2017. május 26., péntek, Fülöp, Evelin, Gyöngyvér napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
23:19 Csaknem száz fegyenc szökött meg egy brazil börtönből22:57 Megint letelt a két hét: Pintér szerint annyira alakul a rend, hogy egyedülállók vagyunk Európában22:40 Olyan szinten automatikus válaszlevelet írt Sneidernek az államtitkár, hogy még kovácsbélázni is elfelejtett benne22:05 Flóri és cigányai milliárdos tolvajok, tehát a Fidesz ismét stratégiai megállapodást köt velük, mert azonos az értékrend21:41 Ismét Trump bevándorlásellenes rendeletének esett neki egy bíróság - mert az "jóvátehetetlenül árt a nemzet polgárainak"21:16 Oroszország és Kína nagy lendülettel barátkozott ma Moszkvában20:58 "Fogalmunk sincs, hogy hol vannak ezek az emberek" - mondta ki Trump a NATO-csúcson a teroristajelölt sáskákról20:27 Levélbomba robbant a volt görög kormányfő kocsijában Athén közepén20:12 Több mint száz civil áldozatot szedett a márciusi amerikai bombázás Moszulban - egy kis iszlamista segítséggel20:00 Mind a kilenc népszavazási kérdés elbukott ma az NVB előtt, de mégis fognak aláírást gyűjteni19:29 20 éve robbantották fel a Balaton északi "királyát", 85 évre titkosították az aktákat - a fia börtönben ül, persze szerinte ártatlanul19:01 Szivárogtattak a sajtónak az amerikai szolgálatok, a britek nem tájékoztatják őket tovább a manchesteri terrortámadásról18:44 Botka kerítésbontással álmodik - abban bízik, hogy az EU majd elkezd határt védeni, Közel-Keleten pedig nyugalom lesz18:16 Berlin kivonhatja a német katonákat Törökországból, ha a képviselők nem látogathatják őket17:51 New Yorkba és Washingtonba is külügyminiszter-helyettest jelölt nagykövetnek Moszkva
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok :: :: Hozzászólások

A leleplező "arccal és névvel" - avagy több sebből vérzik az Index volt titkosszolgálati vezetőjének története

Reklám

(Az alábbi írás szerzője, Bálint László (1940, Kistelek), ny. rendőr alezredes kémelhárítóként szolgált 1969-től a BRFK állambiztonsági állományában, majd 1986-tól a BM III/II. Csoportfőnökségén, 1990 és 1995 között pedig a Nemzetbiztonsági Hivatalnál.)
Nagy visszhangot kiváltó interjút adott „arccal és névvel” az Index.hu hírportálnak egy olyan korábbi fontos beosztást betöltő magyar titkosszolgálati – nemzetbiztonsági – vezető, akit nem terhel semmilyen vonatkozásban az egykori átkos állambiztonsági múlt. A nyilatkozó tehát szakmai tekintetben az 1990-ben megváltozott, demokratikusnak mondott viszonyaink szülötte és neveltje. Az általa mondottakra azonnal rávetette magát szinte az egész hazai tömegtájékoztatás, és megszólaltak azok is, akiket a politikai elithez tartozóknak kellene tekintenünk.
Ki kicsoda?
A megszólalása és fényképeinek közzététele ellenére még mindig titokzatos ember Katrein Ferenc. Saját bevallása szerint 2000 és 2013 között volt a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH), majd a jogutód Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) munkatársa. Szakterületeiként említi az extrémizmust, a nemzetközi terrorizmust és a kémelhárítást. A mindössze 13 év alatt, kezdetben voltak az alapismeretek elsajátításával töltött évek, majd ide kell számítani a kötelező szakiskola elvégzését, eközben, vagy inkább ezek után kóborolt az említett szakterületek között, szerzett gyakorlatot és tapasztalatokat, de annyit ám, hogy végül műveleti igazgatói beosztásba került. Sőt még arra is volt ideje, hogy egy szakmai bukfenc után főigazgatói főtanácsadó legyen, egészen a szolgálattól való távozásáig. 1990 előtt ilyen villámkarrierre nem volt példa és megközelítően hasonlóra is csak abban az esetben, ha előtte valami fontos állampárti funkciót töltött be az illető, vagy netalán igen magas pozícióban levő elvtárs csemetéjéről volt szó. Ez máskülönben elképzelhetetlen volt. 1990 után persze másként alakultak a viszonyok és magam is tanúja voltam néhány megtáltosodásnak, de ezek általában nem voltak hosszú életűek, mert ha az ostobaság nem repítette ki a magas pozícióból a hatalom kegyeltjét, megtette ezt a legközelebbi kormányváltás.
Zoom
Katrein Ferenc - kijelentéseire rávetette magát szinte az egész hazai tömegtájékoztatás
Ha nézegetem ezt a sikeres szakmai életpályát, arra kell gondolnom, hogy valami kivételesen tehetséges, egy hibázni képtelen zseni lehet a volt műveleti igazgató, de hamar kiderül, hogy nem mind arany, ami fénylik. Valamikor bekövetkezett ugyanis valami szakmai malőr, minek következménye a leváltása volt. Mint mondta, később rehabilitálták, de ez csak részben lehet igaz, mert nem került vissza a korábbi beosztásába, hanem csak valamiféle tanácsadó lett, még ha ő ezt „főtanácsadói” cafrangokkal ékesítette is. Eddig én úgy gondoltam, hogy a tanácsadó az hosszú, évtizedeken átívelő tapasztalatokkal, nagy-nagy gyakorlattal rendelkező szakember, akinek nyilván több ismeretanyaggal kell rendelkeznie, mint akinek a tanácsokat adogatja. Katrein Ferenc esete bizonyítja, hogy ez a nézetem is elavult, túllépett rajta a felgyorsulva rohanó idő. Nem is tartott sokáig a tanácsadás - bocsánat: a főtanácsadás -, mert 2013-ban elege lett a titkosszolgálati dinamikus helyben járásból, elköszönt a magyar nemzetbiztonsági szolgálatoktól, külföldre költözött és civilként éli életét. Arról nem tett említést, hogy miféle foglalkozást folytat, miből tengeti az életét.
(Volt egy ismerősöm, hasonlóan magas beosztásban az egyik nemzetbiztonsági szolgálatnál, akinek szintén, állítása szerint kb. 50 éves korában „elege lett mindenből” és korkedvezménnyel nyugállományba vonult, majd saját vállalkozást indított. A szakítás ellenére időnként titkosszolgálati ügyekben nyilatkozgatott, néhány sötét ügyben civilként különféle szerepet is vállalt, amikor pedig nem is túl soká ágyban párnák közt befejezte evilági pályafutását, sokak meglepetésére a titkosszolgálatok saját halottja lett.)
Magamról csak azért írok most néhány mondatot, hogy láthassa az olvasó, nem kifejezetten a partvonalról túlról dumálok bele a történetbe. Katrein Ferenc még biztosan nem élt akkor, amikor kezdetét vette állambiztonsági kémelhárító pályafutásom. Eltelt az óta két év híján 50 esztendő. Ebből több mint negyedszázadon át hivatásos állományban hajkurásztam előbb az imperialista kémeket, majd fél évtizeden át azokat, akik közül több gazdája korábban baráti szolgálat volt, de 1990-ben egy csapásra ellenség lett. Amikor elértem a szolgálati idő felső határát én aztán valóban örömmel szabadultam a nemzetbiztonsági nihilből, és váltottam át a nyugdíjas évekre, de a szakmától nem elszakadva. Szakértői feladatokat vállaltam, egy cikluson át parlamenti szakértő is voltam, s közben mind a mai napig kutatom az 1945 és 1990 közötti magyar titkosszolgálatok tevékenységét. Nehezen összeszámolható cikkem, tanulmányom, mellett a megjelent könyveim száma a húszat meghaladja. Mivel sem az 1990 előtti, sem az utána következő politikai hatalmasságok kegyeltje soha nem voltam – sőt! – nem is vittem többre a helyettes alosztályvezetőségnél. Ebből következően egész aktív pályafutásom alatt a konspiratív frontok első arcvonalában hadakoztam az éppen aktuális ellenséggel. Meg se tudom számolni, hogy hány hálózati beszervezés van mögöttem, a konspiratív akciók sokaságát szerveztem és hajtottam végre és kémelhárítóként büntetőeljárással realizált bizalmas nyomozások köthetők a nevemhez. Nem foglalkoztam sem a belső ellenséggel, sem ellenzékiekkel, sem utóbb extrémistákkal, a terrorelhárításból csak annyi jutott számomra, hogy az 1980-as évek második feléig ezt is a kémelhárítók végezték (akkor még nem is teljesen véletlenül).
