Bezár!
2020. július 3., péntek, Kornél, Soma, Napsugár napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
18:38 "Heroizmus" a nyugati világban18:04 Alig vált muzulmánná egy angol nő, máris székesegyházat, szállodát és metrót akart robbantani17:25 Bemutatták Münchenben a Magyar Honvédség újbeszerzésű Leopard harckocsijait17:15 Szombaton is extrém lesz az UV-sugárzás17:05 Zavargásokba torkolló tüntetések voltak a chilei fővárosban a karantén ellen16:28 Dúró Dóra kiállt a lincselni akaró cigányok miatt meghurcolt mentősök mellett16:10 Összeütközött két vonat egy svájci hegyi alagútban16:01 Megvan Macron új kormányfője15:54 Szoborrongálás Judapesten is: vörös festékkel öntötték le Horthy Szabadság téri emlékművét - videók a biciklis támadóról15:52 Így üldözi a normalitást a "genderlobbi"15:49 HARCOS 2004-2020 - nemzeti ruházati márka már 16 éve (x)15:41 Zsidó tüntetés New Yorkban: Izrael vonuljon ki a megszállt palesztin területekről!15:32 Megkezdődött Törökországban a volt Nissan-vezér ügyében vádolt hét ember pere14:35 Milliárdokból adunk tiszta vizet és szívgyógyászati központot Ugandának - Szijjártó ettől várja, hogy majd otthon maradnak14:17 Nyolc év fegyházra ítéltek egy férfit, amiért drogot akart eladni
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok ::

A három háborús főbűnös első, teheráni csúcstalálkozója 1943 végén

Reklám

1. rész: Az előkészületek és a moszkvai külügyminiszteri konferencia
A szövetséges hatalmak vezetőinek, Roosevelt amerikai elnöknek, Churchill brit miniszterelnöknek és Sztálin szovjet pártfőtitkárnak első személyes találkozójára épp 70 évvel ezelőtt, 1943. november 28. és december 1-je között került sor az iráni fővárosban. A történelmi köztudatban – méltatlanul – meglehetősen kevéssé figyelemre méltatott csúcsnak világtörténelmi jelentősége van: a világ népeinek sorsát – lényegében máig kiható érvénnyel – itt rendezték el a szövetséges hatalmak első emberei. Ami az ezt követő, egyéb konferenciákat, például Jaltát illeti, sokkal csekélyebb jelentőségük volt, hiszen voltaképpen csak a teheráni végzéseket erősítették meg újra és újra, természetesen az időközben bekövetkezett hadi és diplomáciai események által kikényszerített korrekciókkal. A helyszín kiválasztásában nagy szerepet játszott Sztálin kérése, hogy a konferencia helyszíne ne legyen túlságosan távol a fronttól, mert nem kívánt sokáig távol lenni a hadszíntértől. Az eredetileg az amerikaiak által javasolt alaszkai helyszínt így elvetették, különben is Irán klímája novemberben jóval kellemesebb, mint Alaszkáé.
Zoom
A három háborús főbűnös
Az 1943. év a fordulat éve volt az akkor már négy esztendeje pusztító második világháború menetében. Olaszország kiugrásával az esztendő nyarán megtört a Berlin-Róma tengely, a német csapatok vereségeket szenvedtek a keleti fronton, előbb 1943 februárjában Sztálingrádnál, majd nyáron a Kurszknál megvívott hatalmas páncélos ütközetben, Észak-Afrikában pedig – ugyancsak a nyár folyamán – az angolszász szövetségesektől, akik ezután partra szálltak Szicíliában, így kezdetét vehette részükről az „Európa-erőd” ostroma. A vázolt hadi eseményekkel egyidejűleg és párhuzamosan, a csendes-óceáni frontokon is megszűnt a japán fölény az Egyesült Államokkal szemben. A szövetséges fegyveres erők összpontosított támadásának kibontakozása szükségessé tette, hogy a rendszeres brit-amerikai kétoldalú megbeszéléseket és az esetenkénti szovjet-brit, illetve szovjet-amerikai tárgyalásokat legfelső szintű, háromoldalú konferencia kövesse.
Elsőként az 1943 márciusában az Egyesült Államokba látogató Eden angol külügyminiszter vitatott meg számos problémát amerikai tárgyalópartnereivel, többek között Németország helyzetéről, valamint a szovjet-lengyel kapcsolatokról, illetve a háború utáni ”új világrend”-ről. Mind az angol, mind az amerikai államférfiak Németország végletes legyengítésének koncepciójából indultak ki. Elgondolásaik a következők voltak. Feltétlenül szükségesnek látták a politikai egységét jó hét évtizeddel korábban megteremtő Németország felosztását. E tekintetben Eden emlékiratai szerint Roosevelt „elnök a felosztást látta az egyedüli megfelelő megoldásnak”. Az is határozottan körvonalazódott, miszerint az 1938. évi Anschlusst semmisé kell nyilvánítani Ausztria önálló állami létének újbóli helyreállításával. Ami a Szovjetunió leendő nyugati határait illette, Sztálin álláspontja kategorikusan egyértelmű volt: Majszkij, londoni szovjet nagykövet Eden tudomására hozta washingtoni útját megelőzően, miszerint Moszkva a Barbarossa-hadművelet megindítása előtti, azaz 1941. évi államhatárainak elismerését követeli. Ami a három balti állam jövőjével kapcsolatos perspektívákra vonatkozott, Washington már ekkor, 1943 márciusában tudomásul vette Észtország, Lettország és Litvánia Szovjetunió által történt korábbi bekebelezését. A szovjet-lengyel viszony alakulására azonban sötét árnyékot vetett Lengyelországnak a Szovjetunió által történt megtámadása 1939. szeptember 17-én, valamint a Sztálin parancsára Katyn térségében 1940 nyarán lemészárolt közel 20 ezer lengyel tartalékos tiszt tragédiája. A szovjet vezetés persze kitartóan azt hazudta, hogy mindez a „német fasiszták” által elkövetett népirtás volt. Eden a tárgyalásokról fennmaradt források tanúsága szerint „örömmel tapasztalta”, hogy bár a teljesen Sztálin bűvkörébe került Roosevelt a szovjet-lengyel határ kérdésében nem foglalt egyértelműen állást, de láthatóan maga is erősen hajlott a ravasz Sztálin érveinek elismerésére. Eden, valamint az amerikai politikusok beszélgetései során a háború utáni új világszervezet létrehozására és struktúrájára vonatkozó koncepció is felmerült. A washingtoni tárgyalásokat követően erről Churchill már 1943 májusában az ún. Trident-konferencia alkalmával folytatott bizonyos eszmecserét az amerikai elnökkel.
A márciusi előzmények után ekkor Churchill elfogadta a világszervezetre vonatkozó elképzelések néhány amerikai alapelvét, kiemelve az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió különleges szerepét a jövő globális nagyhatalmi erőviszonyait illetően. (Más kérdés, hogy a valóságban 1945 után Nagy-Britannia Churchill politikájának köszönhetően afféle másodhegedűsi rangra süllyedt a világpolitikában, s elveszítette páratlan gyarmatbirodalmát, noha Hitler 1940-1941. évi, utoljára Rudolf Hess által közvetíteni próbált békeajánlatának elfogadásával sértetlenül megőrizhette volna globális hatalmi helyzetét.) Az USA határozott kérésére azonban a brit miniszterelnök már ekkor hajlandónak mutatkozott Kínát is – mint negyedik világhatalmat – figyelembe venni. Az eredeti koncepció szerint a négy nagyhatalom néhány más országgal együtt valamiféle legfelsőbb világtanácsot alkotna, melyhez három területi altanács tartozna, s ezek az amerikai, a csendes-óceáni, valamint az európai térséget uralnák. Érdekességként megemlítendő, hogy a szabadkőműves Churchill ekkori elgondolása szerint Európa középső régiójában egy dunai konföderáció kialakítását javasolta, amelynek Bajorország, Ausztria és Magyarország lennének a tagjai. Ugyancsak ezen májusi megbeszélésen Churchill és Roosevelt a Sztálin tehermentesítését szolgáló európai második front megnyitását 1944 tavaszára halasztotta el. Ez olyannyira kiélezte az angolszászok és a Szovjetunió közötti viszonyt, hogy egyfelől Sztálin látványosan lemondta a Roosevelttel 1943 nyarára Alaszkába vagy Szibériába tervezett találkozóját, másfelől Moszkvába rendelte mind Litvinov washingtoni, mind pedig Majszkij londoni nagykövetet.
Zoom
Angol és amerikai vezetők az 1943 augusztusában Québecben tartott konferencián. A kép bal oldalán Anthony Eden brit külügyminiszter fog kezet Franklin D. Roosevelt amerikai elnökkel, közvetlen mögöttük Mackenzie King kanadai miniszterelnök, a jobb oldalt kalapban Winston Churchill
Kétségtelen, hogy Mussolini 1943 nyarán bekövetkezett bukása és az új Badoglio-kormány árulása megerősítette az angolszász hatalmak pozícióit. Az Olaszország kiválásával kapcsolatos politikai kérdések szükségessé tették, hogy a „három nagy” végre személyesen is egyeztessen egymással. Churchill és Roosevelt 1943. augusztusi québeci találkozójukon ebben az értelemben küldtek üzenetet Sztálinnak Moszkvába. A vörös cár most már elvben nem utasította el a csúcstalálkozó gondolatát, ám nagy taktikus lévén arra hivatkozott, miszerint a keleti fronton épp ekkoriban zajló sorsdöntő hadműveletek nem teszik lehetővé a Kremlből való hosszas távolmaradását, ezért célravezetőbb lenne a három nagyhatalom képviselői között egy előzetes moszkvai külügyminiszteri értekezlet tető alá hozása, amely előkészítené a „három nagy” csúcstalálkozóját.
A Moszkvában tartandó külügyminiszteri konferencia megrendezésére mind a három ország diplomáciája alapos előkészületeket tett. Churchill hosszú feljegyzésben adott utasítást külügyminiszterének. Ebben többek között leszögezte, hogy Anglia elfogadja a Szovjetunió jogát az 1941-es határokhoz, ezenkívül úgymond „minden nemzetnek vissza kell adni szabadságát és függetlenségét”, továbbá „minden országban demokratikus kormányt kell alakítani”. Ami Németország háború utáni státuszát illeti, a brit kormányfő kifejtette, hogy „meg kell akadályozni, miszerint Németország újból fenyegethesse Európa békéjét és biztonságát”, valamint „Németország jövőbeni struktúrájában Poroszországot mint külön egységet kell kezelni”. A „három nagy” teheráni értekezletét közvetlenül tehát Anthony Eden brit, Cordell Hull amerikai és Vjacseszlav Molotov szovjet külügyminiszter 1943. október 19-30-a között megrendezett moszkvai konferenciája készítette elő. Előzőleg némi zavar mutatkozott a résztvevők személyét illetően, ugyanis a 70-es éveiben járó Hull külügyminiszter tartott a hosszadalmas moszkvai utazástól, s csak hosszan tartó, gyötredelmes vívódások után szánta rá magát, hogy életében először repülőgépre üljön.
A konferencia 1943. október 19-ei nyitóülésén a szovjet delegáció egy hárompontos javaslatot terjesztett elő, amelyben először is kérte az 1944 tavaszára hirdetett, a második front megnyitására vonatkozó angolszász inváziós terv megerősítését, másodszor javasolta, hogy a szövetséges koalíció kérje fel Törökországot a hadba lépésre egy déli front megnyitásának céljából, végül harmadszor azt indítványozta, hogy a Németország ellen zajló terrorbombázások „zavartalanabb” lebonyolításának érdekében kérjenek a semleges Svédországtól légi támaszpontokat.
A továbbiakban az értekezlet napirendjének fő kérdéseit tárgyalták meg részletesen. Másnap, október 20-án az angol-amerikai küldöttség ünnepélyesen megerősítette, hogy 1944 tavaszán az angolszász erők átkelnek az óceánon. Az invázió határozott kilátásba helyezése megteremtette a konferencia további jó légkörét. Hull amerikai külügyminiszter memoranduma alapján ezt követően Németország háború utáni sorsáról tárgyaltak. Hull teljes lefegyverzést, jóvátételt, katonai megszállást és ellenőrzést kívánt. Németország feldarabolásának gondolatát tartózkodóan kezelte, s inkább politikai decentralizálást javasolt. Az azonban már ekkor határozottan körvonalazódott, hogy Németországnak minden 1937 után szerzett, illetve visszaszerzett területéről le kell mondania – s ez a tény a bécsi döntőbíráskodások által némi történelmi elégtételhez jutott Magyarországot sem sok jóval kecsegtette –, és a korábban Poroszországhoz tartozó területeit is át kell majd engednie Lengyelországnak. A három külügyminiszter közös nyilatkozatban foglalt állást Ausztria függetlenségének biztosítása mellett is.
Zoom
A moszkvai külügyminiszteri konferencia
A moszkvai diplomáciai csúcs következő fő fejezete a külügyminiszterek közös nyilatkozata volt az állítólagos német háborús bűntettekről. A 32 szövetséges nemzet nevében ünnepélyesen deklarálták, miszerint bármilyen kormány is kerül uralomra a háború utáni Németországban, köteles azokat a német tiszteket és nemzetiszocialista állami vezetőket, akik a „bűnöket” elkövették, visszaküldeni a „bűntettek” színhelyére, hogy ott ítélkezzenek felettük. A legfőbb „háborús bűnösöket” pedig a szövetségesek egyesített „nemzetközi törvényszéke” elé citálják majd. Végezetül egyetlen kérdésben alakult ki csak kisebb vita a külügyminiszterek között: vajon Kína aláírja-e az általános biztonságról szóló nagyhatalmi nyilatkozatot. Mindent elrendezve, 1943. október 30-án a „nemzetközi békeszervezet” – vagyis a leendő ENSZ – háború utáni felállítására vonatkozó nyilatkozatnak a kínai nagykövet általi aláírásával zárult a moszkvai értekezlet.
Ilyen előzmények után került sor a teheráni csúcsra, amely megteremtette a lényegét illetően máig fennálló – ámbár mindinkább erodálódó és látványosan átrendeződő, valamint történelmi perspektívában a BRIC-országok látványos előretörésével sokáig immár tarthatatlan – globális nagyhatalmi erőviszonyokat.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
(Folytatjuk)
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready