2019. augusztus 21., szerda, Hajna, Kemenes napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
11:33 Nem Románia, nem is Afganisztán: szamár és kecske utazott a MÁV szerelvényén a nemzeti ünnepen10:56 A baloldallal tárgyal az Öt Csillag Mozgalom10:48 Tucatnyi műtét vár még a szétválasztott bangladesi sziámi ikrekre10:05 Igazi friss utánpótlás érkezett Merkelisztánba09:33 "Nagyon magas szintű venezuelai személyiséggel" folytatnak tárgyalásokat a jenkik08:58 Szombaton kezdődik a hivatalos kampány08:15 Egy olasz ügyésznek "köszönhetően" partizándalokat énekelve vonultak le a hajóról a néger megszállók07:48 Trump bedurcizott: ha nem adják el neki Grönlandot, akkor nem is megy Dániába07:31 A Lukoil lezárta részvény-visszavásárlási programját06:55 Ökológiai szégyendíjra jelölték a svájci levegő ázsiai exportját22:03 A feketeseggű zsidó21:53 Merkel elutasította a brit miniszterelnök követelését21:18 El-Ászád katonái bevonultak a stratégiailag fontos Hán Sejhún városba20:52 Kurd forrongás Törökországban - a rendőrség vízágyút és könnygázt vetett be20:15 Leálltak a nukleáris mérőállomások az orosz robbanás után
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok :: :: Hozzászólások

Dr. Ilkei Csaba: Bűnbánat nélkül nincs megtisztulás - dr. Benyik György teológiai tanár esete az állambiztonsággal

Reklám

„Az önökkel való együttműködés nélkülözhetetlen, de értelmetlen, mert sem személyi biztonságot, sem egyházi perspektívát nem ad.”
A magyar állam 1927-ben létesítette a Római Magyar Akadémiát, az állam által fenntartott Collégium Hungaricum egyik tagozata volt a Papi Osztály (Egyházi Kollégium), amely a Pápai Magyar Intézet (PMI) elődjének tekinthető a via Giulia 1. szám alatti Falconieri palota II. emeletén.
A Papi Osztályt emelte a PMI rangjára 1940-ben XII. Pius pápa, aki az intézet rektorát maga nevezte ki. Az intézet működése 1943 őszétől szünetelt, 1948-tól 1964-ig emigrációban élő papok – döntően a korábban Rómában és Ausztriában tanultak – működtették.
1964-ben a Vatikán és a Kádár-kormány megállapodott abban, hogy 1965. februárjától a római objektum a magyar egyház tulajdonába kerül és a római egyetemeken tanuló magyar papok intézetévé válik. A Pápai Magyar Intézet a Magyar Katolikus Püspöki Kar felügyelete alá kerül, mindenkori vezetőjét (rektor) a magyar állam hozzájárulásával nevezik ki, növendékei csak olyan magyar egyházmegyések lehetnek, akiknek kiküldéséhez a hazai egyházi vezetés hozzájárult. A megállapodást 1964. szeptember 15-én Budapesten írta alá a két küldöttségvezető: Agostino Casaroli érsek és Prantner József, az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) elnöke. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal engedélye nélkül senki sem érkezhetett Rómába, az ÁEH pedig nem dönthetett az állambiztonság nélkül, amely kizárta a lehetséges növendékek sorából az ellenséges politikai beállítottságúakat, és előnyben részesítette a lojálisak köréből azokat, akik alkalmasak voltak hírszerző feladatok elvégzésére.
Zoom
1964: Agostino Casaroli és Prantner József aláírja a megállapodást
1965. április 26-án a BM. III/I és IIII/III csoportfőnöksége közös intézkedési tervet készít a PMI-vel kapcsolatos állambiztonsági feladatok végrehajtására. Abból indulnak ki, hogy:
„Az intézet helyzetében bekövetkezett változás lehetővé teszi számunkra az objektum operatív hasznosítását. A PMI operatív felhasználása azonban csak úgy járhat sikerrel, ha a III/III és a III/I csoportfőnökségek egybehangolt intézkedései alapján a kiküldendő elöljárók és hallgatók között megfelelő ügynökséget helyezünk ki.
A szoros együttműködést az teszi szükségessé, hogy a III/I csoportfőnökség kihelyezésre szánt jelöltjei a III/III csoportfőnökség operatív munkában jártas, ellenőrzött ügynökeiből kerülhetnek ki.”
Az operatív munka hatékonysága és a foglalkoztatottak folyamatos utánpótlása érdekében intézkedések soráról rendelkeznek. Köztük:
-          „Az objektumban működő hálózat megerősítése megköveteli, hogy már az év őszén és ezt követően minden kikerülő csoportban legalább két ’minőségi’ ügynököt helyezzünk ki. Ennek biztosítása érdekében a meglévő ügynöki hálózatból kiválasztjuk a külföldi foglalkoztatásra legalkalmasabb ügynököket, a tartó szerv bevonásával ellenőrizzük, felkészítjük, továbbtanulási kérelmet nyújtatunk be velük, és az egyházmegyéknél vezetői körökben foglalkoztatott hálózatunkon keresztül beajánljuk őket a püspökök által kihelyezésre szánt hallgatók közé.
-          Kiválasztjuk és feldolgozzuk a PMI vezetői funkciójába alkalmas személyeket. Hálózati úton gondoskodunk megfelelő és előre felkészített ügynökök beajánlásáról. Az 1965 év őszén megüresedő igazgató helyettesi beosztás betöltésére három alkalmas ügynököt választunk ki, feldolgozzuk, ellenőriztetjük őket, majd a püspöki kar és az ÁEH által elfogadott jelöltet kihelyezése előtt felkészítjük”
1976-ban összefoglaló jelentés készül a BM-ben a PMI 1964-1975 közötti helyzetéről. Tíz év alatt 46 egyházi személy – ösztöndíjas és vezető – fordult meg az intézetben, a rezidentúra 20 fős hálózatot foglalkoztatott (ebben nincsenek benne a társadalmi kapcsolatok). Az ösztöndíjasok közül 38 pap fejezte be tanulmányait. (Volt, aki disszidált, hárman megnősültek, más betegsége miatt kényszerült idő előtt hazatérni.)
[Más statisztika szerint: 1965-1970 között 29 ösztöndíjas tanult a PMI-ben általában 3 évig. Közülük 17 fő volt a két csoportfőnökség hálózati személye, de ebbe nem tartoztak a társadalmi kapcsolatok. 1971-1980 között 28 fő tanult Rómában, közülük 14 volt az állambiztonság beszervezettje, rajtuk kívül legalább 4-5 társadalmi kapcsolat is segítette a hálózatot. A nyolcvanas évekről még nem lehet megbízható adatokat közölni.]
Aki korábban kápláni, lelkészi beosztásban dolgozott, tanulmányai befejezése után egyházkormányzati vagy teológiai tanári beosztást kapott. Néhány kimagasló tanulmányi eredményt elért, magasan képzett, jó római kapcsolatokat kialakított megbízható hálózati személy biztató egyházkormányzati perspektívával rendelkezik és nemzetközi pozícióba is hozható.
Zoom
A „Palota” fedőnevű objektum dosszié megnyitása
A jelentés azonban kritikusan szól a nehézségekről is. A történeti hűség érdekében szó szerint idézem:
-          „Az egyházmegyék vezetői eltérő módon ítélik meg papjaik római továbbképzésének szükségességét. Tudatos, tervszerű továbbképzés igényét sehol sem tapasztaltuk. […] Néhány püspök a PMI szükségességét is megkérdőjelezi és hangoztatja, hogy nincs szüksége római végzettségű papra. E nézetnek megfelelő gyakorlatot mutat a pécsi és veszprémi püspökség.
-          A püspökök húzódozásukat az Intézet fenntartásának rájuk háruló és növekvő költségeivel [is] magyarázzák. Magatartásukat azonban ténylegesen más tényezők indokolják. Egyrészt bizalmatlanok a római egyetemek teológiailag progresszív irányzataival szemben, másrészt attól tartanak, hogy az ösztöndíjasok fecsegése kompromittálhatja személyüket Rómában.
-          Az egyházmegyék vezetői, akik ösztöndíjast küldenek a PMI-be, általában arra törekednek, hogy az általuk legalkalmasabbnak tartott, egyházi szempontból a legmegbízhatóbbak kerüljenek ki Rómába. Ezek általában nem azonosak az operatív jelöltekkel. A püspökök jelöltjeit felderíteni, közöttük beszervezést végrehajtani, alkalmas hálózati személyt bejátszani azokban az egyházmegyékben tudunk, ahol az aulákban erős operatív pozíciókkal rendelkezünk és jó együttműködést sikerült kialakítani.”(ÁBTL 3.1.5. O-20011 „Palota”)
 A BM III/III-1-a alosztálya 1968. május 3-tól „Palota” fedőnéven objektum dossziét nyitott, abban helyezte el a PMI működésével és személyi kérdéseivel kapcsolatos valamennyi szigorúan titkos iratot.
***  
Benyik György Soltvadkerten született 1952. június 5-én. Anyja: Benkóczki Erzsébet háztartásbeli, apja a helyi termelőszövetkezet dolgozója, testvére az ács szakmát tanulta ki. Az általános iskolát Soltvadkerten végezte el, középiskolába a kiskunhalasi Szilárdy Áron Gimnáziumba és a kecskeméti Piarista Gimnáziumba járt (1965 - 1970).
Zoom
Dr. Benyik György
Teológiai tanulmányokat folytatott a szegedi Hittudományi Főiskolán (1970 – 1971), és a budapesti Hittudományi Akadémián (1972 – 1975). Soltvadkerten szentelték pappá 1975-ben. Teológiai doktor lett 1977-ben Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, szakterülete a biblikum, kutatási területe az újszövetségi kortörténet, a bibliakutatás tudománytörténete, a Biblia hatástörténete.
1975 és 1978 között Kalocsán a Szent Imre plébánia káplánja, majd Udvardy József, csanádi megyéspüspök személyes közbenjárására a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskolára kerül biblikus tanárnak és megbízták a prefektusi feladatok ellátásával is.
Ebben az időben figyel fel rá az állambiztonság. A Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság ÁB-szervének III/III osztálya kezdetben kissé ellentmondásos jelentéseket kap hálózati ügynökeitől Benyik személyéről, tevékenységéről, magatartásáról.
„Hargitai” fedőnevű titkos megbízott 1973 és 1979 között írt jelentéseit tartalmazó M-37971 számú munka dosszié 1976 augusztus 30-i és szeptember 6-i jelentéseiből például kiderül, hogy a „Fiatal Papok Fóruma”1976. augusztus 25-én Baján megtartott rendezvényére Benyik Györgyöt is meghívták Kalocsáról. Nem is akárhogy, mert neve szerepelt az illetékesek által összeállított „Meghívandók névsorában”. Ám meglepően kevesen vettek részt a fontosnak tartott találkozón, a direkt meghívott 23 személy közül közül csak öten és mindössze hárman indokolták meg távolmaradásukat írásban, köztük Benyik György (Kalocsa), Cselik László (Bátya) és Mityok János (Borota). A nagyfokú közömbösség és passzivitás önvizsgálatra késztette az ÁEH-t és az állambiztonságot is: „Miért nem jönnek el a mi rendezvényeinkre?”
Zoom
„Hargitai” jelentései munkadossziéjában
„Hargitai” tmb. november 11-én már megnyugtatóbb jelentést adott kapcsolattartó tisztjének: S. Juhász Gyula r. alhadnagynak, akinek a szolgálati gépkocsijában elmondta: Benyik György november 4-én meghívás alapján részt vett Dr. Ijjas József érsek születésnapi ebédjén. A mintegy 200 részvevő között jelen volt az összes megyés püspök, az ÁEH vezetői, a városi tanács képviselői, s a kalocsai egyházmegye kb. 40 papja. A fiatalabb korosztályt hárman képviselték: Benyik György, Cselik László és Bergmann János.
1977. április 22-én azonban ismét kétségeket keltő és kérdőjeleket rajzoló jelentést visz „Hargitai” tmb. a kapcsolattartó tisztjének Benyik személyével kapcsolatban:
„Kalocsán a Szt. Imre templomban kihirdettek egy olaszországi utat, melyre a részvevők egyéni útlevéllel mennének és Rómában találkoznának Benyik Györggyel, aki a római programot intézné.”
Ez kiváltja S. Juhász Gyula r. alhadnagy nemtetszését és nyomban intézkedik:
„A Benyik György rk. káplánnal kapcsolatos információt más úton ellenőrzöm, mivel nemkívánatos egyházi tevékenységre utal.”
„Hargitainak” folyamatos feladata Benyik szemmel tartása. 1978. február 22-én leírja életrajzát, majd így jellemzi életfilozófiáját:
„Hagyja őt mindenki békén, úgy csinálja dolgát, ahogy ő jónak látja, ne szóljon bele senki. Értem ezt a hitoktatás területére, a gyermekekkel való foglalkozásban, életében.”
Még aznap, február 22-én, „Hargitai” kiegészítő jelentést ad a Bács-Kiskun megyei III/III osztálynak, amit kapcsolattartó tisztje vesz. Ebben két új információról számol be:
1., „Virág József bajai káplántól hallottam, hogy Benyiknek valami kellemetlensége történt a fiatalokkal kapcsolatban és most fél, nehogy a hatóságokkal is összeütközése legyen. Virág nem részletezte, hogy milyen problémáról van szó… [innen a cenzor három sort kihúzott]
2., „Benyik részt vett február 14-én a Kiskörösön tartott választmányi ülésen és hozzá is szólt. Érdekes módon az öngyilkos jelöltek és az egyházi személyek velük kapcsolatos feladatairól beszélt, aggodalmát fejezte ki, hogy az ilyen személyekkel történő foglalkozást az állami szervek esetleg félreértik és retorziót alkalmazhatnak.”
[„Hargitai” titkos megbízott azonos Horváth József (1944. november 03, Csátalja, Bisztriczki Anna), jánoshalmi káplánnal, akit 1973. december 7-én szervezett be a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság ÁB-szervének III/III osztályáról Egyed József r. őrnagy, hazafias alapon, titkos megbízottként,”Hargitai” fedőnéven, belső elhárítási feladatokkal. 1979. decemberében átvette a BRFK, annak hálózatában szolgált 1984. augusztus 2-ig.]
Zoom
Horváth József káplán 6-os kartonja
1977-ben a bajai gimnázium igazgatójának egy feljegyzése jutott el a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság III/III osztályára, onnan aztán a BM egyházi elhárításához, a III/III-1 osztályhoz került, miszerint Benyik György meghívás nélkül vett részt a gimnázium szalagavató ünnepségén.
1978. február 2-án a Bács-Kiskun megyei politikai rendőrség (III/III) egy másik hálózati személye: „Szilveszter” tmb. jelenti a kalocsai papról, hogy nagyon művelt és érdekes ember, könnyen maga köré tudja gyűjteni a fiatalokat. Régebben gyakran megfordult ifjúsági klubokban, szórakozóhelyeken is, igyekezett ismerősöket, barátokat szerezni magának. A plébánia épületében lévő lakása kifejezetten modernül van berendezve, sok hanglemeze és könyve van, a mostani látogatóit itallal is megkínálja, kötetlen, vidám hangulat alakul ki a fiatalokkal. Az a jó, ha odaszoknak, akkor, amikor egy évek óta jól működő ifjúsági klub megszűnik érdeklődés hiányában. A plébániára járók közül „Szilveszter” név szerint három helyi fiatalt és a megyei művelődési házak több dolgozóját említi.
A kapcsolattartó tiszt megdicsérte „Szilveszter” tmb.-t: operatív értékű adatokat szolgáltatott a plébános hivatásával össze nem egyeztető tevékenységéről, pl. itallal kínálja meg a fiatalokat. Az információt haladéktalanul továbbítja az egyházi vonal számára. (ÁBTL 3.1.2. M-37770)
[„Szilveszter” azonos Vatai Tamással (1954. április 11, Kalocsa, Tóth Ilona), aki művészeti előadó volt a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Házban. 1977. november 25-én szervezte be Greska László r. hadnagy a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság ÁB szervének III/III osztályáról, hazafias alapon, titkos megbízottként,„Szilveszter” fedőnéven, elhárítási feladatokkal. Állambiztonsági nyilvántartó kartonjából nem derül ki, hogy meddig foglalkoztatták.]
Zoom
Vatai Tamás a mágnesszalagok hálózati adattárában
 Ilyen előzmények után az egyházi elhárítás tisztjei - alapos ellenőrzés és tanulmányozás után - 1978. február 22-én személyesen felkeresték, hogy megismerjék Benyik Györgyöt. (ÁBTL 3.2.1. Bt-2027/2)
A találkozó alapvetően pozitív benyomásokat hozott a kecskeméti és budapesti állambiztonsági tisztek számára, eloszlatták a korábbi kétségeket és aggályokat. Benyik hasznos információkat közölt bizalmas kapcsolatairól, az egyházmegyei vezetés problémáiról, a fiatal papok helyzetéről; őszinte magatartása, önkritikája, pozitív gesztusai, az egyházi elhárítás területén meglévő operatív adottságai célszerűvé tették a további kapcsolattartást, a konspiratív követelményeknek megfelelő újabb találkozók lebonyolítását. (Megjegyezték: olaszul és latinul középfokon, németül valamivel gyengébben beszélt. Mára változott a helyzet, saját közlése szerint nyelvtudása a következő nyelvekre terjed ki: latin, olasz,héber, görög, német, angol))
Természetesen nem kerülte el a tapasztalt elhárítók figyelmét a beszervezési jelölt néhány kritikus vonása sem. Ezekről jelentették:
„Negatívuma, hogy magatartásának jellemző vonásai közé tartozik az anyagiasság, a karrierizmus és a hiúság. Ezek a tulajdonságok jelentős szerepet játszottak az ÁB szervekkel való kapcsolatában beszervezésekor és az azt követő időszakban is. Egyházi körökben az említett tulajdonságai nem közismertek, önmaga értékeit reálisan megítélő embernek tartják.”
Beszervezését 1978 augusztusában közösen hajtotta végre a BM III/III-1 osztálya (Pelikán István r. őrnagy) és a Bács-Kiskun megyei RFK. III/III osztálya (Kiss László r. őrnagy) hazafias alapon, titkos megbízottként, „Rákoshegyi” fedőnéven az egyházi elhárítás vonalára. Kettős céllal: hálózati személyként alkalmas volt preventív, befolyásoló jellegű, az egyházmegye lojális vezetésének védelmét szolgáló feladatok végrehajtására, másfelől: beiskolázása, kiképzése esetén alkalmasnak látszott külföldön is meghatározott célok érdekében végzendő hírszerző tevékenység ellátására.
Zoom
Benyik György beszervezése 1978. augusztusában
Ám visszatérő motívumként a beszervezők ismét rögzítették, hogy:
„…az együttműködés vállalásánál jelentős szerepet játszott az érdekeltség, az anyagi és egzisztenciális támogatás reménye, amely a hálózat egészséges karrierizmusára utal”
[Állambiztonsági nyilvántartó, un. 6-os kartonja megvan, ám azt - az ÁVH egykori szóhasználatával szólva - úgy „megcsiszolták” (szándékosan vagy véletlenül), hogy nehezen olvasható, ezért közlésre alkalmatlan.]
A beszervezését követő szűk egy évet (1978. augusztus – 1979. június) római kiutazásáig a Bács-Kiskun megyei RFK. Állambiztonsági Szerve III/III osztályának egyházi elhárítása hálózatában töltötte Benyik György („Rákoshegyi” titkos megbízott). Hálózati titkos együttműködését kapcsolattartó tisztje, a kecskeméti Kiss László r. őrnagy irányította.
Kiss őrnagy ezt az időszakot eredményesnek értékelte 1979. július 12-én kelt összefoglaló jelentésében:
„Operatív szempontból értékelhető információt kaptunk a Kalocsai Főegyházmegye egyes tagjairól, az egyházmegyei kormányzás belső helyzetéről, továbbá a Szegedi Teológia egyes hallgatóiról és tanárairól.
A tmb. jó hírszerző lehetőséggel rendelkezett a Központi Hittudományi Akadémia volt hallgatói körében is, mely információkat folyamatosan megküldtük a BM III/III-1-a alosztályának.
Egyértelműen megállapítható volt feladatainak végrehajtása során őszintesége és tárgyilagos információja. […] …szervünkhöz való viszonya jó volt. Találkozóink során közvetlen viszony alakult ki, amely eredményesen szolgálta hírszerző lehetőségének fokozatos javítását. Kapcsolatunk ideje alatt dekonspirációra utaló adat nem merült fel.”
Zoom
„Rákoshegyi” együttműködése a politikai rendőrséggel Bács-Kiskun megyében eredményes volt
Az értékelő jelentésből az is kiderül, hogy az egyházi reakció elhárítása vonalán szervezett találkozóikat általában három hetenként tartották előbb nyilvános helyen, majd megfelelő ellenőrzöttség után „T”-lakásban. A tmb. mindig pontos volt, s szóban vagy írásban jelentett feladatainak végrehajtásáról.
Benyik György ide vonatkozó állambiztonsági jelentései és Kiss László r. őrnagy azokkal kapcsolatos feljegyzései az ÁBTL-ben őrzött 3.1.2. M-37896 számú munka dossziéban olvashatók, melyet 1978 augusztus 29-én nyitottak meg és Kiss László fent idézett összefoglaló jelentésével zártak le 1979. július 12-én. Néhány részlet és konkrétum belőle.
Zoom
„Rákoshegyi” első jelentései 1978-1979-ből
Első jelentését szeptember 19-én adta. Ijjas József érsek és Udvardy József püspök környezetéből hoz információt, járt Dankó Lászlónál, a szegedi szeminárium rektoránál is, akivel kapcsolatban arra a következtetésre jutott, hogy „… a rektornak kiépített informátori rendszere van, tőlük bizalmas kérdésekben tájékozódik”, erről tényszerűen is meggyőződött. Jó kapcsolatok kialakításának első lépéseit tette meg jeles és mértékadó tanároknál (Ipolyi, Turay, Kemény Lajos), tájékoztatást adott Horváth József bajai káplán kilépéséről, bensőséges, őszinte beszélgetést folytatott a Kalocsára került Szeghalmi Ambrussal, aki új környezetében is folytatni akarja a bázisközösség kialakításának tervszerű lépéseit, erre figyelni kell.(Kiss őrnagy: „Indokolt a folyamatos ellenőrzése.”)
A jelentés fontos mondatokat tartalmaz Budapesten történt találkozásáról a római tanulmányai második évét rövidesen megkezdő Erdő Péterrel.
 „Kapcsolatuk bizalmas jellegénél fogva, őszinte beszélgetésre került sor.”- írja Kiss László r. őrnagy „Rákoshegyi” szóbeli tájékoztatása alapján.
 [Ez azt is jelentheti, hogy Erdő Péter tudott Benyik György és az állambiztonság titkos együttműködéséről.]
Zoom
Kapcsolata Erdő Péterrel bizalmas jellegű
 Erdő Péter arról informálta „Rákoshegyi”-t, hogy a PMI-ben tovább folyik a belső átalakítás, mely késlelteti új hallgatók felvételét, illetve kiküldését. Elmondta azt is: a számításba vett jelöltek közül egy főt személyesen Lékai bíboros delegált, ám annak közbejött betegsége miatt nem biztos a kiküldése. Római tapasztalatairól kedvezően és elégedetten nyilatkozott.
Október 10-én egy beütemezett fővárosi találkozón, nyilvános helyen a titkos megbízott arról számolt be Kiss László r. őrnagynak és Pelikán István r. őrnagynak (BM. III/III-1-a), hogy Dankó rektor és Udvardy püspök határozott elvárásokat fogalmaztak meg számára. Ezek azt mutatják, hogy munkaköréből adódóan, „Rákoshegyi”-nek, mint prefektusnak bizalmas ismereteket kell szereznie a teológusokról, s azokról a rektort kell tájékoztatnia. Ennek megfelelően alakítja viszonyát a hallgatókkal.
(A hallgatók csak a prefektus szóbeli engedélyével hagyhatják el a szemináriumot. A házirend előírja, hogy a kimenők alkalmával az eltávozóknak meg kell jelölniük tartózkodási helyüket, hogy bármikor ellenőrizhetők legyenek. A korábbi gyakorlat szerint csak csoportos eltávozás volt lehetséges, ezt is a prefektusnak kellett engedélyezni, ám a gyakorlat olyan eltérő kivételek sokaságát mutatta, amiről senki sem beszélt szívesen. „Rákoshegyi”-nek rutin ellenőrzéseket javasolt a szolgálat.)
Zoom
Mint prefektusnak bizalmas információkat kell szereznie a teológusokról
A tmb. állandó feladata a bázis-közösségek és a „bulányisták” tevékenységének figyelése, kapcsolataik alakulásának, szerveződéseik rétegeződésének – hallgatók és tanárok viszonya – a befolyásolási sávok kiterjedésének elemzése. Ennek során jelent például Pécsi Ferenc kalocsai egyházmegyésről, Máté Tóth Andrásról, Antal Géza kanonokról, Kispál György székesfehérvári lelkészről és Balázs János dunaharaszti lakosról. Ugyanakkor külön feljegyzésben („A bulányisták kérdésről”) kifejti, hogy nagyobb differenciáltságra lenne szükség az egyes mozgalmak megítélésénél, mert általános tapasztalata, hogy a „bulányistákat”, „más kis csoportokat”, „evangéliumi keresztyéneket” és például a „karizmatikusokat” össze szokták keverni. Pedig az a tény, hogy egyik irányzat sincs pontosan körülhatárolva, vannak közös vonásaik, melyek egymás hatását erősítik, egymásban segítőkre találnak, gondolataikat, elméleteiket az egyik csoportból viszik át a másikba, egyesek átveszik, árnyalják, beépítik, mások elvetik azokat.
„Rákoshegyi”noha látja, hogy a személyes besorolás a kapcsolattartás alapján történik, de szerinte a kapcsolat hajlandóság, lelkialkat, alkalmi társaság, a hasonló, mégis más jellegű ismeret alapján alakul ki és csak az esetek kisebb százalékában jelent személyes és teljes elkötelezettséget a bulányizmusnak. Ezért írja azt – egyebek között – kapcsolattartó tisztjének:
„Számomra nem ez tűnik a legveszélyesebbnek, hanem a protestáns egyházon belüli ifjúsági mozgalmakban, főleg a baptisták között gyakran föllelhető ’karizmatikus mozgalom’. Ennek ugyanis van magyarországi propaganda anyaga, mégpedig külföldi, főleg holland támogatás révén.”
Úgy tapasztalja, hogy ezek a propaganda füzetek lassan mindenütt megtalálhatók a központi szemináriumtól kezdve a legkisebb plébániáig. Bonyolítja a helyzetet – írja -, hogy olyan propaganda anyagot is terjesztenek, amely a katolikus kiadóktól is beszerezhető. Sőt, olyan szerzők is szerepelnek repertoárjukban, akiket katolikus imádságoskönyv („Minden nap együtt az Úrral”) szöveggyűjteményei is idéznek. A kiadványok praktikusak, áttekinthetők és vonzók. Sláger könyvük a „Kereszt az aszfaltdzsungelben”, „Kalandot kerestem”, „Egy tengerész lázadás története”. Ugyanakkor az angol Biblia Társulat propagandafüzeteit is belekeverik anyaguk közé. Feljegyzését így fejezi be a titkos megbízott:
„Nehezen körvonalazható csoportnak lerakatai vannak Magyarországon, központja Hollandiában, de úgy sejtem, Kanadában jelentős anyagi bázissal. Erre vonatkozó meglátásaimat szóban közlöm alkalmas időpontban.”
Közben szorgalmasan, kellő hálózati aktivitással keresi információs forrásait és jelent a helyenként operatív értékkel is rendelkezők köréből, köztük van például:
 Kozma Gábor, V. éves szegedi teológus, akinek „magatartása méltatlan, viselkedése engedetlen”, Kolozsvári Kiss László és Gara József református lelkész, Sávai János, Csanád egyházmegyés lelkész, dr. Bellon Gellért, jánoshalmi plébános, Szeles Sándor, az egyházmegye irodaigazgatója, Sárközi Balázs teológus, visszatérően Szeghalmi Ambrus és mások.
Természetesen az állambiztonságot a teológiai tanárok is érdeklik, így rendszeresen feltűnnek a hálózati jelentésekben. Például: Kemény Lajos, aki biblikumból ad elő és az adminisztratív ügyeket viszi. A tmb. szerint Kemény a rábízott feladatokat felületesen, érdektelenül végzi, környezete nem kedveli, már nem is érzi jól magát Szegeden, ezért el akart jönni a teológiáról, de Udvardy püspök megakadályozta ebben, helyzete most bizonytalan, érthetően zárkózott. („Rákoshegyi” ekkor még nem tudhatta, hogy Kemény már régóta a III/III társadalmi kapcsolata.) Hasonló módon számol be Turay Alfréd filozófia-német szakos tanárról, („Márk Tamás” informátor), Kerekes Károlyról, aki magas színvonalon oktatja a biblikumot és igyekezett bizalmas kapcsolatot kialakítani vele, de biztatóan alakul információs viszonya Winkler Lajos latin tanárral („Gyulai”), és az ének-zene szakos Vág Imrével is.
„Rákoshegyi” időnként kiemel egy-egy figyelemreméltó személyt sajátos környezetéből és a róla gyűjtött információit közli – a tőle megszokott maximális terjedelemben (egy sűrűn gépelt oldal) - kapcsolattartó tisztjével. Ez történt például: Gesztessy András, Ladocsai Gáspár, Szaradits József és Dolhai Lajos esetében. Jelentéseinek megfogalmazásai ekkor még általában mértéktartók, árnyaltak, nem egyoldalúan ítélkezők; bevallottan közli információinak hiányosságait is, kételyeit és aggályait, vita esetén az egyes álláspontokat, anélkül, hogy kötelezően eljutna a kívánatos végeredményig. (A hangvétel majd méltánytalannak tartott római hazarendelése után változik, esetenként nem is kicsit…)
Zoom
„Rákoshegyi” jelenti Gesztessy Andrásról
Gesztessy András szerinte „Cserháti püspök úr különleges kegyeltje”, aki jogi doktorátus után került Budapestre. Kapcsolatuk nem a személyi szimpátia, hanem a gyanakvás és a távolságtartás mentén alakult. Gesztessy megnyilatkozásai óvatosak, elméleti vitákban jártas, de mindig csak az adott témáról beszél, attól nem tér el, önmagáról alig árul el valamit. „Igazi baráti kapcsolatot talán csak Török Józseffel épített ki, aki egyébként évfolyamunknak némiképp önkéntes száműzetést vállalt tagja volt.”Egy nagyon lényeges vitában többször is felszólalt, s a hálózatban is ez hagyott leginkább nyomot. A vita tárgyát így jelentette kapcsolattartó tisztjének „Rákoshegyi”:
„… sokáig vitatott alternatíva volt, hogy a jelenlegi egyházi szervezetet hagyni kell tönkremenni, szervezetével, teológiájával, szokásaival, beszédmódjával, stb. együtt, és tőle függetlenül kellene az új teológia (zsinat utáni) alapján létrehozni egy teljesen újat, egy mai és nem egy régi társadalomba ágyazott egyházat.”
Ladocsai Gáspár egyszerű családból származott, Esztergomból került fel Budapestre, s példátlan szorgalommal, kemény akarattal, szívósan küzdött a felemelkedésért, pótolva hiányzó általános műveltségét, s hiúsági kérdést csinálva abból, hogy a lehető legjobb eredménnyel vizsgázzon. Esztergomban ezért is kapta a „Jezsuita” becenevet, ami nem a kapcsolataira, hanem a jellemére vonatkozott. „Akart valaki lenni.” Ismert emberek, neves művészek, művelt személyiségek körébe igyekezett kerülni, s barátságuk révén egy beavatottabb kör tagjává válni, - jegyezte fel róla a hálózat. Igen erőteljesen érdeklődött a krisztológiai és szentháromságtani kérdések iránt és sokat foglalkozott az ezekhez kapcsolódó ekléziológiai vitákkal. Az utóbbiaknak egyetlen konklúziója volt nála: a rómaiság védelme, a katolicitás hangsúlyozása. Egy-egy szűk elméleti munkaterületen precízen dolgozott, az ottani következtetései helytállóak, megalapozottak voltak. Viszont szerette volna ezen szűk területek következtetéseit általánosítani és más területekre mint alkalmazható elveket átvinni. Ezek az általánosítások azonban épp oly naivak voltak, mint amennyire megalapozottak az előzőleg említettek esetében. Politikai hovatartozását ezzel a homályos mondattal jellemezte a tmb.:
 „Ha politikai jellegű véleménye most jónak mondható, ez épp úgy lehet egy fejlődés eredménye, mint az előmenetel érdekében tett változtatások következménye.”
Szaradits József Győrből került a Központi Szemináriumba, ahol sokat kellett tanulnia, pótolni lemaradását, mert „Rákoshegyi”szerint a győri szeminárium színvonala jóval alacsonyabb volt annál, mint amit a központiban természetes követelménynek tartottak. De később is megmaradt bizonyos mértékben vidékinek. Politikáról nem szeretett beszélni, vagy ha beszélt, akkor szokásos módon a béke-pap kontra nem béke-pap kategóriában gondolkodott. „Ez nem jelentett többet, mint azt, hogy ismerte egyházmegyéje visszás ügyeit és nagyhatalmú személyeit.”A tmb. meglátása szerint inkább azok közé tartozott, akik félelemből nem alakítottak ki politikai véleményt, nehogy bajuk származzon belőle. Nem akart semmi olyat tenni vagy mondani, ami elütött volna a többiekétől, vagy ami miatt túlságosan felfigyeltek volna rá. Ez nem jelenti azt, hogy ha túlságosan konzervatív körbe kerül vagy éppen ellenséges érzületű emberek közé, akkor ne venné át azok hangulatát, véleményük egy részét. Aztán hogy abból mennyi személyesül, s marad meg, az nehezen kitalálható.
Minden esetre magatartásának abból az alapvető vonásából, hogy nem akar senkinek ártani és semmi miatt bajba kerülni, csak szeminárium-és pap centrikusan jól csinálni a papságot, „Rákoshegyi”arra a következtetésre jutott, amit egy mondatban így fogalmazott meg jelentése végén:
„Politikai értelemben úgy vélem, mindenképpen pozitív magatartású.”
Dolhai Lajost a gimnázium 2. osztályától ismerte „Rákoshegyi”. Apja és anyja korán meghalt, közismert teológiai tanár nagybátyja nevelte és anyagilag is gondoskodott róla, ez bizonyos tekintélyt is adott neki. Szorgalmasan és jól tanult, nem volt hit problémája, semmilyen divatos kételkedése, a „partikuláris barátságok” messze elkerülték. A fundamentális tételek és a dogmatika érdekelte. Szívesen hallgatta Nyíri professzor előadásait, de többre értékelte Gál professzor óráit, ő szintén egri egyházmegyés volt és az egriek között igen erős a lokálpatriotizmus. Gál egyetlen növendéket szerepeltetett a többiek előtt előadóként, s ez Dolhai volt. Ő pedig nem egy álláspontot képviselt, hanem különböző véleményeket ismertetett, „Rákoshegyi” szerint jól és becsületesen, szükség esetén három modern nyelven. Úgyhogy amikor a tmb.-nek jelentenie kellett Dolhairól, a következő konklúzióra jutott:
„Személyes véleményem az, hogy jó teológiai tanár lenne, érdekli a teológia, nem maradt meg konzervatív álláspontok és vélemények mellett, oda nem is fog visszatérni. Úgy gondolom, hogy olyan ember, aki politikai kérdésekkel nem tud lelkiismeret furdalás nélkül foglalkozni, de az általa képviselt teológiai vélemények nem igazolnak konzervatív politikai álláspontokat. Magam az érzelmi okokon túl is örülnék annak, ha teológiai tanár lenne, mégpedig mihamarabb.”
„Rákoshegyi” jelentéseit az egyházi elhárítás jól hasznosítja a „Varjak” fedőnevű bizalmas nyomozásnál és a Bokor Mozgalom elleni lépéseinél is.
A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1979. június 12-13-i ülésén az 1979/80-as tanévtől 3 év időtartamra Benyik György beiskolázását a római Pápai Magyar Intézetbe jóváhagyta. Az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke hozzájárult a kiküldetéshez. (Az ösztöndíjra javasoltakkal szemben kifogást emelhetett az ÁEH elnöke.) Majd Rómába történő telepítését engedélyezte a BM III/I csoportfőnökség vezetője.  
Zoom
A hírszerzés átveszi és telepíti Rómába „Rákoshegyi”-t
 
1979. június 22-én vette át további foglalkoztatásra a belügyi hírszerzés (BM III/I-4) kellő ellenőrzéssel. Már 1977 óta folyamatos kontroll alatt állt, a feldolgozási időszakban és azon túl is szoros „K” (postai) ellenőrzést és 3/a rendszabályt (telefonlehallgatás) alkalmaztak vele szemben.
A BM III/I-4 osztálya (hírszerzés a Vatikán, Izrael és az egyházi emigráció ellen) 1979. július 3-i jelentésében megállapítja, hogy Benyik György:
 „papi működését, egyházi tevékenységét alapvetően az állam és az egyház közötti megállapodás kereteinek betartása, társadalmi rendszerünk melletti lojalitása jellemezte.”
Az osztály úgy látja: a püspöki kar többsége ismeri, s kedvező véleménnyel van róla. Mind egyházmegyéjében, mind Budapesten kiterjedt egyházi és világi baráti, ismeretségi körrel rendelkezik. Teológiailag modern gondolkodású, megjelenésében világias. A júliusi jelentés következtetései ezen túl – kissé nehézkes megfogalmazásban - rámutatnak arra, hogy:
„A nyugati világ erkölcsi és társadalmi romlottságát bizalmas társaságban is bírálja, a papi emigrációról ellenszenvvel beszél, ugyanakkor a szocialista társadalmi rendszerre soha nem tett ellenséges kijelentést. Politikailag lojális, haladó szellemű. Részben osztályhelyzete, részben az állam megfontolt, kiegyensúlyozott rendszerére – szemben az egyházi vezetés részéről tapasztalt lélektelen vezetési stílussal – fokozta politikai és társadalmi kérdésekben a szocialista hazánkkal belsőleg kialakult együttműködési készségét.”
Külföldön végzendő eredményes hálózati munkáját alapos felkészítése, kiképzése, kedvező személyi tulajdonságai és jó hírszerző lehetőségei valószínűsítették. Kiképzése 1979 júliusában történt a Pest megyei ÁB szerv közreműködésével a visegrádi Silvanus Hotelben, ahol korábban igazgató volt Dékán István ÁVH vezérőrnagy, a belügyminiszter I. helyettese.
[Dékán István (1919. május 6, Győrvár, Fejes Anna) Pincér, majd építőmunkás. 1942-ben szovjet hadifogságba esik, antifasiszta iskolát végez, partizán lesz. 1945 februárjában nyomozóként csatlakozott előbb a debreceni, majd a Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályához, ahol kezdettől fogva a kémelhárítás (és hírszerzés) vezetője volt – egészen 1950-ig, amikor a belső tisztogatások következményeképpen eltávolították az ÁVH-tól. A Belkereskedelmi Minisztérium Szálloda és Élelmiszer Kereskedelmi Központ ellenőrzési osztályvezetője, majd a fegyvergyártásban fontos szerepet játszó Középgépipari Minisztérium személyzeti előadója 1953 májusáig, amikor Rákosi utasítására rehabilitálták, ezredesi rangban visszakerült az ÁVH-hoz, s kinevezték belügyminiszter-helyettesnek. 1955 decemberétől 1956. október 30-ig a belügyminiszter I., államvédelmi helyettese. A forradalom alatt Munkácsra, majd Moszkvába menekült. 1957 tavaszán tért haza, s előbb fordítóként dolgozott az Európa Könyvkiadónál, majd 1960-ban a Nemzeti Szálló és a Vendéglátó-ipari Technikum igazgatóhelyettese. Később az ügynökkiképzéseknek és titkos nemzetközi megbeszéléseknek is helyt adó visegrádi Hotel Silvanus igazgatójaként dolgozott. Felesége, Kardos Éva Rákosi unokahúga volt. Dékán 1975-ben halt meg.]
„Rákoshegyi” tmb. küldetésének szakmai alapját abban látta a belügyi hírszerzés, hogy a római Pápai Magyar Intézetben tanuló papnövendékek pozíciója lehetőséget nyújt a célobjektumokat képező vatikáni hivatalok, valamint kongregációk munkájának figyelemmel kísérésére, a pápai tanintézetek feldolgozására, az ott tanulókkal operatív értékű kapcsolatok kiépítésére.
A külföldön végzendő hálózati munkát „Rákoshegyi” önként, fenntartások nélkül vállalta, a júliusi kiképzés, felkészítés során rendkívül odaadó magatartással tűnt ki, a feladatokat nagy érdeklődéssel, könnyen és jól oldotta meg, a vele szembeni sokoldalú elvárásokat megértette, küldetésére tudatosan készült.
Az állambiztonság vezetői „Rákoshegyi” távlati lehetőségeinek vizsgálatakor nem tartották kizártnak, hogy – megfelelő hazai és külföldi egyházi támogatás esetén – tanulmányai befejeztével Rómában maradjon valamelyik kongregációnál vagy tanintézetnél.
A hírszerzés (BM III/I-3. osztály) egy 1981. október 22-i utólagos összefoglaló jelentése rámutatott arra, hogy a hálózat főpásztora: dr. Ijjas (Ikotity) József kalocsai érsek („Illés”,„Péter”, „Máté” fedőnevű titkos munkatárs, III/III-1) rendkívül nehéz feladat elé állította „Rákoshegyit”, amikor a Gregoriana Pápai Egyetem biblikus kurzusára íratta be.

Ijjas József
[Íjjas (Ikotity) József (1901. november 5. Baja – 1989. április 29. Kalocsa). A középiskolát Baján és Kalocsán, a teológiát Budapesten végezte. 1925-ben szentelték pappá Kalocsán. Káplán Dusnokon, majd a kalocsai szeminárium tanára és prefektusa. 1928-ban Rómában az Institutum Biblicumon tanult tovább. 1929: érseki szertartó. 1931: főegyházmegyei cenzor Kalocsán. 1935: a budapesti Szent Imre Kollégium prefektusa. 1937: Jeruzsálemben a Szent István zarándokház igazgatója. 1942: Szabadkán az apostoli kormányzóság érseki megbízottja, zsinati vizsgáló. 1950: szentszéki bíró. 1964: címzetes püspök. Részt vett a II. Vatikáni Zsinaton. 1969: kalocsai érsek, a MKPK elnöke. 1976: pápai trónálló. 1987: felmentéssel nyugállományba vonul. Elhunyt 1989-ben.
1963. június 14-én szervezte be Nagy Sándor r. százados, a Bács-Kiskun megyei ÁB. szerv III/III osztályáról, hazafias alapon, „Illés” fedőnéven, ügynökként a római katolikus egyház elleni elhárítás hálózati feladataival. (Más források szerint zsarolással szervezték be a házvezetőnőjével folytatott viszonya miatt.) Később titkos munkatárs, további fedőnevei: „Péter”, „Máté” A BM III/III-1-a alosztálya 1984. márciusában betegsége és idős kora miatt zárta ki a hálózatból. Közismerten az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének: Miklós Imrének volt a bizalmi embere.]
1979 augusztus 10-én a BM III/I-4 osztály vezetője: Kiss Oszkár r. alezredes operatív érdekből kérte Dr. Benyik György szegedi hittudományi főiskolai tanár, Dóm tér 6 szám alatti lakos útlevélkérelmének kedvező elbírálását Dr. Lehel Ferenc r. ezredestől, a BM Útlevél Osztály vezetőjétől. Természetesen megkapta útlevelét.
Ám mielőtt kiutazhatott volna Rómába, szeptemberben még alá kellett írnia a Megállapodást a Magyar Népköztársaság Belügyminisztériumával. A Megállapodás Benyik György („Rákoshegyi Gedeon”) aláírt példánya így végződik:
„Tudomásul veszem, hogy tevékenységem, kiképzésem, jövőbeni munkám során szerzett információszerző jellegű ismereteim szigorú államtitkot képeznek és ezért azokat soha, senkinek, semmilyen körülmények között nem fedhetem fel.
Kijelentem, hogy köztem és a Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma között létrejött ezen Megállapodást önként, saját elhatározásomból vállaltam és azt minden körülmények között teljesíteni fogom. A Belügyminisztérium és közvetlen kapcsolattartóm utasításait, feladataim végrehajtásának módszereire irányuló tanácsait, legjobb tudásom szerint betartom.
A jelen Megállapodás egy példányban készült és azt a Belügyminisztériumban megőrzik.”
A Megállapodást a BM részéről Benkő Viktor r. alezredes írta alá.
Zoom
A BM-el kötött megállapodást aláírta Benyik György („Rákoshegyi Gedeon”)
[A hírszerzés 1981. október 22-i, már idézett visszatekintő elemzése a Megállapodás teljesítéséről:
„Bár a Megállapodásban írásban rögzített feladatait („Rákoshegyi”) csak részben valósította meg, mégis rendszeresen tájékoztatott bennünket és rajtunk keresztül a társosztályt a PMI belső helyzetéről, tevékenységéről, egyes emigrációs személyekről, illetve vatikáni tanintézetekről.
Negatív magatartásbeli tulajdonságai ellenére operatív munkáját hasznosnak ítéljük meg.
Két éves munkája legnagyobb pozitívuma, hogy több perspektivikusan értékes kapcsolatot hozott látókörünkbe, melyek további feldolgozásának alapfeltételeit is megteremtette.]
Benyik György („Rákoshegyi”) 1979. október 8-án vonattal indult Rómába, a Pápai Magyar Intézetbe.
A Pápai Magyar Intézet (PMI) ebben az időben az állambiztonság egyik jelentős hírszerző bázisa volt az Állami Egyházügyi Hivatal támogatásával. A Rómában tanuló egyházi személyek otthonában működő kémközpont miatt az érkező ösztöndíjasok csak a kerti kapun át léphettek az épületbe, a lépcsőházat nem használhatták, csak a liftet, bárhol tartózkodtak, számítaniuk kellett arra, hogy figyelik, lehallgatják őket, jelentenek róluk Budapestre. A teljes II. emeletet elfoglaló Intézet működéséért és operatív védelméért a BM. III/I-4. osztály felelt, az ösztöndíjasok szintje alatt és fölött a hírszerző főrezidentúra beosztottai és a megbízható alkalmazottak dolgoztak.
Az 1990-ig működő Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasainak, egyházi vezetőinek több mint fele állambiztonsági hálózati személy, vagy társadalmi kapcsolat volt. Igazolt lojalitás nélkül senki sem juthatott ki. A rektor bizalmi pozícióját állambiztonsági helynek tekintették.
 A nyolc rektor közül hat az állambiztonság hálózati ügynöke volt:
Csepregi Ignác, 1964, („Dr. Szabó”),
Zemplén György, 1965-1968 („Jánosi Zoltán”,„Wittmann Karl”),
Fábián Árpád, 1968-1972 („Alfonz”,”Ludvig Beron”),
Bagi István, 1972-1979 („Blanc”),
Dankó László, 1979-1987 („Körmöczi”, „Bajai László”),
Erdő Péter, 1987, mb. rektor
Keresztes Szilárd, 1987-1988 („Nyíri”, „Keleti”).
Ternyák Csaba, 1988-1992
Két rektori feladatokat ellátó egyházi vezetőnek: Erdő Péternek és Ternyák Csabának az állambiztonsághoz fűződő viszonyáról a kutatók ma még nem rendelkeznek teljes körű pontos, részletes és meggyőző információkkal. Az elérhető adatok hiányosak.

Erdő Péter és Ternyák Csaba
 Erdő Péter 1987-ben megbízott rektor volt öt hónapig, márciustól szeptemberig, „Römmer”/”Römmel” fedőnéven célszemélyként tartják nyilván az ÁBTL-ben elérhető állambiztonsági iratok szerint. A még fenntartott titkosítások feloldása mindenki számára megnyugtató tisztázást jelenthetne.
[Erdő Péter (1952. június 25, Budapest, Kiss Mária) A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett. Tanulmányait az esztergomi Érseki Papnevelő Intézetben, az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, majd Budapesten a Központi Papnevelő Intézetben és a Római Katolikus Hittudományi Akadémián folytatta. 1975-ben szentelték pappá, Dorogon lett káplán 1977-ig. Teológiai doktorátust 1976-ban szerzett. 1977-ben küldték ki Rómába, ahol a Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasaként kánonjogot tanult a Pápai Lateráni Egyetemen, tanulmányai befejezéseként kánonjogból doktorált 1980-ban. Hazatérve hat évig teológiai tanár az Esztergomi Hittudományi Főiskolán. 1986 és 1988 között ismét Rómában van, előbb a Pápai Gergely Egyetem megbízott tanára, majd 1988-tól 2002-ig meghívott professzora. Ennek az időszaknak említett történése, hogy 1987-ben öt hónapra megbízzák a PMI rektori teendőinek ellátásával.]
Két apró, de jellemző adalék az egyházi hierarchia működésére, összefonódására az állambiztonsággal és az intézkedési jogkörök sorrendi mechanizmusára.

Bagi István
„Blanc” fedőnéven a PMI rektora: Bagi István jelenti először 1977 novemberében a főrezidentúrának, az pedig haza a III/III-1 osztály vezetőjének: Győri Zoltán rendőr ezredesnek, hogy a két új ösztöndíjas: Erdő Péter, volt dorogi káplán, esztergomi főegyházmegyés és Német János, volt esztergomvári káplán, esztergomi főegyházmegyés október 14-én a MALÉV járattal megérkeztek Rómába, rendőrségi bejelentésük megtörtént, a még tartó felújítási munkák miatt a piaristáknál kaptak szállást. „Blanc”a hírhez hozzáteszi belső információját:
Erdő Pétert Lékai inkább tanárnak szánja, Németh Jánost pedig aulistának akarja majd a jövőben alkalmazni, személyi titkárként. Erdő Pétert Lékai megbízta, hogy Zakar Polikárppal együtt kutassák ki a magyar prímás felülvizsgálati jogát egyházi kánonjogi ügyekben. Ezért az 1977/1978-as tanév I. félévében ilyen tárgyú exercitatiot vett fel Erdő Péter és írásban fogja kidolgozni a témát.[…] Év végén, a nyári szünetben nyelvtanfolyamra akarja küldeni őket Lékai, legalább egy hónapra…”

Lékai László
A főrezidentúrán „Késmárki” megjegyzi hazulra: „Az ösztöndíjasokról Blanc közreműködésével a továbbiakban is jelentünk. Amennyiben az ösztöndíjasoknak valamilyen operatív előzményük lenne (kapcsolat velük, eligazítást kaptak, ilyen irányú tervek személyükkel kapcsolatban, stb.), arról kérünk tájékoztatást.(ÁBTL 3.2.3. Mt-1109/3)
Nyelvtanulás az NSZK-ban. 1979 január 11-én „Késmárki” jelenti Rómából a Központnak, hogy a rektor, „Blanc” ügynök egy vendéglőben lebonyolított kétórás találkozón számolt be a legfontosabb információkról, történésekről. Köztük volt a következő is:
„Információt kértem tőle Erdő Péter, PMI ösztöndíjasról. Minden vonatkozásban pozitívan nyilatkozott róla: mind tanulás, mind emberi magatartás, mind képességek vonatkozásában. Elmondta, hogy Erdő a nyár folyamán két hónapra az NSZK-ba megy a német nyelv gyakorlása céljából. Kértem „Blanc”-ot, hogy Erdőre vonatkozó ismereteit foglalja össze írásban.”(ÁBTL 3.2.3. Mt-1109/4)
A nyelvtanulás engedélyezésének sorrendje 1978 október – december hónapban:
1., Erdő Péter az Állami Egyházügyi Hivatalhoz címzett levélben kér hozzájárulást ahhoz, hogy az 1978/79-es tanév befejeztével nyelvgyakorlás céljából az NSZK-ba utazhasson, ahonnan előreláthatólag augusztus végén vagy szeptember első napjaiban érkezik haza.
2., Bagi István rektor („Blanc”) engedélyezés céljából készséggel továbbítja a kérvényt Lékai (Lung) László bíboros prímás, esztergomi érseknek.
3., Lékai László Esztergomból írában kéri Budapesten Miklós Imre államtitkárt, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökét a szükséges hozzájárulás megadására, mert Erdő Péter kérését indokoltnak tartja és támogatja.
4., Miklós Imre postafordultával értesíti a bíborost: „…nem emelek kifogást az ellen, hogy dr. Erdő Péter PMI ösztöndíjas 1979. évben, nyári szabadsága idején, a német nyelv gyakorlása céljából a Német Szövetségi Köztársaságba utazzon.”
5., Szigorúan titkos belső információként az államtitkár levelének másolatát még aznap megkapja az ÁEH aparátusában dolgozó BM-illetékes (szt-tiszt), aki szolgálati úton gondoskodik a további értesítésekről.

Miklós Imre
[Miklós Imre (1927. március 7, Budapest, Gágó Ilona) Apja: Miklós Dénes portás. Három kereskedelmi iskolai osztályt végzett. 1946-ban belépett a Magyar Kommunista Pártba. 1946-1949: kalauz a Budapest Székesfőváros Közlekedési Rt.-nél. 1949-1951: a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség, a Magyar Ifjúság Népi Szövetség, majd a Dolgozó Ifjúsági Szövetség politikai munkatársa. Az MKP után az MDP és az MSZMP tagja.
1951-ben kerül az Állami Egyházügyi Hivatalhoz. 1953-1956: az egyházpolitikai osztály vezetője. 1956-1971: elnökhelyettes. 1971-1989: elnök, államtitkár.
 Az Országos Béketanács és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja. 1966-ban középiskolai tanári oklevelet szerzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán.
1989. április 30-i hatállyal saját kérésére felmentették az ÁEH elnöki tisztsége alól, november elsejével vonult nyugállományba. Kitüntetései: Munka Érdemrend aranya fokozata (1971, 1976), a Szocialista Magyarországért Érdemrend (1984).
2003. március 17-én hunyt el Budapesten.]
 Egyes esetekben ma még csak találgatni lehet az esetleges hálózati szerepeket, a PMI falai között sűrűn előforduló társadalmi kapcsolatokat (TK), és az Állami Egyházügyi Hivatalnak tett szolgálatokat. Míg például az állambiztonság nyilvántartó 6-os kartonjait a beszervezésekről már ismeri a T. Olvasó, feltehetően soha sem látott még – akárcsak egyes kutatók - 5-ös kartont, amelyet a hírszerzés használt, ám a mai napig titkosít és a jogutód szervezet: az Információs Hivatal is elzár az ÁBTL kutatói elől. Mint 2018 decemberében megírtam: a most megnyitott mágnesszalagok hálózati adattárából (ÁBTL H-2.3.2.) kivették nemcsak a BM III/I. Csoportfőnökség és az MNVK/2 Csoportfőnökség 1990 előtti hálózati adatbázisát, hanem a „Különlegesen fontos, titkos” (KFT) minősítésű hálózati személyek adatait is, köztudottan ide tartoztak azok a magas rangú egyházi személyek, főpapok is, akik beszervezését kizárólag a belügyminiszter engedélyezhette.  

Zemplén György
 A legtöbb ösztöndíjas az esztergomi főegyházmegyéből mehetett Rómába, a PMI-be. Hazatérve jó néhányan magasabb egyházi pozícióba kerültek, hárman püspökök lettek: Erdő Péter, Bagi István és Zemplén György. (Ternyák Csaba a püspöki kar titkárságán folytatta.
Amikor Benyik György 1979 októberében megérkezik a Pápai Magyar Intézetbe, a rektor: Dankó László („Körmöczi”, „Bajai” titkos munkatárs), „Rákoshegyi” kapcsolattartó tisztje Budapesttel: Szabó József r. fhdgy. (BM III/I-4), Rómában pedig a Főrezidentúrához 1978-ban kihelyezett Halász Ferenc r. szds., „Füzesi” fedőnéven (BM III/I-4) a könyvtárvezető mellett titkári feladatokat látott el. A BM III/I-4 hírszerző osztály vezetője ebben az időben (1976-1981) Kiss Oszkár r. ezredes, fedőneve: „Dér”.

Kiss Oszkár
[Kiss Oszkár (1929. augusztus 18. Eszterháza, Tóth Terézia) parasztszülők gyermeke. Kertészeti szakközépiskolát végez, pártiskola, MLE, Rendőrtiszti Főiskola ÁB szak. 1949-ben az ÁVO-nál kezdi szolgálatát, a Gyűjtőfogházban politikai tiszt, 1952-től az ORFK bűnügyi nyomozója.1956-ban a Gyűjtőfogház külső őrségének parancsnoka, részt vett a harcokban, később a forradalmárok elfogásában a Nagyvásártelepnél és a Keleti Pályaudvarnál. 1961-ben kerül a BM II. Politikai Nyomozó Főosztályának 5. osztályára, a belső reakció elhárításhoz, főoperatív beosztottnak.
1962 szeptemberétől az egyházi elhárítás (BM. III/III-1 osztály) mb. csoportvezetője. 1965-től szolgál a hírszerzés területén (BM III/I-3 D alosztály) főoperatív beosztottként. 1968 februárjában helyezik az egyházi hírszerzés osztályára (BM III/I-4 ), r. alezredes, fedőszervi beosztásban a Külügyminisztérium Sajtó Főosztályán van szigorúan titkos állományú tisztként („Dér”, K-233).
A római főrezidentúra beosztottja 1968 szeptemberétől, 1970-től főrezidens-helyettes, 1970 szeptember 1 és 1973 augusztus 31 között főrezidens. Hazatérése után a III/I-4-a alosztály vezetője, 1975 szeptemberétől az osztály mb. vezetője, majd 1976 szeptembere és 1981 márciusa között a III/I-4 osztály vezetője, 1979-től r. ezredesi rangban. Akkor a III/I-3 osztály élére helyezik, onnan kerül nyugállományba 1984 augusztus 31-én.]
A PMI-ben uralkodó légkör meghatározó vonása a félelem, az idegesség, a gyanakvás, a bizalmatlanság. Ösztöndíjasok, munkatársak, a magyar állam ismeretlen kiküldöttjei egymást figyelik, magatartásokból, megszólalásokból és gesztusokból vonnak le következtetéseket: ki a beszervezett és ki a beszervező, a hálózat és a hálózati kapcsolattartó, kitől kell tartózkodni és kivel szabad szóba állni, kinek a provokációjára nem kell ugrani és kivel lehet nyugodtan meginni egy pohár sört. A naponta ismétlődő feszültségeket, hisztérikus jeleneteket alig tudta csillapítani a rektor, a hírszerzés és az Állami Egyházügyi Hivatal egy-egy megbízottja.
 A rektor hatalma szinte korlátlan, szerepe megkerülhetetlen, hiszen nemcsak az intézetet vezeti, hanem kapcsolatban áll mindazon egyetemek rektoraival Rómában, ahol a rábízott növendékek tanulnak, s személye hivatalos kapocs is a Magyar Katolikus Püspöki Kar és a vatikáni államtitkárság, valamint a magyar emigráció egyes tagjai között, nem szólva befolyásáról a Vatikáni Rádió magyar adásainál.

Dankó László
[Dr. Dankó László György (1939. április 22. Szarvas – 1999. június 25. Baja) A gimnáziumot a kecskeméti piaristáknál, a teológiát a budapesti Hittudományi Akadémián végezte. 1963-ban Szegeden szentelték a Szeged-Csanádi Egyházmegye papjává. 1964-ben avatták hittudományi doktorrá. Újkígyóson káplán, Szegeden szemináriumi tanár és prefektus. 1966 és 1968 között ösztöndíjas Rómában a Pápai Magyar Intézetben és erkölcstant tanul az Accademia Alfonsianán. Hazatérve püspöki titkár és teológiai tanár Szegeden. 1972-1977-ig a budapesti Központi Szeminárium lelki igazgatója (spirituális). 1977-től a szegedi papnevelő szeminárium rektora.1979-től 1987-ig a PMI rektora Rómában. 1983: pápai prelátus. 1987 májusában püspökké szentelik, júliusban kalocsai érsek. Elhunyt 1999-ben.
A Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság ÁB szervének III/III osztályáról Dán István r. százados szervezte be állambiztonsági hálózati személynek 1966. augusztus 31-én, hazafias alapon, „Körmöczi” fedőnéven, a római katolikus egyház elleni elhárítás területén foglalkoztatták. A hálózati ranglétrán előbb informátor, majd titkos megbízott, végül titkos munkatárs. 1973-ban Budapestre kerülve, átvette a BM IIII/III-1-a, a Belső Reakció- és Szabotázselhárító Csoportfőnökség elhárítás a római katolikus egyházban alosztálya. 1979-ben római rektori megbízatása idején az egyházi hírszerzés (BM III/I-4) hálózatához tartozott, akárcsak korábban ösztöndíjasként. Hazatérve 1987-ben a hírszerzés visszaadja az egyházi belső elhárításnak (BM III/III-1-b), ahol hálózati feladatokat lát el a római katolikus egyházi vezetés és intézmények területén, fedőneve: „Bajai Péter”. Megbízható ügynöknek tartották, akinek jó érzéke volt a titkosszolgálati tevékenységhez, mindvégig meg voltak elégedve vele. Bizalmas kapcsolatokat ápolt az Állami Egyházügyi Hivatal vezetőivel. 1989-től 1998-ig a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének fővédnöke.]
(„Bajai”Péter nem tévesztendő össze a másik”Bajai” Balázs hálózati személlyel, aki azonos Teszáry Gábor (1951. április 21, Kecskemét, Kovách Klára) szegedi színésszel, őt 1976. szeptember 6-án szervezte be Tóth István r. hadnagy, a Csongrád megyei III/III osztály tisztje titkos megbízottként a kulturális elhárítás területére. Egyebek között a betiltott „Tiszatáj” folyóirat és Ilia Mihály irodalomtörténész ügyében foglalkoztatták, lásd később.)
 „Rákoshegyi” szorong a PMI-ben, néha kiborul és indulatosan meggyanúsít egyeseket, másoknak odamondogat: tudja, kiknek dolgoznak.
Zoom
Halász százados továbbítja Rákoshegyi jelentését Erdő Péterről (Römmer)
„Füzesi” jelenti is a Központnak Benyik György viselkedését:
„Szóban közölte, hogy RÖMMER [Erdő Péter] idegessége elmúlt, de teljesen még nem nyugodott meg, továbbra is foglalkoztatják nyugtalanító gondolatai. RÖMMER szerinte értékes ember, de érzelmi labilitása zavaró, amolyan hangulatember, aki a dolgokat képes többször a hangulatának megfelelően átértékelni.”
„Rákoshegyi”feszengése és kiegyensúlyozatlan lelki világa nem is teszi lehetővé, hogy használható információkat szerezzen és küldjön haza. Kapcsolattartói úgy látják: jövő évi (1980) feladatuk lesz, hogy olyan pozícióba hozzák, amelyben mind az objektum feldolgozó, mind az információs munka javítható. Erre a hazai beszámoltatása során külön ki kell térni.
1980 nyarán, amikor „Rákoshegyi” június 29-től szeptember 15-ig szabadságon itthon tartózkodott, többszöri találkozó keretében beszámoltatták és operatív továbbképzésen vett részt Benkő Viktor r. alezredes, a III/I-4 alosztályvezetője és Szabó József r. főhadnagy, a hálózat hazai kapcsolattartója jelenlétében.
Zoom
Egyszeri juttatásként négyezer forint 1980-ban
[Benkő (Baticz) Viktor (1931, Zalaszántó) asztalossegédként 1956-ban került a rendőrséghez és politikai nyomozóként Csepelen kezdte a szolgálatot. Még a BM III. Főcsoportfőnökség megalakulása előtt, 1962 tavaszán a BM II. Politikai Nyomozó Főosztályának II/3 hírszerző osztályára helyezték titkos állományú főoperatív beosztottként. 1965-ben hírszerző csoportvezető, 1967-ben pedig alosztályvezető az egyházi hírszerzésnél, a BM III/I-4 osztálynál. 1982-ben r. ezredesi rangban vonult nyugállományba.]
„Rákoshegyi” eddigi tevékenységét – figyelembe véve kezdeti nyelvi és ebből adódó beilleszkedési nehézségeit – helyzetét, körülményeit, együttműködési készségét jónak ítéli a III/I-4 osztály, ugyanakkor magatartásában és viselkedésében tapasztalt negatív jelenségek miatt elmarasztalta:
„Felhívtuk figyelmét, hogy az Intézeten belül és másutt egyaránt hagyjon fel korábbi magatartásával, ne keresse sem az ösztöndíjas társai, sem az Akadémia munkatársai között a Vatikán, illetve a magyar állam ’embereit’, ne állítson fel magának téves teóriákat.
Zoom
Benyik titkos megbízott Erdő Péter negatív hatása alá került
Néhány téves következtetésének egyértelmű megcáfolása után RÁKOSHEGYI kicsit szégyenkezve tárta fel ezen észrevételünk valós voltát. Védekezésül – számunkra KÖRMÖCZI-től ismert – azon tényt hozta fel, hogy Erdő Péter hatása alá került, s akaratlanul is felvette az ő ilyen irányú negatív magatartási formáját. A tanév végén maga is ráébredt és felismerte ezeket a hibáit, s ígéretet tett azok felszámolására.”
 „Rákoshegyi” apróbb ügyekben is zsörtölődik és kihívja maga ellen a rektort. Például akkor, amikor annak előzetes engedélye nélkül vendégeket hív névnapja megünneplésére, köztük egyik ismerőse barátnőjét is. Ám ő – úgymond – jelenlétével irritálta a társaságot, ami miatt a tmb. bírálatot kapott, de azt csak részben volt hajlandó elfogadni.
A hírszerzés egyértelművé tette, hogy többet vár tőle operatív tevékenységében, a tippkutató és kapcsolatépítő munkában és az információszerzés terén egyaránt. Elengedhetetlennek tartották hírszerző lehetőségeinek bővítését, információi értékének javítását. Ennek érdekében konkrétan áttekintették a jelentéseiben szereplő néhány személlyel kialakított eddigi kapcsolatát, rámutattak a tanulságokra és meghatározták a további feladatokat. Így – többek között – Silvano Selzo, P. Szőke János, Valentiny Géza, Bálint József és Bogyó György jezsuita atyák, valamint más ösztöndíjas társai: Pákozdi István esztergomi főegyházmegyés, Sávai János csanádi egyházmegyés, („Markó”, „Marosi János”), Ivancsó István hajdudorogi egyházmegyés, Szaradits József győri egyházmegyés, Szecsődi Péter váci egyházmegyés („Zöldi Péter”), továbbá Szerdahelyi Csongor, Reményi Judit és Reményi György esetében. Külön kitértek Reményi Judit római szerepének tisztázására, az újságírónő Reményi Sándor magánénekes felesége volt, akit „Rákoshegyi” a fia: dr. Reményi György, a Központi Fizikai Kutató Intézet docense révén ismert meg. (ÁBTL 3.2.3. Mt-1356/1.) A cél érdekében frissítették a titkos megbízott hírszerző feladatainak biztonságos elvégzéséhez szükséges operatív ismereteit.
Mivel alapvetően perspektivikus céllal foglalkoztatták, ezért közösen áttekintették távlati lehetőségeit. Elmondta, ahhoz nincs nagy kedve, hogy visszakerüljön Szegedre szemináriumi tanárnak. Szívesen maradna Rómában valamelyik kongregációnál vagy tanintézetnél, ehhez azonban szüksége lenne megfelelő hazai és külföldi támogatásra.

Zakar Polikárp
A hírszerzés a hazai bázisról támogatást ígért, s kinyilvánította, hogy számára kedvező lenne, ha egyházi elöljárói biztosítanák számára a harmadik évben való kinn maradást is. A cél érdekében kérték a titkos megbízottat, hogy erősítse kapcsolatát Csertő Sándorral és Zakar Polikárppal, s tanulmányi eredményével, magatartásával, viselkedésével érje el, hogy ezek a személyek felfigyeljenek rá. A hamarosan bekövetkező események azonban azt igazolták, hogy a hírszerzés nem tudott úrrá lenni  „Körmöczi” rektor és „Rákoshegyi” végtelenül kiélezett viszonyán, amely elfajult és visszafordíthatatlanná vált. A titkos megbízottnak viszont arra kellett rájönnie, hogy amit beszervezői ígértek neki, azt nem biztos, hogy tudják és minden körülmények között akarják is teljesíteni. Ugyanakkor azt is tudhatta jó lelkiismerettel, hogy a hívő embert, még inkább a felszentelt papot felelőssége elsősorban az Istenhez köti, előtte kell elszámolni karrierjével is, nem bízhatja azt teljesen az állambiztonságra.
1981. június 23-án „Füzesi” jelentette a Központnak, hogy „Rákoshegyi” rendkívüli találkozót kért tőle, amelyen közölte, hogy a hazai egyházi hatóságok döntése alapján végleg hazatér Rómából, tehát nem jön vissza a harmadik évre. Hazarendelését Dankó („Körmöczi”) rektor Zakar Polikárptól tudta meg, akit Ijjas érsek („Illés”, „Péter”, „Máté”) tájékoztatott a döntésről. Ijjas később felhívta Dankót is, akivel Várkonyi Imre, az Actio Catholica igazgatója is közölte az indoklás nélküli végleges döntést.
Benyik Györgyöt teljesen feldúlta hír, noha számított a visszatérésre, mert „Körmöczi” rektorral rendkívül feszültté vált a viszonya, de a hírszerzés szerint, „Rákoshegyi” stílusa, cinizmusa, nyeglesége, túlzott világias magatartása miatt. „Füzesi”jelentésében – egyebek között – még a következőket írta a III/I-4 osztálynak:
„Rákoshegyi emellett még igen gyanakvó is, minden hallgatóban, a rektorban is kereste további kapcsolatainkat, provokálta őket, célozgatott, sőt durván és nyíltan arra szólította fel például Pákozdit és Szaraditsot, [ösztöndíjasok], hogy dolgozzanak csak nyugodtan a Vatikánnak, Szabó Ferencnek [a Vatikáni Rádió magyar adásának vezetője] és a magyar BM-nek, (itt az én nevemet is megemlítette, mint aki valószínűleg oda tartozik). Ez nyilvánvaló dekonspiráció, ami miatt májusi találkozónkon igen erősen megkritizáltam. Arra hivatkozott, hogy nem ő az egyetlen, aki ilyeneket beszélt, akkor olyan felpaprikázódott hangulat volt a PMI-ben, hogy egymást ilyen jellegű vádakkal gyanúsították. „Körmöczi” is sorozatosan fenyegette őt, de a többieket is a Vatikánnal, az ÁEH-val, a BM-el, ezzel igyekezett igen erős rezsim alatt tartani őket. Ez általános feszültségek forrása volt az Intézetben…
Tény, hogy „Körmöczi” igen erős kordában tartja a hallgatókat, annak ellenére, hogy sorozatosan kértem, hagyjon nekik nagyobb szabadságot, mozgás lehetőséget, ez számára is előnyösebb lehet.”
Zoom
„Füzesi” összegezi „Rákoshegyi” magatartásbeli hibáit
A váratlan hazarendelés akkor következett be, amikor a hírszerzés már egy-két hónapja szüneteltette a találkozókat „Rákoshegyi”-vel, hogy lehiggadjanak a kedélyek, s a „megpörkölődött” talajon a vizsgaidőszakra elfelejtődjenek meggondolatlan kijelentései. 
Kiküldetése ezzel lejárt, munkájáról a következő értékelést küldte haza „ Füzesi”:
a., Vállalt kötelezettségeinek nem teljesen, illetve csak kis mértékben tudott, vagy akart eleget tenni. Közepes képességei tanulmányai folytatására alig voltak elegendőek, igaz, nagyon nehéz kurzust választottak neki. [Biblikum, görög és héber szövegekkel] A hírszerző munkára kevés ideje maradt. Nyelvtudási hiányossága is erősen gátolta.
b., Értékelhető operatív információt keveset adott. Törekvései a hivatalokba való beépülésre sorozatosan csődöt mondtak.
c., Az operatív fegyelmet elég nehezen tűri, irányítani sem könnyű. Fantáziája túlságosan élénk, fantazmagóriákban él. Bizalmatlan, időnként üldözési mániája van, mely szerint mindenki őt ellenőrzi.
d., Könnyen barátkozik, de a barátságot nem tartja meg hosszú távon, így tanulmányozó munkát nem tud sikeresen végezni. Arra hivatkozik, hogy „Körmöczi” kolostorszerű intézetvezető stílusa miatt lehetetlen volt rendszeres találkozók kialakítása kapcsolataival.
Benyik György állambiztonsági hálózati személy tehát római felsőfokú egyházi tanulmányainak második évét befejezve, főpásztora: dr. Ijjas József kalocsai érsek rendelkezése alapján 1981. június 23-án végleg hazatért Magyarországra.
Július 13-án dr. Udvardy József megyés püspök, szemináriumi fővédnök levélben tájékoztatta, hogy szeptembertől, mint a Szegedi Szeminárium biblikus tanára folytatja munkáját, egyben lehetőséget biztosít számára, hogy félbehagyott tanulmányai befejezésére – rövid 1-2 hónapos időszakra – visszautazzon Rómába.
Benyik György tehát Szegeden folytatja, ahol a szeminárium rektora már Kemény Lajos, de a prefektusi megbízás alól felmentését kéri püspökétől. Hozzá írott levelében arra hivatkozik, hogy már korábban sem akarta elvállalni, a jövőben gyakran lesz távol, a rektorral pedig minden bizonnyal nem jönne ki.
„…Kemény rektor úr nem tart pozitív nevelő egyéniségnek, mely vélekedésről vitatkozni nem akarok, de a vélekedés ténye kizárja a közös nevelői munkát, illetve annak elháríthatatlan akadálya. Mindenki által ismert, hogy más-más értékeket hordozó, de alapvetően eltérő egyéniségek vagyunk. Az én megítélésem is az, hogy ez a tény súlyos és drasztikus konfliktusokhoz vezetve egy közös nevelői munkában ártalmas a szeminárium életére és valószínű egymás hírnevének is sokat ártanánk ezáltal.”
Zoom
A titkos megbízott 16 oldalon fejti ki ellenvetéseit, kritikáját
Mielőtt hálózati beszámoltatása megtörténne július 30-án az „ÉK” fedőnevű K-lakáson, s a Belügyminisztériummal korábban kötött Megállapodás értelmében döntenének a jövőbeni titkos együttműködésről, július 24-i dátummal „Rákoshegyi” tmb. is kifejti véleményét több kritikus témakörről az illetékesekhez küldött írásos feljegyzésében. 16 oldalas sűrűn gépelt válaszából néhány lényeges gondolat idézek, félreértések elkerülése végett szó szerint:
1., „Kapcsolatom Dankó rektor Úrral.”
Erőteljes kontrollt éreztem részéről, mely sokkal szigorúbb kezdett lenni, mint másokkal szemben. Kettős technikát alkalmazott, egyrészt szigorú, fenyegető jellegű számonkérések, másrészt homályos ígéretek. […] Általában, ha valakivel szóba álltam, a rektor mindent akart tudni, azt is, hogy mit kérdeztek tőlem, s azt is, hogy mit mondtam. Tudni akarta, hogy itthon Magyarországon milyen magán jellegű kapcsolataim vannak. Főpásztorommal csak rajta keresztül és előzetes megbeszéléssel levelezhettem. […] … rájöttem, hogy társaimtól rendszeresen tendenciózus információkat gyűjt és azokat más szövegösszefüggésbe helyezve … a számonkérés alapjául adja elő.
Azt is világosan kell látni, hogy két alapjában eltérő egyéniség vagyunk, ami önmagában hord egy állandó konfliktus lehetőséget. Tekintettel, hogy én is 30 éves vagyok, egyre nehezebben viselem el, ha gyereknek néznek. Másrészt a magam nehézségeit és hibáit valószínű én tudom megoldani és nem egy fölöttem őrködő állandó ellenőr.”
2., „Baráti kapcsolataim”
„Az elmúlt év konfliktusai miatt, mindegyik bizonyos zavart szenvedett. Részint bizonyos személyek erőszakolt, provokatív, sőt engem manipulálni igyekvő barátságát továbbra sem viselem el.
Erdő Péter barátsága sokkal inkább nevezhető jó ismeretségnek, mint barátságnak. Ennek oka, hogy nekem sokkal inkább a konkrét megoldásokat kereső véleményeim vannak, mint állandó elvi problémázgatásaim.”
3., „Zárlat”
„Ezen utolsó évben életemben állandóan jelen volt egy fenyegető, regulázó faktor, mely konkrétan a rektor részéről nyilvánult meg, minden lehetséges kapcsolatomra kiterjedt és mindegyikben teljhatalmú alávetettséget igényelt az irányítása. […] Kiabálást, főleg megfélemlítő jelleggel nem vagyok hajlandó elviselni.
Bizonyos impressziókból arra következtetek, hogy többen úgy vélik, konfliktusaim egyik megoldásaként a papi pálya elhagyására gondolok. Határozottan meg kell mondanom, hogy ez nem merült fel megoldásként, számomra a papság elhagyása már nem megoldás.”
4., „Tanulmányaim
„A két évben erre vonatkozóan különböző utasításokat kaptam. Érsekem állítólag az Institutum Biblikumra küldött, mondotta a rektor. Az ő elképzelését nem valósítottuk meg, hanem közös megegyezéssel rektorom Biblikus teológiai tanulmányokra rendkívüli hallgatóként a Gregoriána Egyetemre [Gergely Egyetem] íratott. Egyes kurzusokat az Inst. Biblikumon hallgattam ennek keretében is. […]…emellett a rektor beíratott a kongregációhoz jogi jellegű tanulmányokra, sőt, kifejezetten olyan célzásokat tett ’vendéghallgatói beiratkozásom’ alkalmával, hogy majd a továbbiakat meglátjuk, ha vizsgákat nem teszek, nem számít.
A második év elején merült fel részint itthon, nyáron az önök részéről, hogy licenciát kellene tennem. Kiutazásom után ezt az igényt a rektor is megismételte, egyben kért, hogy tudakoljam meg az így szerzett licencia jogi értékét. […] Megjegyzem azt is, hogy bennem újabb bizonytalanságokat szül egy terminológiai jellegű eltérés. Én következetesen licenciáról beszélek, de a rektor jelentésében következetesen ’dissertació” írásról van szó. Nem értem, hogy a rektor ez esetben szépítő jelzőként használja a licencia dolgozat írására a ’dissertáció”-t vagy a licencia dolgozat után egy ’laurea” dolgozat megírására is gondol, mely a Gregoriánumon megvédve megismételné ugyanazt a teol. doktorárusi címet, amely itthon már megvan.
Végül is bennem még az is felmerül, hogy a nagy zűrzavarban egészen más tanulmányokat végeztem, mint amiről éppen a közös munkánk érdekében P. Istvánnal [Pelikán István r. őrnagy] korábban megállapodtunk és ami felé a kezdetben lépéseket tettünk.
Az is fölmerül bennem, hogy talán elhamarkodott és alaptalan magatartás részemről az önök segítési ígéreteiben megbízni. Az elmúlt három év tapasztalatait semmilyen magyarázat után sem tudom figyelmen kívül hagyni.”
5., „Jelen helyzetem”
„Szegedi teol. tanár vagyok, ismételt kérésem ellenére újra prefektusnak is akarnak megtenni. Annak ellenére, hogy személyesen jelentettem ki Kemény rektor úrnak, hogy ezt nem vállalom.
Az elmúlt két évben a rám helyezett kontrolláló háló miatt, a második évben pedig az agresszív számonkérések miatt, lényegében semmilyen lehetőségem nem nyílt, hogy olasz társadalmi kapcsolatokat kössek. Egyetlen olasz ismerősömet, Silvano Selzo-t is leszervezte rólam a rektor, hogy kinek a megbízásából, nem tudom.
Az itthoni kapcsolataimat úgy tűnik az elmúlt évben leszervezték rólam, vagy az idő miatt megszűntek. Helyzetemet összegezve azt kell megállapítani, hogy az önök állítólagos támogatása az olasz kapcsolataimat gyakorlatilag semmiben sem segítette, legalább is az eredmény ezt mutatja. Számomra logikus, bár roppant kellemetlen, de kérdés: egyáltalán akarta-e segíteni, vagy csak kontrollálni akart? Az állítólagos jövő érdekében tett munkájukat sem látom. […] …három éves együttműködésünk során a helyzet adta kompromisszumokban mindig nekem kellett vállalni a nehezebbet semmiért, pontosabban egy homályos ígéretért.
Kérem, értsék meg, hogy ezek után mind az ígéret komolysága, mind az együttműködésünk ’kölcsönösségi elvei”-ben kételkedem. Szeretném, ha megértenék, ez egy állandóan feszültségeket megoldani kényszerülő munkakapcsolat számára nem szolgálhat alapul.
Tudatában vagyok, hogy képességeim nem a legjobbak, eddigi munkakapcsolatunk közben én is követtem el hibákat. Úgy vélem, hogy a helyzetemből és lehetőségeimből adódó, önöknek hasznos összes információt megadtam, egyetlen egyet sem hallgattam el. Le kell vonnom a következtetéseket, folytonos ígéretekből nem lehet megélni.
Számomra a jelen helyzetemben feltáruló kép alapján sem tanulmányaim folytatásának, sem a munkakapcsolat folytatásának semmi értelme nem látszik. Különösen azután, hogy az elmúlt hónapban a különböző egyházmegyei központokban kulcsemberek beszédéből felfedezhettem, ha nem teszek mindent elképzeléseik szerint, rendelkeznek megfelelő mennyiségű kompromittáló információval és azt Rómáig lehet juttatni.
Megérthetik, hogy ezek után levertségem sokkal több, mint ’szerelmi’ bánat, sőt egyáltalán nem az. Úgy tűnik számomra, hogy az önökkel való együttműködés nélkülözhetetlen, de értelmetlen, mert sem személyi biztonságot, sem egyházi perspektívát nem ad. Nagyon sajnálom, hogy ide jutott ígéretes kapcsolatunk és nem tudom, hogy önök mivel tudnák megváltoztatni véleményemet, melyet a tapasztalat alakított ki.
Ez a kapcsolat részemről az elkötelezett politikai információs munkára, önök részéről pedig csak kontrollálásra és ígéretekre alapszik. Ez egy kicsit kevés.”
Bp. 1981. 7. 24.                                                                        „Rákoshegyi”
Ilyen előzmények után került sor 1981. július 30-án „Rákoshegyi” beszámoltatására az „ÉK” fedőnevű K-lakáson Benkő Viktor r. alezredes alosztályvezető és Szabó József r. főhadnagy hazai kapcsolattartó jelenlétében.
[Az „ÉK” fedőnevű II. kerületi konspirált lakást Stökl József r. százados és felesége fedőnevén (Somogyi József és neje) legalizálta az állambiztonság, a ház lakói a legenda szerint úgy tudták, hogy a Szegedi József Attila Tudományegyetem nyelvtanárai, akik ennek megfelelően idejük jórészét vidéki munkahelyükön töltik. Stökl hírszerző százados nem sokkal „Rákoshegyi” előtt, 1979 tavaszán érkezett Rómába, tartós kiküldetésre. A hálózat tagjai közül „Rákoshegyin” kívül megfordult a lakásban Dankó László („Körmöczi”, „Bajai” tmb.) és Bagi István („Blanc” tmb.) is. A belügyi főtisztek közül: Földes György r. ezredes, Kiss Oszkár r. ezredes, Pados Gábor r. ezredes, Benkő Viktor r. alezredes, Orosz József r. alezredes. A konspirált lakással egy szinten további két lakásban két kizárt hálózati személy lakott : Béres (Berger) Andor ny. r. alezredes, akit nyugállományba vonulása után a BRFK III/III osztálya rezidensi minősítéssel foglalkozatott a Budapesti Idegenforgalmi Igazgatóság területén és saját kérésére, idős kora miatt 1975-ben zártak ki a hálózatból. A másik lakó a BM III/II-4. osztály által foglalkoztatott Árvai József volt. (ÁBTL -3.2.1. Bt.-2316/3)]
Megállapították azt az ismert tényt, hogy a hálózat letört, pesszimista hangulatban érkezett haza, megviselte az, hogy a korábbi ígéretekkel ellentétben, két év után, tanulmányai végleges befejezése nélkül rendelte haza főpásztora. Úgy érezte: sem tanulmányaiban, sem operatív munkájában nem tudta azt nyújtani, amit joggal elvártak tőle.
A hírszerzés abban látta hazarendelésének döntő okát, hogy többszöri figyelmeztetésük ellenére nem tudott, vagy nem akart változtatni magatartási hibáin: cinizmusán, nyegleségén, túlzott világias stílusán. Emellett mindvégig gyanakvó maradt, minden hallgatóban, s a rektorban is kereste a hírszerzés kapcsolatait, egyes esetekben nyíltan és durván provokált. Ez a viselkedése ismertté vált hazai elöljárói előtt is.
Mindezek ellenére operatív tevékenységében pozitív vonásokat is tapasztaltak, például három perspektivikusan értékes kapcsolatot hozott létre, melyek további feldolgozásának alapfeltételeit is megteremtette; folyamatos tájékoztatást adott a PMI belső helyzetéről, tevékenységéről, egyes emigrációs személyekről és a vatikáni tanintézetekről.
Zoom
A hírszerzés visszaadja Benyiket az egyházi elhárításnak
Úgy ítélték meg: „Rákoshegyi” minden negatívuma ellenére alkalmas operatív munka végzésére, ezért visszaadják a BM. III/III csoportfőnökség egyházi elhárító osztályának, azzal a megkötéssel, hogy a tanulmányai befejezésére történő ismételt kiutazása esetén a hírszerzés (BM. III/I.) is igényt tart munkájára. (Biztató gesztusként 5000, azaz ötezer forintot biztosított számára hazautazási költségek fedezése címén, „amely lehetővé teszi, hogy szüleit mentesítse az anyagi kiadásoktól.”)
A döntésről tájékoztatót kapott a hírszerzés római főrezidentúráján a „Somogyi” fedőnevű tiszt,, valamint itthon a BM. III/III-1. Osztály vezetője: Győri Zoltán r. ezredes.
1981. november 16-án az „ÉK” fedőnevű K-lakáson „Rákoshegyi”-t továbbfoglalkoztatás céljából átadták a belső reakció és szabotázs elhárító csoportfőnökség (III/III/ egyházi elhárító osztályának, személy szerint a régi ismerősnek: Pelikán István. r. őrnagynak, Benyik György titkos megbízott további kapcsolattartójának.
Eddigi hazai hírszerző kapcsolattartója: Szabó József r. főhadnagy – egyebek között – a következőket jelentette az átadásról:
„Rákoshegyi” az átadást tudomásul vette, kifejezte, hogy szeretne továbbra is közvetett módon kapcsolatban maradni szervünkkel és a lehetséges módon segítséget nyújtani az általa megkezdett ügyek továbbfejlesztésében. Vele és kapcsolattartójával is megegyeztünk, hogy ismételt külföldi kiutazása esetén bekapcsolódunk felkészítésébe, amely alapvetően a megkezdett munkára épül.”
Az ilyenkor szokásos „Összefoglaló jelentés” 1981. október 22-i szövegéből az eddig ismertetetteken túl egyetlen új információ derül ki: amikor dr. Ijjjas József kalocsai érsek úgy rendelkezett, hogy „Rákoshegyi” titkos megbízottat tanulmányait megszakítva végleg hazarendeli, azt nem saját elhatározásából kezdeményezte, hanem dr. Zakar Polikárp, a PMI Felügyelő Bizottsága elnökének, a Vigilancia Bizottság tagjának javaslatára.
A politikai rendőrség (BM. III/III csoportfőnökség ) 1981 végén már nem Bács-Kiskun megyének adja vissza Benyik Györgyöt, hanem életszerűen – munka-és lakóhelyének megfelelően – a Csongrád megyei RFK. ÁB szerve III/III osztályának. „Rákoshegyi”önálló „M” dossziéit nem ismerjük (még), de más dossziékban fellelhetjük jelentéseit. Így például a „Szerkesztő” fedőnevű személyi dossziéban 1982 és 1986 között, (ÁBTL 3.1.5. O-19783/4) és a szintén „Szerkesztő” fn. személyi dossziéban 1986 és 1989 között. (ÁBTL 3.1.5. O-19783/5). A dossziék tartalma az 1986-ban fél évre betiltott „Tiszatáj” folyóirattal és egyik főszerkesztőjével: Ilia Mihály irodalomtörténésszel szemben folytatott állambiztonsági felderítő munkával kapcsolatos eseményekről szól, amibe Dr. Várhelyi Ferenc r. százados, a Csongrád megyei III/III osztály vezetője bevonta „Rákoshegyi” titkos megbízottat is.
Zoom
Benyik szegedi jelentései 1982-1989 között a Tiszatáj és Ilia Mihály ügyében
1984 júniusában Dr. Benyik György teológiai tanár hívta meg dr. Ilia Mihályt egy előadásra a Szegedi Szemináriumba, ahol a tanárok és diákok részéről egyaránt nagy volt az érdeklődés „A kereszténység szerepe és hatása a világirodalomban” című előadás iránt. Ilia színvonalas előadása után csak elismerő véleményeket lehetett hallani.
Július 11-én „Rákoshegyi” azt jelentette Nagy Béla r. főhadnagynak, hogy Ilia Mihállyal az egyetemen szoktak találkozni és beszélgetni. Azért kezdte tanulmányozni a határon túli magyar írók és költők munkáit, hogy közös témákat tudjon találni a beszélgetésekhez és közelebbi kapcsolatba tudjon kerülni a főszerkesztővel.
1985. március 12-i jelentésében „Rákoshegyi” arról számol be – egyebek között -, hogy Ilia szorgalmazza: minél többször keresse fel, s ő nem is mulaszt el egyetlen alkalmat sem. Ilia legutóbb mutatott neki egy névjegyet, az amerikai külügyminisztérium kelet-európai osztályvezetőjéé volt, s bosszankodva csak annyit mondott a tmb.-nek: ezek semmit sem tudnak Magyarországról. Ilia meglepően sok információval rendelkezett magas beosztású vezetőkről. Szavaiból kiderült: tudja, hogy személyével foglalkozik az állambiztonság. Rendkívüli tájékozottságot mutatott a határon túli irodalomról, a hazaival kapcsolatban kijelentette, sajnos, nehezebbé vált a könyvkiadás, vonalasodnak a kiadványok, a tűréshatár lejjebb került és ezt a kisebb példányszámú, érdekesebb könyvek sínylik meg.
„Rákoshegyi” 1985. június 25-i jelentéséből: járt IIlia Mihály lakásán, aki elmondta neki, hogy augusztusban avangard találkozót szerveznek Kalocsán, az odavalósi Nicolas Schöffer francia szobrászművész kezdeményezésére. Ezen részt vesznek a Párizsi Magyar Műhely alkotói és jelen lesz a Szabad Európa Rádió tudósítója is. A tmb. felajánlotta Iliának, hogy elviszi kocsijával a találkozóra, őt is érdekli az.
Augusztus 13-i jelentésében már közös utazásukról jelentett „Rákoshegyi”. Kalocsán előadásokat hallgattak, melyekhez Ilia is hozzászólt, megnézték a kiállítást, amely ugyan vegyes érzelmeket keltett bennük, de Iliát elsősorban a részvevők érdekelték, akik közül sokan üdvözölték. A kalocsai érseki múzeumba természetesen a titkos megbízott vitte el és kalauzolta otthonosan a társaságot. (ÁBTL 3.1.5. O-19783/4)
1988. márciusában már Balogh Viktor r. százados a Csongrád megyei RFK. III/III. Osztályának vezetője, Nagy Béla r. százados pedig a helyettese. Nekik jelent „Rákoshegyi” március 11-én a rendszerváltás reményét hozó megmozdulások, pártszerveződések, nemzeti rendezvények közepette. Szavait így jegyzik fel:
„A tmb. a kibontakozás elősegítését, végrehajtását egy újfajta ’szocialista értelmiség’ kialakulásában látja, melyben nagyon sok párttag van, ám olyan párttagok, akik képesek és alkalmasak a megújulásra, a vezetés átvételére. Ebbe beleérti azt is, hogy ne csak névlegesen deklarálják az egyenrangú partneri viszonyt az egyházakkal, hanem valóban úgy is érvényesüljön a gyakorlatban.”

Ilia Mihály
Arra a kérdésre, hogy kiket ért ezen konkrétan, például oda sorolja-e Ilia Mihályt is, a következőt válaszolta: „Ilia kiváló irodalmár, de nem politikus. A politikához nem ért, ezért nem is szívesen nyilatkozik, esetleges nyilatkozatait a laikusság jellemzi.” Majd beszámolt arról, hogy nemrég együtt mentek el Zsombóra, a Horváth Dezső újságíró szervezte előadássorozatra.
1988. szeptemberében „Rákoshegyi” még mindig jelent, a megyei III/III osztály kivonatot készít szeptember 8-i jelentésből, melyben – egyebek között - az áll, hogy felhívta őt Ilia Mihály Lakitelekről, az MDF alakuló üléséről, s jelezte, hogy hamarosan felkeresi Sajgóval, akivel találkozott Lakitelken. (Feltehetően az 1951-ben Budapesten született Sajgó Szabolcsról, a sokáig Kanadában élő jezsuita szerzetesről van szó, akit 1974-ben szenteltek esztergomi egyházmegyés pappá.) A vendéget szeptember 8-án többeknek bemutatták az egyetemen, így Lázár István tanársegédnek (klasszika-filológia tanszék), Baranyai Zsoltnak (BTK), s Monor István egyetemi könyvtárosnak, aki jezsuita dokumentumok kutatásával foglalkozott. Ilia Lakitelekkel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy az előző tanácskozáson is volt a lényeget nem érintő probléma felvetés, most azonban több ilyen is előfordult, ezért lett széteső, szétfolyó az egész találkozó. (ÁBTL 3.1.5. O-19783/5)
Mit kell még tudnunk új információként Dr. Benyik Györgyről? Végül is 1983-ban Rómában sikeresen biblikus teológiai diplomát szerzett a Gregoriana Pápai Egyetemen, majd PhD fokozatot a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teológiai Fakultásán, (1997-98). A ma 67 éves szegedi katolikus pap, teológus, 2011 óta főiskolai tanár, plébános a Szeged-Tarjánvárosi Szent Gellért Plébánián és az algyői Szent Anna Plébánián. Szervezője és igazgatója a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferenciának. 2015-ben átnyújtotta Ferenc pápának azt az öt kötetes kézzel írt Bibliát, amelyet vallási csoportokkal írt határokon innen és túl. Szeged város önkormányzatának Universitas és Egyházi főtanácsadója volt (1999-2002), a Misztófalusi Kis Miklós Kuratórium tagja (2000-2006), a Rotary Club tagja (2011-ben elnöke). Ismeretterjesztő tevékenysége sorában 7 évig a szegedi Városi TV „Lélektől lélekig” c. műsorának közreműködője, s 78 rádióinterjút készített. Megkapta a Szegedért Emlékérmet, Szeged város kitüntetését (1996) és a Scheiber Sándor-díjat (2001).
***
1965-ben, amikor a magyar állam tulajdonába került a Pápai Magyar Intézet, véget ért az 1962-ben kezdődött II. Vatikáni Zsinat. A zsinatra  Rómába utazott magyar egyházi küldöttség tagjai közül az I. ülésszak idején a küldöttség (9 fő) háromnegyede volt ügynök, a II. ülésszakon (15 fő) a kétharmada, a III. ülésszakon (14 fő) a fele, a IV. ülésszakon (13 fő) majdnem a fele. A nem hivatalosan jelen volt magyar katolikus újságírók mindegyike állambiztonsági hálózati személy volt.
1988-ban, abban az évben, amikor Erdő Péter Rómában a Gergely Egyetem megbízott tanára, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 13 tagja közül 10 volt állambiztonsági hálózati személy, a Konferencia elnökét: Paskai László bíborost 1972. június 3-án szervezte be a BM III/III-1-a alosztálya. A magyar felső papság felét az állambiztonság tartotta kézben.
Az egyház állambiztonsági hálózati személyei a mai napig nem kértek bocsánatot, akárcsak a Vatikán a kommunista hatalommal kiegyező Kelet-politikájáért.
2009-ben, amikor a katolikus egyház állambiztonsági múltjának feltárására, a megtisztulás és a társadalmi bizalom visszaszerzésére hivatott Lénárd Ödön Alapítvány kuratóriumi elnöke: Várszegi Asztrik püspök, bencés főapát kritikus narrátor szerepet vállalt a „Hitvallók és ügynökök” című két részes dokumentumfilmben, a film vetítése után az egyházon belül többen botrányt kiáltottak és olyan helyzetet teremtettek, hogy Várszegi jobbnak látta visszaadni elnöki megbízatását Erdő Péter esztergomi bíboros-prímásnak. A bencés főapát 2011-ben ezeket mondta nekem pannonhalmi interjújában:
    "Csalódnom kellett: több barátot vesztettem, mint szereztem. Megdöbbentett a visszhang. Elszánt híve vagyok a progresszív folyamatnak, de személyesen nem vihettem tovább az elnökséget. És csak ismételni tudom: bűnbánat és a múlt bevallása nélkül nincs megtisztulás. Csak olyanban bízunk, akiről feltételezzük, hogy tiszta. Ha nem szerezzük vissza hitelességünket, nem leszünk képesek megújulni és ismét elnyerni a társadalom bizalmát. A bűnt nem elhallgatni, elkenni, elsimítani kell, hanem nyíltan megbánni. Ha nem mi magunk tárjuk fel múltunkat, megteszik helyettünk mások. Erkölcsi adósságunk rendezésére 1990 óta nyitva áll az ajtó, mégsem tártuk elég szélesre" – mondta Várszegi Asztrik. (Dr. Ilkei Csaba: Várszegi Asztrik püspök, bencés főapát nyíltan vall titkairól.”)
Zoom
Erdő Péter bíboros-érsek Medgyessy Péter, Orbán Viktor, Göncz Árpád és Mádl Ferenc társaságában
 Lénárd Ödön, (1911-2003) piarista szerzetes, aki 18 és fél évet töltött Rákosi és Kádár börtöneiben, - s akiről az Alapítványt is elnevezték -, halála előtt ezt írta:
"Elmaradt az egész magyar társadalom vértelen, de tisztességes megtisztulása. A mostani egész átvilágítás (Itt az 1994. évi XXIII. törvényre utal, - I .Cs.) a komédiája ennek a tisztulásnak. De pontosan ugyanúgy elmaradt a magyar egyházban is. És ahogy a közélet ezt sírja, a mai magyar egyház is ezt sírja… "
Ahol a politikai elit csaknem 30 éve képtelen az ügynökügyek törvényes rendezésére, megnyugtató tisztázására és az áldozatoknak történő elégtételadásra, ott miért várhatnánk el többet a hatalomnak nem egyszer kiszolgáltatott egyházaktól?
Erdő Péter 2010-ben Kiss Rigó László Szeged-csanádi megyés püspökre bízta a múlt feltáró munka kuratóriumi irányítását. Ott tartunk, ahol voltunk.
2011-ben Pannonhalmán így fejezte be beszélgetésünket Várszegi Asztrik:
Nem a hit van válságban, hanem az a felfogás, mely szerint minden a pénztől, a vagyontól, a hatalomtól, s a kapcsolatoktól függ. […]
Hozzászoktunk a párturalomhoz, ahhoz, hogy odafönt gondolkodnak helyetted, neked csak végre kell hajtani a határozatokat, holott a hívő embernek és a nemzetnek is önmagával kell együttműködnie, ebben teljesedik ki szabad választása, miközben keresi, de nem birtokolja az igazságot.
Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató
Reklám




Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Dossziék

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2019 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready