2020. április 4., szombat, Izidor napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
11:22 A koronavíruson is bőszen nyerészkedő csalón mutatta be a rendőrség legújabb jogvédő eljárását10:58 Vájárok haltak meg sújtólégrobbanás következtében egy kolumbiai bányában10:43 Orbán annyi munkahely létrehozását ígéri, amennyit a vírus elpusztít10:26 Egy venezuelai hadihajó tüzet nyitott egy német óceánjáróra, majd nekiment - és szépen elsüllyedt10:04 Holmi járvány nem lankasztja a bűnözők erőszakosságát Mexikóban sem - a boltokat is csoportosan fosztogatják09:49 A legtöbb vizsgált fertőtlenítű hatásúként árult termék használ, de akad köztük átverés is 09:17 Több ezer koronavírus miatt elhunyttal számol a svéd miniszterelnök09:01 Bódi Guszti Facebook-oldalán kottyantotta el egy "felelősségteljes" főnővér, hogy koronavírusos08:48 Trump: ajánlott, de nem kötelező szájmaszkot hordani - az elnök valószínűleg nem is él vele08:29 Különböző emberfajok létére találtak bizonyítékot Dél-Afrikában08:14 Szóváltás és vita a 28-as villamoson: az egyik Cicero halálra késelt egy utast07:56 Már 678 a hazai fertőzöttek száma, az elhunytaké 3207:38 New York állam nem bírja se kórházi ágyakkal, se lélegeztetőgépekkel07:20 A Hold és a Mars továbbra is a NASA célkeresztjében06:48 Trump és Macron az ENSZ BT-ben győzné le a koronavírust
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok, Kultúra ::

Tarnóczy Szabolcs: A próféta Wagner varázsa - VI. rész

Reklám

Az előző rész itt olvasható.
Parsifal 
Szereplők: 
Parsifal – ifjú hős
Amfortas – a Grál királya
Titurel – a Grál előző királya, Amfortas apja
Gurnemanz – a Grál rangidős lovagja
Kundry – titokzatos nő
Klingsor – gonosz varázsló
Viráglányok – Klingsor segítői
Grál lovagok 
Bevezető 
/Amint sorozatom első részében már utaltam rá, saját felfedezésem, hogy Wagner életfilozófiáját tekintve a Parsifal szorosan kapcsolódik a Niebelung tetralógiához. Ezért fontos, hogy mintegy annak folytatásaként, vagy utóhangjaként hallgassuk és értelmezzük e művet, melyet a szerző nem zenedrámának nevez, mint többi művét, hanem Szent Ünnepi Színjátéknak. Érthető, hogy a „szakemberek” nem figyeltek fel e művek szoros összefüggésére, hiszen ők sohasem a filozófust keresik a szerzőben, hanem csupán a zenészt, vagy a költőt. (Mivel a sajnos csekély számú hozzászólások közt többen is kérték, hogy Wagner egyéb művei is terítékre kerüljenek, később folytatni fogom a sorozatot. De most ismerjük meg Parsifal történetét, és a sorozat eddigi figyelemmel kísérőit arra kérem, hogy olvasás közben maguk is próbálják megfigyelni a Niebelungok és a Parsifal világnézeti-filozófiai összefüggéseit. Így talán kevésbé fogják őket sokkolni a következő rész elemezésének megállapításai. Wagner világfilozófiája ugyanis misztikus egyesülést ígér a transzcendenssel…/
Előzmények: 
Titurel, a jámbor hős a tiszta hit honát védte, midőn a vad pogány arabok betörtek az Ibériai félszigetre. Egy ízben, midőn éjjeli imájában áldotta Istent, mennyei angyalok szálltak le hozzá, és rábíztak két szent ereklyét: a Grál kelyhet, melybe az angyalok felfogták Krisztus vérét a kereszten; s a dárdát, mellyel halála után átszúrták oldalát. Titurel feladata lett, hogy őrizze e kincseket, mely Jézus követői számára kegyelmi források. A hős lovag a jelenés helyén, a Pirreneusokban felépítette Mont Salvat (megváltó hegye) várát, és hozzá hasonló, tiszta hősöket gyűjtött maga köré. Évente egyszer leszáll a Szentlélek galamb képében az égből, és újra bűvös erővel tölti meg az ereklyéket. Ilyenkor szentáldozáshoz járulnak a szűz lovagok, akiknek ez egyetlen táplálékuk. A hősök feledata pedig az, hogy ha igazhítű ártatlanokat megtámadnak valahol a földön, s azok segítségül hívják Istent, akkor védelmükre siessenek. Önként jelentkezett szolgálatra Klingsor lovag is, de mivel buja érzéki vágyait nem volt képes uralni, természetellenes módon folytotta el ösztöneit, kasztrálta önmagát. Természetesen a Grál ezután végleg elutasította, nem tartott igényt olcsó szolgálatára. Dühében bosszút esküdve, és elátkozva a Grált, Klingsor eladta lelkét a sátánnak: A vár közelében fekvő rónaságon varázskertet hozott létre, melyben kéjelgő viráglányok csábítják el az erre tévedt Grál-lovagokat. A kert eleven csapdaként működik, a bűnbe esett vitézek Klingsor harcosaivá válnak, s nincsen számukra visszaút a Grálba.
Zoom
Mikor Titurel megöregedett, fia, Amfortas vette át a Grál királyának tisztjét, aki elsődleges céljául tűzte ki, hogy Klingsort megtámadja és legyőzi. A csata során azonban egy szépséges varázslatú nő kísértette meg, és megcsókolta őt. Klingsornak közben sikerült kiragadnia kezéből a szent dárdát, s gyógyíthatatlan sebet ütnie vele a Grál királyon. Amfortas Gurnemanz segítségével még nagy nehezen haza tudott ugyan menekülni, de iszonyúan fájó sebe azóta is egyfolytában sajog. Klingsor pedig az elrabolt dárdával képes most már bármely arra tévedő Grál lovagot halálosan megsebesíteni, sőt magát a Grál kelyhet is megpróbálhatja megkaparintani és megrontani. Amfortas pedig a csók sebétől szenvedve várja a megváltást. Különösen az évenként zajló nagypénteki úrvacsorán kínlódik, ahol neki kell bemutatnia a szentmisét: átváltoztatáskor a seb újra felfakad, vérzik, és eszméletvesztésig fokozódó szenvedéssel jár. Amfortas egy ilyen alkalommal buzgón, könyörögve imádkozott, hogy törjön meg végre az átok, s nyerjen végre megváltást kínjaiból. Ekkor a mennyből angyalok szózata hallatszott:
„A részvét bölcse, a balga szent, várj reá. Küldöm, jönni fog.”
I. felvonás 
A Grál vára közelében, a reggeli erdőben a rangidős agg lovag, Gurnemanz ébreszti álmukból a fiatalabb apródokat és lovagokat, s néma imában köszöntik a napot, s Teremőjét. A lovagok mind a beteg királyért aggódnak, aki ma üdítő fürdőt kívánt. Gawan lovag nemrég gyógyfüvet hozott neki, de fájdalmai nem enyhültek. Gyors paripán érkezik Kundry is, a szűkszavú, titokzatos nő, aki időnként feltűnik, és ingyenes szolgálatra jelentkezik a vár körül. Most kristálycsészében balzsamot hozott messzi Arábiából, hátha ez segít a király sebén. Azután fáradtan összerogy, csak pihenni szeretne. Közben hordágyon hozzák a közeli tóhoz lovagjai Amfortast. A Grál király kérdésére közlik: Gawan újra útnak indult, hogy a hatástalannak bizonyult gyógyfű helyett újabbat keressen. A király rosszalja ezt, mert önkéntes akciók következményeként könnyen csaphat le a lovagokra a közelben leselkedő ellenséges Klingsor varázsló: „A békét senki meg ne sértse, viseljük el, mi ránk van mérve.” – mondja Amfortas. Mikor átadják neki a Kundry hozta gyógykrémet, a király viszonzásként hálájáról biztosítja a lányt, aki ezt durván hárítja el magától. A várban szolgáló apródok bizalmatlanok Kundryval szemben, sejtik, hogy valami sötét titka lehet. Gurnemanz azonban figyelmezteti őket, hogy Kundry kéretlenül és önzetlenül szolgálja őket. Lehet, hogy átokverte lény, aki így próbál terheitől szabadulni, bűneiért vezekelni. Egy apród szóvá teszi, hogy mindig akkor érték csapások a Grált, mikor Kundry távol volt. Gurnemanz újra, sokadszor meséli el az apródoknak azt, amit már az előzményekből megtudtunk. Mikor a mennyei jóslathoz ér: hogy „a részvét bölcse, a balga szent”, mint megváltó jön el; sokkos élmény éri a lovagokat: Valaki nyíllal halálra sebezte a szent tó felett repülő szent hattyút. El is fogják a tettest, egy erre kóborló fiatal fiút, s számon kérik tőle, miért ölte meg ok nélkül a hattyút, hiszen az nem ártott neki. (Wagner vegetáriánus volt.) A madárnak semmi vétke nem volt, s halálának semmi haszna, hogy tehette hát ezt az embertelenséget? A fiatalember így válaszol: „Nem tudtam, hogy bűn.” De most, a vádakra hirtelen átlátja tette súlyát, és a helyrehozhatatlan kár feletti tehetetlen elkeseredésében összetöri saját nyilát. Ekkor Gurnemanz kérdezgetni kezdi, hogy kicsoda, és honnét jön. Kiderül, hogy az ifjú semmit sem tud, vagy semmire sem emlékszik. Nem tudja, hol a hazája, ki volt az apja, hogyan lelt erre az útra, még a saját nevére sem emlékszik. Egyedül arra, hogy édesanyját Herzeleidének hívták. Kiderül az is, hogy íját maga faragta magának vándorlásai közben. A beszélgatést figyelemmel hallgató, s az ifjúhoz hasonló balgaságú Kundry közbeszól: A fiú apját Gamuretnek hívták, aki hős harcokban pusztult el. Anyja pedig épp azért nevelte a gyermeket tudatlannak, hogy sohase juthasson apja sorsára. Ám mikor egy arra járó harcos csapatot látott az ifjú, elhagyta anyját, hogy kövesse őket. Így lett belőle kóborló, magányos harcos, aki már sok ellenséget legyőzött. Ekkor Kunry elárulja azt is, hogy ott volt, mikor Herzeleide belehalt a fia elvesztése miatti bánatába. Ezen a híren úgy felingerlődik az ifjú, hogy Kundrynak ugrik és fojtogatni kezdi, csak Gurnemanz tudja visszatartani. Az idegösszeroppanás határán álló ifjú ájultan alél el, ekkor a közeli forrásból Kundry hoz vizet, hogy megitassa és magához térítse. Ám közben ő is rosszul lesz, a hálát ismét visszautasítja, és láthatóan félelmek gyötrik, végül egy bokor tövében mély álomba merül. Gurnemanz arra gondol, hogy ha az ifjú ilyen balga, talán tiszta is. És talán őróla szól a jövendölés, hogy megválthatja szenvedésétől Amfortast, a beteg királyt. Ezért a várban épp most kezdődő szentmisére invitálja a fiút, hátha megérti, amit látni fog. A fiú csodálkozik: ”Ki az a Grál?” Gurnemanz közli, hogy azt elmondani nem lehet, de akit magának választ, az biztosan megkapja a választ. „Alig megyünk, s a távolság úgy nő.” – észleli a fiatalember. Az aggastyán megadja ennek magyarázatát is: „Ez itt a térré vált idő.”
A szentmisén a lovagok arra emlékeznek, hogy Krisztus, testével és vérével megváltott minden jóakaratú embert a bűneitől, ezért nekik is kötelességük az önzetlen önfeláldozás. Behozzák a szent ereklyetartót, a Grál kehellyel. A háttérből, a kriptából kérdi fiát, Amfortast a végelgyengülésben szenvedő aggastyán ex-király, Titurel, hogy bemutatja-e az áldozatot, s megáldoztatja-e őt, még egyszer, halála előtt. Az oltárhoz támogatott, beteg Amfortas király most is szörnyen szenved sebétől, és meg akarja tagadni a papi szolgálatot, hiszen az kínjainak fokozódásával jár. Titurel figyelmezteti arra, hogy ez is a bűnéért való vezeklés egy módja. Amfortas azzal vádolja a lovagokat, hogy érzéketlenek az ő szenvedésére. Hiszen a testi seb csak külső formája a belső, gyötrő lelki sebnek, a bűnös vágy és a kínzó önvád okozta szenvedés elviselhetetlenné válik, mikor Krisztus szent vére felizzik a lovagok üdvére. A két sebet ugyanazon dárda ejtette, s mégsem nyer megváltást a mások üdvéért áldozó király, aki csak egy új megváltó, a „tiszta balga” megjövendölt eljövetelében bízhat. A lovagok követelésére végül mégis bemutatja az áldozatot, hiszen ez egyetlen, szolgálatukhoz erőt adó táplálékuk. A Szentlélek galamb képében, Úrfelmutatáskor leszáll a kehelyre, és a megváltó vér felizzik benne. A Grál új erőt nyer belőle, s Amfortas félájultan rogy össze a fájdalomtól. Gurnemanz kérdi a fiútól, hogy érti-e, amit látott, de az csak némán, tagadólag rázza a fejét. Az agg lovag hát haragosan elzavarja: „Csak balga vagy, semmi más. Eredj hát utadra, de ha vad kell, hattyúra ne lőjj, vadássz inkább ludakra.”
II. felvonás 
Klingsor, a sátáni varázsló, bűvös várában várja már az arrafelé kószáló, balga ifjút. Az átok alatt senyvedő, tetszhalott Kundryt Klingsor ébreszti a maga szolgálatára. A varázsló a nő szemére veti, hogy vezeklésül szolgál a Grálnak, noha Amfortast épp ő csábította el, s azóta is női bájának bevetésével segít a Grál lovagokat megkísérteni, hogy Klingsor a dárdával megsebezze-, s így a maga oldalára állítsa őket. Ma várja Kundryt a legnehezebb feladat, mert az ifjút a balgaság pajzsa védi. De hogyan kényszerítheti Klingsor Kundryt a kísértő szolgálatra? – Mert egyedül őt képtelen kísérteni, aki kiherélte magát. Klingsor átkozza emiatt önmagát, Kundryt és a Grált, de a bosszú gonosz öröme élteti: ha Kundry megkísérti a közelgő ifjút, és sikerül megsebesítenie, segítségével megszerezhető lenne maga a Grál is. Kundrynak sincs más választása, mint az ifjú megkísértése, hiszen ha kudarcot vall, az megválthatná az átok alól. Közben a várat az ifjú behatolóval szemben az elbukott, és Klingsor pártjára átállt egykori Grál lovagok védik, akik a viráglányok szeretőivé lettek. Az ifjú hős tucatjaikat sebzi meg, és kényszeríti menekülésre. Végül a kerti viráglányokba ütközik, akik elkeseredve, s harciasan kelnének kedveseik védelmére. De a legény ellenük nem akar küzdeni, csak csodálja szépségüket. a viráglányok pedig kísérteni kezdik, hogy csókjaival vígasztalja meg őket, s egymással vetélkedve próbálnak bizalmába férkőzni. Ettől a szorongatástól inkább menekülne a fiatalember, mikor egy bűvös hang szólítja elfelejtett nevén: „Parsifal. Várj még.” Az ijú ekkor visszaemlékszik, így hívta édesanyja, álmában, mert haldokló atyja adta neki e nevet, „fal parszi”, amely jámbor balgát jelent. Kundry szerint sorsszerű volt, hogy idejöjjön, és ezt tőle megtudja. Elmeséli az ifjúnak gyermekkorát, hogyan óvta anyja mindentől, hogyan próbálta elrejteni a világtól, hogy ne legyen belőle is harcos, és áldozat. Mikor pedig elszökött, anyja a bánatba halt bele. Parsifal csak most ébred csak igazán felelősségére anyja haláláért, s a bűntudat fájdalma kezdi gyötörni. Kundry azt sugallja, hogy erre az egyetlen gyógyír az ő szerelme. Gyógyulást mi más nyújthatna, mint ha az ifjú megtapasztalja azt a szerelmet, melyet szülei éreztek egymás iránt? S ezután a csodálatos szépségű Kundry hosszú csókban Parsifalra fonódik: vedd anyádtól e végső búcsút, s egyben az első szerelmes csókot.