Zoom
Megszólalása és fényképeinek közzététele ellenére még mindig titokzatos ember Katrein Ferenc
Elszólások
Akik évtizedeket töltenek a titkosszolgálati szakmában és a szakterületükkel kapcsolatban, pl. nyilatkozatokban olyan kifejezéseket hallanak, vagy olvasnak, amelyek idegenek voltak a szakmai zsargontól, azonnal felkapják a fejüket és kétségeik támadnak a hitelességgel kapcsolatban. Ha például valaki a „hálózati személy” kifejezés helyett visszatérően „besúgót” említ, az egészen biztosan soha nem foglalkozott állambiztonsági operatív munkával hivatásszerűen. Ilyen elbizonytalanító hatást váltott ki nálam az, amikor az interjú során Katrein Ferenc belekezdett a hírszerzési kapcsolatrendszerek ismertetésébe és ide sorolta a „sötét hírszerzést” is. Tisztelettel helyreigazítom a volt műveleti igazgató urat, s közlöm a megváltoztathatatlan tényt, hogy a „sötét hírszerzés” nem a kapcsolatrendszer része, hanem a felderítés, az információszerzés egyik sajátos, elég gyakran alkalmazott, módszere!
A volt műveleti igazgató, majd fő-főtanácsadó reálisnak tartja, tehát lényegében hitelesíti azt a Gyurcsány Ferenctől származó kijelentést, hogy Magyarországon kb. 600-800 orosz titkosszolgálati ügynök tevékenykedik. Ezzel alátámasztani igyekezett azt, illetve azokat, akik az orosz befolyás hihetetlen mértékű megnövekedését vizionálják, beleértve természetesen a titkosszolgálati konspiratív térnyerést is. Valószínűleg senki sem vitatja, hogy Oroszországnak nyilvánvaló érdeke az Európai Unió gyengítése, a tagországokban való térnyerés, ami tejesen természetes folyamatnak tekintendő - miként pl. a magyar keleti nyitás -, de ebbe megalapozatlanul számokkal dobálózva a titkosszolgálatok sejtelmes világát is belerángatni, már több mint felelőtlenség. Az 1990 előtti évtizedekben, amikor pedig működött ám a hazug propagandagépezet, soha senki nem vette a bátorságot egy ilyen nyilatkozat megtételére sem, de megerősítésére sem. Ennek a hatásvadászaton és a pánikkeltésen kívül semmi más gyakorlati jelentősége nincs. Ha a helyükön kezeljük a történéseket és nem száll el az önértékelésünk és a katonailag, gazdaságilag és politikailag is viszonylag jelentéktelen kis Magyarországnak ilyen figyelmet szentelne az orosz titkosszolgálat, vajon mi a helyzet az USA, Németország, az Egyesült- Királyság stb. relációban? Ha pedig Magyarországon ekkora az orosz titkos ügynökök népsűrűsége, az elmúlt negyedszázad alatt a magyar kémelhárítás, hogy nem kapott el közülük néhányat? Már hallom is a választ: a politikai hatalom nem engedte. Egy frászt! Volt, amikor még nem volt „keleti nyitás”, meg Paks-2, s egyebek, de akkor sem akadt horogra egyetlen kémügynök sem. Akiket pedig kémügynökként beharangoztak, azokról előbb-utóbb kiderül, hogy sem nem kémek, sem nem ügynökök.
(A magát kémelhárítóként is reklámozó volt műveleti igazgató a túlzó Gyurcsány-féle becslést megerősítő nyilatkozata az igen erős túlzás ellenére is a mérsékeltebb kategóriába sorolható. Van annak már vagy egy-másfél évtizede, hogy akkor is a nyilvánosság elé lépett egy volt állambiztonsági kémelhárító hadnagy - bizonyos Kozenkai Jenő -, aki szerint a 2000-es évek kezdetén 7000 és 13000 fő közé volt tehető a Magyarországon tevékenykedő izraeli Moszad-ügynökök száma. Mondta ezt egy olyan volt kémelhárító, aki egész rövidke pályafutása alatt közelről soha egyetlen Moszad-ügynököt nem látott, és ami még szomorúbb, ezt a sületlenséget sokan el is hitték és terjesztették.)
Zoom
A titkosszolgálatok hazai szervezeteinél eltöltött évtizedeim alatt, sem 1990 előtt, sem utána a különféle lehallgató operatív technikai berendezésekre soha, semmilyen körülmények között nem használtuk a „poloska” kifejezést. Aki erre vetemedett volna, az ki is írta a magát a szakából. Teljesen biztos vagyok abban, hogy kémelhárító operatív feldolgozó tisztként, később ilyen munka irányítójaként, egyetlen év alatt sokkal több különféle lehallgató technikai eszköz telepítését terveztem meg és hajtottuk végre, majd működtettük, mint Katrein Ferenc egész pályafutása alatt. Mi azonban minden esetben a felhasználhatóság, a működési rendszer, a beépítési módszer stb. alapján a valóságos és szakszerű nevükön emlegettük ezeket a különleges eszközöket s módszereket, és ki nem ejtettük volna velük kapcsolatban azt, hogy „poloska”. A volt műveleti igazgató pedig elkövette ezt a durva hibát, pedig, mint mondta – persze alaposan eltúlozva! – „huzamosabb ideig dolgozott ebben a világban”. Az előzőekben már kifejtettem véleményemet ezzel a „huzamosabb idő”-vel kapcsolatban.
Kémkedés - terror - migráció
Napvilágot látott tehát egy interjú, amelynek a hátteréről nem lehet tudni semmit. Az Index.hu kérdez, a jól kiválasztott interjúalany pedig válaszol a napi aktuálpolitikával átszőtt kérdésekre. A szakmaiság látszatát keltve hangzanak el a válaszok, amelyeknek azonban sem az objektivitáshoz, sem a szakmaisághoz helyenként nem sok közük van. Nincs miért csodálkozni azon, hogy az olvasó valamiféle háttérben meghúzódó megrendelőre, esetleg megszervezőre kezd gyanakodni. Ezért van az, hogy amióta ez az interjú napvilágot látott, minden politikai irányzat értelmezi és a saját szája íze szerint magyarázza az elhangzottakat és minősíti a nyilatkozót. Mivel magam igyekszem a lehető legtávolabb tartani a mostanra egyre mocskosabbá váló politikától, ezeket a véleményeket nem is minősítem, nem is foglalok velük kapcsolatban állást. Maradok a tényeknél.
Azon egyáltalán nem lehet csodálkozni, hogy kikerülhetetlen téma lett a „letelepedési kötvény”. Nem tudom, hogy volt-e valaha Magyarországon a mostanihoz hasonló, vagy más elnevezésű letelepedési kötvény. Az utóbbi 60-70 évben biztosan ismeretlen fogalom volt. Ezért azt állítani, miként a volt műveleti igazgató – kémelhárító – megtette, hogy a „letelepedési kötvényprogram” az ellenséges kémügynökök bejutását segíti, bizony csak részigazságnak tekinthető. Ameddig ugyanis nem volt ilyen „kötvényprogram”, az ellenséges, vagy ellenérdekelt kémügynökök addig is megtalálták a módját annak, hogy az országba bejussanak. Azokról már nem is beszélve, akiknek nem kell „bejutni”, mert hiszen itt vannak, itt élnek, ide születtek, csak az ellenséges titkosszolgálatok valamilyen módon az ügynökhálózatukba beszervezték őket. Mindig ezek a hatékonyabbak és veszedelmesebbek, nem az idegenből érkezettek, a letelepedők. Lehetnek ennek a „kötvényprogramnak” támadható pontjai, kritizálható körülményei, de ez a „kémügynök-bejuttatás” biztosan hátul van a sorban.
Zoom
A Kovács Béla-ügy, a "romagyilkosságok" és az orosz befolyás volt a Zsindex kedvenc témája
Azzal a volt műveleti igazgatói kijelentéssel sem nagyon tud mit kezdeni egy valódi kémelhárító, hogy a „kémügy akkor tiszta jogilag, ha tettenérés van!” Az a gyanúm, hogy a magabiztosan nyilatkozó Katrein kémelhárító nem sok valódi kémügy realizálásában vett részt, sőt, mivel „jogilag” – büntetőjogilag – eredményesen befejezett kémügy 1990-től számítva még nem volt, egyetlen egyhez sem lehetett köze. A bukott rendszer magyar kémügyei között pedig volt elég szép számmal olyan, amelyik eljutott a jogerős bírósági ítéletig-elítélésig, tehát „jogilag tisztán” s úgy, hogy nem volt szükség a szó szerinti tettenérésre. Mindezek alapján a kémelhárítási tapasztalattal a volt műveleti igazgató helyében én nem villognék.
Talán majd a terrorszakértelem tekintetében megtudhatunk valami újdonságot, ha már szaktekintélynek mondja magát a „nemzetközi terror” témakörben is. Az csak természetes, hogy azonnal a migrációra terelődik a szó. De nem mond semmi újat, csak azt szajkózza, amit annyian megtesznek, hogy a legújabb kori népvándorlás, a migráció meg-megújuló hullámai megnövelték a terrorveszélyt. Arra azért felhasználta ezt a témát, hogy nekirontson több olyan biztonságpolitikai szakértőnek, akik rendre hallatják a hangjukat és főleg azon akadt ki, aki szerinte teljesen indokolatlanul már háborúról beszélt. Szerinte csak ki kell nézni az utcára és mindenki láthatja, hogy nincs háború. Furcsa álláspont ez a titkosszolgálat egy volt tagjától, ráadásul egy ideig fontos vezető beosztást betöltő tagjától. Talán mentségéül szolgál az életkora, hiszen nem élhette, vagy érthette meg a „hidegháború” mibenlétét. De azért azt tudnia kellene, ha már merészel interjút adni, hogy a legbékésebb békeidőben is ádáz csatározások zajlanak a titkosszolgálatok között a konspiratív arcvonalakon. Olyan permanens háborúskodás ez, amely soha nem kerül be a történelemkönyvekbe, legfeljebb néha-néha egy-egy végeredményük.
Az 1990 előtti évtizedekben a Szovjetunió és a befolyása alá tartozó országok - így Magyarország is - igen sajátos álláspontot képviseltek a különféle, főleg nemzetközi, terrorszervezetekkel kapcsolatban. Nincs ezen mit tagadni, vagy szépítgetni, de tény, hogy egyes szervezeteket politikai, anyagi, kiképzési, technikai stb. támogatásban részesítettek, és ennek ellentételezéseként felhasználták őket az imperializmus elleni világméretű harcban. Főleg addig, amíg hittek is ennek a küzdelemnek a sikerében, amíg össze nem omlott az egész rendszer, amit szocialistaként hirdettek. Annyit azonban már az akkori rendszer politikai vezetői és titkosszolgálati parancsnokai is felismertek, hogy az iszlám ideológiai alapokon működő csoportokkal bizalmi viszonyt hosszú távon működtetni képtelenség. Ennek volt köszönhető, hogy a támogatások mellett működött egy szerv – akkor még a kémelhárításon belül – amely ezeket a terrorszervezeteket szoros konspiratív ellenőrzés alatt tartotta. Nem tudom, hogy a „nemzetközi terror” tekintetében szaktekintély Katrein Ferenc tartott-e már a kezében igen nagy hatóerővel rendelkező, kifejezetten terrorcselekmény végrehajtására profi módon előállított robbanószerkezetet? Csupán kémelhárítóként volt szerencsém ilyen élményhez, s ha már nagy titokban hozzánk került, hát tettünk arról, hogy az a szerkezet soha fel ne robbanjon. Történt mindez akkor, amikor még nem volt az Európát sújtó migrációs válság, még működött a határőrség – sőt még a „vasfüggöny” is – és ennek ellenére egy ilyen veszélyes szerkezet bejutott az országunkba, itt „parkoltatták”, hogy majd másholfelhasználják.
Senki nem vonja kétségbe, hogy a migrációs válság fokozta a terrorveszélyt. Az általánosítás azonban mint mindig, ebben a tekintetben félrevezető lehet. Történhetnek ugyanis olyan cselekmények, amelyeknél nem kellene összekeverni az okot az okozattal és fordítva. Ne feledkezzünk meg arról, hogy 1972-ben még szó sem volt a mostani értelemben vett népvándorlásról, vagy népvándoroltatásról mégis bekövetkezett a mészárlás Münchenben, vagy 1975-ben Bécsben, de említhetem 1988-at Lockerbie fölött.
Zoom
Extrémizmus és a szélsőjobb
Az interjú azt sejteti, hogy Katrein Ferenc univerzális titkosszolgálati szakember, hiszen a belső elhárításhoz is ért. Bizonyára sokan emlékeznek még arra, hogy 1990. január 31-én jogutód nélkül megszűnt a BM III/III Csoportfőnökség néven híressé, vagy inkább hírhedtté vált hazai belső elhárítás, a fővárosi és megyei kirendeltségeivel – osztályaival – együtt. Azt azonban csak kevesebben tudják, hogy csupán két hétig voltunk belső elhárítás nélkül, mert 1990. február 14-én létrejött a Nemzetbiztonsági Hivatal – más nemzetbiztonsági szolgálatok mellett – amelynek egyik részlege Alkotmányvédelmi Igazgatóság néven működött, és nem volt más, mint az új belső elhárítás. Akkor azt mondták, hogy ennek a feladata a jobboldali és baloldali extrémista törekvések felderítése, megfigyelése és elhárítása lesz. Annak eldöntése, hogy ki az extrémista, mindig nézőpont kérdése és az irányadó ebben a tekintetben a mindenkori regnáló hatalom politikai elitje. Ez az elmúlt több mint negyed század alatt így volt s valószínűleg egy ideig még így is lesz. Az mindenesetre igen érdekes, hogy a Magyarországon majdnem fél évszázadon át tartó kommunista diktatúra után soha nem hallottunk arról, hogy valamiféle baloldali szélsőségesek is léteznének. Nem, itt csak jobboldali szélsőségesek voltak, vannak és biztos vagyok abban, hogy lesznek is. Máig emlékszem Csurka István egyik televíziós szereplésére, amikor Horn Gyula szélsőségesnek jellemezte pártját, a MIÉP-et. Ezt mondta: „Kérem, hagyja abba a szélsőségezést, mert 1956 után nem mi akasztottunk”. Lám, a horni nézőpont szerint Csurka volt a szélsőséges, a csurkai szerint Horn. Az viszont biztos, hogy a legújabb kori belső elhárítás keményen dolgozott „jobbra”, amit annak idején a MIÉP szakértőjeként magam is több esetben megtapasztaltam. Ez azonban már a múlt, a felejtendő múlt, amelyben a megfigyeltető szerepkörben több időközben kormányzó párt besorolható. Az is, amelyik 2002-ben jobban örült a MIÉP kikerülésének a parlamentből, mint búsult volna a saját vereségén.
Ezekről a régi történetekről persze az interjúban nem esett szó, annál inkább a "romagyilkosságokról", a bőnyi rendőrgyilkosságról s ennek kapcsán Győrkös Istvánról. Amikor a "romagyilkosságok" ügye napirenden volt, a hazai tömegtájékoztatás beszámolt arról is, hogy az NBH megfigyelés alatt tartotta egy időben a később elkövetőként megismert csoportot. Majd amikor a legindokoltabb lett volna egyes intézkedések folytatása, váratlanul leálltak. Katrein Ferenc végül ebbe bukott bele, még ha utóbb bocsánatot is nyert. Ennek következménye, hogy az egész interjúban tetten érhető a sértődöttsége, pedig az a gyanúm, hogy a saját hibáját kellene elismernie, s mint kiderült, van is lelkiismeret-furdalása a halálesetek miatt. Az biztos, hogy abban az ügyben az NBH nagyot hibázott, még akkor is, ha a szabályok szellemében jártak el. A titkosszolgálati munkában bizony előfordul, hogy ki kell cselezni a szabályokat.
Egy fél évtizedet töltöttem el az ún. rendszerváltozás után az NBH-nál. Az akkoriban ott eluralkodó állapotokat megtapasztalva, megkönnyebbülés volt számomra a nyugállományba vonulás. A korábban soha nem tapasztalt szakmai nihil, a dilettantizmus tobzódása, az érdemtelenül vezetői pozíciókba kerültek „ha nem csinálunk semmit, abból nem lesz balhé” jelszó mögé bújt hozzáállása, alapvetően határozták meg a túlélésre játszás légkörét. Különösen azok, akik az eredménycentrikus munkához voltak szokva, igen nehezen élték meg ezt a korszakot. Pedig lett volna tennivaló bőségesen, hiszen már 1990 nyarán kirobbant az iraki válság, majd következtek a délszláv háborúskodások stb. A szolgálatokat övező akkori bizalmatlanság, a házon belüli bizonytalanság, a félelem főleg a vezetők részéről, akik egyik kézzel az íróasztalukba, másikkal a karosszékükbe kapaszkodva igyekeztek védeni pozícióikat, mind olyan tényezők voltak, amelyek gátat jelentettek a normális munkavégzésnek. Különösen gondot jelentett az akkoriban bevezetett külső engedélyhez kötött intézkedések alkalmazása, különösen a lehallgatási műveletek kiügyeskedése. Egy-egy elrendelő határozat jóváhagyását át kellett vernünk a saját főnökségünkön, a kontrollként ránk állított belső jogi apparátuson, legvégül pedig az igazságügy miniszteren. A nemzetközileg kritikus helyzetben a kormányzat elvárta döntéseihez az információkat, közben a kezünk meg volt kötve. A majrés főnökség nyomta a féket veszettül. Mi meg mást nem tehettünk, csaltunk, hazudtunk, hamisítottunk, de olyan profi szinten, hogy soha senki nem jött rá a svindlire. Végül már saját belső nyilvántartást kellett vezetnünk arról, hogy mit, kinek, s mikor hazudoztunk, nehogy keveredés legyen a dologból. Az ellenséges hírszerző rezidentúráktól viszont az értékesnél értékesebb információk áramlottak hozzánk, tőlünk meg kormányzati hasznosításra. Az elismerő dicséretek sem maradtak el, pedig ha tudták volna, hogy mi folyt a háttérben. De miért írtam le mindezt? Mert lehet, hogy ez a hozzáállás segíthetett volna a "romagyilkossági" ügyben is és talán tényleg nem kellett volna annyi embernek meghalni.
Most, a bőnyi rendőrgyilkosságként emlegetett esetben is az a gyanúm, hogy egy rendőr főtisztnek nem kellett volna meghalnia. Jószerivel a végeredmény szempontjából teljesen mindegy. hogy az áldozattal a gyanúsított Győrkös István végzett, vagy amit még egyesek feltételeznek „baráti tűz”. Ebben a történetben valakik nagyon-nagyon elhibáztak valamit, és bárki lövése okozta a halált, a fő felelős az, aki az egész akciót így engedélyezte. Nem kell ahhoz még csak rendőrnek sem lenni, hiszen a sajtóból mindenki tudhatta, hogy hosszú-hosszú ideje Győrkös az elhárítás látókörében volt. A titkosszolgálattal való egyeztetés nélkül kiengedni – vagy kiküldeni – néhány nyomozót több mint felelőtlenség. Ha viszont az ügyben illetékes AH tudott a műveletről, ők is felelősek. Katrein Ferenc szerint „mi is dolgoztunk ezen a területen”. Akár volt koordináció, akár nem, a végrehajtás olyan dilettáns volt, hogy azt már szinte fokozni sem lehetett volna. Az elhárításnak tudnia kellett arról, hogy Győrkösnek fegyvere van. Ha nem tudta, akkor meg az a baj! Úgy nem lehet őrizetbe vételt kezdeményezni, hogy egy ilyen beállítottságú gyanúsított a fegyvere közelségében legyen. Olyan körülményeket kell teremteni, hogy ez ne így legyen.
Zoom
Szolgálati időm nagyobb része a diktatúrában telt. Mi is vettünk őrizetbe, pl. bizalmas nyomozások büntetőeljárással történő realizálásakor célszemélyeket. Soha nem volt szükségünk páncélozott harci járművekre, meg tetőtől-talpig felfegyverzett embererődökre. Nem ordibáltunk be a házba, vagy a lakásba, hogy „gatyára vetkőzve, kezét a tarkóra téve jöjjön ki!” Ha utunkat állta az épületen belüli folyosón egy vasrácsos ajtó, a meglepetésszerű hajnali rajtaütést nem azzal kezdtük, hogy gyorsvágóval (iszonyatos hangja után a lakatosok által csak „sikítóként” emlegetett szerszámmal) széttrancsíroztuk a zárat. Nem! Mi már úgy mentünk a helyszínre, hogy kulcsunk volt az épület bejárati kapujához, a vasrácsos ajtóhoz, de még a céllakás ajtajához is. Többnyire már kipróbált kulcs! De ha erre nem volt idő, akkor jött velünk egy kiváló zártechnikai szaktiszt, aki szépen csendben, roncsolásmentesen kinyitogatta előttünk a zárakat. Amikor pedig célba értünk, semmi szükségét nem láttuk annak, hogy az őrizetbe vettet beledöngöljük az aszfaltba, jól megtapossuk a bilincselés ürügye címén. Azt talán már meg sem kellene említenem, hogy a kémelhárító munka során időnként „konspirált őrizetbe vételt” kellett alkalmazni. Ennek az volt a lényege, hogy a végrehajtókon – 2-3 teljesen átlagos kinézetű és öltözetű tiszten –, a parancsnokukon és az őrizetbe vetten kívül senki más nem tudhatott róla, nem vehette észre. Alakulhatott úgy a helyzet, hogy néhány óra múlva ténylegesen és látványosan őrizetbe került, de úgy is, hogy ott folytatta látszólag az életét, ahol a művelet előtt abbahagyni kényszerült. Ezekben az esetekben pedig végképpen nem kellett senkit a földre teperni, megtaposni stb.
(Csak mellékesen jegyzem meg, hogy mindig szégyenkezve nézem a televíziót, amikor azt mutatják, hogy géppisztollyal, s egyebekkel felszerelt kommandósok, természetesen csuklyában, kéz- és lábbilincsben vezetnek „pórázon”, mint egy befogott kóbor kutyát a bírósági tárgyalásra egy kb. 45-50 kg súlyú s ugyanennyi idős vézna nőt. Reménykedem, hogy a kísérő személyzet tagjai is pironkodnak az álarc alatt, hogy ilyen megalázó munkát végeztetnek velük.)
Politikai befolyás
Katrein Ferencnek volt egy nagyon találó kijelentése is a sok elhamarkodott s elhibázott között. Ez így hangzott: „A politika határozza meg a szolgálatokat”. 1990-ig ez szinte természetes volt, hiszen diktatúrában éltünk, még ha az utolsó években ez már nem is volt olyan nagyon szembetűnő. De a rendszer megváltozásával ennek is változni kellett volna. Azt ígérték, hogy majd a nemzet érdekei lesznek azok, amelyeket ezeknek a speciális szervezeteknek szolgálniuk kell, és messze elkerüli őket a pártpolitika. Ez bizony nem így lett! Ha a szükség úgy hozta, a politikai hatalom bizony felhasználta olyan műveletekben való részvételre is egyik-másik nemzetbiztonsági szolgálatot, amelyben való részvételre a törvényi felhatalmazás híján nem lett volna jogosultságuk. Lehet, hogy sokan most csodálkoznak, hogy ki merem ezt mondani. Ki merem, mert szakértői munkám során szereztem arra konkrét és megcáfolhatatlan bizonyítékokat, hogy egy politikai célzatú lejárató műveletben részt vállalt az egyik hazai nemzetbiztonsági szolgálat. Sőt nagyon is aktívak voltak, készségesen kiszolgálták az akkori politikai hatalmat azok, akikről Katrein Ferenc egy helyen azt állította, hogy „alvó szolgálat vagyunk”.



 Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Humoros kép 
Dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2017 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready