Dömötör László hírlapíró, kisgazda politikus (1923-1974) az állambiztonsági szolgálat legaktívabb, legtermékenyebb magyar újságírója volt a hálózati személyek közül.
Róla szól dr. Ilkei Csaba, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tudományos kutatójának sorozata, melyből eddig két részt közöltünk itt (Tanulmányok, 2013-09-04, „A legtermékenyebb újságíró ügynök jelentéseiből: Írok, újságírók és szövetségeik, 1956-57 (I.)”) és itt (Tanulmányok, 2013-12-07, „A legtermékenyebb újságíró ügynök jelentéseiből: Írók, újságírók, politikusok, művészek – 1957-59 (II.)
Most a sorozat III. része következik.
Az értelmiségi elit, politikusok, az Antall család és besúgóik – 1959-1990
1959. november 10.
Tamási Áron kritikus véleményét jelentette az ügynök:
"Tamási a politikai helyzetet úgy jellemezte, hogy világszerte olvad a jég, csak nálunk mutatkozik másképpen. Itt az irodalmi és szellemi területen sokkal hidegebb van, mint három évvel ezelőtt volt. Kiengedték ugyan Zelket, hírek vannak mások kiengedéséről is, de akik élnek, azokat nem engedik levegőhöz jutni. Az Írószövetség apolitikus vezetői nem képviselhetik a magyar szellemet.”
Majd a népesek problémáját feszegette és azt kérdezte: „Miért nem jelenik meg Illyés Gyula, Németh László, Kodolányi János, Sinka István műve?”
Válaszolt is rá: „Mert a legfelsőbbek akármennyire is szeretnék, hogy írjunk, hogy olvassanak bennünket, náluk nagyobb hatalmak vannak, melyek azt szabotálják.”
 Illyés Gyula Ilkei Csabával 1979-ben |
1959. december 1.
"Elég lassan, de azért sikerül közelebb kerülni Ungvári Tamáshoz. Első alkalom volt, amikor politizált is.
Politika: a városban még a legértelmesebb réteg is arról beszél, hogy a pártkongresszus nagy változásokat fog hozni.
1., Liberalizálódás várható mind politikai, mind kultúrpolitikai téren. Ez alatt azt értette, hogy a kultúrpolitikában meg fog szűnni az "arccal Moszkva felé" és a nyugati eredményeket is el lehet ismerni.
2., Bejelentik a szovjet csapatok kivonását. Megjegyzése: ezt senki sem fogja sajnálni. Nem fog senkinek sem fájni, hogy nem maradnak itt.
3., ENSZ-megszálló csapatok bevonulásáról beszélnek, ez a valóságban álom ugyan, de ha a szovjet csapatok kimentek, még meg is valósulhat. Ha nem is újabb október segítségével, de enyhébb kezdeményezés révén.
 Ungvári Tamás |
Ungvári azt állítja és várja, hogy mindazok a személyek, akik azért vannak hátrányban, mert nem tagjai a pártnak, most már mind erőteljesebben kell, hogy dolgozzanak és lépjenek a porondra, mert ezen értelmiségi csoport nélkül a rendszer nem megy semmire. „Mindenkit ugródeszkának kell felhasználni a cél érdekében. S mi az egyéni célja? Pénz és hatalom, befolyás és irányítás." (Majdnem szó szerint hangzottak el ezek a szavak.)
Szóba került a politikamentesség is, erről az álláspontja a következő:
„Mind több író és művész vallja azt, hogy a politikamentes irodalom a szükséges, s a való igaz. Nézd meg, hogy akiknek ma nevük van - Illés Endre, Vass István, Hegedűs Géza, Fábián Zoltán és mások - azt írnak, amit akarnak, mindenüket kiadják, s ők irányítják a kultúréletet. Mert részben olyasmit nyújtanak, ami a mai problémákkal kapcsolatos.” (Itt közbevágtam, s ezt mondtam: felszínes, mint Illés darabja. Erre Ungvári: „Az a jó, a magot nem fontos felbontani, elég megmutatni. Bontsa fel a Marosán, ha tudja...”)
 Vass István |
Majd így folytatta Ungvári:
"A kommunista előhad ma sem tud bánni a betűvel és a gondolattal. Az öreg had pedig lejáratta magát (Illés, Gergely). Tehát: lojalitásból fakadó viselkedés, beszéd a rendszerrel és írhatsz, alkothatsz, utazhatsz, pénzed van. (Megkérdeztem: Te ezt teszed. És a meggyőződésed? Ungvári: „Meggyőződésről ne beszéljünk. Én nyugodtan, gondtalanul élek és ez elég. Legyen másnak meggyőződése, én támogatója vagyok és sajnos nem irányítója a mai irodalmi életnek...”)
Vette: Gál Ferenc r. fhdgy.
1959. december 30.
"Avar Ferenc (róla tudni kell, hogy a "Kis Újság"-nál dolgozott, majd hosszabb ideig állás nélkül volt. 1956-ban tagja volt az Újságíró Nemzeti Bizottmánynak, jelenleg az IBUSZ sajtóosztályán dolgozik.) elmondta, hogy a volt kisgazda politikusok egy csoportja állandóan bejár a Belvárosi Kávéházba, ahol tudvalevőleg jelenleg Futó Dezső a vezető-helyettes. Tudomása szerint Mátéffy Géza volt államtitkár és Sári Ignác volt államtitkár (aki 1956-ban az építészeket szervezte) a két hangadó ott. Avar úgy tudja, hogy Futónak ezt a helyet Szirmai elvtárs szerezte és tervbe van véve, hogy Futót előbb-utóbb visszaviszik a sajtóba."
„Értékelés:
Úgy látszik, az ellenséges körökben megkezdődött az új vonal kialakítása, amely ismét a pártegységet szeretné megbontani.
Utasítás:
Figyelje a kongresszussal kapcsolatban kialakuló ellenséges vonalat.”
Gál Ferenc r. fhdgy
1959. december 31.
„F. Rácz Kálmán is igen sokat beszélt a kongresszus hatásáról, amelyet szerinte ma még nem lehet értékelni. Őt elsősorban az Írószövetség szempontjából érdekli, ott nem lehet tisztán látni, milyen úton haladnak tovább.
„Nem tudom, hogy Dobozyból nem lesz-e egy újabb Kuczka?"
Szerinte az írószövetségi élet, ahogy folyik, nem kielégítő, sok ismét a klikkezés, az elméleti vitatkozás és gyakorlatilag nem történik semmi valamirevaló ténykedés."
 F. Rácz Kálmán |
Szerinte az irodalmat egy „maroknyi zsidó banda” tartja a kezében és a jelszó: „Én kiadom a tied, te kiadatod az enyém. Én segítek Neked, Te segítesz nekem.”
Majd így beszélt: „Talán az lenne a legjobb, ha megalakulna a katolikusok, a reformátusok, a városiak, a falusiak, a B betűsök, a K betűsök klikkje és akkor fel lehetne venni velük a harcot, de így mindent csak ők kaparintanak meg.”
Kifakadt a sok selejt ellen, amit a kiadók kiadnak. S nem látja a védekezést ezekkel szemben.
Anyagi problémái vannak. Gondolkodik azon, hogy valahova elmenne állásba, ahol legalább 1800 Ft-ot kapna.”
Vette: Gál Ferenc r. fhdgy.
Kovács Béla Antalléknál lakott
1960. február 26.
Dr. Antall Józsefről.
Vette: Kovács János r. szds.
 Id. Antall József |
„Antall József dr. hosszan beszélt a maga ügyéről. Legnagyobb fájdalma pillanatnyilag, hogy a fia, aki tanár volt a Toldy Gimnáziumban, s fegyelmi úton távolították el, még ma sem kapott elégtételt. Ezt úgy adta elő, hogy annak az érettségiző osztálynak volt az osztályfőnöke, amelynek diákjai a szóbeli után az orosz könyveiket dobálták, tépdesték. Ezért az osztályfőnököt tették felelőssé. Ebben az ügyben meghallgatást kért Kállai és Dobi elvtárstól. De az előbbi nem is fogadta, ez fáj neki a legjobban.
Elmondta, hogy ami óta Kovács Béla a Szovjetúnióból hazatért, állandó kapcsolatban volt vele, 1956-ban nála lakott. Kovács nagyon megváltozott, mondhatni, a szocializmus híve lett. Sokat tud róla, de nincs ahol ezt elmondhatná.
 Kovács Béla |
[Kovács Béla 1908-1959, politikus, országgyűlési képviselő, az FKGP főtitkára. 1947 februárjában a megszálló szovjet katonák letartóztatták, a Szovjetunióba hurcolták és bebörtönözték. 1955-ben hozták haza, 1956 áprilisában engedték szabadon. 1956. október 27 és november 2 között földművelésügyi miniszter, illetve államminiszter. Antalléknál lakott. 1958 novemberétől országgyűlési képviselő 1959. június 21-én bekövetkezett haláláig - megj.: I. Cs.]
Ő jelenleg ezer forint körüli nyugdíjat kap, emellett orosz, latin és francia órákat ad diákoknak. Az ellenforradalom után két alkalommal is tartottak nála házkutatást, de nem találtak semmit. Az ellenforradalom alatt igen érdekes szerepe volt. 1956. november 3-án Nagy Imre magához kérette és arra akarta rávenni, hogy intézzen rádiószózatot a lengyelekhez és a franciákhoz, mint a magyar ellenállási mozgalom egyik kimagasló vezetője. Ő ezt annak idején kereken megtagadta, amit ma sem bánt meg.
Antallról tudni kell azt, hogy a felszabadulás után a különböző menekültek (lengyel, francia, angol, jugoszláv, stb.) ügyeit intézte a kormány megbízásából, mint miniszteri tanácsos. Így az egyik legjobb ismerője az ellenállási mozgalom ügyeinek. A lengyelek hálásak is neki. Megkapta az egyik legmagasabb kitüntetést is. A jelenlegi lengyel követ helyettese is itt élt Magyarországon a második világháború alatt és Antall segítette be az egyetemre. A közelmúltban felkereste a Lengyel Tudományos Akadémia két munkatársa és megkérték, hogy írja meg részükre emlékiratait. Ő azt válaszolta, hogy ha a lengyeleknek ez szükséges, akkor a magyar kormányon keresztül hivatalosan kérjék, erre azonban eddig nem került sor. Nemrég a Partizán Szövetségbe is behívták, ahol egy Sós nevű elvtárs beszélgetett vele, ám a beszélgetés óta sem történt semmi.
Ismeri az angolszász és a francia vonalat is. Elmondta, hogy annakidején ő adta meg a vigyázó jelet a Secret Service magyarországi embereinek arról, hogy a Gestapo mire készül ellenük. (Nem mertem belemenni vele a tárgyalásba engedély nélkül. Azt hangoztattam, hogy érdekes lenne mindezt megírni és érdeklődöm majd valamelyik kiadónál – a Cégre gondoltam -, s ha igent mondanának, akkor beszélgethetnénk a szinopszis elkészítéséről.)
Elmondta, hogy emlékiratainak nagy része készen van, abban pontosan leírta a háború alatti ellenállási mozgalom eseményeit. Nem meri azonban a lakásán tartani, mert nem lehet tudni, hogy mikor és miért tartanak egy újabb házkutatást. Már pedig olyan dokumentumai vannak, melyek pótolhatatlanok. Hangoztatta, ha mi jelentetnénk meg, akkor egyik pillanatról a másikra megváltozna a vélemény Magyarországról, mint „Hitler utolsó csatlósáról.”
Említette azt is, hogy részese és előkészítője volt a különbéke puhatolózásnak . Egy lengyel diplomatán keresztül indították el, aki a Madách házban lakott. Ő a stockholmi lengyel követséggel vette fel a kapcsolatot és az továbbította a londoni lengyel kormányhoz, amely az ügyet Churchill elé terjesztette. Árulás folytán azonban a Gestapo tudomást szerzett az ügyről és a magyar útlevéllel utazó lengyel diplomatának az életével kellett fizetnie.
Megítélésem szerint Antall dr. az angol ellenállási vonal számos olyan rugóját ismeri, mely az illetékesek előtt ismeretlen. Ha utasítást kapok, remélem, hogy a régi ismeretségünkre való tekintettel több értékes adatot tudhatok meg tőle. Talán még könyvet kiadni vagy rövidhullámú idegen nyelvű rádióban előadást is lehetne róla tartani.”
„Megjegyzés:
Dr. Antall József FKGP politikus, volt miniszter könyvet készül írni az ellenállási mozgalomról, az angol-francia vonalról, maga is tevékenyen részt vett az angol ellenállási mozgalomban.
Intézkedés:
A jelentést felhasználjuk az angol ellenállási mozgalom feldolgozása során, egy példányt adjunk Horváth elvtársnak.
Utasítás:
Az ügynököt eligazítottam Antall kéziratának megszerzésére. (Találkozó: 1960. II. 22. Mignon presso)”
Kovács János r. szds.
1960. március
„Sarkadi Imre és Fábri Zoltán „Dúvad” című filmje dobozba került. Azzal indokolják, hogy a benne szereplő tsz-dolgozók beállítása nem volt szimpatikus, nem elég öntudatosak. Fábri nem vállalta, hogy átdolgozza. Sarkadi el van nagyon keseredve és azt hangoztatja: nem szabad írni, mert ha igazat és művészit akar az ember papírra vetni, úgy jár, mint az ő filmje: a „Dúvad”. Emlékeztetett arra, hogy a „Körhintával” is bajok voltak annakidején , noha a végén mégis világsiker lett.”
 Fábri Zoltán |
„Az utasításnak megfelelően, felkerestem lakásán dr. Antall József volt minisztert és az ellenállási ügyekről kérdeztem. A beszélgetés egy részén jelen volt fia, József is, aki most a Szabó Ervin könyvtár Vadász utcai fiókjában dolgozik.
Néhány kiegészítő adat a korábbiakhoz. Antall dr. mintegy 3 ezer orosz menekült ügyével foglalkozott. Ezeknek a vezetője Borisz Csukovin, egykori leningrádi partizán százados volt. A hivatalában volt egy orosz előadója is. Az oroszokat legtöbbször lengyelesíteni kellett, hogy a német és a magyar katonai elhárítás németbarát része ne jöjjön rá, kiket bujtatnak. Antall a Belügyminisztériumban akkor, mint osztály tanácsos dolgozott, a Független Kisgazda Pártnak már 1932 óta tagja volt, velük a kapcsolatot az egész háború alatt fenntartotta.
Az akkori belügyminiszterről, Keresztes-Fischer Ferencről csak a legnagyobb elismerés hangján beszélt ez alkalommal is. Az ő tudta és segítsége nélkül nem lehetett volna a lengyelek mentését megszervezni és véghezvinni. Szerinte igen emberségesen viselkedett Borsod megye akkori főispánja, Borbély-Maczky Emil is, a csendőrök közül pedig kiemelte Kudar Lajos csendőr ezredes személyét, aki gyakran saját biztonságát is veszélyeztette. A zsidómentést úgy csinálták, hogy titkárán, Pintér Tamáson keresztül kapcsolatba került egy munkácsi rabbival, akinek ajánlásával jöttek a menekültek, s Budapesten kaptak lengyel papírt. A magyar katonai elhárítás előtt be kellett bizonyítaniuk, hogy keresztények, ez abból állt, hogy tudni kellett keresztet vetni és elmondani a Mi Atyánkat, a pajesztól pedig meg kellett szabadulni.
 1939: magyar és lengyel katonák barátkoznak a közös határon (Balról a második: Kádár Gyula vezérkari ezredes) |
Minden menekült díjnoki fizetést kapott a BM. költségvetéséből, ami kb. 200 pengőnek felelt meg. Ebből a pénzből Antall dr. szerint szerényen, de meg lehetett élni. Kb. 150 ezer lengyel, 17 ezer szerb, 3 ezer orosz menekültről volt szó, a francia, angolszász menekültek száma is elérte az 5 ezer főt, az olaszok száma gyakran változott, de így is több ezer volt. Amikor a németek sokallták a magyarországi menekültek számát, Antall dr. kapcsolatot keresett a Vatikánnal és a pápai nuncius meglátogatta a táborokat, pápai áldást osztott és misét tartott.
Keresztes-Fischer nem hagyta, hogy erről és a közös magyar-lengyel ünnepségekről Antall dr. hivatalosan referáljon, csak baráti beszélgetések során akart tudomást szerezni a történésekről, a dolgok folyásáról. Ennek indoka az volt, hogy ne kelljen közbelépnie.
1945-ben a béketárgyalásokra egy un. zöld könyv is készült „Lengyel menekültek Magyarországon a II. világháború alatt” címmel, amit Antall dr. diktált gyorsírásba azzal a céllal, hogy érvanyag legyen Párizsban. Ugyanilyen kötet készült franciául, amelyben a francia menekültek magyarországi napjait írták le részletesen. Mindegyikből egy-egy példány van Antall dr. birtokában.
 Lengyel Tiszti Tábor Ipolyhídvégen (1939-1944) |
Alexander tábornok, volt angol vezérkari főnök a háború alatt kapcsolatban volt az országban tartózkodó angolszász menekültekkel. A háború után kitüntette Antall dr.-t, aki az erről szóló levelet meg is mutatta. Ugyancsak kitüntetést kapott De Gaulle volt vezérkari főnökétől, a kémelhárítás vezetőjétől, s kiérdemelte a francia becsületrendet. Kitüntetései vannak a lengyel kormánytól, Izraeltől is az 1943-44-es munkájáért.
A felszabadítási bizottságról. 1944 januárjában Antall lakásán és hivatali helyiségében hosszas tárgyalások folytak arról, hogyan lehetne a háborúból kiugrani. Előkészítették a „felkelést”. A Vezérkar tagjai a következők voltak: Szakasits Árpád, Kéthly Anna, Bajcsy Zsilinszky Endre, Kocsmáros Nándor (újságíró) és Antall dr. A felszabadítási bizottság azt határozta el, hogy az akciót 1944 májusában hajtják végre. Bajcsy Zsilinszky vállalta a katonaság megszervezését, Szakasits és Kéthly a munkásság mozgósítását és felfegyverzését, Antall pedig azt, hogy a menekülteket - akiknek zöme katonai táborokban élt – Budapest környékén vonja össze és harcrendbe állítja.
Három ülése volt a bizottságnak, a gyárak közül a Ganzban és a MÁVAG - ban értek el nagyobb eredményt, a vörös Csepel ez alkalommal zöld Csepel volt, Antall szerint Csepelre nem lehetett számítani, sőt az egyik probléma épp Csepel semlegesítése volt.
 Kéthly Anna |
A lengyel hadifogoly szöktetést a csendőrséggel karöltve szervezték meg. Jellemző, hogy olyan létszámú lengyel katonaság hagyta el Jugoszlávia felé az országot, hogy abból alakult meg később többek között a Tobruknál harcoló lengyel egység. A csempész vonalat az angolok irányították, segítőjük egy lengyel kémelhárító volt. Elsősorban tüzérekre és pilótákra volt szükség. A bizottság tárgyalásai közvetlenül az angolokkal történtek, időnként azonban a svédeken keresztül. Wilson, volt gyarmatügyi miniszter felesége az angol titkosszolgálat megbízottjaként járt tárgyalni Magyarországra, találkozott Antall dr.-ral is, nem csak a háború alatt, de azután is.
Antall dr. elmesélte lebukását is. A német kémelhárítás az első pillanattól kezdve éberen figyelte. Mikor lefogták, megvádolták a lengyelek szöktetésével, hamis papírok, igazolványok kiadásával, földalatti tevékenységgel, a nyugati sajtó tájékoztatásával. Egy ideig a Fő utcában volt, majd a Sváb hegyen, onnan Bécsbe vitték, majd visszaadták a Számonkérő Széknek. Ott sok olyan csendőr volt, akiket ismert, s azok is ismerték őt mint volt belügyest, ők húzták ki a pácból, míg családja a Somló hegyen rejtőzött el a világ elől.
Megjegyzés. Az utasításnak megfelelően nem erőltettem egyetlen kérdést sem, olyan sorrendben igyekeztem visszaadni szavait, ahogyan ő elmondta. Javaslatom az illetékeseknek: nyújtsanak segítséget ahhoz, hogy ez a nagy anyag valamilyen formában nyilvánosságra kerüljön. Feldolgozhatná egy munkabizottság, melynek tagja lenne Antall József dr., a fia, e sorok írója, egy történész (marxista) a Történettudományi Intézetből vagy a „Cégtől”. Ha lenne Antallnak egy felkérése valamely kiadótól, hihetetlenül érdekes dokumentumok, fényképek, levelek, visszaemlékezések kerülhetnének napvilágra.
Emellett azt hiszem, csendben azt is meg lehetne állapítani, hogy kik és hogyan dolgoztak a II. világháború alatt az angolszászoknak és mi volt a pontos munkamódszerük. A magam részéről – amíg nem kapok további utasítást – csendben maradok az ügyben, mert elég óvatos és okos emberek.”
1960. június 17.
„Minden kedden este a MUOSZ különtermében tartanak baráti vacsorát azok az írók, akik párttagok, vagy nem, de a szocializmus híveinek vallják magukat és segíteni szeretnének a kibontakozásban. Íme néhány név: Molnár Géza (az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese), Mátyás Ferenc (most kapott József Attila díjat), Vaád Ferenc (a Népszava irodalmi rovatának vezetője), Gerő Gyula (Falusi Vasárnap), továbbá F. Rácz Kálmán és Földeák János.
Felháborodással értesültek arról, hogy a Pen Club nevében Boldizsár Iván mondta el a „Békeszózatot”.
Molnár Géza ezzel kapcsolatban azt a kijelentést tette: „Nem szabad becsületes kommunista írónak lenni, mert az ember akkor csak rúgást kap.” Földeák János erre megjegyezte: „A Párt a megtért báránykáknak örül, de azok lehetőleg ne Boldizsárok legyenek.”
Földeákék már szóvá tették, hogy az Írószövetség jelenlegi összetétele nem fedi a magyar valóságot, azon sürgősen változtatni kell. Megítélése szerint a baj onnan származik, hogy Darvas József (nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket használt vele kapcsolatban, tehetség és jellem egyaránt képviselve volt) rosszul tájékoztatja Kállai elvtársat, Mesterházy pedig Marosánt. Ebből adódik aztán az, hogy a felső vezetés nem látja tisztán, mi van lent, nem ismeri a problémákat, a hangulatot.
Sokat beszéltek még arról, hogy a Boldizsárokon kívül vissza kellene szorítani a nyüzsgésből az Ungvári Tamásokat, a Fáy Árpádokat, a Hegedűs Gézákat is. Tamási Áronról az általános vélemény az, hogy kiszikkadt és nem találja a helyét, ennek a magyarázata a sok kicsapongás.”
„F. Rácz Kálmán elmondta, hogy az Írószövetség tagjainak sorába felvették Kodolányi Jánost, anélkül, hogy az kérte volna felvételét. Mikor erről értesítették, kifejtette:
„Nem az Írószövetségi tagságtól függ az, hogy valaki magyar író, vagy nem!”
Molnár Gézának az az álláspontja, hogy mindenkit, akit a képességei és múltja írónak bizonyít, fel kéne venni az Írószövetségbe, ha nem követett el a fennálló társadalmi rendszer ellen bűnt. Nem lenne szabad az írókat pofa szerint osztályozni.
A népiesek az idősebb korosztályhoz tartoznak, már bebizonyították, hogy írók, tehát a szövetségben lenne a helyük. Kihalásra vannak ítélve és az eszme, mely a vezérfonaluk volt, már úgyis a múlté. Tehát nem lenne szabad fél mártírokat csinálni belőlük.”
1960. augusztusában „Meszlényi” ügynök egy terjedelmes jelentésben, majd annak több kiegészítésében felsorolja azokat az újságírókat, akik 1945 előtt majd az 1945 után is a németeknek, illetve az angoloknak dolgoztak, azokkal együttműködtek. A konkrét nevek után az első jelentés végén megjegyzi:
„Szeretném leszögezni, hogy ez kiegészítésre szorul. Ha meglepő nevekkel is találkoznak, mindenre van alap, hogy papírra mertem vetni. Nem minden esetben a tényeken alapul a felvetés, hanem olyan dolgokon, amikből kombinálni lehet. Például: F. miért élt Angliában és miért csak azután lett anglomániás, s 1945 után miért lett hithű kommunista, 1956-ban hogyan ingott meg és mi vele a helyzet ma. Szükség esetén a neveket egyenként kell átbeszélni. Ha menetközben újabb nevek jutnak eszembe, kiegészítésként csatolni fogom.”
 Az állambiztonsági tiszt megjegyzése a németekkel és az angolokkal kapcsolatban álló újságírókról |
Az állambiztonsági tiszt megjegyzése:
„Az ügynök utasításra készítette jelentését, amely felületes, hiányos volta ellenére is értékes tájékoztatást ad a németekkel és az angolokkal kapcsolatban álló újságíró személyekkel.
Utasítás:
A jelenlegi jelentésben felsorolt személyek kapcsolatainak jellegéről, tartalmáról, valamint jelenlegi magatartásukról készítsen jelentést.”
Kovács János r. szds.
BM. II/5-e alosztály
Az előbbi tárgykör kiegészítő jelentéseiből érdekes a K. P. volt Gestapó ügynökről készített. Az 1945 előtt a Pesti Kurirnál dolgozó újságírót, aki munkaszolgálatos is volt, „A felszabadulás után lefogták, s mint egykori zsidó újságírót felelősségre vonták a németekkel való kollaborálás miatt. A Népbíróság a Gestapó ügynököt 5 évre elítélte. Közel 15 hónapot ült és teljesen rehabilitálták. Jelenleg Sztálinvárosban dolgozik, az ottani lapnak amolyan olvasó szerkesztő féléje. Emellett az egyik építőipari vállalat lapját is csinálja. Havi keresete súrolja a 4 ezer forintot. Budapestről jár le dolgozni, tíz éve van lent Sztálinvárosban.”
Az állambiztonsági tiszt értékelése:
„Az ügynök jelentése értékes, megbízható, de nem ellenőrzött. Feltétlen operatív figyelmet érdemel K. P. volt Gestapó ügynök személye és maga az a tény, hogy a tudatos ellenséges elemek vállalati és vidéki lapok szerkesztőségeiben húzódnak meg. Ez és a korábbi jelzések irányvonalat adnak az újságírói vonal elhárítási munkájának.
Utasítás:
Továbbra is kísérje figyelemmel K.P. személyét. Állapítsa meg kapcsolatait és azok jellegét.”
Kovács János r. szds.
Egy másik jelentése P. K.-ról szól kiegészítésként.
„A felszabadulás előtt zsidószármazása ellenére a Katolikus Sajtó Vállalatok lapjainál tevékenykedett. Hosszabb ideig volt az Új Nemzedék sportrovatának vezetője, ennek előtte pedig a Nemzeti Sportnál is dolgozott. Majd átkerült a Kis Újsághoz…1942-ben, vagy 43-ban szüksége volt a zsidó törvény miatt igazolásra. Tőlem szerezte meg a Nemzeti Sport egyik számában megjelent ifj. Horthy Miklós interjút, melyet az, (ti. Horthy) mint a Magyar Úszó Szövetség elnöke adott neki. Ennek a cikknek köszönhette, hogy nem történt semmi zűrje…”
Az 1945 után órával, ékszerrel és mikrobarázdás hanglemezzel is üzletelő újságírót régi kapcsolat fűzte L. L.-hez, aki „…zsidó származása miatt nem tudott a felszabadulás előtt rendesen elhelyezkedni, mint újságíró, így P. K. samesze volt, aki kivitte magával Berlinbe is az olimpiára.” „A felszabadulás után kapcsolatuk még szorosabb lett, L. pártvonalra ment P. utasítására…P. beszélte rá L.-t, hogy a Szabad Néphez menjen , ott ágyazza be magát.” Ő pedig „… L.-nek köszönheti, hogy elnök lett, a sportújságírók azon csoportja nyomta oda, amelynek L. és Sz. volt a vezetője…”
„Sokan csodálkoztak azon, hogy tartani tudja magát és akkor is utazhatott, mikor más alig-alig. A magyarázat: testvére Bécsben a „Drei Huszár” étterem tulajdonosa volt és a kommün bukása után elég sok magyar emigránson, így Rákosi Mátyáson is segített.”
1960. szeptember 19.
„Hámos György, a Filmvilág főszerkesztője (korábban Münnich elvtárs titkára) panaszkodott:
Filmemet, a „Rangon alul”-t erősen fúrják. Másod osztályúnak minősítették, a rendező nem kapott külön prémiumot…Bacsó, Kovács András és a Máriássy házaspár azt terjeszti, hogy „ezt a rossz filmet” csak úgy tudtam leforgatni, hogy a Dramaturgiai Tanács ülésére elvittem Münnich bácsit és az követelte a megfilmesítést.
Az igazság az, hogy az öreg tudott arról, hogy filmet csinálok, de kérésére sem adtam oda a forgatókönyvet, nem akartam, hogy bármi látszata is legyen kapcsolatunknak… Ott kezdődött a fúrás, hogy a lány szerepére Krencsey Mariannt akarták. De a próbafelvétel nem sikerült és Sólyóm Ildikóra került sor.
A filmgyárban Máriássyék azt hangoztatják, hogy Jucónak (Máriássy Judit) a politikai múltját ki kell használni és ha Csepelről készül egy film, azt megfúrni nem lehet. Így aztán a Máriássy házaspár egymás után gyártja a valótlan, rossz, szinte munkásellenes filmeket, olyat, mint a „Fapados szerelem”.
Az állambiztonsági tiszt megjegyzése:
„…a jelentés operatív szempontból figyelemre méltó…Hámos György filmjét igyekeznek ledegradálni…és igyekeznek Münnich elvtárs személyét is belekeverni és lejáratni.
Intézkedés:
A jelentés 1 példányát átadjuk a film vonalra felhasználás végett.”
Kócsag József r. fhdgy.
BM. II/5-e aloszt.
BM. II/5-e aloszt.
 „Münnich elvtárs személyét is igyekeznek belekeverni és ezzel lejáratni.” |
1960. október 19.
Az állambiztonság állandó ellenőrzés alatt tartja a művészeti, irodalmi életet, az ügynök utasításra rendszeresen jelent Ungvári Tamásról. A jelentések az ügynök kritikáján kívül annak mély ellenszenvét is megörökítették. Olyannyira, hogy a következő jelentés végén az ügynök szükségesnek tartja megjegyezni:
„Elég sokat beszéltem vele. Környezetéből elég sok embert ismerek. Tehát a leírt anyag megítélésem szerint tárgyilagosnak mondható, annak ellenére, hogy abban a negatívumok uralkodnak. Igen veszélyes ellenfél, mert tarsolyában komoly tudás van, s tudja, merre és meddig szabad elmennie, ugyanakkor a háta mögött is mindig érez valakit, vagy valakiket.”
A jelentés pedig, amelyben a „negatívumok uralkodnak” többek között megállapítja:
„Ungvári Tamás célja kettős: színházi és irodalmi téren minél nagyobb nevet és minél több pénzt szerezni. Kikerülni külföldi tanulmányútra, lehetőleg ösztöndíjjal. Legszívesebben Angliába vagy Amerikába menne. Ennek érdekében helyezkedik és mindent úgy csinál, hogy abból neki csak haszna és előnye származzon. Például: sikerült a Nemzeti Színházban és a Vígszínházban lehorgonyoznia. Társszerzője lett Karinthy Ferencnek és társszerzője lett Zilahy Judit is, akinek a férje révén nagyszerű kapcsolatai vannak Benke Valéria elvtársnőhöz … megkapta a Petőfi Színházban a dramaturgiai állást. Beszélik, hogy kapcsolata van a Céghez is… a nyilvántartásban és útlevél vonalon… a Magyar Nemzetnél szerződéshez jutott, a Művelődésügyi Minisztérium javasolta és a Komlós házaspár intézte el.
 Benke Valéria |
Taktikája: akitől valamit vár, annak előbb vagy utóbb alányal. Például: Vass István és Illés Endre írók az Európa és a Szépirodalmi Kiadóknál koronázatlan császárok. Ungvári mindkettőnek a munkásságát az egekig dicsérte a sajtóban. Csak a nyugati kultúrpolitika érdekli, azt tartja a követendőnek, véletlenül sem nyúl hozzá a szovjet irodalomhoz. Az a védekezése, hogy ő angolos és németes. A belső rombolás híve…mindenki lássa milyen haladó a nyugat, hadd remegjen meg minden, amit „szocialista realizmusnak” tartunk
Baráti köre származásánál fogva kimondottan polgári beállítottságú és ehhez hozzájárul angol imádata is. Csak néhány név szűkebb baráti köréből: Vass István író, Kellér Andor író, Karinthy Ferenc író, Somló István színigazgató, Kálmán György színész, Czímer József színházi dramaturg, Boldizsár Iván, Básti Lajos, Berek Kati.”
Az állambiztonsági tiszt megjegyzése:
„A jelentésre a művészeti csoportnak ellenőrzés céljából van szüksége, melyet kérésükre további felhasználás végett megküldünk.”
Kócsag József r. fhdgy.
A népi írók megint mozgolódnak
1961. február.
„Csurka István író elmondta, hogy a közelmúltban összehívták a fiatal írókat az Írószövetségbe. Ott szertefoszlott az a reményük, hogy az idén megszületik a Móricz Zsigmond ösztöndíj, amiből meg lehetett volna élni. De bejelentették, hogy ilyen nem lesz. Szabó István felszólalásában szóvá tette, hogy ezt a mézesmadzagot már elhúzták az orruk előtt, nagyon helytelen most visszacsinálni takarékosságra hivatkozva. Csurka a filmgyár felé orientálódik, Jancsó Miklós rendezővel szeretne valamit összehozni, de az le van törve, mert elutasították egyik tervét…
Fejes Endre elmondta, hogy egyik novellájáért lekapta Benke elvtársnő, mert hogy az szürrealista. Vitatkozott vele, de nem tudta meggyőzni. Ám Orbán László elvtársnak tetszett, jó véleménnyel volt róla, erre Benke elvtársnő álláspontja is megváltozott. Tessék ezek után eligazodni…”
„Ary Kálmántól hallottam:
A népi írók úgy látszik nem tudnak a fenekükön nyugodtan ülni. Megint mozgolódnak, s ha a körmükre ütnek, akkor meg sírnak. A Belvárosi Kávéházba járnak össze, s bizony nem csak azt veszik észre, ami jó, hanem elsősorban azt, ami nem, s amit ők másként tennének.
Erdélyi Jóska, Sinka, Barsi, Tompa, de még Tímár Máté, Szűts Laci és hasonló fiatalok is ott vannak köztük.
„Te jársz oda?” – kérdeztem.
„Jár az Ístennyila! Én Kádárékkal elégedett vagyok…nem karok semmibe se belekeveredni. Tímár Máténak is szinte kinyalják a fenekét és már ő is kezdi megint…”
1961. március 9.
„Fejes Endre elmondta, hogy SZOT ösztöndíjas, de Kádár elvtárs az idegeire megy, inkább nincs szüksége az ösztöndíjra, de ne követelőddzenek vele szemben. Orvosnak, írónak, mérnöknek nem kell a pártban lennie, nem kell szemináriumra járnia. Sokkal fontosabb az orvosnál a szakmai képzettség, mint a politikai gazdaságtan. Az íróknál sem a szeminárium látogatása a lényeg, hanem az emberekkel való kapcsolat és az élet ábrázolása.
 Fejes Endre |
Sajnos nálunk az irodalomban megint kezdődik egy olyan nézet, hogy a jó írónak jó pártembernek is kell lennie és ez bizony magával hozza a selejtet. Ezt szeretném egyszer Orbán elvtársnak elmagyarázni. Tersánszky Józsi Jenő nem kiabál, hogy így a párt, meg úgy a párt, de ír és a legnagyobb. Ezzel szemben Goda Gábor és Illés Béla a párton át akar előretörni.”
„Haraszti Sándor a sajtóhelyzetről beszélt. Azt mondta, hogy az ő idejében az újságírókkal másképpen bántak, s azok másképp is kerestek. Van egy irányzat, amely arra törekszik, hogy az újságok valóban újságok legyenek, bátran bíráljanak, pellengérezzék ki a hibákat. De ehhez irányítók is kellenek, már pedig azokkal a kormányzat elég szűkében van. Akik jók lennének irányítónak, azokat félreteszik és olyan emberekre bízzák … (legyintett)”
 Illés Béla |
„Czibor Jánostól rendszerellenes kijelentést egyáltalán nem hallottam. Irodalompolitikai és kultúrpolitikai területen a megnyilatkozásai építő jellegűek voltak, annak ellenére, hogy több dolgot is bírált. Egy konkrét példa: Bálint Györgyre miért kell úgy felnézni, miért futtatják oly annyira? Azért, mert zsidó volt? Hát több zsidó kritikusunk, cionistánk is volt, akik nálánál többet adtak a magyar kultúrának. Bíráló kijelentése hangzott el Halász Gáborral, Papp Károllyal és Karinthyval kapcsolatban is. Ugyanakkor Tömörkény, Móra, Mikszáth, Tolnai Lajos és mások elsekélyesítési kísérlete ellen emelt szót. Nem nyugatimádó.
Czibor szenvedélye a hazárdjáték. Kiemelkedik a lóverseny és a kártya. Lóversenyen Abody Béla, Csurka István, Gyárfás Miklós a társasága. Ott gyakorta elég nagy tételben is játszott. Megítélésem szerint többet vesztett, mint nyert. A kártya a lakásán zajlik. Abody Béla, Réz Pál és mások. Csukás István lakásán hajnalba nyúló hazárdjáték csaták szoktak lenni kéthetente, snóbli, gyufaskatulya-játék, valamint tíz forintosok számának kitalálása.
 Czibor János kritikus „szenvedélye a hazárdjáték” |
Anyagi bevétele többek között regények átdolgozásából származik. Így konkrétan állíthatom, hogy Gerencsér Miklós minden könyvét ő írta, illetve simította át. Részesedése 25-30 százalék volt. Sós Endre Franklinról írt könyvét szintén ő csinálta. Úgy tudom Sós más könyvében is érdekelt volt. A Budapest Filmstúdió számára is dolgozik, névvel vagy anélkül, nem tudom. A munkát elsősorban Nemeskürty Istvántól kapja. (Molnár Károly filmnovellájából ő akart forgatókönyvet írni.)”
„A Fészek Klubban Sturcz Edittel sikerült beszélnem. Így vélekedett Ungvári Tamásról: „Rágondolni sem szeretek, karriervadász, gonosz, aki a saját célja érdekében mindenkin átgázol. Nem értek és nem is akarok érteni a politikához (célzás 1956-re), de a protektorok nagyon megégetik még a kezüket Tamással.”
„Déry Tiborral váltottam néhány szót a Lapkiadónál. Ismerte az MTI Bizalmast, mely részletesen foglalkozott Háy Gyula és a magyar írók helyzetével. Elmondta, hogy egyelőre semmi remény sincs arra, hogy önálló művel jelentkezhessen. Fordításai futnak, Hemingwayn dolgozik erősen. A helyzetet úgy látja, mint aki borotvaélen jár, s ha egyik oldalra hajlik, az a baj, ha a másikra, az a baj, de az úton, amely előtte áll, dönteni kell: erre vagy arra.”
„Utasításra beszélgettem Molnár Zoltán íróval, a beszélgetés bizalmas és beható volt. Börtönélményei megértek benne, de nem tudja, hogy elérkezett-e már annak az ideje, hogy papírra is vesse azokat. Azzal tisztában van, hogy nem jelenhetnek meg, de meg kéne írni, csakhogy ha ez kiderül, megtudják és elolvassák, akkor újfent elővehetnék, mert az igazat írná meg 1956-ról, ami ma nagyon sok pozícióban lévő embernek kellemetlen lehetne.
 Déry Tibor |
Molnár elmondta, hogy amikor a börtönből kijött, azt közölték vele: teljesen szabad ember, azt tehet, amit akar, de egyelőre nem kerülhet laphoz belső munkatársnak. „Én kaptam tán a legtöbb lehetőséget. De nem szívesen jövünk össze Déryvel, Háyal, Vásárhelyivel, Tardossal és más szabadultakkal, mert nem szeretnénk azt a látszatot kelteni, mintha valami új magvát képeznék. De mindegyik nehezebb helyzetben van, mint én.
Elhelyezkedési nehézségeivel kapcsolatban felvetettem, hogy mivel ismeri a legfelsőbb vezetőket, beszélhetne bármelyikkel. Így vélekedett: „ Nem olyan fából vagyok én már, mint megyei párttitkár koromban. Akkor bólintottam mindenre és kritika nélkül végre is hajtottam. Ma már előbb gondolkodom, megfontolom mi a helyes, s csak utána cselekszem. Volt egy beszélgetésem egy magas rangú funkcionáriussal, az eredmény: mindketten az asztalt csapkodtuk.
A politikáról azt mondta, hogy a két nagy, Amerika és a Szovjetúnió játszik egymással, a többiek – főleg a keleti tömbön belül – csak statisztálnak. Sajnos azonban nálunk Magyarországon még ennek a statiszta szerepnek az eljátszásával is baj van. Nem ismerjük a határt. Miért kellett újra rámenni a papokra? Ez sem kifelé, sem befelé nem használ. Rám nem lehet azt mondani, hogy a klérus híve vagyok, de ami túlzás, az túlzás. A gazdasági helyzetünk pedig olyan, hogy a csőd szélén állunk, de gyökeresen nem vagyunk hajlandók változtatni rajta.”
1961. július 14.
„Czibor János öngyilkos lett. Pénteken még beszéltem vele, a Szépirodalminál megjelenő könyvemet ő szerkeszti. Szombaton még a lóversenyen látták. Szerdán délután találták meg, amikor a lakását feltörték, italos üvegeket és altatós fiolákat találtak mellette.
Hetek óta nagyon zilált volt. Elvált a feleségétől, anyagi zűrjei voltak, többször kapott pénzt kölcsön, nem adta le időben a cikkeit. A lakását kisebbre kellett cserélni, de nem volt megelégedve vele, másra vágyott. De még ilyen körülmények között is igyekezett keresőképtelen, beteg anyját ellátni. Lóverseny, kártya… munkáját elég hanyagul látta el, hónapokkal ezelőtt a Budapest Filmstúdió megbízta: írjon forgatókönyvet Molnár Károly novellájából. A pénzt felvette, az anyagot nem szállította le. Végül a stúdió beperelte és a bíróság kötelezte a pénz visszafizetésére.
Halálának igen nagy a visszhangja, talán nagyobb, mint Sarkadi halálának.”
1962. január 19.
„Vitányi Ivánnal és Körösi Józseffel találkoztam. Vitányi a „Muzsika” szerkesztőségében dolgozik, Körösi a „Valóság” szerkesztője. (Vitányi részt vett az ellenállási mozgalomban, a felszabadulás után többfelé dolgozott, a minisztériumban is, a Bródy Sándor utcában lakik, anyagi helyzete rossz.)
 Vitányi Iván |
Vitányi és Körösi fogadott Németh László Nobel díjáról: Vitányi szerint Németh öt éven belül megkapja a Nobel díjat. Mire azt jegyeztem meg, hogy akkor a pártírók, az Antal Gáborok és Illés Bélák széttépik. Erre Vitányi így reagált:
„Illés Béla fogatlan oroszlán. Nem olyan gonosz, mint gondolják, de tehetségtelenebb, mint amilyennek tartják. Az Antalok pedig máris cibálják Némethet, ráncigálják. De szerencsére egy-két vezető ismeri Németh tudását és tekintélyükkel ki is állnak mellette. Szomorú azonban, hogy a Szovjetúnióban ma is nagyobbra értékelik, mint mi.”
 Vitányi "barna cipője két-három napja lyukas, a bütyöknél kellene megstoppolni" |
„Megjegyzés. Vitányi anyagilag rosszul áll. Legalább is ez a látszat, melyet alátámaszt az alábbi tény: barna cipője két-három napja lyukas, a bütyöknél kellene megstoppolni.”
Vette: Gyarmati András r. fhdgy.
„Meszlényi Károly” fn. ügynök utolsó dossziéját 1962. november 28-án zárta le az augusztus 15-én megalakult BM. III. Főcsoportfőnökség III. csoportfőnökségén (Belső reakció és szabotázs elhárítás) Gyarmati András r. fhdgy.
Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) 1950-1953
I/2. Belső Reakció Elleni Harc Osztálya
Az osztály eredendő feladata a belső reakciós erők illegális tevékenységének felderítése és felszámolása volt. Első vezetője Horváth Sándor áv. alezredes, őt 1951-től Szöllősi György áv. alezredes követte egészen 1953. januári őrizetbe vételéig, majd Nagy József áv. őrnagyot bízták meg az osztály irányításával.
I/2-a alosztály. Feladata "a földalatti trockista mozgalom", a "nyugatosok", a politikai pártokba férkőzött "reakciós elemek", valamint a megszüntetett pártok aktívan tevékenykedő maradványainak felderítése és ártalmatlanná tétele. Az alosztályt a megalakuláskor Szamosi Tibor áv. százados vezette, akit Jámbor Árpád áv. százados és Szalma József áv. százados követett.
I/2-b alosztály. Feladata a "klerikális reakció" elleni harc: a katolikus, protestáns, szabadkőműves, cionista szervezetek, szekták központi szerveinél az államellenes tevékenység felderítése, megszüntetése és ezen szervezetek bomlasztása. Vezetője Rajnai Sándor áv. százados volt.
I/2-c alosztály. Feladata a "múlt emberei" ellenséges tevékenységének felderítése és megbüntetése.(Egykori földesurak, magas rangú állami tisztviselők, a csendőrség volt tagjai, a rendőrség volt tisztjei és mások.) Első vezetője Váradi Ernő áv. százados volt.
I/2-d alosztály. Feladata a társadalmi és tömegszervezetek, a városban és falun élő, üzemi "nem átfogott" lakosság különböző szervezeteiben lévő reakciós elemek felderítése és ártalmatlanná tétele, továbbá a kulákreakció és a kulákszabotázs elleni küzdelem. Vezetője Irinyi József áv. százados volt.
I/2-e alosztály. Feladata az állami apparátus hivatalaiban, az értelmiség között, valamint a kultúra, a tudomány, a művészet terén tevékenykedő reakciós elemek felderítése és ártalmatlanná tétele.
I/2-f alosztály. Feladata a Nagy-Budapest területén végzendő hálózati operatív munka.
A politikai rendőrség vezetői 1956-1962 között
Politikai Nyomozó Főosztály
ORFK (1956-1957)
BM II. (1957-1962)
Főosztályvezetők:
Mátyás László ezredes 1956. november - 1957. február
Horváth Gyula ezredes 1957. február - 1958. február
Galambos József ezredes 1958. február - 1961. március
Németi József ezredes 1961. március - 1962. augusztus
Főosztályvezető-helyettesek:
Galambos József alezredes
(1958-tól ezredes) 1957. január - 1958. február
Jámbor Árpád alezredes 1957. január - április
Rajnai Sándor alezredes
(1961-től ezredes) 1957. május - 1962. július
Németi József alezredes 1959. augusztus - 1961. március
Rácz Sándor alezredes 1961. március - 1962. augusztus
Tömpe András vezérőrnagy 1961. március - 1962. február
A politikai rendőrség osztályainak (belső reakció elhárítás) vezetői 1956-1962 között
ORFK II/3. Osztály (1956-1962)
BM. II/5. Osztály (1957-1962)
Osztályvezetők:
Földes György százados 1956. november - december
Radványi Kálmán őrnagy 1957. január - április
Hollós Ervin alezredes 1957. április - 1962. július
Geréb Sándor százados 1962. július - augusztus
(megbízott)
Osztályvezető-helyettesek:
Csere Lajos százados
(1958-tól őrnagy) 1956. november - 1960. január
Földes György százados 1957. január - 1958. március
Radványi Kálmán őrnagy 1957. április - május
Komornik Vilmos őrnagy 1957. június - 1961. november
Geréb Sándor főhadnagy
(1959-től százados) 1959. november - 1962. augusztus
Kovács István alezredes 1961. november - 1962. augusztus
Hogyan lett Gál Ferenc államvédelmi alhadnagyból rendőr vezérőrnagy?
A sorozat eddigi részeiben az ügynökkel kapcsolatot tartó állambiztonsági tisztek közül Gál Ferenc neve jelent meg leggyakrabban. Ki emlékszik még rá? Érdekes és tanulságos felidézni életútját és pályáját a hivatásos állományban, a pártapparátusban, mert kevesen futottak be nagyobb karriert, mint ő.
 Gál Ferenc |
Gál Ferenc (1927 - 2008) az állambiztonság munkás-paraszt káderei közül az egyik legsikeresebb volt azon osztálytagoltságon belül, melyet úgy neveztek: mezőgazdasági cselédek, napszámosok, földmunkások, agrárproletárok. Nem igazán elmélyült felsőfokú végzettséggel, de az állami és politikai képzés formális követelményeinek eleget téve, 34 év alatt (1952 -1986) államvédelmi alhadnagyból rendőr vezérőrnagy lett, miközben négy évet (1974-1978) a belügyi pártirányításnál töltött az MSZMP Központi Bizottsága Közigazgatási és Adminisztratív osztályának alosztályvezetőjeként. 1988. december 31-én helyezték nyugállományba a belügyminiszter szaktanácsadójaként.
Végzettsége:
4 elemi 1938
MINSZ titkárképző iskola (1 hónapos) 1949
Népművelési Iskola, Szentendre (3 hónapos) 1950
Móricz Zsigmond Népművelési Iskola (1 éves) 1950
ELTE Bölcsészettudományi Kar, magyar szak 1964
MSZMP KB Politikai Főiskola 1969
Rendfokozatok:
áv. alhadnagy 1952-1954
áv. hadnagy 1954-1957
r. főhadnagy 1957-1961
r. százados 1961-1965
r. őrnagy 1965-1970
r. alezredes 1970-1974
r. ezredes 1974-1986
r. vezérőrnagy 1986
Foglalkozások, beosztások:
1939-1949 földműves
Apagy községi elöljáróság 1949-1950 tisztviselő
Népművelési Minisztérium mozigépész- és üzemvezető-képző iskola 1950-1951 előadó
Móricz Zsigmond Népművelési Iskola 1951-1952 hallgató
ÁVH I/2 Osztály 1952-1953 operatív beosztott
BM IV. Osztály 1953-1954 operatív beosztott
BM IV/4 alosztály 1954-1956 csoportvezető
BM ORFK II/III Osztály 1956-1957 főoperatív beosztott
BM II/5-e alosztály 1957-1959 csoportvezető
BM II/5-e alosztály 1959-1962 alosztályvezető-helyettes
BM III/III-1. Osztály 1962-1963 alosztályvezető-helyettes
BM III/III-5-a alosztály 1963-1966 mb. alosztályvezető-helyettes
BM III/III-4. Osztály 1966-1967 alosztályvezető, egyben osztályvezető-helyettes
MSZMP KB Politikai Főiskola 1967-1969 hallgató
BM III/III-4. Osztály 1969-1974 osztályvezető
BM III/III-4. Osztály 1974.01-1974.10 osztályvezető, egyben csoportfőnök- helyettes
MSZMP KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztály (KAO) 1974-1978 , alosztályvezető
Belügyminisztérium 1988.07-1988.12 miniszteri szaktanácsadó
Nyugállományba helyezve 1988.12.31
1927. június 17-én született a Szabolcs megyei Apagy községben. Anyja Kovács Julianna, apja Gál Pál mezőgazdasági cselédek voltak, akik egyik uradalomból a másikba vándoroltak Levelek és Nyirjákó között. Négy osztályt végzett az elemi iskolában, ahonnan kimaradt, amikor anyja 1938-ban tüdővészben megbetegedett, legidősebb gyerekként segíteni kellett anyjának és gondját viselni öt testvérének. 1939-ben kondás lett. 1940-ben meghalt az édesanyja, apja még abban az évben megnősült. 1941-ben 9 hold földet kaptak kishaszonbérletre abból a felszámolt zsidó földbirtokból, amelynek uradalmában cselédek voltak, az ONCSA házépítési akcióban pedig egy szoba-konyhás családi házhoz jutottak hitellel, részletfizetéssel.
"Igazi változást a felszabadulás hozott az életünkben" - írta önéletrajzában - "... édesapám meglehetősen németellenes volt, ami nem volt hatástalan rám."
A család 14 holdat kapott a földosztás során. Akkor már 11-en voltak testvérek egy apától, egy gyerek meghalt, a földet pedig úgy osztották, hogy gyerekekként egy holdat, szülőként két holdat kaptak, így ők 10+4 holdat. A juttatott földön kezdett dolgozni.
"Az első segítséget a felszabadító Vörös Hadseregtől kaptuk, egy lovat és egy szekeret. Tekintve azonban, hogy a család nagy volt, eljártam még napszámba, vagy a vasútra, a nyári időben szakmánymunkára cséplőgéphez, stb."
1946-ban kezdett ismerkedni a politikai pártok ifjúsági szervezeteivel.
"1946-ban kezdtem járni a MADISZ-ba.(Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség - I.Cs.) Az itteni tevékenység persze abból állt, hogy fociztunk, bált rendeztünk, táncoltunk, ami akkor nagy újság volt nekünk, s természetesen egyben divat is. Az ifjúsági szervezetben komolyabb tevékenységet 1947 végétől kezdtem kifejteni. 1948-ban részt vettem a március 15.-ét előkészítő Emlékbizottság munkájában, majd pedig az EPOSZ (Egységes Parasztifjúság Országos Szövetsége - I.Cs.) megalakításában. Közben 1948 január első két hetét a kemecsei Dózsa György Népi Kollégiumban töltöttem. Nem mondták meg, de kivehetőleg a kollégium a Nemzeti Paraszt Párté volt. A hallgatók pártállása vegyes volt, így egy részük az MKP (Magyar Kommunista Párt - I.Cs.) tagja. A kollégium szelleme nem tetszett, ezért otthagytam, ugyanis sok népi táncot és dalt tanítottak, s egyebet majdnem semmit. Engemet akkor már hasznosabb dolgok érdekeltek."
1948 nyarán be akart lépni az MKP-ba, ám a helyi pártszervezet húzta-halasztotta az ügyet, mígnem közbejött a tagzárlat. Évvégén megválasztották a helyi EPOSZ-szervezet titkárának. Sokat dolgozott, aktívan részt vett a helyi és járási szervek munkájában. 1949 tavaszán Budapesten a MINSZ (Magyar Ifjúsági Népi Szövetség - I.Cs.) titkárképző tanfolyamára járt, az iskoláról hazatérve a helyi pártszervezet támogatásával termelőszövetkezeti csoportot alakított. Ám hamarosan kiemelték és a községi elöljáróságra került önálló adóügyi előadónak.
"Igen radikális intézkedéseket tettem a kulákok ellen, például 1949 őszén 5 kulákcsaládot likvidáltam (sic!) igen látványos körülmények között. Ebből majdnem bajom lett, mert a megyei pártbizottság igen helytelenítette."
 Gál: "...5 kulákcsaládot likvidáltam igen látványos körülmények között..." |
1949 nyarán választási tanfolyamon volt, majd részt vett a Világifjúsági Találkozón. Elég sok cikket írt ebben az időben aktuális kérdésekről a "Magvető" című parasztifjúsági lapban. 1950-ben három hónapos népművelési iskolát végzett Szentendrén, majd előadó lett a Népművelési Minisztérium Mozigépész és Üzemvezető Képző Iskoláján. Felvették az MDP-be (Magyar Dolgozók Pártja, - I. Cs.) és meg is nősült 1950-ben, felesége a szintén apagyi Vitális Gizella, aki ekkor már a Szemüvegkeretgyár dolgozója, Gizella nevű lányuk 1952-ben született.
1951-ben három hónapig katona, majd egy évig a Móricz Zsigmond Népművelési Iskola hallgatója. Elvégzése után a Népművelési Minisztérium személyzeti-oktatási osztályára helyezték.
"Itt dolgoztam egy pár hétig, amikor is 1952 október 18-al az ÁVH kulturális elhárító részlegéhez kerültem, (ha jól emlékszem, az I/2-e alosztályra) alhadnagyi rendfokozattal...1955 júliusától az ellenforradalomig az osztály értékelő csoportját vezettem."
1953 őszén lett csoportvezető, alhadnagyból soron kívül hadnagy, többször kap miniszteri, miniszterhelyettesi dicséretet.1954-től a Belső Reakciót Elhárító Osztály helyettes párttitkára, majd párttitkára.
"Az ellenforradalom alatt 1956 október 23-án 18 órától a BM épületében tartózkodtam. Részt vettem az épület védelmében, illetve a Központi Tájékoztató Alosztálynál dolgoztam. A beérkezett adatokat vettük át és továbbítottuk. 1956 október 30-án, az utasítás után azt válaszoltam, hogy Budapesten maradok illegalitásban. Október 30-án 16 óra körül hagytam el az épületet, s hazamentem a lakásomra, ott tartózkodtam éjjel, majd pedig 31-én."
Október 31-én segítséggel bejut a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, ahol Kopácsi Sándor főkapitány preventív őrizetbe veszi, (lakásán már keresték „az ellenforradalmárok”) formálisan letartóztatják és lekísérik a fogdába. Senki nem hallgatta ki.
 Kopácsi Sándor |
„1956 november 4-én hajnalban tudtuk meg, hogy a Vörös Hadsereg visszajött. Bejött a fogdába Kopácsi, s azt mondta, hogy szabadok vagyunk – már mint mi – azt tegyünk, amit akarunk, elhagyhatjuk az épületet. Ő azonban azt javasolja, hogy maradjunk az épületben, s a rendőrök vigyáznak ránk, hogy bántódásunk ne essen. Mi ezt visszautasítottuk, s fegyvereket követeltünk. Fel is fegyverkeztünk Alig pár rendőr maradt ott, a többi eltűnt. Emeletenként őrséget állítottunk,s felhúzódtunk a VII. emeleti kultúrterembe.
November 4-én 21 óra körül tudtuk megfogni a rádión Szolnokot, akkor tudtuk meg, hogy mi is van, addig lényegileg csak önmagunkat védtük.
November 5-én értünk jött egy szovjet tiszt. Felfegyverkezve az ő vezetésével átmentünk a Pártközpontba, kb. 120-an lehettünk. Innen kb. délfelé ugyancsak egy szovjet elvtárs vezetésével átmentünk a Roosevelt téri BM épületbe.
November 5-én éjjel utcai harcokban vettem részt. 50-en kimentünk és a Rákóczi úton, majd a Nemzeti Színház körüli barikádokon harcoltunk.
November 6-án, 7-én másfelől is jöttek az elvtársak. Megalakult az operatív csoport, Nagy József alezredes elvtárs vezette. Az ő utasítására összeszedtem az osztály ott lévő tagjait - összesen két fő, Pálfi József és Zima Péter -, s megkezdtük telefonon az osztály általunk ismert hálózatának a felszedését. Adatokat gyűjtöttünk és azt (sic!) továbbítottuk a Szovjet Parancsnokságra.
Tekintve, hogy az operatív állomány egy részére nem volt szükség, november 9-én a karhatalomba beléptem. Először Rákospalotára, majd pár nap múlva Újpestre kerültünk. Még Rákospalotán november 15 körül megalakítottuk az MSZMP alapszervezetét. A tagság engem választott alapszervi titkárrá. Alapszervi titkár voltam egész odáig, amíg 1957 január 9-én vissza nem kerültem az operatív állományba.
Az ellenforradalom utáni munkáért 1957 április 4-én miniszterhelyettesi dicséretet, s ezer forint pénzjutalmat kaptam, a Hruscsov elvtársék ittlétekor végzett munkáért pedig osztályvezetői dicséretet, s 500 forint pénzjutalmat. Fenyítve nem voltam."
1960-ban meghalt az édesapja, mostohaanyja négy kisebb féltestvérét nevelte Szabolcsban tsz-dolgozóként. Apósa és anyósa végleg hozzájuk költözött, egy háztartásban éltek Budapesten.
1962 decemberében életrajzi kiegészítést ír az 1958 óta történt eseményekről. Egyebek között ez olvasható benne:
„Az 1958-ban félben lévő egyetemi tanulmányaimat az államvizsga kivételével teljesen befejeztem. Az államvizsgának betegségem miatt nem mertem nekivágni. Ezt igyekszem befejezni. 1961 nyarán Leányfalun vettünk egy 360 négyszögöles víkend telket, amire jelenleg egy kis víkendház építése van félben. Lakást kaptam, új címem: Bp. I., Asztalos János utca …”
A Belügyminisztérium személyzeti politikájában a munkás-paraszt káderértékek egyik megtestesítője: pártos osztályelkötelezettséggel vesz részt az osztályharcban, mindenkor elfogadja pártja irányító szerepét, gyűlöli az ellenséget, megalkuvás nélküli, kíméletlen felderítő munkát végez a belső reakció elleni elhárítás területén. A szürke megbízhatóság példaképe, szerény, nincsenek káros szenvedélyei, jó a kollektívához való viszonya (tehát vigyáz arra, nehogy kilógjon a sorból), családi élete rendezett.
Tizenhét évvel azután, hogy államvédelmi alhadnagyként elkezdte az állambiztonsági szolgálatot, 1969-ben már a III/III-4 osztály (elhárítás kulturális területen) vezetője, akit 1974-ben egyúttal csoportfőnök-helyettesnek is kineveztek. A kinevezési javaslatot a III/III. csoportfőnöke (egyben főcsoportfőnök-helyettes): Harangozó Szilveszter r. vezérőrnagy 1973. december 27-én terjesztette fel Benkei Andráshoz, aki 1963-tól 1980-ig volt belügyminiszter. Egyebek között ezt írta indoklásul:
„Munkáját nagy szorgalommal, hozzáértéssel, eredményesen végzi. Szolgálati ideje alatt többször részesült különböző szintű elismerésekben. Utoljára 1972. április 4-én Vörös Csillag Érdemrend kitüntetést kapott. Magatartása, emberekhez való viszonya kiegyensúlyozott. Vezetői készsége jó. Magánélete rendezett. Gál elvtársat alkalmasnak tartom arra, hogy mint csoportfőnök helyettes irányító munkáját tovább fejlessze, hasznos segítője legyen a területen fokozottan jelentkező feladatok megoldásában."
 Gál kinevezési javaslata III/III csoportfőnök-helyettesnek (01-02. oldal) |
 |
Nem mindig volt ily kifogástalan véleménnyel Harangozó Szilveszter Gál Ferencről.
1958-ban a BM II. (Politikai) Nyomozó Főosztályának II/5 osztályán (a belső reakció elhárítása) Harangozó Szilveszter r. százados alosztályvezetőnek minősítést kell készítenie Gál Ferenc r. főhadnagy csoportvezetőről, aki az irodalmi élet, a tájékoztató és a propaganda szervek elhárítását végző csoport élén áll. Harangozó az erények és pozitív tulajdonságok felsorolása után ezeket írja a Minősítési Lapra:
„…a csoport vezetését nem tudta maradék nélkül megoldani, melyhez az objektív nehézségek mellett – létszám hiány, fluktuáció, sok és nehéz feladat torlódása – az is hozzájárult, hogy a beosztottak munkájának megszervezése, szisztematikus ellenőrzése, dolgoztatása, a munkafegyelem feltétlen biztosítása nem erős oldala. Az operatív feladatok végrehajtásából túl sokat vállal magára. Nem fordít elég figyelmet éppen az irányítás feladataira, a beosztottak következetes elszámoltatására.
A már említett fogyatékossága mellett hiányossága, hogy nincs elég célratörés és tudatosság az elhárító munkájában, s ennek a beosztottak felé való érvényesítésében. Nem elég rugalmas az operatív eszközök sokoldalú és változatos alkalmazásában. Egy-egy kiemelkedőbb értelmiségi személy ellenséges tevékenységének felderítésében, illetve a tevékenység tudatosságának megállapításában esetenként bátortalan, s nem elég következetes.”
 Harangozó Szilveszter |
A bírálat ellenére csoportvezetői beosztásában meghagyták, a döntéssel egyetértett Komornik Vilmos r. őrnagy osztályvezető-helyettes is.
A következő minősítés 1960. március 2-án készült. Gál Ferenc r. főhadnagy ekkor a II/5-e alosztály helyettes vezetője. (Az alosztály működési területe az ideológiai, kulturális és tudományos életre, valamint az igazságügyben dolgozókra terjedt ki.) A minősítést készítő Sándor György Ferenc r. százados alosztályvezető és Geréb (Glück) Sándor r. százados osztályvezető-helyettes egyértelmű pozitívumként említi a következőket:
„Gál elvtárs az irodalmi csoportban igen jó munkát végzett…rendszeresen figyelemmel kíséri a hazai irodalom kérdéseit, s ezen keresztül nagy ismeretre tett szert úgy az irodalompolitika elvi kérdéseiben, mint a kategóriákhoz tartozó személyek politikai nézetei és irodalmi irányzat szempontjából való hovatartozásukat illetően… igen jó képességei vannak az ügynökség vezetését illetően, egyrészt mert a szakterületen mindenképen vitaképes, ezen túl az operatív munka területén is nagy tapasztalatokkal rendelkezik.”
Ezt követően visszatérnek a korábbi bírálatra okot adó hibákra, s megállapítják:
„A korábbi liberális magatartását felszámolta és a munka elvégzését határozottan megköveteli.”
Ennek alapján alkalmasnak tartják alosztályvezetői funkció betöltésére is.
1963 szeptemberétől Gál Ferenc r. százados már a BM. III/III-5-a alosztály megbízott vezetője, a kiemelt tájékoztatási objektumokkal (tv, rádió, újságok) foglalkozott. Novemberben kiegészítő minősítést készít róla Kiss József mb. osztályvezető, amivel egyetért Eperjesi László csoportfőnök is. Gál beosztása nincs veszélyben, de azért ismét becsúszik némi kritika az elismerések közé:
„Jelenleg is tapasztalható időnként még nála, hogy az operatív részfeladatok végrehajtásából túl sokat vállal magára, a szükségesnél több időt fordít apró részkérdésekre. A jövőben törekednie kell az alosztály legfontosabb ügyeinek fokozottabb kézben tartására, az elemző munkára.”
1966. július 1-én újabb minősítés kiegészítés következik Gál Ferenc r. őrnagyról, a III/III-4-a alosztályvezetőjéről (egyben osztályvezető helyetteséről), aki a radikális ellenzék elhárítását irányítja. Eperjesi László r. alezredes, csoportfőnök elégedetten szögezi le:
„Vezető készsége az elmúlt időszak alatt komoly mértékben fejlődött. Szervező és irányító készségében korábban jelentkező kisebb fogyatékosságokat nagyrészt kijavította… képes és érdemes jelenlegi beosztásának ellátására.”
Amikor 1967-1969 között elvégzi az MSZMP Politikai Főiskoláját, nem marad el a Főiskola minősítése sem:
„… a tanított tantárgyak többségét jeles eredménnyel sajátította el. Érdeklődése széleskörű, az új problémák iránt fogékony, elemző és vitakészsége fejlett. A vitákban a lényeget megragadva, sokoldalúan , kulturáltan és igen pártszerűen érvelt. Magatartása szerény, igen jó modorú, fellépése határozott. Az osztály tagjaival jó baráti, elvtársi kapcsolatot alakított ki. Az iskola pártbizottságának tagja volt, megbízatását jól teljesítette.”
 Benkei András |
Ezek után nem meglepő, hogy 1969. június 23-án alkalmasnak találják a III/III-4 osztály vezetésére. (Elhárítás a kulturális területen, a radikális ellenzékiek, szektás egykori párttagok, trockisták, álbaloldaliak és a nacionalisták ellen.) Harangozó Szilveszter r. ezredes III/III. csoportfőnök-helyettes javaslatával egyetértett Baranyai György r. ezredes, III/III. csoportfőnök, Benkei András belügyminiszter pedig jóváhagyta a kinevezést.
A javaslatból azonban Harangozó nem hagyta ki a következő bekezdést:
„Vezető készsége az elmúlt években sokat fejlődött. Javulás van szervező és irányító munkájának fogyatékosságai kijavításában. A vezetési és irányítási kérdések további javítása tekintetében azonban nagyobb következetességre és jelenlegi beosztásában maga és környezete felé több határozottságra van szükség.”
És itt érünk vissza 1973. december 27-hez, amikor Gál Ferenc csoportfőnök helyettesi kinevezésnél Harangozó Szilveszter III/III. csoportfőnöknek már nincs egyetlen kritikus szava sem, kifogás nélkül alkalmasnak tartja az osztályvezetőt helyettesének.
Mindössze 10 hónapig csoportfőnök helyettes (1974. 01- 1974.10), 1974. november 1-től r. ezredes, s tartósan az MSZMP KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztályára vezénylik. Eredményesen ellenőrzi a belügyi munkára vonatkozó párthatározatok végrehajtását, megelégedésre koordinálja az állambiztonsági feladatokat a pártközpont és a Belügyminisztérium között, alosztályvezető és egyben osztályvezető helyettes a KAO-n.
1986. október elsejétől r. vezérőrnagy. Nyugállományba vonulásáig (1988. december 31) miniszteri szaktanácsadó. 12 kitüntetést kapott, a már említett Vörös Csillag Érdemrend (1972) mellett a Szocialista Magyarországért Érdemrendet is (1988). A belügyminisztertől 50. születésnapjára aranyórát, az 55.-re aranytőrt, nyugállományba vonulása alkalmából 6150 Ft. értékű ajándéktárgyat kapott. Jutalomüdülésen volt Koreában (1973), Kubában (1980) és Bulgáriában (1983). 81 esztendős korában hunyt el.
„Meszlényi Károly” és „Varga Sándor”
Amikor megkezdtem a tanulmányom alapjául szolgáló források megismerését az ÁBTL-ben, kiindulási pontként fogadtam el – más kutatókhoz hasonlóan - Rainer M. János Széchenyi-díjas történésznek, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, az 1956-os Intézet volt főigazgatójának azon kutatási eredményét, melyben kellő indoklással a "Varga", "Varga Sándor" és "Meszlényi Károly" fedőnevű ügynökök azonosságára utal Dömötör László személyében. (Rainer: "Jelentések hálójában. Antall József és az állambiztonság emberei 1957-1989", Budapest, 1956-os Intézet, 2008.)
Míg ő mindössze egy helyütt tett egy kis kérdőjelet ("?") "Meszlényi" neve után, én a kutatómunka előre haladásával egyre többet tettem. Van aki apró jelekből - anélkül, hogy kétséget kizáró bizonyítéka lenne - "Meszlényi"-ben egy másik, szintén újságíró, bő termésű ügynököt vél felfedezni. Több tisztázatlan nyomon indultam el, több szempontból is vizsgálódom, ám amíg ezt az aprólékos elemző munkát nem fejeztem be, korai lenne bármilyen végkövetkeztetést levonni. Ha Dömötör ügynöknek "kiemelkedő teljesítményében" osztoznia is kell(ene) "Meszlényivel", akkor is rekorder maradna azzal a jelentésmennyiséggel, amely hét kötetben olvasható az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában: 3.1.2. M-27843 + /1-4. dosszié, illetve 3.1.2. M-33169 + 1. dosszié.
A kutatómunka mindenkor az új felfedezések sora: a frissítéseké, a javításoké, az okulásoké, az új ismeretanyag bővüléséé és az abból levont új következtetéseké. Innen a kutatás minden szépsége és az ismeretterjesztés izgalma.
A most következőkben a „Varga”, „Varga Sándor” fedőnevű ügynök nevével jelzett hét dossziéból azokat a jelentéseket vettem előre, amelyekben Dömötör László újságíró az Antall családdal foglalkozott, mindenekelőtt id. dr. Antall József volt miniszterrel és fiával, ifj. Antall József későbbi miniszterelnökkel.
Mivel az ügynöki jelentések az olvasó számára gyakran hiányosak, kuszák, előzmény nélküliek és követhetetlenek, mert nincs birtokában azon tények, körülmények összességének, melyeket a jelentések kezelői (megrendelő, készítő, felhasználó) hivatalból jól ismernek, elöljáróban összefoglalom a legfontosabb tudnivalókat a két meghatározó személyiségről.
Id. Antall József (1896-1974)
Dr. Kisjenői Antall József jogász, köztisztviselő, politikus (FKGP).
A csallóközi gyökerű Antall család a török háborúk idején telepedett le a Dunántúlon, birtokaik Somogy, Zala és Veszprém megye területén helyezkedtek el.
Id. Antall 1896. március 28-án született a Veszprém megyei Orosziban. A gimnáziumot Lőcsén kezdte, majd a pesti piaristáknál fejezte be, jogot végzett a budapesti tudományegyetemen.
 Id. dr. Antall József miniszter |
Az I. világháborúban frontszolgálatot teljesített, 1915-ben orosz fogságba esett. Hazatérve köztisztviselőként dolgozott a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban, a Pénzügyminisztériumban, majd 1932-től a Belügyminisztériumban, ahol előbb szociális ügyekkel foglalkozott (nevéhez fűződik az első magyar létminimum-számítás), az 1930-as évek végétől pedig a menekültügyek megszervezésével, irányításával. Teleki Pál miniszterelnök bízta meg kormánybiztosként (1939-1944.) a menekültügyek intézésével. Nem csak az erdélyi, a lengyel, a francia, a brit, az orosz, az olasz, a zsidó és más menekültek, szökött hadifoglyok, a kibombázott német gyerekek ellátását irányította, hanem támogatta a lengyel Honi Hadsereg katonáit, segítette szökésüket a szövetségesek szárazföldi támaszpontjaira.
[1938-tól egyre több erdélyi magyar érkezett hazánkba, Észak-Erdély visszacsatolása után pedig jelentős népmozgás indult meg oda és vissza. 1941-ben a bukovinai székelyek betelepítését irányította Antall, majd több akciót szervezett a történelmi határon túli szórvány magyarság hazahozására. Az 1938-39-ben Ausztriából és Csehországból Magyarországra menekültek egy nagyobb hulláma részben politikai menekültekből, részben zsidó származásúakból állt. Az utóbbiak mentése miatt a német külügyminisztérium is tiltakozott. 1939 őszén 3-5 ezer lengyel zsidó keresett menedéket Magyarországon, Antall utasítására nem zsidóként vették őket nyilvántartásba, mindenki keresztény papírokat kapott. Az első érkezőket 1941-ben újabb nagyszámú zsidó menekült követte. Elhelyezésük Budapest környéki településeken történt, a gyerekeknek iskolákat szerveztek. Az európai menekültek (francia, holland, belga, angol, olasz) közül a franciák voltak a legtöbben, mintegy 4-5 ezren.]
A német megszállást követően 1944. március 22-én megalakult Sztójay-kormánynak Antall József azonnal benyújtotta lemondását. A menekültekkel kapcsolatos tevékenységére vonatkozó iratokat megsemmisítette, illetve elrejtette. A letartóztatott lengyel menekült vezetőkkel együtt a Gestapo Antallt is bebörtönözte, kiszabadulására csak a Lakatos-kormány megalakulása után, Horthy közbenjárására került sor 1944 őszén. A háború utolsó évét a Somló alján vészelte át családjával.
A Független Kisgazdapárt alapító tagja 1931-ben. Az ideiglenes nemzeti kormányban Nagy Ferenc újjáépítési miniszter mint államtitkárt a minisztérium megszervezésével bízta meg. Az 1945. évi nemzetgyűlési, illetve az 1947. évi országgyűlési választásokon a Független Kisgazdapárt régi tagjaként Somogy, Zala és Veszprém megyében választották képviselővé. Az első két koalíciós kormányban Tildy Zoltán majd Nagy Ferenc miniszterelnöksége idején (1945-1946) az újjáépítési miniszteri tárcát töltötte be, illetve ideiglenesen ellátta a pénzügyminiszteri teendőket is (1946. április-június.) 1948-ig az FKGP pártigazgatója, majd a Magyar Vöröskereszt kormánymegbízottja.
 Id. dr. Antall az ötvenes években |
A kommunista hatalomátvétel után, az 1949-ben megtartott első egypárti választáson a rendszerrel együttműködő kisgazda politikusok között őt is újra országgyűlési képviselővé választották, s az is maradt 1953-ig. Utána miniszteri nyugdíját megszüntették, 1956-ig szerényen és visszavonulva élt szülőfalujában. 1956 november elsején tért vissza Budapestre, a kisgazdapárt intézőbizottsága felkérésére fia ment érte Veszprém megyébe és hozta fel. Lakásán találkoztak a párt újjászervezésén dolgozó kisgazdapárti politikusok. A szovjet csapatok ismételt bevonulása után Kovács Béla államminiszter, a kisgazdapárt megválasztott elnöke is az Antall családnál lakott, a belvárosi lakás így hetekig a politikai élet egyik helyszíne volt.
Noha lojalitását hangsúlyozta a Kádár rendszer iránt, több méltánytalanság érte, a lengyelekkel sokáig csak magánkapcsolatokat tarthatott, értékes menekültügyi dokumentumai közül kevés kerülhetett nyilvánosságra.
1974. július 24-én, 88 éves korában hunyt el Budapesten. 1981-ben utcát neveztek el róla Varsóban, 1991-ben pedig posztumusz Jad Vasem-kitüntetést kapott. Emléktáblája a Ferenciek tere 9. sz. ház falán található.
Ifj. Antall József (1932-1993)
Kisjenői Antall József Tihamér magyar-történelem szakos középiskolai tanár, könyvtáros, levéltáros, muzeológus, politikus, miniszterelnök.
1932. április 8-án született Pestújhelyen. Ősi kisnemesi család sarja. Apja id. Antall József (1896-1974) jogász, köztisztviselő, politikus (FKGP); országgyűlési képviselő, kormánybiztos, miniszter. Anyai nagyapja is politikai pályát járt be, a zsidó származású Szűcs István (1867-1953) a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban volt köztisztviselő, majd helyettes államtitkár, 1927-1935 között országgyűlési képviselő. Antallnak egy testvére volt, Edith, akinek a lánya: Héjj Edit lett az Antall-kormány későbbi külügyminiszterének, Jeszenszky Gézának a felesége.
 Antall József |
A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett 1950-ben. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem-magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett (1954), történelemből bölcsészdoktori címet kapott (1968), kiegészítő szakon levéltárosi, könyvtárosi, muzeológusi diplomát, s tanulmányokat folytatott az egyetem Állam-és Jogtudományi Karán is. Egyetemi szakdolgozatát Eötvös József népiskolai politikájáról, bölcsészdoktori disszertációját Eötvös József politikájáról és az 1867-es kiegyezés előkészítéséről írta.
 A tizenéves ifj. Antall József |
1954-55-ben a Magyar Országos Levéltárban és a Pedagógiai Tudományos Intézetben kezdett dolgozni. (A levéltári kutatómunkát és a különböző kutatóintézetekkel megbízásos munkaviszonyát gimnáziumi tanárként is megtartotta.) 1955-től az Eötvös József Gimnáziumban tanított. Tanárként már 1956 tavaszától részt vett diákjaival a politikai eseményekben, összehívta az első diákparlamentet, ott volt október 6-án a Batthyány-örökmécsesnél lezajlott tüntetésen, majd az október 23-i tüntetés valamennyi fontos színhelyén. Alapító tagja a Keresztény Ifjúsági Szövetségnek, vezetése alatt került sor a Független Kisgazdapárt országos székházának elfoglalására, a fegyveres csoport (később nemzetőrség) megszervezésére. Amikor október 31-én lemegy Veszprém megyébe, hogy édesapját november elsején Budapestre hozza, távollétében megválasztották az Eötvös József Gimnázium forradalmi bizottsága elnökévé is. November 4-ig az újjászerveződő kisgazdapárt és a kormány részére végzett munkát, több alkalommal tartózkodott a parlamentben, több politikai és diplomáciai akció résztvevője volt.
 Ifj. Antall a családi íróasztalnál a hatvanas évek végén |
A forradalmat leverése után többször őrizetbe vették, bár továbbra is taníthatott. 1957-ben fegyelmivel áthelyezték a Toldy Ferenc Gimnáziumba.
1957 és 1963 között nem publikálhatott, politikai magatartása miatt 1959-ben eltiltották a pedagógus pályától, az állambiztonsági szervek figyeltették, ügynököket állítottak rá.
1960-62 között a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár könyvtárosa, 1962-től 1964-ig a II. kerületi Tanács Oktatási Osztályának alkalmazásában csak esti tagozaton és csak felnőtteket taníthatott, így a fővárosi Jurányi utcai Dolgozók Esti Gimnáziumában. 1963-tól jelenhettek meg ismét saját nevén cikkei, tudományos dolgozatai.
 Schultheisz Emillel Düsseldorfban 1986-ban |
1963-ban a Magyar Életrajzi Lexikonba ő írta meg nyolcvan orvos életrajzát, ekkor fordult érdeklődése az orvostörténeti kutatások felé. Előbb tudományos kutató az 1964-ben megnyílt Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyv- és Levéltárban, majd bejárja a tudományos előmenetel minden fokát, 1974-től igazgató (a főigazgató Schultheisz Emil, későbbi egészségügyi miniszter), 1984 és 1990 között főigazgató. Több száz orvostörténeti publikációja jelent meg, kezdeményezője az orvos- és gyógyszertörténelem egyetemi oktatása megindításának, kialakította a muzeális tárgyak, védett értékek országos hálózatát, s széleskörű nemzetközi kapcsolatokat ápolt, melyek révén megismertette és elismertette a magyar orvoslás és az intézeti munka magas színvonalát Európában. Az Orvostörténeti Közlemények szerkesztője, főszerkesztője (1968-1990), a Magyar Orvostörténelmi Társaság főtitkára, majd elnöke, megválasztották a Nemzetközi Orvostörténelmi Társaság alelnökének is. Számos szakmai díj mellett, 1982-ben a Kádár-rezsim a Munka érdemrend arany fokozatával tüntette ki.
 Csoóri Sándor hívta az MDF-be |
1974-ben kapott először útlevelet nyugati országba. Előbb Svájcba, majd az NSZK-ba hívták meg, több egyetemen tartott előadást. Az 1980-as években újra kibontakozó politikai tevékenységéhez alkalma volt találkozni nemzetközi hírű tudósokkal, politikusokkal, magas rangú katonákkal, gazdasági és pénzügyi vezetőkkel.
Itthon Csoóri Sándor hívására kapcsolódott be az MDF munkájába. A második lakitelki találkozón, 1988 szeptemberében lett az MDF tagja. Az MDF I. országos gyűlésén (1989. március 11-12.) nem fogadta el az elnökségi tagságot, így az Ellenzéki Kerekasztal ülésein, illetve az 1989. június 13. és szeptember 18. közötti tárgyalásokon párttisztség nélkül volt az MDF egyik főtárgyalója. (1988-tól állandó meghívottja az elnökségnek és a választmánynak.) Párttisztséget csak akkor vállalt, amikor a tárgyalások befejezése után sor került az MDF II. országos gyűlésére (1989. október 21.), ahol elnökké választották.
 A megválasztott miniszterelnök 1990-ben |
Az 1990-es országgyűlési választásokon pártja budapesti listáján jutott a parlamentbe. Április 29-én egyéni elhatározása nyomán az MDF választott testületeinek (elnökség, választmány) tudta nélkül, a parlamenti képviselőcsoportot és a tagságot is kész tények elé állítva megkötötte az MDF-SZDSZ-paktumot, amelyet a párt nevében négy képviselőtársával (Kónya Imre, Kónyáné Kutrucz Katalin, Salamon László és Balsai István) együtt írt alá. El nem fogadása esetére lemondását helyezte kilátásba. A pártközi megállapodásban „az ország közjogi kormányozhatósága érdekében” a győztes MDF átengedte a köztársasági elnök posztjának betöltését az ellenzéki SZDSZ-nek, támogatva Göncz Árpád megválasztását. Az MDF Bem téri székházában három napon át folytatott titkos tanácskozások után létrejött paktumot az SZDSZ részéről hárman jegyezték: Kis János, Pető Iván és Tölgyessy Péter. Antall József még aznap, április 29-én éjjel elküldte Salamon Lászlót (ma alkotmánybíró) Orbán Viktor lakására a paktum egy példányával, hogy a második legnagyobb ellenzéki párt elnöke képben legyen, s ne az újságokból értesüljön a hatásaiban hosszú évekre előre mutató megállapodásról.
 A hatalom átadása: Németh Miklós és Antall József |
1990. május 2-től az MDF frakciójának vezetője május 23-ig, amikor az országgyűlés 218 igen, 126 nem és 8 tartózkodással miniszterelnökké választotta.
Már 1990 nyarán megállapították az orvosok, hogy súlyos betegségben (a nyirokérrendszer rák) szenved. Októberben, két nappal a taxisblokád előtt megműtötték, de fél év múlva a rák kiújult.
1993. december 12-én hunyt el, temetése 18-án volt. A miniszterelnöki székben Boross Péter követte.
 Antall József és Ilkei Csaba 1990 szilveszterén |
Dömötör ügynök Antallék lakásán
Dömötör ügynököt az állambiztonság 1960-ban id. Antall József lakására küldi, hogy a nyugdíjas politikus elbeszélései és az általa őrzött dokumentumok alapján írjon cikket a Magyarországra menekült lengyelekről. A cikk el is készül, de az illetékesek akkor többféle megfontolásból óvatosan úgy döntenek, hogy még nem aktuális a megjelentetése. Lengyel újságírók és történészek viszont beszámoltak a tudomásukra jutott dokumentációról, amelyre felfigyelt a varsói állambiztonság, s megkereste a BM. III. Főcsoportfőnökséget, érdeklődve a feldolgozás alapjául szolgáló dokumentumok sorsáról, elérhetőségéről.
 "Varga Sándor" ügynök egyik dossziéja az ÁBTL-ben |
A III/III-4. osztály 1967-ben látta elérkezettnek az időt arra, hogy "Varga Sándor" ügynökkel megszereztesse a féltve őrzött dokumentumokat id. Antall Józseftől.
"Varga" 1967. április 28-i jelentésében beszámol arról, hogy Antall József volt kisgazdapárti miniszter Ferenciek terén lévő hatszobás lakásában rendszerezve, feldolgozva és katalogizálva teljes egészében megtalálható az egykori lengyel menekültek magyarországi tartózkodásáról és a londoni lengyel emigráns kormány valamint az Anders hadsereg vezetőinek kapcsolatáról szóló dokumentáció.
(Anders hadsereg: a lengyel Fegyveres Erők Keleten állomásozó alakulata a II. világháborúban, amelyet az 1939-es szovjet-lengyel összecsapásokban fogságba esett lengyel katonákból szervezett meg parancsnokuk Wladyslaw Anders. Kezdeti létszámuk 180 ezer fő volt, akiket brit nyomásra 1941 decemberében engedett szabadon Sztálin. Palesztinában brit parancsnokság alatt újjá alakultak, többségük képezte a lengyel II. hadtestet, amelyet elsősorban Olaszországban vetettek be - megj.: I. Cs.)
Id. Antall nagy mennyiségű fényképet, filmtekercset tart egy szekrényben. Ezek dokumentálják például a Varga Béla plébános irányította balatonboglári lengyel emigráns tábor életét. Itt őrzi azokat a titkos okmányokat is, amelyeket a Belügyminisztérium főtisztviselőjeként mentett meg, dokumentálva a kormány megbízásából lebonyolított félhivatalos tárgyalásokat Belgrádtól Ankaráig. Antallnak elmélyült személyes kapcsolatai voltak a lengyel emigráns vezetőkkel, a londoni kormány tagjaival, így például Edward Ryds Smigly tábornokkal. Gyakran előfordul gr. Marenzi Károlyné neve is, aki a balatonboglári Jankovich grófnővel azonosítottak.
 Varga Béla balatonboglári plébános |
A menekült lengyelek közül azokat - köztük politikusokat és zsidókat -, akik katonai szolgálatra vállalkoztak, Antall hivatalos papírokkal látta el, s egy részüket Pártay Tivadar zászlós vitte át a Dráván olyan területre, ahol jugoszláv partizánok voltak, így jutottak el az Anders hadsereget befogadó angol és amerikai egységekhez, velük harcolva Afrikában és Olaszországban. Az ügynök további dokumentációk birtokosaként említi Potoczky Kálmán kisgazda politikust, a lengyel származású Vosenszky Kázmért és a balatonboglári öreg plébánost, aki Varga Béla hagyatékából merített. Egy lengyel katonai történész delegáció 1966 végén felkereste id. Antall Józsefet és másolatokat készítettek az összegyűjtött anyagról.
 Az egykori balatonboglári Lengyel Gimnázium és Líceum tanulói |
Az ügynök jelentése után Kiss József r. alezredes osztályvezető a következő megjegyzést írta:
"Az ügynök e tárgyban a lengyel állambiztonsági szervek megkeresése alapján jelentett. Néhány évvel ezelőtt Antall József a lengyel emigrációról dokumentumokat adott át közlés végett "Vargának", amely azonban nem jelent meg. A lengyel állambiztonsági szervek feltehetően a jelentésben foglalt két történészen keresztül szereztek tudomást a dokumentációról. A jelentésben szereplő személyek között van a III/III-3 osztály hálózati személye, illetve több olyan személy, aki a nevezett osztály ellenőrzése alatt áll. A nyilvántartóban történő ellenőrzés után megfontolandó az ügynek a III/III-3 osztályra való átadása.
Az ügynök feladatul kapta, hogy keresse meg a korábban rendelkezésére bocsátott dokumentációt és azt nekünk jutassa el."
1968. április 16-án már a III/III-3-a alosztálynak a következőket jelenti „Varga”:
Felhívta id. Antallt, s közölte vele, hogy lehetősége van a korábban megfeneklett interjú megjelentetésére a „Magyarország” című hetilapban. Antall nagyon megörült, s egy kicsit aggódott, mert ő lojális a rendszerhez, s nem tudja, kell - e engedélyt kérnie valakitől ehhez. Majd megemlítette, hogy a most Magyarországra érkező lengyel partizán küldöttség vezetője neki régi jó ismerőse, annak idején együttműködtek, sőt a társaság másik két-három tagja is Magyarországon tartózkodott menekültként, rejtegetésükben közreműködött. Felvetette: szeretne a küldöttség vezetőjével találkozni, szeretné, ha ez a mostani látogatás az ő személyét is kiemelné a homályból, jó lenne olyan állami elismerést kapni, ami dokumentálná: ő a fasiszták elől menekülő lengyelek százezreit mentette meg. Semmiféle illegalitást nem akar, illetékes helyen mindenképpen tudjanak az ő ténykedéséről, mert kiemelt nyugdíjat élvez és nem akarja elveszíteni, ugyanakkor nem mond le azon igényéről, hogy értékeljék a lengyelek érdekében kifejtett tevékenységét.
Seres József őrnagy megjegyzése:
„Dr. Antall József volt FKP miniszter, figyelő dossziés személy. Nyugdíj felemelése iránti kérelmének elutasítását javasoltuk, ennek ellenére – nyilatkozata szerint – újra nyugdíj emelést kapott.
Feladat:
Amennyiben hivatalosan tárgyal a partizán küldöttséggel, említse meg… ha érdeklődnek iránta, ismerik és ők kezdeményezik a vele való személyes találkozást, az elől ne zárkózzon el. Ennél többet azonban nem tehet.”
 Ünnepség a balatonboglári lengyel gimnáziumban 1943-ban, a képen középütt id. Antall József miniszter, jobbján Szapáry Erzsébet grófnó, a bal szélen Varga Béla plébános |
1968. május utolsó hetében „Varga” ügynök utasításra megismerkedik ifj. Antall Józseffel is, megkezdi felderítését, kapcsolati tevékenységének feltérképezését. Az orvostörténeti múzeumban találkoztak, ahol ifj. Antall elmondta: nagyon jó információkat kapott róla az édesapjától és régi kisgazdáktól, szívesen venné, ha segítene neki pozíciójának megerősítésében, a múzeum propagandájában, amiért cserében később állandó propagandistának is felvehetné.
Ifj. Antall panaszkodott is „Vargának”: elég sok baja volt az elmúlt években korábbi politikai tevékenysége miatt – utalva a kisgazda pártra és az 56-os eseményekre - , gyakran van rossz érzése, hogy személyével változatlanul nincs minden rendben, bár ennek ellent mondott, hogy nem akadályozták meg vezető pozícióba kerülését a jelenlegi munkahelyén. Visszatérően kérte az ügynököt a sokrétű propagandára, vigyen el hozzá más újságírókat, s a rádiót és a televíziót is. Személyi kapcsolatairól elmondta, hogy sokan megfordulnak lakásukon, így legutóbb például , Pártay, Simonyi, Futó, Mátéffy, Bencsik és Balogh György járt náluk, megjegyezve, hogy elkerülhetetlen a fiatalítás a kisgazda pártban, mert apjának korosztálya kiöregedett.
A jelentéshez Seres József őrnagy a következőket írta:
„Megjegyzés:
Ifj. Antal József volt ellenforradalmi FKP szervező és fegyveres nemzetőr, a BRFK-n F-dossziés. Saját és kapcsolati tevékenységének felderítésére közös intézkedési terv készült.
Feladat:
A kapott eligazításnak megfelelően mélyítse kapcsolatát ifj. Antall Józseffel. Kérése alapján felhívhatja egy-két újságíró figyelmét a múzeumi kiállításra, de sem a rádió, sem a tv kimenetele érdekében ne járjon közbe.”
Két hét múlva „Varga” ismét felkeresi ifj. Antallt munkahelyén, aki közli, hogy privát témákról ott nem tudnak beszélgetni, ezért meghívja a lakására. Ahol az öreg Antall roppant hálás az ügynöknek egyrészt azért, mert segíti fia munkáját, másrészt a másolatban átnézésre megküldött lengyel vonatkozású cikkért, amelyet „Varga” a „Magyarország” című hetilapban szándékozott megjelentetni, de még nem vitte be a szerkesztőségbe. Antall dr. teljesen egyetértett a leírtakkal, csak a románokra vonatkozó részt kérte kihagyni. Fontosnak tartotta összehozni a cikk szerzőjét a Budapestre érkezett Dembinszky kulturális tanácsossal, aki annak idején a menekült lengyel kolónia fiatal tagja volt, Budapesten végezte az egyetemet és tökéletesen beszél magyarul.
Seres őrnagy sebtében határozottan arra utasítja „Vargát”, hogy:
„Haladéktalanul adja át a sajtócikk egy példányát és amíg engedélyt nem kap, azt nem továbbíthatja a sajtónak.”
 Nagy Ferenc miniszterelnök az FKGP Gaál Gaszton emlékünnepélyén Balatonbogláron 1946-ban |
Az ügynök június 18-i jelentéséből kiderül, hogy ifj. Antall meghívta a lakásukra megvitatni a tervezett cikket, majd váratlanul megkérdezte: nincs-e kedve egy, két napos kirándulásra a Balaton északi partján a saját vagy a szerkesztőség kocsiján? Az is érdekelte: milyen rendszámú a szerkesztőség kocsija. Mikor megtudta, hogy BA-s, azt válaszolta, az nem a legsikerültebb. (Nyilván pontosan tudta, hogy az lehet egy belügyi gépkocsi is, - megj.: I.Cs.) Két nappal később id. Antall a szerkesztőségben hívta „Vargát” és érdeklődött a cikk sorsáról. Azt a választ kapta, hogy nincs különösebb probléma, az illetékesek kezében van, esetleg szerkezeti változás lehetséges. Ezután Antall a fia nevében lemondta a lakásukra megbeszélt személyes találkozót, mondván, hogy nem érnek haza időben a balatoni kirándulásról.
Seres őrnagy értékelése:
„A jelentésben szereplő módosítás feltehetően Tar Pál itthon tartózkodó emigráns megváltozott programjával függ össze.
Feladat:
Találkozni ifj. és id. Antall Józseffel és tisztázni a terv megváltoztatásának okát, hol jártak a két napon, továbbá érkezett-e a közelmúltban vendég hozzájuk.”
Június 26-án az ügynök ismét fenn járt Antallék lakásán, mert az öregúr óvatosan feszeng. Szeretné a cikk megjelenését, de azért szeretné bebiztosítani magát a másik oldalról is, hiszen ő megannyi kritikája ellenére is végeredményben lojális a rendszerhez, kerüli a konfliktust. Hálás azért, mert már három éve kiemelt nyugdíjat kap volt miniszterként, Dobi intézte el, de megköszönte Kádárnak is, akitől azt is megkérdezte levelében: mi a véleménye arról, ha sajtó alá rendezné a lengyel anyagát és megjelentetné a Kossuth Kiadó? A válasz az volt, hogy a kérdés most nem aktuális. Roppant bántja az is, hogy a budapesti lengyel nagykövetség nem tart vele hivatalos kapcsolatot, csak magán megkereséseket kap, a találkozókon mindenki a saját véleményét hangsúlyozza.
 Dobi István |
Ezért is kérte Dömötört: ügyeljen bizonyos momentumokra, amelyek veszélyessé válhatnak számára. Mivel nem tartja ildomosnak, hogy az illetékesek engedélye nélkül ő nyilatkozzon, a cikket írja meg úgy, mint a szerző állásfoglalását, elgondolását, vagy mint szerkesztőségi cikket, „ majd az esetleges folytatása legyen egy nyilatkozat és az egész kérdés ezzel a holtpontról ki fog mozdulni.”
Aggályait azzal is indokolta, hogy „vigyázzunk egymásra – a család, négy unoka, stb. – mert olyan dokumentumok vannak birtokában , mely a régi BM titkos anyaga, amelyből baj lehet.” Dömötör ügynök ekkor megkérdezte tőle: miután a Gestapo elvitte 1944-ben, hogyan maradhattak meg ezek a dokumentumok nála? A következő magyarázatot adta: amikor aktív miniszter volt, engedélyt kért Rákositól és Péter Gáborék egy raktárból kiadták, illetve szabad válogatást biztosítottak számára. Két hatalmas szekrény van most tele az iratokkal, már rég le kellett volna adnia a levéltárnak. De amíg a lengyel kérdés le nem zárul, szeretné magánál tartani.
 Rákosi Mátyás |
Azért is szerettek volna együtt lemenni autóval a Somló aljára, a családi fészekbe – mindenek előtt Olasz községbe -, mert ott további dokumentumok vannak, háza lakható, szőlőjének egy részét meghagyták, a javát elvették. A fia végzi az iratok rendezését, aki történész és később kandidátusi értekezést tervez írni belőle, tudományos fokozatot elérni, bár a témát ki akarja egészíteni Teleki Pállal. (Teleki utolsó titkára, Incze Péter, öngyilkossága előtt átadta neki a miniszterelnök hagyatékának legfontosabb darabjait.) A Népszabadságtól György István megpróbálta megszerezni tőle, de elutasította.
 Teleki Pál |
Az állambiztonsági tiszt intézkedése:
„Ügynöki úton a dokumentumok jellegére vonatkozó további adatok feltárása. Egyéb intézkedés Vezető et. utasításától függően.”
Seres József r. őrnagy
„Lengyelek Magyarországon”
1968. július 28-án a „Magyarország” című hetilapban végre megjelenik a „Lengyelek Magyarországon” című cikk Dömötör László aláírásával. Antallék környezetében senki sem tud Dömötör ügynöki szerepéről, a kapott feladat jól konspirált végrehajtásáról, s arról a „társszerzői munkaközösségről”, melynek furcsa módon tagja az ügynök szerzőn kívül annak tartótisztje a BM. III/III-as csoportfőnökségéről, továbbá maga a célszemély id. Antall József és annak fia, valamint a hetilap szerkesztője és a pártközpont illetékese.
A cikk jól felépítetten előbb visszatekint a történelmi eseményekre: a Lengyelország 1939-es német megszállását követő menekülthullámra, a feszült magyar-német politikai viszonyra. Majd méltatja id. Antall József szerepét, aki a volt Belügyminisztérium illetékeseként segítette a lengyel polgári és katonai menekülteket, („akik között ott voltak a kommunista párt tagjai is”), s aki a német megszállás után az itteni lengyelek számos bátor vezetőjével együtt került a Gestapo börtönébe, olyanokkal, akiket később kivégeztek. Antall megőrizte azokat a dokumentumokat, amelyeket lengyel kutatók legutóbb tanulmányozhattak, innen a cikk egyik aktualitása. Nem hiányzik a cikkből id. Antall életrajza sem, 1945 utáni fontos szerepe (újjáépítési miniszter, a Vöröskereszt majd a Lengyel-Magyar Kereskedelmi kamara elnöke). Befejezésül pedig elismeréssel állapítja meg:
„Dr. Antall Józsefet – közmegelégedésre végezte munkáját munkatársaival együtt – a felszabadulás után a „Polónia Restituta” elnevezésű egyik legnagyobb lengyel kitüntetéssel jutalmazták. Most emlékiratait rendezi: „Amiről az akták nem beszélnek…” címmel.”
Kifelé úgy tűnt a tájékozatlanok számára: teljes elégtételt kapott a nyilvánosság előtt Antall dr., aki a magyar ellenállási mozgalom kiemelkedő harcosa volt, ezért is a "felszabadulás" után magas tisztségeket töltött be, 1968-ban pedig szabadon publikálhatja gondosan elrejtett dokumentumait, emlékiratait, „a néphez hű értelmiségiként” építi a munkás-paraszt hatalmat.
Valójában egymásnak feszülő törekvések és elhallgatott tények voltak az ellentmondásos politikai akció mögött.
Elhallgatták például a cikkben Antall kisgazda párttagságát, azt, hogy a kisgazdák sikerei idején egy koalíciós kormányban volt miniszter, később bizalmas nyomozást folytattak ellene, lehallgatták, ügynököket küldtek lakására, s csak lojalitást színlelő ügyes lavírozásának köszönhette, hogy nem telepítették ki, nem vették el belvárosi családi luxuslakását, mint a jobb oldalon maradt más kisgazda vezetők esetében.
A Kisgazda Párt áruló baloldala újabb és újabb tekintélyes személyeket, volt politikusokat, ismert és befolyásos értelmiségieket igyekezett a kommunista karámba beterelni. Így tette ezt id. Antall Józseffel is a Dobi – Ortutay – Z. Nagy – Barcs – Pesta - Balogh György vonal, számtalanszor elhúzva a mézesmadzagot előtte nyugdíjemeléssel, fia zaklatása mérséklésének kijárásával, elhelyezkedésének megkönnyítésével, a kitelepítés veszélyének végleges elhárításával stb.
 Ortutay Gyula a Magyar-Szovjet Baráti Társaság alakuló ülésén 1945-ben |
Ám a BM. állambiztonsági szerveinek is megvolt a maguk külön érdekeltsége: ugyanis ahhoz, hogy a lengyel menekültekre vonatkozó legértékesebb dokumentációhoz hozzáférjenek, meg kellett nyerni a betegesen gyanakvó, bizonytalan, szüntelenül egyensúlyozó (kint is vagyok, bent is vagyok, középen taktikázó kisgazda maradtam, de lojális is vagyok a Kádár-rendszer iránt) Antall dr. bizalmát, például azzal, hogy a családba beépülő ügynök tollából megjelentetnek egy régóta várt elismerő, méltató cikket róla, amelyet fia is évek óta szorgalmazott, de sikertelenül, mert nem tudott elérni semmilyen publikációt.
A hivatalos pártpolitika népfrontos engedményei megalkuvásnak tűntek néha, s ezért nem is tetszettek a szovjet csekisták osztályharcos módszerein nevelkedett állambiztonsági tiszteknek a Belügyminisztériumban. A „Magyarország” című hetilapban megjelent cikkből is eltérő következtetéseket vontak le, végül azok a kemény vonalasok kerültek többségbe, akik 1968 végén a minisztérium nevében azt javasolták a legfelsőbb politikai vezetésnek (iszonyú fogalmazással!), hogy:
„…a párt illetékes szervei által az ilyen jellegű cikkek megjelenése megakadályozást nyerjenek”, a volt polgári politikusok további térnyerését nem szabad támogatni, mert vérszemet kapnak, ahogy például id. Antall a fiával együtt
„… akciót indított a horthysta külpolitika és államapparátusának egyes tagjai, valamint az FKP és jobboldali képviselői rehabilitálása érdekében.” (1968. november 29, Jelentés dr. Antall Józsefről, BM III/III 3-a.)
 „Ki a koalícióból a Kisgazdapárt jobboldali szárnyával!” Tüntetés a Baloldali Blokk megalakulása mellett 1946. március 7-én |
A széles körben terjesztett cikk hatása azonban nagy, s a visszhang nyomán merész tervek születtek a folytatásról Antallék körében.
Miután 1968. szeptember 4-én Dömötör László megjelenik Antallék lakásán, s több órás tanácskozásukról kimerítő ügynöki beszámoló jelentést készít a III/III-3-a alosztálynak, Seres József őrnagy is hosszabban értékeli a történteket:
„Értékelés:
- rendkívüli sikernek minősítik , hogy a lengyel menekültekkel kapcsolatos cikk megjelenhetett,
- a külföldi és hazai visszhang folytatásra sarkallja őket,
- helyesnek tartják azonban, ha a politikai helyzet miatt legalább egy hónapot kivárnak,
- a meglévő dokumentumokat könyv és dokumentumfilm formájában szeretnék nyilvánosságra hozni,
- id. Antall óvatosan beszél angol és más kapcsolatairól, melyek jelenleg még nem látszanak tisztázottnak,
- a további folytatáshoz mindenképpen igénylik az ügynök segítségét.
Intézkedés:
Vezető elvtárssal történő megbeszéléstől függően.”
Dömötör László hírlapíró, a cikk szerzője („Varga”, „Varga Sándor” fn. ügynök) azonban részletesebben, kifejezőbben és több új információval számol be a szokatlanul meleg hangú megbeszélésről:
„Kitörő örömmel köszöntöttek és hangsúlyozták, hogy olyan frontot törtem át a Magyarország c. lapban megjelent cikkel, ami nekik évek óta nem sikerült. A folytatás részben tőlem is függ” – írja .
[Itt jegyzem meg, hogy nem ez az első önleleplező, személyét azonosító mondata az ügynöknek, akinek nincs sem beszervezési nyilatkozata, sem 6-os állambiztonsági nyilvántartó kartonja az ÁBTL-ben, csak a már említett munkadossziéi ismertek. Jelen M-33169 számú dossziéjában még két perdöntő önleleplezése található: a 111-112. oldalon új munkahelyre kerüléséről ír, „személyes ügyeim összefüggései” felvezetéssel, majd a mostani beszámolót tartalmazó jelentésen belül, a 228. oldalon elmondja Antalléknak, hogy ő írt visszakereshetően egy másik cikket is a miskolci antifasiszta, háborúellenes nagygyűlés 25. évfordulója alkalmából. Az önleleplezések és a tartalom elemzések összefüggései néha meggyőzően pótolják a hiányzó hivatalos dokumentumokat.]
Ifj. Antall József rendkívül politikusnak és helyesnek tartotta a cikket, javasolta, hogy hívják meg egy baráti találkozóra a nyugati követségek sajtóattaséit és a lengyeleket is, mert nemzetközi visszhangja van a cikknek, a legnagyobb angol, amerikai és francia lapok foglalkoztak vele. Id. Antall megmutatta a brit vezérkari főnök helyettes hozzá írt levelét, melyben megköszönte, hogy angol katonákat mentett meg a II. világháború idején. Előkerültek a beérkezett levelek, így például volt csendőrtiszttől, főszolgabírótól, egy alispántól, akik a lengyeleknek nyújtott segítségért most azt várják, hogy a cikk nyomán őket is rehabilitálják. Igaz, a barcsi főszolgabíró most a tsz. kanászaként lényegesen többet keres, mintha ma is az államigazgatásban dolgozna. „De minden esetre úgy megbolygattuk ezt az érintett és érdekelt réteget, hogy az csodálatos. És ez mind az én érdemem, mondta id. Antall József.” – írja az ügynök jelentésében az állambiztonságnak. Antallék javasolták azt is: lépjen Dömötör kapcsolatba valamelyik politikai kiadóval, publikálja könyvben a nagy dokumentációjú témát. De egy hónapot mindenképpen várni kellene, lássuk mi történik a csehszlovákiai események után Lengyelországban.
Id. Antallnak a siker nyugtázásakor megeredt a nyelve. Az angolokkal való kapcsolatáról Rákosi azt tartotta, hogy angol kém volt. Ellene vallott Kéthly, Marosán és Szakasits is. Azt nem tagadta, hogy egy sor angol tengerészgyalogost, pilótát rejtegetett, állami segélyben részesített. Ezért már kapott magas angol kitüntetést, azt is közölték vele: az angol királynőtől is elismerés várható, amint erre a nemzetközi helyzet alkalmas lesz. Bizalmasan közölte „Varga” ügynökkel: a Nemzetközi Vöröskereszt azon megbízottai, akik nála jártak, mind az angol titkosszolgálat magas beosztású tisztjei voltak. Csakhogy ezt nem lehet most nyilvánosságra hozni. De azt se, hogy több mint 4 ezer szovjet hadifoglyot mentett meg és élelmezett (külön szovjet referense volt a Belügyminisztériumban, akit a megszállás után a Gestapo rögtön elvitt), de ha most azt is megírnák, hogy mind a négy ezer szovjet hadifoglyot épségben átadta a felszabadító csapatoknak, akkor a szabad világ és a lengyelek őt leköpnék. Várni kell a hatalmas anyag publikálásával kedvezőbb időkre.
Id. Antall beszámolt arról is, hogy a cikk megjelenése után felhívta őt a Népszabadság, a Népszava, a Hadtörténeti Intézet, Ránki György Kossuth díjas történész és mások, de ő kijelentette: kizárólag csak a cikket publikáló Dömötör Lászlónak bocsátja rendelkezésére az anyagot, „Ne felejtsem el, hogy hallatlan nagy szolgálatot tettem ezzel a lengyel népnek.”
De még nem volt vége a bizalmas információknak és javaslatoknak.
Id. Antall, mint hívő katolikus javasolta Pius pápa szerepének tisztázását is. Angelo Rotta pápai nuncius vele együtt járta a menekült táborokat és a pápa hozzájárulásával igen határozottan fellépett a németekkel szemben. „… meg tudnánk cáfolni azt a nyugati sajtóban máig uralkodó nézetet, hogy az akkori Pius pápa kezdeményező lépéseket tett a fasiszta Németország és Olaszország irányában. Mindez nem igaz, konkrét adatokkal, levelekkel tudjuk cáfolni.”
A kényes jugoszláv viszonnyal kapcsolatban pedig azt közölte: Milos Csorovics, a Tanjung szerkesztője többször kereste már és a legmagasabb jugoszláv szervek köszönetét, elismerését tolmácsolta a szerb, horvát, montenegrói menekültek, hadifoglyok, partizánok megsegítéséért.
 A fiatal Mindszenty József édesanyjával: Pehm Jánosné, született Kovács Borbálával |
Külön kitért Mindszenty hercegprímásra. Többször felkereste még mint Veszprém megyei püspököt, mert azon a vidéken jelentős lengyel menekült táborok helyezkedtek el. Mindszenty – id. Antall szerint – keményen szembeszállt a nyilasokkal. Elment például Zalaegerszegre a megye gyűlésre, ahol azt mondta a nyilas főispánnak, hogy maga nem való erre a helyre, mert képes volt megtiltani, hogy a lengyel katonák, akik kijárhattak a városba, vásárolhassanak a Belügyminisztériumtól kapott zsebpénzükből. Sajnos elkövette azt a hibát – mondta id. Antall -, hogy 1946-ban az Új Emberben írt egy elismerő cikket Mindszentyről „Az acélember” címmel, amit annak idején Rákosi és Révai is a szemére hányt. (Tette ezt annak ellenére, hogy 22 évvel később meglepetésre azt nyilatkozta: nem szerette Mindszentyt, de elismerte politikai bölcsességét, éleslátását és a nácizmussal való szembenállását.)
Október elsején azzal hívta fel Dömötört id. Antall, hogy „… még mindig van egy aggálya: az illetékesek látták-e ezt a cikket? Mondom, nyugodj meg, Pálfyék (Pálfy József, a Magyarország főszerkesztője - megj.: I.Cs.) elküldték a legmagasabb helyekre és ez a legilletékesebbeknek a beleegyezésével jelent meg. Néhány törlés kizárólag technikai okokból történt, mert az anyag nem fért be egy oldalra. „
 Pálfy József, a „Magyarország” főszerkesztője 1963 és 1989 között |
Antall igen megnyugodott, majd közölte: mivel a Népszabadságban egy nagyon felszínes és igaztalan cikk jelent meg Teleki Pálról, lehetne folytatni a témát, fontos dokumentációt készített elő. Dicsérte Novobáczky Sándort, akiről csak most tudta meg Dömötörtől, hogy ő gondozta a cikket belpolitikai rovatvezetőként. Antall igen jó benyomásokat szerzett róla az 56-os események kapcsán és üdvözletét küldte neki.
Antall átveszi az irányítást, utasít
1968. október 22-én Antallék lakásán fordulat történik Dömötör és a két Antall viszonyában: ifj. Antall József a hivatásos történész szerepében mutatkozik meg, bejelenti, hogy ellenőrizte Dömötör javaslatainak realitásait, aztán átveszi az irányítást és utasításokkal felérő tanácsokat ad az ügynöknek, aki ezt így jelenti november 5-én:
„…ifj. Antall József… teljesen átvette a beszélgetés irányítását, …az öreg teljesen háttérbe szorult, néhányszor le is tromfolta és helyreigazította (t.i. a fia). Igen kimérten, határozottan, mintegy utasítás formájában tanácskozott velem .”
Ifj. Antall a Magyarországban megjelent nagy visszhangú cikk folytatásaként egy cikksorozatot javasol négy témakörben:
1., Franciák Magyarországon.
2., Olaszok Magyarországon.
3., Az egyházi és legitimista vonal.
4., Személyes szerepe a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban.
Ifj. Antall mindegyik témakörhöz megnevezi azokat a szaktekintélyeket, tájékozódási pontokat, amelyeket Dömötör Lászlónak fel kell keresnie ahhoz, hogy kellőképp elmélyüljön az összefüggésekben. A megnevezettek között vannak Antall barátai, ismerősei, diplomaták, hazai és nemzetközi szaktekintélyek, a volt államigazgatás tisztségviselői, katonatisztek, csendőrök, főszolgabírók, ismert értelmiségiek, köztük egy jó szívvel ajánlott hírhedt állambiztonsági besúgó is.
„Megbeszélésünk konklúziója az volt - jelentette az ügynök -, hogy a Franciák Magyarországon c. cikkhez ifj. Antall összeállít egy vázlatot, azt én bővítsem ki, beszéljek az érdekelt emberekkel, felvetette, hogy ha vidéki utazásról van szó , akkor ő is szívesen eljönne velem, technikai segítséget is tudna adni, de mindenképpen igyekezzem keresztülhajtani, hogy ezt a négy lépcsős témát meg tudjuk valósítani.”
„Varga” ügynök a következő utasítást kapja a III/III-3-a alosztályon:
„Feladata: vegye át ifj. Antall Józseftől az első témából készített vázlatot, azt közösen készítsek el cikk formájában, melyet adjon át. E témában külön utasítás nélkül más intézkedést nem tehet, a jelentésében felmerült személyeket sem keresheti fel.”
Seres József r. őrgy.
 Az ügynök feladata ifj. Antallal kapcsolatban, „…külön utasítás nélkül más intézkedést nem tehet” |
1968. november 22-én jelenti „Varga” ügynök:
„Hétfőn este felhívott Ifj. Antal. Az iránt érdeklődött, hogy van-e valami olyan dokumentációm, vagy igazolványom, ami igazolja a kisgazda párti tagságomat. Mondtam, hogy az apja szekrényében ott van a párt története, amit én írtam. Nem olyanra gondol ő, mondta, hanem valami levél, alkalmaztatási igazolvány…mondtam, majd utánanézek és értesítem.”
Ifj. Antal szervezte a saját propagandáját is: megkereste a Magyarország rovatvezetőjét, Novobáczky Sándort, szorgalmazva egy, a Semmelweis ünnepi hétről, illetve a múzeumról írandó cikket, Novobáczky azt a választ adta, hogy majd Dömötör elkészíti.
Id. Antall közölte, hogy már egy új cikken dolgozik: „Szövetségesek Magyarországon” címmel, ebben az angol, amerikai és szovjet katonák mentésének történetét dokumentálja.
Az ügynök arról is beszámol tartótisztjének: kereste telefonon és találkozni akar vele a francia nagykövetség tanácsosa, a budapesti kulturális intézet igazgatója egy Földes nevű férfi, aki Antalléktól hallotta, hogy a francia kérdésről ír cikket és az ahhoz szükséges foto anyagot kívánja rendelkezésemre bocsátani.
Az állambiztonsági tiszt megjegyzése:
„Feladata:
Ifj. Antall Józsefnek mutassa meg az igazoló dokumentumot és tudja meg: miért szükséges az. Ha a Földes nevű személy jelentkezik, találkozzon vele személyesen és tudja meg szándékát.”
Seres József r. őrgy.
A következő hónapok azzal telnek, hogy ifj. Antall József szinte tanítványaként okítja és terelgeti kijelölt céljai felé az ügynököt, aki ezt így foglalja össze találóan 1968. december 2-i jelentésében a III/III-3-a-nak:
„…ifj. Antall József igen szisztematikusan foglalkozik velem, konkrétan a francia cikk megjelentetésével és távolabbi perspektívákat is felvetett. Szinte természetesnek veszi, hogy én az ő utasításait és javaslatait elfogadom, s igyekszem azokat megvalósítani.” Azt mondta: „Politikai és történelempolitikai szempontból bízzam rá magam, akkor semmi probléma nem lesz!”
Antall hangsúlyozza neki: politikailag azért is fontos a francia cikk megjelentetése, mert Franciaországgal nem voltunk hadiállapotban, a háború alatt is barátok maradtunk. Aggódott amiatt, hogy vajon elérhető-e az a siker, mint a lengyel cikknél, ha a francia kézirat elkerül majd Kállai Gyulához vagy valamelyik pártvezetőhöz. Szóvá tette az ügynöknek: még nem keresett fel mindenkit, akit javasolt neki a téma kapcsán.
Dömötör feljegyzi ifj. Antallnak az apja érdekében tett kérését is:
„Megismételte apjának azt a kívánságát, hogy kicsit publikáljam tevékenységét és főleg (!) a lojalitását a mai rendszerhez…”
1969. január 10.
Ifj. Antall József „Tanár Úr” hivatali szobájába kéreti Dömötör Lászlót és megkezdik a francia témakörről szóló kéziratos cikk megbeszélését, átdolgozását. Mondatról mondatra haladtak, a tárgyi tévedések kijavítása és az azokhoz fűzött indoklások, magyarázatok kb. két órán át tartottak.
Az igazi viták azonban az ideológiai, politikai kérdéseknél adódtak, a közelmúlt nagy történelmi eseményeinek és szereplőinek értékelésekor. Ennek során Antall kritikusan megjegyezte az ügynöknek:
„Téged is megfertőzött ez a marxista teória, ami marhaság és blabla, ki kell hagyni!”
Mondta ezt a későbbi miniszterelnök például azért, mert Dömötör – aki egyébként a Kisgazda Pártban kezdett politizálni és megírta annak történetét – tervezett cikkében Varga Bélát bírálta, mert az emigráns politikusok közül azokban a hónapokban a Nemzeti Bizottmány elnökeként a legszélsőségesebb hangot ütötte meg külföldön a Kádár rezsimmel szemben. Antall úgy vélte: Vargát most nem szabad bántani, ne foglalkozzanak vele. A következő vitás részt így adta elő az ügynök tartótisztjének:
„Újabb vita támadt annál a résznél, ahol azt írtam, hogy mindez a náci Németország utolsó csatlósaként szereplő országban történt, amely ország a végső pusztulásig kitartott, s ahol üldözték a kommunistákat, a hazafiakat és mindenféle ellenzéki megmozdulást.”
Antall ezt rögtön kihúzta, mondván, hogy „azok a kommunisták, akiket üldöztek, azok megérdemelték és ne keverjük ezt itt bele, különben is, az ellenzéket nem üldözték a német megszállásig, a kommunistákat kivéve.”
Majd a következőket jelentette az ügynök:
Antall szerint most „…a legfontosabb: kihasználni az itthoni politikai nyugalmat, liberalizálódást és közelebb hozni Magyarországot a Nyugathoz. Bebizonyítani, hogy volt egy másik Magyarország, amely mindig szemben állt a fasizmussal és kockáztatva lehetőségeit, harcolt a németekkel szemben, ahol csak tudott. Sajnos, ezt a párizsi béketárgyalásokon Gyöngyösiék annak idején elfelejtették, nem tudták kihasználni és ezt a világ előtt egyszer s mindenkorra tisztázni kell. Ez egy olyan híd lesz, amely a mi országunkat összeköti a szabd világgal és ebben nekünk igen nagy érdemünk lesz, ha ez így sikerül.”
Antall beszélt a Kisgazda Párt gondjairól is, vezetői már mind 60 éven felüliek, a 40-50 év közötti korosztály szerinte meglehetősen gyenge felkészültségű, létszámban is kevés, hiszen nagyrészük külföldre távozott, jórészük pedig kommunista párttag lett és teljesen beállt a rendszer szolgálatába… akik külföldre távoztak, azoknak nagyrészt megbocsátottak, hiszen már haza is jöhettek.
Őt sajnos 56 után igen súlyos zaklatásoknak tették ki, elsősorban a kisgazdapárti múltja miatt, nem valószínű, hogy feddhetetlenségi bizonyítványt kaphatna, de nem törték meg ezek a megpróbáltatások. Apjának a teljes rehabilitációját mindenképpen tető alá kell hozni, - 75 éves az öreg -, s erre ígéretet is kapott Kádár megbízásából Kállai Gyulától és Ortutay Gyulától. Ugyanakkor felhívta Dömötör figyelmét arra, hogy
„… az öreg sok mindent másképp lát és bizonytalan is, mert a korával járó szenilitás már gyakran befolyásolja… továbbra is beszélgessek vele, de a konkrét lépéseket, tennivalókat vele beszéljem meg.”
 Ifj. Antall kéri az ügynököt: a konkrét tennivalókat ne az öreggel, hanem vele beszélje meg |
„…majd átadott egy szakanyagot az Orvostörténeti Múzeumról és a Semmelweis hetekről, próbáljam ezt is valahol megjelentetni…nekem bevallja: ez elsősorban az ő személyes tevékenységének hangsúlyozása lenne. Nagyon ügyes formát kellene kitalálni, készítsem el az anyagot, ő majd kibővíti a külföldiektől szerzett információkkal.”
1969. április 10.
A francia cikk Antallék sürgetése ellenére még mindig nem jelent meg, áll a Magyarországnál, amely anyagtorlódásra való hivatkozással változatlanul türelmet kér. Ifj. Antal addig is a lengyelekről korábban megjelent nagy sikerű anyag bővített formában való közlését szorgalmazza a külföldre menő magyar lapok valamelyikénél. (Budapester Rundschau, Daily News, Neue Zeitung)
Ifj. Antall türelmetlen és barátságtalanul parancsolgat Dömötörnek, a pártfüggőségre és fegyelemre való hivatkozással igyekszik presszionálni az ügynököt, aki így számol be erről:
„Tegnap délelőtt fent voltam ifj. Antallnál a múzeumban. Meglehetősen agresszívan és követelően lépett fel velem szemben, közölte, hogy kutyakötelességem ezeknek az anyagoknak a megjelentetése, ez kisgazdapárti ügy. Az apám a pártigazgató, a párt Politikai Bizottságának tagja, te is kisgazdapárti újságíró vagy, kötelességed, hogy ezeket az ügyeket felkarold. Pillanatnyilag rajtad kívül más személyünk nincs, ezért ragaszkodunk hozzád. Majdhogy nem parancsként közölte velem mindezt.”
 Antall agresszíven és követelően lépett fel, parancsként közölte a feladatokat az ügynökkel |
Ifj. Antall elmondta: gondolkodik azon, hogy apjával irat egy udvarias levelet Pálfynak, a Magyarország főszerkesztőjének, - aki ugyancsak kisgazdapárti újságíró volt Debrecenben - mi az oka annak, hogy nem jelent meg a francia cikk.
Id. Antall arról tájékoztatta, hogy készen van a szovjet hadifoglyok mentéséről szóló anyag is, szöveg és fényképek egyaránt, a megjelentetéshez akár aktualitást is adhatna az a levél, amelyet egy volt hadifogoly szovjet ezredestől kapott minap a felszabadulás évfordulója alkalmából.
Az ügynök egyébként refrénszerűen jelenti Antall ismétlődő kérését:
„Utána kért, hogy a Semmelweis anyagot jelentessem meg a Magyarországban, teljesen annak a szempontnak a figyelembevételével, amit ő adott, tehát a lényeg: személyének kiemelése, munkájának kidomborítása, ha akarom nyilatkozat formájában, de mindenesetre az ő neve domináljon.”
Az ügynök tartótisztje, Seres József r. őrnagy a következő feladatokat adja Dömötörnek ( „Varga Sándor” fn. ügynök):
- „Utasítsa vissza terrorizálást. Hivatkozzon arra, hogy a törvényes lehetőségek határán belül mindent megtesz, de sem az állását, sem családja jövőjét nem hajlandó kockáztatni. Ugyanakkor véleménye szerint nem időszerű a nyilvános szereplés mindenáron való erőltetése.
- A sürgetés ellenére sem kapott a szerkesztőségtől végleges választ a francia cikk megjelentetésére. Várjon türelemmel.
- Amennyiben ismételten felvetik, hogy írnak a főszerkesztőnek, ne emeljen kifogást, de hangsúlyozottan hozza tudomásukra, hogy véleménye szerint ez rontaná a helyzetet.
- A lengyel cikk újabb változatban történő megjelentetésére ígéretet nem tehet. Közölje, megnézi a lehetőségeket és a tájékozódás után visszatér a témára.
- A Semmelweis anyagból összeállított végleges cikket a szerkesztőséghez való továbbítás előtt mutassa be.”
1969. április 24.
„Varga” ügynök jelenti:
„Pártay Tivadarral beszélgettem az elmúlt hét csütörtökén. Felelevenítette a Dr. Antall József féle cikk ügyét, de azt mondta, hogy ebben az ügyben ő nem illetékes, majd Mátéffy Géza fog keresni. Felhívta a figyelmemet arra, hogy id. Antall József nagy tekintélye a pártnak és az utóbbi időben én kissé negligálom a vele való együttműködést, majdhogy nem már linknek tűnök fel ebben az ügyben, mert folyton mellébeszélek és a lényeget kerülöm.
Óvott az ifj. Antalltól való barátságtól, mert ő szélsőséges, ki tudja milyen szervekkel áll kapcsolatban, hangsúlyozta Pártay, hogy csak az öregre támaszkodjam.”
Seres őrnagy feladatul adja az ügynöknek:
„Pártay Tivadar igénye szerint beszéljen dr. Mátéffy Gézával.”
*****
A két Antall - a volt miniszter és a leendő miniszterelnök - életét megkeserítették az állambiztonsági hálózati személyek. Elsősorban az ifjú Antall volt a célpont, a III/III sokáig figyeltette, lehallgatta, zaklatta, ellenzéki tevékenységét megtorolta, állásából elbocsáttatta. Ügynökei közül többekre gyanakodott, másokra álmában sem gondolt, csak miniszterelnökként szembesült a valósággal, amikor elé tették a róla vezetett dossziékat. Mégsem miattuk, s nem is a retorziókért akart öngyilkos lenni. Akkor hát miért? Kiderül a sorozat következő részében, akárcsak az, kik voltak környezetében azok a beszervezett besúgók - kisgazda politikusok, tanártársai, tanítványai -, akiknek sikerült kijátszani amúgy éber és gyanakvó természetét.
Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató
(Folytatjuk)
Kapcsolódó: Besúgók, titkosügynökök, ÁVH-sok, kémek, hírszerzők, szt-tisztek szigorúan titkos dokumentumai
