Bezár!
2020. augusztus 9., vasárnap, Emőd napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
23:01 Fehéroroszország: a választásra jogosultak harmada már előzetesen voksolt, "véletlenül" őrizetbe vettek két ellenzéki kampánystábtagot22:48 Napi devianciapropaganda: Józsefváros a legújabb Zugló22:33 "Akasszátok fel őket!" - ez a tüntető tömeg kedvenc jelszava az "ítélet napján" Bejrútban22:19 Jeruzsálemben tömegtüntetésen követelik Binjámin Netanjáhu és kormánya távozását21:57 Momentum-DK-viszály: manipulált hangfelvétellel, fizetett hirdetésben sározással folytatódott a gödi történet21:25 Ronaldinhóék újabb 200 ezer dollár kifizetése után szabadulhattak a paraguayi luxushotelből21:01 Tizenegyen meghaltak egy lakástűzben a csehországi Bohumínban - állítólag egy lakó felgyújtotta a saját ajtaját20:46 A magyarországi négerek is rájöttek, milyen nehéz a sorsuk20:10 MACS-vezető: a vértranszfúzió a legnagyobb doppingmumus19:33 Megnőtt az illegálisan Csehországban tartózkodók száma - ukránok, moldovaiak, vietnámiak19:09 Újabb gyilkosság történt Érden18:45 Halálos baleset történt a sajóivánkai vasúti átjáróban18:22 Törökországból egészen Lengyelországig jutott kamionnal egy 34 egyedes sáskarakomány17:40 "Sikeres vértanúműveletet" hajtottak végre Mogadishuban17:21 Berlinben vaddisznó orozta el egy nudista férfi számítógépét (16+)
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok ::

Apokrif - Egyetemes hadtörténeti magyar diadal 1107 évvel ezelőtt Pozsonynál (1. rész)

Reklám

A pozsonyi csata 907. július 4-e és 7-e közötti időben zajlott, a mai Pozsony (korabeli írásokban: Braslavespurch vagy Brezalauspurc) alatt. A kora középkor egyik legjelentősebb ütközetéről van szó. A 895. évi honfoglalás után a magyar fennhatóság területe nyugat felé egyre messzebb terjedt, a Dunántúl a 900-as hadjárat során került a magyarok kezébe, mely hódítást követően a szállásterületek határa körülbelül a Fischa és Morva folyóknál húzódhatott. Árpád fejedelem és alvezérei 895 után megsemmisítették Szvatopluk morva uralkodó országát, és megszállták a Keleti Frank Birodalom (Német Királyság, 962-től Német-római Császárság, korabeli nevén Szent Római Birodalom) keleti területeit, ahol szláv fejedelmek és a bajor őrgróf uralkodtak, mint a király vazallusai.
Zoom
Lengyel Attila: A pozsonyi csata
Liutpold őrgróf 907-es hadjáratának célja ennek megfelelően a magyarok kiűzése volt, amihez komoly segítséget kapott Gyermek Lajos (900-911) német királytól – pontosabban a nevében kormányzó Hatto mainzi érsektől –, a pápától és a német egyháztól is. Becslések szerint Ennsburgban 907 júniusában mintegy 100 000 katona gyűlt össze, akik Liutpolddal és Theotmar salzburgi érsekkel az élen megközelítették az Enns folyó vidékét, hogy döntő csapást mérjenek a mintegy 40 ezer főt számláló magyar hadra, megsemmisítve vagy jelentősen visszaszorítva őket a korábbi frank területekről, Magna Moravia és Pannónia földjéről. A csatáról annak jelentősége ellenére kevés forrással rendelkezünk: csak német évkönyvek, királyi oklevelek és a küzdelem során elesett előkelőségek nekrológjai alapján tudjuk valamelyest rekonstruálni az eseményeket.
Ami a német annaleseket illeti, a 907. évi Sváb Évkönyv így összegzi az eseményeket: „…a bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal. Liutpold herceget megölték, övéinek féktelen kevélységét letörték, és a keresztények alig néhányan menekültek meg, a püspökök és grófok többségét meggyilkolták.” Az ugyancsak hiteles és egyidejű Salzburgi Évkönyv megadja a csaták pontos idejét – igaz, itt mutatkozik némi ellentmondás kútfőink adatközlései között –, július 4-ét és 6-át jelölve meg, viszont más annalesekben július 5-e is úgy van feltüntetve, mint a döntő ütközet napja. A német források pontosan közlik a támadó had vezetőinek társadalmi helyzetét, rangját és veszteséglistáját. Az Annales Admuntenses (Admonti Évkönyvek) megadja 3 elesett püspök nevét (Theotmar, Ottó, Zakariás), akiknek halála időpontját június 28-ára teszi. Liutpold fővezér viszont a Freisingi Évkönyv alapján 907. július 5-én esett el. Mindez azt mutatja, hogy egy elhúzódó csatát vívtak Pozsonynál 907-ben őseink a ránk támadó német szövetséges hadakkal, s a hadi események június 28-ától július 6-áig tartottak. A pontos napok meghatározását azért keverik az évkönyvek, mert a döntő, július 5-6-ai csata kora hajnalban történt, és a szemtanúk ellentmondásos beszámolója ebből fakad. Volt olyan jelentés is, amely éjfél előtti időpontra tette a magyarok rohamát. A pozsonyi csatában elesett főméltóságok sorában kell még megemlítenünk Iring, Meginwald, Papo, Hatto grófokat és Isengrim főasztalnokot, továbbá 29 más főurat és főpapot, akik a királyi oklevelek tanúsága szerint 907 júniusa előtt az udvarban teljesítettek szolgálatot, azonban Pozsony után végleg eltűnt nevük a királyi számadásokból és egyéb forrásokból.
Zoom
Részlet a Kézai-krónikából
Miként arra a pozsonyi diadalról a Magyarságtudományi Füzetek 2010-ben megjelent 2. számában közölt alapvető fontosságú tanulmányában Tóth Sándor felhívja a figyelmet, a pozsonyi magyar diadal történelmünk legnagyobb győztes csatái közé tartozik, mégsem őrizte meg méltóképpen a magyar történelmi emlékezet. Sajnálatos, hogy mind múltbéli, mind jelenkori historikusaink szinte említés nélkül hagyják. Tóth Sándor példaként említi a megrögzött finnugrista, Kristó Gyula hadtörténeti szintézisét, mely Az Árpád-kor háborúi címmel jelent meg, s amelyben a szerző csak utalásszerűen céloz a pozsonyi ütközetre. Tóth lényegre törő megállapítása szerint: „Miközben vesztes csatáinkat hosszasan taglalja, aközben győztes ütközeteinket elfelejti méltatni érdemleges módon. Munkájában az örökös vesztes nemzet eszméjét emeli ki, mintegy bűntudatot táplálva bennünk még győztes csatáink kapcsán is. (…) A 2004-ben elhunyt, s a korábbi rendszerben oly kegyelt történész a nyugati hadjáratokat felelőtlen, kalandozó rablóhadjáratoknak állítja be, amelyeknek mindegyike tele van társadalmi és katonai problémával.” A Hóman Bálint és Szekfű Gyula által írt Magyar Történet című összefoglaló – más tekintetben egyébként kiváló – munkában is csak „igen zavarosan, s nem hitelesen szerepelnek a pozsonyi csata történései. A csata döntő ütközetét Ennsburg alá helyezi, de keveri a tényleges pozsonyi csata idejével, és azt július 5-ére datálja. A műben így úgy hangzik, mintha a pozsonyi csata helyszíne Ennsburg lett volna. A csata nemzettörténeti fontosságát a szerzők nem hangsúlyozzák ki, csak egy megtörtént győzelemnek veszik.” Hogy teljes legyen a kép, meg kell említenünk, hogy az utolsó nagy, Magyarország története című 10 kötetesre tervezett, de teljes terjedelmében soha el nem készült szintézis 1987-ben megjelent 1. kötetének a kiváló történész, Györffy György által írott részében (659. o.) kissé szűkszavúan megemlíttetik a pozsonyi diadal, viszont hadtörténeti jelentőségét a megfelelő hangvétellel méltatja a szerző: „csak a gondos felkészüléssel magyarázható, hogy amikor a bajorok három évvel Kurszán megölése után egy Nagy Károly-i méretű hadjárattal akarták elsöpörni az új avarokat, olyan katasztrofális vereséget szenvedtek, ami eldöntötte Pannonia sorsát. (…) A 907. július 4-5-én lezajlott csatában a bajor hadsereg megsemmisült.”
Az bizonyosnak tűnik, hogy a német had célja Pozsony – akkori nevén Brezalauspurc – bevétele volt, amit a Duna két partján előrenyomulva, csellel akart végrehajtani. A hadjárat későbbi szakaszában aztán valószínűleg a Dunántúl többi várát akarták elfoglalni. A bajorok igen ravasz módon támadtak a törzsszövetségre, hiszen hadaik gyülekezőjét a szokásos ennsburgi hadi mustra időpontjára tették, így a magyar kémek hosszú ideig nem gyanítottak ellenséges szándékot. A németek két hadoszlopa – Liutpold bajor őrgróf serege északon, Theotmar salzburgi érseké délen – 907. június 17-én indult el az Enns folyó partján fekvő vártól, s egy bő hét elteltével már összecsapásokra került sor a magyar hadakkal. Miután egyes német előkelőségek halálát ugyanis a fentebb már említett források június utolsó napjaira teszik, feltételezhetjük, hogy a gyepűt védő harcosok már felvonulás közben is zaklatták Theotmar érsek csapatait, hogy időt nyerhessenek a magyar főseregek összegyűjtésére. A Kárpát-medence nyugat felén letelepedett törzsek időközben becslések szerint 40 000 főnyi könnyűlovasságot küldtek a Pozsonnyal szemben fekvő Duna-partra. Eközben a portyázók állandó zaklatásaikkal kifárasztották a déli, a Duna jobb partján előnyomuló hadsereget, és színlelt megfutásaikkal folyamatosan maguk után csalták Theotmar erőit.
Zoom
A pozsonyi csata (Geiger J. Péter grafikái)
Zoom
Miként azt fentebb hivatkozott munkájában Tóth Sándor kifejti, a támadó német had elsődleges, közvetlen célja a stratégiai fontosságú Pozsony birtokba vétele volt. Pozsony elfoglalása kiindulópontja lehetett volna annak az inváziónak, amely az egész Dunántúl, az egykori Pannonia meghódítására irányult volna. A 907. évi német-magyar háború kirobbanásának hátterében az állt, hogy a németek felmondták az Arnulf keleti frank uralkodó által a magyarokkal korábban kötött szövetségi szerződést a király halála után. Így a magyarok az ellenségesre fordult külpolitikai viszonyok közepette 900 és 906 között jelentős bajor területeket foglaltak el. Eközben béketárgyalások lefolytatásának ürügyén 904-ben Altenburgba csalták Árpád fejedelemtársát, Kurszánt, akit egy lakoma során főembereivel együtt meggyilkoltak.
A pattanásig feszült háborús helyzetben döntött úgy a német egyházi és világi vezetés, hogy egy nagyszabású támadó hadműveletet indít Magyarország ellen, a bajor őrgróf, Liutpold és a salzburgi érsek vezetése alatt. Az utóbbi kinevezését elsősorban annak köszönhette, hogy a mindenkori salzburgi érseket tekintették a latin keresztény világban Pannonia püspökének. Nem éppen keresztényhez méltó módon hangzott az inváziós sereg jelmondata: „decretum…Ugros eliminandos esse”, azaz „elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak.” Hiába mozgósított azonban nyugati szomszédunk félelmetes haderőt és biztosítottak a német világi uralkodók és egyházfejedelmek kellő utánpótlást, ellátást a katonák számára, mégis totális vereséget szenvednek majd Árpád seregeitől. A szkíta-hun-avar ősök örökösei, a magyarok kiváló határvédelmi rendszerüknek, felderítésüknek, hírszerzésüknek és keleti harcművészetüknek köszönhetően sikeresen vívják meg történelmünk egyik legnagyobb honvédő háborúját, teljesen megsemmisítve és felmorzsolva a támadó hadsereget.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
(Folytatjuk)
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready