebestyén még gazdag nagyszombati tőzsérként vásárolt nemesi címet egy évszázaddal korábban, 1572-ben. Ellenben az ősi Báthory-család Lengyelországnak királyt, a Rákócziak pedig Erdélynek több fejedelmet is adtak. Mindenesetre jelentősen megkönnyítette a házassági előkészületeket Báthory Zsófia 1680. június 14-én bekövetkezett halála.

Zrínyi Ilonának a kuruc vezérrel kötött házassága előtt történt egy állítólagos – előző, Thököly Imréről szóló írásomban említett – kísérteties éjszakai rémtörténet, amikor Zrínyi Ilona ágyában egy jókora kígyót találtak, s ezt a babonás udvari nép azzal magyarázta, hogy asszonyuk Thökölyvel kígyót fogad az ágyába. Nos, ezt a metaforikus mesét mindenki ismerhette a 17. századi Magyarországon. Először még Báthory István erdélyi fejedelemsége idején, az 1570-es években adta ki Heltai Gáspár a Poncianus császár históriája című kötetben. A könyv ezt követően is többször megjelent, és szinte szétkapkodták. Bizonyos, hogy a kis Rákóczi is hallotta a kígyótörténetet, úgy, mintha magával esett volna meg, és gyerekkoráról szólva elmondja majd a száműzetésében írott Vallomásaiban is. Végezetül Zrínyi Ilona gyermekei biztonsága érdekében új házasságkötéséhez I. Lipót legfelsőbb engedélyéért folyamodott, hiszen mégis csak egy rebellisnek készült a kezét nyújtani. Miután ezt megkapta, 1682. június 15-én végre megtarthatták a főúri menyegzőt a fáklyák lángtengerében úszó munkácsi várban.

(Folytatjuk)

Lipusz Zsolt – Kuruc.info