Parsifal a csók hatására hirtelen átérzi Amfortas király egész tragádiáját és szenvedését: „Amfortas. Sebeid testemben lángolnak.” A vágy kínja rögtön szánalmat ébreszt benne a bűnétől szenvedő Grál király iránt. Felsejlik előtte, mit érez a király Úrfelmutatáskor, az önvád kínját, amiért a dárdát idegen kézbe juttatta. Parsifal pedig azért érez most lelkiismeretfurdalást, mert balgaságában mindezt idáig nem értette meg, és elhalasztotta a segítségnyújtást. Kundry vigasztalná szerelmével, de Parsifal elutasítja, hiszen már tisztán látja, hogy Kundry felkínálkozása pusztán önző, érzéki kísértés, mely által egykor Amfortas is gyógyíthatatlanul megsebesült. Kundry ekkor felfedi, hogy maga is átok alatt sínylődik. Jelen volt Krisztus halálakor, és kinevette. Mióta Jézus szomorúan ránézett, nincsen nyugalma, lelke nőből nőbe vándorol, és férfiakat elcsábítva keresi bennük Krisztust, és a megváltást. Ezt várja most Parsifaltól is, aki rámutat, hogy hamis úton keresi az üdvöt, mert csak azáltal lelhet bűnbocsánatot és megnyugvást, ha szánalmat érez az általa megsebzett Amfortas iránt, és segít megmutatni hozzá a visszautat. A megváltás egyedül Amfortas sebének begyógyulásában rejlik. Kundry arra hivatkozik, hogy csókja szent, mert az hozta meg a megváltó tudást Parsifalnak, aki viszont rámutat, hogy ez a további csókokról való lemondásból ered, ami persze nem azonos az önsanyargatók öncélú önmegtagadásával, hanem a részvétből fakadó, megváltó jótettek forrása kell legyen. Kundry azonban képtelen szánalmat érezni az általa bukásba kísértett Amfortassal szemben, és Klingsort hívja segítségül a távozni készülő Parsifal ellen. Meg is átkozza, hogy tévelyegjen, s ne találjon vissza a Grálhoz soha többé. Ekkor a várfokon feltűnik Klingsor, és a dárdát Parsifal felé hajítja. A szent gerely azonban lebegve megáll a hős feje felett, aki megragadja, s a kereszt jelét rajzolja vele: „E jellel vége a varázsnak, ettől gyógyul a mély seb, s ez dönti romba a sátáni, bűvös birodalmat.” Klingsor és kertje, mennydörgés közepette eltűnik, s Kundry ájultan rogy össze, miután Parsifal emlékeztette: „Tudod, hogy énrám hol találsz.”
III. felvonás 
Újra a Grál vára melletti, tavaszi erdőben vagyunk. A sétáló Gurnemanz a tetszhalálból ismét itt ébredező Kundryra talál, aki ismét szolgálni akar. A vén lovag emlékezteti, hogy nemigen van már szolgálnivaló. Azonban nemsokára a sötét páncélba öltözött Parsifal is megjelenik. Gurnemanz először nem ismeri fel, de hiába kérdezgeti bármiről, a hős nem válaszol, mintha csak néma lenne. Az aggastyán végül figyelmezteti, hogy ez itt a szent Grál, s épp nagypéntek van, ezért Krisztus megsértése, a valaki itt, s e napon fegyvert visel. Ekkor Parsifal leoldja fegyvereit, és Gurnemanz, valamint Kundry is felismeri benne az ifjút, ki egykor hattyút lőtt, sőt a nála lévő szent gerelyt is, amiért az aggastyán mindjárt hálaimát mond. Parsifal ekkor már köszönti a vén lovagot, és kérdi, valóban jó helyen jár-e, hiszen valahogyan másképp fest a táj, mint annakelőtte. Gurnemanz viszont afelől érdeklődik, hogy Parsifal merre járt, és miért jött vissza. Parsifal feljajdul: a tévelygések útján mindvégig Amfortast kereste, hogy végre meggyógyíthassa a dárdával sebét. Közben számtalan támadás érte, és a harcokban, a lánzsát védve, sok sebet kapott, mert a szentséges fegyver alantas önvédelemre nem használható. Gurnemanz a Grál szomorú hanyatlásáról mesél, és arról, hogy Amfortas fájdalmai miatt azóta is megtagadja a Szentmise bemutatását, minek következtében Titurel is elhúnyt. Parsifal ekkor elalél az önvádtól, hogy az ő késlekedése az oka e sok szenvedésnek. Ismét Kundry szalad a forráshoz vízért, és locsolja fel az ifjú vitézt, és mossa meg lábait. Parsifal ekkor fejét lehajtva arra szólítja fel Gurnemanzot, hogy keresztelje meg, majd miután a hős lábait Kundry olajjal is megkente, azt kéri az aggastyántól, hogy kenje fel őt Grál királlyá. Gurnemanz már tudja, hogy a jóslat betelt, s az új királynak kell meggyógyítania a régit. Mindjárt első királyi tettként, Parsifal kereszteli meg a bűnbánat könnyeit ontó Kundryt. Majd elcsodálkozik a tavaszi természet harmatos szépségén, mely a tájat egészen különlegessé teszi. Gurnemanz megjegyzi: „Ez nagypéntek varázsa.” „De hisz ez a legszörnyűbb gyásznap.” – viszonozza Parsifal. Azonban a bölcs öreg felvilágosítja: Krisztus már feltámadott, és a mennyből szánalommal nézi az álatala megváltott embert, ezért még a természet is a megváltást ünnepli tavasszal.
Déli harangszó jelzi, hogy a várban kezdődik a Szentmise. Parsifal, Gurnemanz és Kundry indulnak, hogy le ne késsék. A templomban a lovagok ravatalra hozzák az elhúnyt Titurel testét. Amfortas érkezik meggyötörten, apja gyászmiséjén még egyszer, utoljára, vezeklésképpen készül az Úrfelmutatásra. Hisz bár ő kívánta a halált, csak másra hozta azt. Holt atyját kéri, aki már láthatja a Megváltót, kérje fiára a megváltó halált. A lovagok viszont sürgetik: mutassa be végre a Szentmisét. Amfortas azonban kétségbeesve tiltakozik, azt kívánja, hogy lovagjai öljék meg, ezen élettől megváltó büntetés szerinte bizonyosan a Grál megválátását is jelentené.
Ekkor érkezik Parsifal:
„Csak egy fegyver segít, az gyógyít meg, mely sebed megnyitá. Gyógyulj, nem terhel többé semmi bűn. Én majd ellátom tisztedet. Legyen áldott szenvedésed, melyből böcs résztvevő tudást szerzett e balga fő. A szent gerelyt, lám visszahoztam én. Ó csodatévő boldogság, mely gyógyírt küldesz mély sebére, most látom, annak hullik drága vére, s úgy vágyik, hogy rokon forrásra leljen, mely ott buzog a Grál kehelyben.”
Parsifal felmutatja a szent ereklyét, a Szentlélek fehér galamb képében reászáll, és felízzik benne Krisztus megváltó vére.
A lovagok a mennyei angyalok távoli hangjával együtt halkan éneklik:
„Üdvösség csodája, megváltó megváltása.”
Kundry megváltó halálban elszenderül.
(Folytatjuk)
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready