Az elmúlt néhány hét szerte a Nyugaton, Lengyelországtól és Finnországtól Anglián át Kanadáig és persze az Egyesült Államokig ismét kicsalogatta a különböző nem fehér csoportokat, és az úgynevezett fehér baloldal fiatalságát az utcákra szobrokat ledönteni, rombolni, fosztogatni, és „demonstrálni” a „fehér felsőbbrendűség”, a „rasszizmus” és egyebek ellen, a „fekete hatalom” mellett (annak fekete ököl jelképét rendszeresen villogtatva). Ez nem új: a hagyományos európai (fehér) civilizáció ellenségei, a nem fehérek és „fehér baloldaliak” koalíciója évtizedek óta szúként bomlasztja világunkat.
A nem fehéreket itt egy kicsit félretéve, kik ezek a „fehér baloldaliak” tulajdonképpen? S míg a huszadik század elején egy átlagos baloldali fehér ember a mai „balosok” számára reakciós rasszista homofób lenne, mert az akkori baloldali munkás még alapvetően fehér ember volt, addig mai utódaik számára már nem az „egyéni szabadságjogok”, nem a „tisztességes munka és kenyér” a fontos, hanem egy beteges, bizarr egyvelege Európa-ellenes ideológiáknak, ahol a „szabadságjogok” csak bizonyos rétegekre és kisebbségekre vonatkoznak (az eretnekek büntetése, elhallgattatása nem gond), ahogy a munka területén is a kvótarendszerek, fehérellenes kirekesztés és pozitív diszkrimináció az elsődleges. De miért alakult így a progresszív, modern, fehér baloldal?
A fehér baloldaliak két főbb csoportra oszthatók: a „gutmensch”, a saját magának folyamatosan gratuláló, rendkívül humánus, progresszív, jóságos ember, aki elfogadja a fősodrat által kialakított narratívát, és gond nélkül alkalmazkodik majd, mihelyst az változik: ha már nem LMBT, hanem LMBTQI, akkor az; ha már nem cigány, hanem „roma”, akkor az; ha már a férfi is nő, akkor az. Amit a hatalmasok diktálnak, az a morális alap. Mivel a fehér ember eleve egy erkölcsorientált alkat, fajtánknak ezt a behódoló, gerinctelen típusát az ellenséges elit(ek) könnyedén irányítják, és a „progresszív jóember” örömét leli majd abban, ha saját fajtáját rombolhatja, ameddig azt erkölcsileg helyesnek állítja be neki ez a hatalom.
A másik főbb csoportja a fehér baloldalnak a degenerált és deviáns réteg. A zöld hajú, tetovált nők, kövér vagy vézna, férfiatlan hímnemű egyedek, transzvesztiták, perverzek, mentálisan torz, beteg emberek. Ez egy olyan jelentős része a modern baloldalnak, hogy azt egyre inkább szimbolikusan is képviseli, főleg mivel a civilizáltabbnak tűnő baloldal se hajlandó magáról lemosni ezeket: de miért is tenné, ha tulajdonképpen egyetértenek szinte mindenben? A torz deviancia nem egy „vadhajtás” a progresszív baloldalon, hanem annak a logikus megnyilvánulása.
Erre az elmúlt hetekben számos példát láthattunk, és ilyen illusztratív példa az, ami az amerikai Seattle-ben történt július elején, amikor egy Fekete Leszbikus Nők Menete (Black Femme March) nevű, a Black Lives Matter (BLM) mozgalom általi eseményen, a lezárt autópályán egy drogos néger, Dawit Kelete elütött két fehér aktivistát (talán a kozmikus irónia által vezérelve). Taylor Summer (24) belehalt sérüléseibe, Diaz Love (32) pedig súlyos sérülésekkel az intenzív osztályra került. (Videó a balesetről itt.)
Amikor az olvasó – bármilyen politikai nézetei is legyenek – meglátja a két fehérellenes négerpárti aktivista képét, minden bizonnyal nem lepődik meg. Ők így néznek ki, ma ez természetes. A fehér baloldal egy olyan emberalatti szintre degenerálódott, ahol a nőiesség a „fehér patriarchátus” által a „női testű”, de – például Taylor esetében – „nem bináris nemű” személyekre lett kényszerítve, és a nőiesség, a szépség, a normalitás és egészségesség elleni lázadás nem más, mint a fehér, európai „heteronormatív” és „fehér felsőbbrendűséget hirdető” szépségideál és berendezkedés elleni harc – és igazuk van! Egy konzervatív, esetleg egy mérsékeltebb „hagyományos liberális” mondhatná, hogy mindez elrugaszkodott a valóságtól, és bolondság, de valójában az európai civilizáció és a fehér ember alapvető szellemisége annak szépségérzetében összpontosul. A szépség, pontosabban az európai érzületből eredő szépség, a természetes rend, az igazság eltiprása és meggyalázása elengedhetetlen a fehér ember világának megdöntéséhez, ami pedig elengedhetetlen a multikulturalista utópia megteremtéséhez, amit a fentebb bemutatott deviáns elemek akarnak. A hagyományos Európa ellenségei felismerték azt már régen, hogy a szépség és fennköltség az európai ember lényege: amíg az épen marad, nem pusztul el ez a számukra megvetendő, akadályt jelentő valami.
A baloldal és a mentális problémák
Mivel az úgynevezett jobboldal folyton – pár éves lemaradással – beilleszkedik a baloldal által felállított morális és kulturális keretek közé, a baloldal-jobboldal különbségtétel egyre inkább értelmetlenné válik, és inkább beszélhetünk nacionalista-multikulturalista, illetve tradicionalista-progresszív ellentétekről, ahogy egy bevándorlásellenes, munkásosztálybeli, régimódi szocialista is inkább fehérpárti, mint egy szivárványzászlót lobogtató bevándorláspárti „konzervatív”. Az akadémiai kutatásokban viszont továbbra is az egyszerűbb bal-jobb meghatározások uralkodnak, így az alábbiakban is többnyire ez jelenik meg.
Több felmérés és tanulmány is létezik ma már, ami egybehangzóan igazolja a modern baloldal és a pszichés problémák közötti jelentős kapcsolatot. A Pew Research 2020 márciusi adatai szerint például a „nagyon liberális” válaszadók messze a leginkább válaszoltak igennel arra, hogy „mondta már önnek egy orvos vagy más egészségügyi dolgozó, hogy önnél mentálhigiénés állapot áll fenn?”. Őket követi a „liberális”, a „mérsékelt”, majd a „konzervatív”. Fontos megjegyezni, hogy a fenti politikai rangsor a csak fehérek esetében nem csupán megmarad, de még súlyosabb is. Ha pedig ugyanazt az adathalmazt kor alapján rendezzük, azt kapjuk, hogy a 18-29 közötti (amerikai) fehér liberálisok 45,9 százaléka rendelkezik valamilyen mentális problémával.
A nem fehéreket itt egy kicsit félretéve, kik ezek a „fehér baloldaliak” tulajdonképpen? S míg a huszadik század elején egy átlagos baloldali fehér ember a mai „balosok” számára reakciós rasszista homofób lenne, mert az akkori baloldali munkás még alapvetően fehér ember volt, addig mai utódaik számára már nem az „egyéni szabadságjogok”, nem a „tisztességes munka és kenyér” a fontos, hanem egy beteges, bizarr egyvelege Európa-ellenes ideológiáknak, ahol a „szabadságjogok” csak bizonyos rétegekre és kisebbségekre vonatkoznak (az eretnekek büntetése, elhallgattatása nem gond), ahogy a munka területén is a kvótarendszerek, fehérellenes kirekesztés és pozitív diszkrimináció az elsődleges. De miért alakult így a progresszív, modern, fehér baloldal?
A fehér baloldaliak két főbb csoportra oszthatók: a „gutmensch”, a saját magának folyamatosan gratuláló, rendkívül humánus, progresszív, jóságos ember, aki elfogadja a fősodrat által kialakított narratívát, és gond nélkül alkalmazkodik majd, mihelyst az változik: ha már nem LMBT, hanem LMBTQI, akkor az; ha már nem cigány, hanem „roma”, akkor az; ha már a férfi is nő, akkor az. Amit a hatalmasok diktálnak, az a morális alap. Mivel a fehér ember eleve egy erkölcsorientált alkat, fajtánknak ezt a behódoló, gerinctelen típusát az ellenséges elit(ek) könnyedén irányítják, és a „progresszív jóember” örömét leli majd abban, ha saját fajtáját rombolhatja, ameddig azt erkölcsileg helyesnek állítja be neki ez a hatalom.
A másik főbb csoportja a fehér baloldalnak a degenerált és deviáns réteg. A zöld hajú, tetovált nők, kövér vagy vézna, férfiatlan hímnemű egyedek, transzvesztiták, perverzek, mentálisan torz, beteg emberek. Ez egy olyan jelentős része a modern baloldalnak, hogy azt egyre inkább szimbolikusan is képviseli, főleg mivel a civilizáltabbnak tűnő baloldal se hajlandó magáról lemosni ezeket: de miért is tenné, ha tulajdonképpen egyetértenek szinte mindenben? A torz deviancia nem egy „vadhajtás” a progresszív baloldalon, hanem annak a logikus megnyilvánulása.
Erre az elmúlt hetekben számos példát láthattunk, és ilyen illusztratív példa az, ami az amerikai Seattle-ben történt július elején, amikor egy Fekete Leszbikus Nők Menete (Black Femme March) nevű, a Black Lives Matter (BLM) mozgalom általi eseményen, a lezárt autópályán egy drogos néger, Dawit Kelete elütött két fehér aktivistát (talán a kozmikus irónia által vezérelve). Taylor Summer (24) belehalt sérüléseibe, Diaz Love (32) pedig súlyos sérülésekkel az intenzív osztályra került. (Videó a balesetről itt.)
 Summer Taylor és Diaz Love |
Amikor az olvasó – bármilyen politikai nézetei is legyenek – meglátja a két fehérellenes négerpárti aktivista képét, minden bizonnyal nem lepődik meg. Ők így néznek ki, ma ez természetes. A fehér baloldal egy olyan emberalatti szintre degenerálódott, ahol a nőiesség a „fehér patriarchátus” által a „női testű”, de – például Taylor esetében – „nem bináris nemű” személyekre lett kényszerítve, és a nőiesség, a szépség, a normalitás és egészségesség elleni lázadás nem más, mint a fehér, európai „heteronormatív” és „fehér felsőbbrendűséget hirdető” szépségideál és berendezkedés elleni harc – és igazuk van! Egy konzervatív, esetleg egy mérsékeltebb „hagyományos liberális” mondhatná, hogy mindez elrugaszkodott a valóságtól, és bolondság, de valójában az európai civilizáció és a fehér ember alapvető szellemisége annak szépségérzetében összpontosul. A szépség, pontosabban az európai érzületből eredő szépség, a természetes rend, az igazság eltiprása és meggyalázása elengedhetetlen a fehér ember világának megdöntéséhez, ami pedig elengedhetetlen a multikulturalista utópia megteremtéséhez, amit a fentebb bemutatott deviáns elemek akarnak. A hagyományos Európa ellenségei felismerték azt már régen, hogy a szépség és fennköltség az európai ember lényege: amíg az épen marad, nem pusztul el ez a számukra megvetendő, akadályt jelentő valami.
A baloldal és a mentális problémák
Mivel az úgynevezett jobboldal folyton – pár éves lemaradással – beilleszkedik a baloldal által felállított morális és kulturális keretek közé, a baloldal-jobboldal különbségtétel egyre inkább értelmetlenné válik, és inkább beszélhetünk nacionalista-multikulturalista, illetve tradicionalista-progresszív ellentétekről, ahogy egy bevándorlásellenes, munkásosztálybeli, régimódi szocialista is inkább fehérpárti, mint egy szivárványzászlót lobogtató bevándorláspárti „konzervatív”. Az akadémiai kutatásokban viszont továbbra is az egyszerűbb bal-jobb meghatározások uralkodnak, így az alábbiakban is többnyire ez jelenik meg.
Több felmérés és tanulmány is létezik ma már, ami egybehangzóan igazolja a modern baloldal és a pszichés problémák közötti jelentős kapcsolatot. A Pew Research 2020 márciusi adatai szerint például a „nagyon liberális” válaszadók messze a leginkább válaszoltak igennel arra, hogy „mondta már önnek egy orvos vagy más egészségügyi dolgozó, hogy önnél mentálhigiénés állapot áll fenn?”. Őket követi a „liberális”, a „mérsékelt”, majd a „konzervatív”. Fontos megjegyezni, hogy a fenti politikai rangsor a csak fehérek esetében nem csupán megmarad, de még súlyosabb is. Ha pedig ugyanazt az adathalmazt kor alapján rendezzük, azt kapjuk, hogy a 18-29 közötti (amerikai) fehér liberálisok 45,9 százaléka rendelkezik valamilyen mentális problémával.
 |
Egy 2020-as metaanalízis, mely több kutatás eredményét vizsgálta, szintén erre az eredményre jutott: „Az eredmények igazolják az alapvető rendszerességet korábbról, nevezetesen, hogy a mentális betegségek erősen megnövekedett kockázata áll fenn a szélsőségesen liberálisok esetében (+150%), egy kisebb megnövekedettség a liberálisok és enyhén liberálisok esetében (+29-32%), és némileg alacsonyabb ráta a konzervatívok és szélsőségesen konzervatívok esetében (-17-24%).” Egy szintén friss 2020 júniusi tanulmány is ezt a „rendszerességet” igazolta ismét.
Egy kórházban ápolt pszichiátriai betegeket vizsgáló 1977-es amerikai tanulmány szerint is „mélyebb analízis arra utal, hogy a betegek szavazata a lakhelyüktől független, és inkább demokrata-liberális, semmint republikánus-konzervatív volt.” A kórházban kezelt pszichés betegek baloldali túlsúlyát egy 1994-es tanulmány is igazolta később a ’92-es Bush-Clinton választás kapcsán. Németországból szintén van adat a krónikus mentális betegségekkel kezeltek szavazati eloszlásáról a 2002-es választások kapcsán, miszerint ezek a betegek „a többségi társadalomhoz képest jelentősen valószínűbben szavaznak baloldali pártokra (78% ellentétben az 58%-kal).”
 |
Mivel a liberálisokra jellemzőbb a nyitottság az úgynevezett „Big Five személyiségmodell” alapján, lehet azzal érvelni, hogy emiatt ők valószínűbben keresnek fel orvost problémák esetén, míg más csoportok nem, így statisztikailag emiatt van különbség. Ennek lehet némi szerepe, de figyelembe kell venni, hogy orvosok felkeresése nélkül is, a saját bevallás alapján is ugyanez a rangsor alakul ki (lásd a fenti metaanalízisben), illetve a Big Five alapján a liberálisokra jellemzőbb a neurotikusság is, ami jelentősen kapcsolható patologikus pszichés problémákhoz, így az évtizedeket átölelő adatok következtetése, miszerint a baloldalra, illetve a „nagyon liberálisokra” jellemzőbbek az ilyen problémák, megalapozottnak tekinthető.
A helytálló sztereotípia
Mi az oka annak, hogy senki se lepődik meg a fentebb bemutatott Taylor és Love képein, szélsőbaloldali, fehérellenes aktivizmus kapcsán? A válasz az, ami a pszichológiában az egyik legsikeresebben megismételhető eredmény: az úgynevezett sztereotípia-pontosság. Kialakult az „illedelmes” közbeszédben egy olyan felfogás, miszerint a sztereotípia csak buta előítéletek összessége, de valójában több tucatnyi kutatás és tanulmány igazolja, hogy a sztereotípiák jellemzően valós alapúak, s ezek közül némelyik kiemelkedően helytálló.
Egy 1999-es tanulmány több mint 700 diákot magába foglaló adatai alapján arra jutott, hogy „A résztvevők nemi különbségbeli 77 viselkedésformájának és jellemvonásainak osztályozása a valós nemi különbségek metaanalízisének összevetésével lett kiértékelve. A pontosság csoportszinten meglepően magas volt...” Egy másik tanulmány a Dániában található etnikai csoportok kapcsán kérdezte résztvevőktől, hogy ítéljék meg azok anyagi hozzájárulását az országhoz, majd összevetették a kapott eredményt hivatalos adatokkal, és a sztereotípia itt is „kiemelkedően pontos” volt. (Röviden: a nem fehér bevándorlócsoportok költségesebbek, míg a fehér csoportok nem járnak különösebb kiadásokkal a dánoknak.)
 Sztereotípia-pontossági teszt: melyik politikai oldalhoz tartozik a képen látható személy? |
Ehhez hasonló tanulmányok kapcsán írta Lee Jussim, az amerikai Rutgers Egyetem szociálpszichológusa, hogy „Több mint 50 tanulmány készült a demográfiai, nemzeti, politikai és egyéb sztereotípiák kiértékelése végett. A sztereotípia-pontosság az egyik legnagyobb és leginkább megismételhető effektus a szociálpszichológia egészében. [...] Mind a kísérleti és a természetes tanulmányok általi bizonyíték azt mutatja, hogy az emberek a másokat megítélő sztereotípiáikat hozzávetőleg racionálisan alkalmazzák.” Jussim könyvet is írt a témáról 80 évnyi kutatás eredményeit vizsgálva, alátámasztva a fenti következtetését.
Bár könyve elnyerte az év legjobb pszichológiakönyvének díját, a sztereotípia-pontosság nem túl népszerű téma, mert egyik alapvető eleme a csoportok közötti különbségek kérdése. Amint egy kísérleti pszichológia folyóiratban olvashatjuk: „Itt mi most a kognitív képesség sötét oldalát kutatjuk, rámutatva a mintafelismerés és a sztereotipizálás közötti erőteljes kapcsolatokra.” A szerzők szerint a csoportok eltérő tulajdonsággal való felruházása „sötét” dolog, és a mintafelismerés hátulütője. Bár elismerik, hogy új információ esetén a sztereotípiák megfelelően módosulnak, mégis veszélyesnek érzik azt. Ehhez hasonló aggodalmak nem ritkák, a Sputnik News cikkéből: „Azok, akik erőteljes »mintafelismerő« tulajdonsággal rendelkező aggyal lettek megáldva, számos haszonban részesülnek, mint a nyelvtanulásra való jobb képesség, mások érzéseinek jobb megértése, és felderítési lehetőségek. Ugyanakkor, egy New York Egyetem általi új tanulmány arra utal, hogy lehet nekik egy sötétebb oldaluk is.” Mint megjegyzik, ez a sötétebb oldal a következő: „[A tanulmány] szerint mindez az egyéneket hajlamosabbá teszi arra, hogy potenciálisan káros sztereotípiákat tanuljanak és alkalmazzanak. A [kutató]csoport szerint a felsőbbrendű kognitív adottságokkal rendelkező emberek jók lehetnek abban, hogy hatásosan tanuljanak sztereotípiákat csoportokról, legyenek azok etnikai, nemi, szociális vagy egyéb csoportok, és visszaéljenek azokkal...”. Ahogy a Science Daily cikkében megjegyzik a kutatók: „Mivel a mintafelismerés az emberi intelligencia alapvető eleme, a kimagasló kognitív adottságokkal rendelkező emberek képesebbek hatásosan megtanulni és alkalmazni a szociális csoportokra vonatkozó sztereotípiákat”.
Nem csak az emberi intelligencia van ezzel így: a mesterséges intelligenciák (MI) már egy ideje borzolják a rasszizmus miatt aggódók idegeit. Csak szalagcímekben, például Nature: Az MI lehet szexista és rasszista – ideje igazságossá tenni; Reuters: Az Amazon törli titkos MI eszközét, ami a nők ellen mutatott elfogultságot; UX Collective: Rasszizmusra és szexizmusra van kárhoztatva az MI?; The Telegraph: Betekintés a Google küzdelmébe, amint irányítani akarják a „rasszista” és „szexista” MI-jüket; Time: A mesterséges intelligencia nemi és faji elfogultsággal kapcsolatos bajokkal rendelkezik. Így oldhatjuk meg ezt; Forbes: A rasszista, szexista MI nagyobb baj lehet, mint az elvesztett állások.
Lehet azzal érvelni, hogy az MI csak azt tudja, amit emberek megtanítanak neki, így mindez rasszista programozók hibája, de semleges adatok és tiszta algoritmus alapján is arra jutunk, amire a megfigyelhető és összegezhető adatok alapján is: vannak különbségek csoportok között, és ez adott esetekben kellemetlen az egyenlőséget tettetőknek. A sztereotípia ugyanakkor valamelyest ingatag, hiszen például lehet mesterséges manipuláció eredménye is (főleg a tömegtájékoztatás korában), de az ismert tanulmányok alapján arra jutunk, hogy szerencsére még az esetleges manipulációk ellenére is „hozzávetőleg racionális” az emberek mintafelismerése. Az ember szándékosan felülírhatja a sztereotípiáit szociálisan, de legbelül megmarad a felismerés. Erre utal az a tanulmány is, ami 74 amerikai politikai beszédet vizsgált, és kielemezte, hogy a liberális politikusok a feketékhez beszélve „lebutított” nyelvezetet használtak a fehér közönséghez való felszólalásaikhoz képest. Ez egy „implicit” megértést mutat arra vonatkozóan, hogy a feketék alapvetően nem túl értelmesek, és a hosszabb, bonyolultabb mondatok náluk nem igazán hatásosak. Egy másik tanulmány szerint pedig az 1 599 vizsgált ember közül a fehér liberálisok egy szálláshely kapcsán pozitívabban értékelték a más fajtájú bérbeadót, mint a fehéret, de amikor azt hitték, hogy együtt kell tartózkodniuk az illetővel, már elutasítóbbak voltak a más fajtájúakkal, pozitívabbak a fehérekkel.
A torzlelkű „baloldaliak” témájához kapcsolható az általuk képviselt deviáns világképben normalizált könnyűvérű nők esete, mely egy másik régi sztereotípia, aminek pontossága kapcsán tett le az asztalra adatot egy női kutatókból álló csoport nemrég, 2020 áprilisában. A „szexuális nyitottság” – ők így nevezik – kutatásuk szerint jellemzőbb a tetovált nőkre: „A tetoválásokkal rendelkező nők a kapcsolaton kívüli szexuális viszony kapcsán jelentettek nagyobb hajlandóságot, s úgyanúgy hajlamosabbak voltak az egyenlőségelvűségre és élvhajhászatra, a nem tetovált nőkhöz képest.” Megjegyzik: „Fontos, hogy az extraverzió egyéni változatai, az élvhajhászat és a tetováltság a szexuális kockázatvállaláshoz és szexuális viszonyhoz volt köthető a nők között eleve...” (4-5. o.). Mint csoportátlag kapcsán mindig, itt is vannak kivételek, de egy erősen megfigyelhető jelenség ez is.
 Sztereotípia-pontossági teszt: jellemzőbb-e az átlagnál a képen látható személyekre az „egyenlőségelvűség és élvhajhászat”? |
Mutáció és fittség
Hogy miért degenerálódott el a modern baloldal (a modern ember eleve, tehetjük hozzá) a például az egy évszázaddal ezelőttihez képest, valószínűleg két dologgal magyarázható: a külső hatás és a belső adottság. A külső hatás kapcsán a zsidó értelmiségi, politikai és kulturális befolyás egyre dominánsabb szerepe volt meghatározó az elmúlt kb. 150 évben legalább. (Ezen irányzatok, a devianciák, fehérellenes elméletek, a kulturális légkör átformálása nem ezen írásom tárgya, így az olvasónak korábbi elemzéseimet ajánlom.) Ami a belső adottságot illeti, egy figyelemre méltó, viszonylag új hipotézis talán megmagyarázza a modern progresszív embertípus alkatát. Négy a témában jártas kutató a Springer által leközölt remek tanulmánya (Woodley of Menie et al., 2017) szerint egy „szociális episztázis” modell esete áll fenn. Erről a Wikipédia így ír: „Az episztázis a genetikában a különböző gének alléljai közötti kölcsönhatások egyik fajtája. Lényege, hogy az episztatikus gén egyik allélja nem engedi érvényesülni a másik gén (a hiposztatikus gén) alléljait.”
A kutatók tézise így foglalható össze: a 19. század eleje táján a gyermekhalálozás nagyon magas volt, néha elérve a 46,2 százalékot is, de mára ez már csak kb. 1%. Az akkori halálozások többnyire a kevésbé fitt gyerekeket érintette, így az életben maradtak egészségesebb felnőtté váltak, mind testi, mind szellemi téren. (A testi és szellemi problémák gyakran vannak kölcsönhatásban.) A gyermekhalálozások számának csökkenése miatt értelemszerűen a kevésbé életképesek is a társadalom részét képezték, és képezik máig, minek következtében egyfajta mutációs töltet alakult ki. A szerzők bemutatják, hogy egy káros mutáció lépett életbe az ipari forradalom óta, melynek eredményeként növekedett a különböző orvosi és idegfejlődési problémák száma, rámutatva, hogy mivel genetikánk nagy része hat az agyunkra, a mentális és szellemi adottságokat sem kerülte el ez a folyamat. Szerintük ezek a rosszindulatú, ellenséges mutációk olyan módon nyilvánulhatnak meg, hogy a természetes (darwini) életképesség és túlélési rend ellen mennek. Amint a bevezetőben írják:
A káros mutációkat tipikusan azoknak a hordozó organizmusra való rossz hatása kapcsán értelmezzük. De jó okunk van azt hinni, hogy az ilyen kedvezőtlen effektusok nem szorulnak egyéni szintre. Amellett érvelünk, hogy a közösségi fajtában az organizmusok közti gén-gén kölcsönhatások, melyeket korábbi irodalomban szociális episztázisnak neveztek, lehetővé teszik a genomoknak, hogy káros mutációkat hordozzanak, lecsökkentve mások fittségét a csoportszintű pleiotrópián keresztül, beleértve a nem hordozókét is. Ez a fittségcsökkentés az olyan csoportszintű folyamatok degradálásán keresztül következik be, melyek egy populáció reprodukciós ökológiáját optimalizálják...
Ezeket a mutációkat a szerzők azért nevezik ellenségesnek, mert nem csak az egyénre, de annak csoportjára is káros hatással vannak: „...rámutatunk a fittségcsökkenésre, amit a rosszindulatúan viselkedő mutációk okoznak, melyek azon túl, hogy a hordozó fittségét csökkentik, károsak a csoportjának kiterjedtebb fenotípusára is: a viselkedésbeli változások, főleg azok között, akik magasabb szociális státusszal rendelkeznek, azon csoportszintű folyamatok lemorzsolódását eredményezik, amelyek fenntartják a kiterjedt fenotípus fittségét, mely maladaptív viselkedést okoz azáltal, hogy a szociális episztázis mintáit megváltoztatja azok között, akik annak a kontrolljaira hagyatkoznak támaszpontokként, annak segítségével állítva be szociális és reprodukciós viselkedésüket.” Leegyszerűsítve, a szerzők elmélete alapján a mai progresszív baloldali deviáns fajta egy sokgenerációs mutációs töltés eredményeként viszonylag életképtelen (a modern kornak köszönheti életét), és mutációiknak ellenséges, káros mivolta életellenes, csoportellenes impulzusokon és elveken keresztül bontakozik ki: például azáltal, hogy tömeges migrációt támogatnak saját csoportjuk tönkretételére, vagy hogy félrenéznek, amikor az általuk segített idegen csoport az ő csoportjukban tesz kárt. Azáltal, hogy a nemek, a család, minden szép, minden normális, a darwini túléléshez – és egyben európai karakterünknek – fontos dolgot a saját torzulásuk szintjére húznak le. S mivel kulturális és szociális befolyásuk van, hatnak azokra is, akik maguk nem „mutánsok” ilyen értelemben.
 Ez a híresség a szülésellenességet reklámozza a természetvédelem kifogásával |
Edward Dutton angol atropológus-teológus a fenti hipotézis mentén így elemzi a multikulturalizmus, illetve most a Black Lives Matter által (is) képviselt új „vallást”:
A fiatalokat ez a maladaptív vallás kitanította, részben, a hagyományos kereszténység hanyatlása miatt, mely – mint minden vallás, ami fennmaradt a kegyetlen darwini kondíciók alatt – hajlamos volt a csoportszelekció számára adaptív viselkedéseket Isten akaratává formálni. Mint fentebb bemutatásra került, amint a gyermekkori halálozások száma csökkent, egyre több ember volt, akik nem maradtak volna életben kegyetlenebb körülmények között – mutációs töltésük miatt –, és akik elmebeli mutációik miatt olyan dolgokban hittek, melyek erősen maladaptív hatással lettek volna már akkor is, ha csak a csoport egy kicsi része hisz ezekben – a szülésellenesség az egyik legegyértelműbb ilyen. Mivel erősen euszociális [többgenerációsan rétegzett] fajta vagyunk – azaz, csapatszellemben vagyunk egymásra kölcsönhatással – erősen hatnak ránk azok, akik körülvesznek minket. Ennek mentén kimutatható, hogy a depresszió ragályos jelleggel terjed. Ha depresszív személy van melletted, te is jó eséllyel leszel lehangolt, egy olyan kondíció ez, amely negatívan hat a termékenységre. Ennek az eredménye, hogy ezek a mutánsok – ellenséges mutánsok – segítettek kiterjeszteni maladaptív gondolkodásmódjukat még a nem mutánsokra is, fokozatosan aláásva az adaptív intézményeket, mint a hagyományos egyházakat, lecserélve azokat a Multikulturalizmus Egyházára, egy olyan egyházra, melyhez most már világosan Anglia egyházának vezetősége is igazodik. Miután átvették az állam hatalmi ágait, mint az oktatásügy és a média, már bevezethetik a fiatalokat az Új Egyházba, átformálhatják az evolúciósan adaptív szocializációs hagyományok módszereit, ösztökélve őket – és velük az egész organizmusukat –, hogy genetikai érdekeikkel szembemenően gondolkodjanak és viselkedjenek egyre inkább.
Dutton analízise ebben a szövegkörnyezetben csak a fehér emberekre vonatkozik, hiszen nem fehér csoportok, melyek fehérellenes aktivizmust folytatnak, tulajdonképpen saját csoportjaik vélt vagy valós érdekei mentén teszik azt: nem számukra „maladaptív” a multikulturalizmus, ami hatalomszerzést eredményez nekik. Ennek ellenére más csoportokban is megfigyelhető egy evolúciósan káros mutáció, például a hedonizmus és deviancia terjedésében. A négerek körében a „gengszterkultúra”, a kábítószerezés például maladaptív és káros, ahogy a fehérek körében a liberalizmus és multikulturalizmus, de a különbség lényeges: egy deviáns néger csoport ennek ellenére képes a nyugati ember társadalmaiban megmaradni és szaporodni, míg a fehér ember egy multikulturális társadalomban idővel ledarálódik.
(A második részben a közvetlen életterünket torzító modernista, lélekromboló építészet, annak zsidó jellege és képviselői, illetve a szépség megőrzésének fontossága kerül majd részletezésre.)
Csonthegyi Szilárd - Kuruc.info
