A Hessen szövetségi tartományban 1948-ban Szent István-telep néven, a sívó homokon teljesen új települést alapítottak a második világháború végén a Délvidékről, illetve részben a mai Magyarország területéről elűzött, elmenekült dunai svábok. A településen a kezdeti szükségtemplom után 1953-ban már felszentelték a modern Szent István-templomot, amelynek színes üvegablakait 2017 óta a budakeszi születésű Josef de Ponte, világhírű német festő bibliai ihletésű alkotásai díszítik. A templom közelében kialakított emlékfalba az idei Nagyboldogasszony napján beépítették az esztergomi várból származó kődarabot, néhány héttel korábban pedig a kettétört életeket is jelképező „Budakesz” feliratú téglát.
 Úrnapi virágszőnyeg Mária-lányokkal Budakeszin - az elűzetés előtti időkben (fotó: id. de Ponte József) |
Szent István királyunkról elnevezett település Hessenben
Hessen szövetségi tartománybeli Griesheim város egyik településrészét megalapításakor, 1948-ban első királyról, Szent Istvánról nevezték el Sankt Stephans-Siedlungnak, azaz Szent István-telepnek. Az új települést a történelmi Magyarországról, főleg a Délvidékről 1944-1950 között elűzött, onnan elmenekült, úgynevezett dunai svábok (Donauschwaben) alapították a puszta homokon. Szent István-telep első, átmeneti, úgynevezett szükségtemploma, majd az 1953-ban felszentelt végleges kőtemploma, főtere, sőt még a Sport Verein St. Stephan nevű sportklub is államalapító szent királyunk nevét viseli. Szent István-telep 1977-ben a hesseni településreform keretében a mintegy 2000 lakosával Griesheim városrészévé vált.
A Kuruc.info 2017-ben megjelentetett egy részletesebb írást a griesheimi Szent István-telep történetéről és az ott élő egyik alapítóról, a délvidéki Szentfülöpön (Filipsdorf) született Paul Pertschyről, illetve a budakeszi születésű Josef de Ponte világhírű festő, grafikus, mozaik és üvegfestő művészről. A most 84 éves Paul Pertschyt 1944-ben kisgyerekként az édesanyjával és testvéreivel együtt Tito partizánjai gyalogosan hajtották Szentfülöpről a Zombor melletti Gádorban (német nevén: Gaumarkt) kialakított haláltáborba. Az anya és gyermekei azonban megszöktek a táborból, majd Magyarországon és Ausztrián átvergődve eljutottak a háború végére romokban heverő Németországba, pontosabban a hesseni Griesheimbe.
 A Szent István-templom a plébániaközpont melletti amfiteátrummal |
Korpusz alakú utcahálózat emlékeztet a dunai svábok tragédiájára
A szentfülöpi születésű Paul Pertschy és családja megérkezésük után, 1948-ban azonnal bekapcsolódott a sivó homokon akkor alapított Sankt-Stephans-Siedlung, a Szent István-telep építkezési munkáiba. A Szent István-telep központja a St.-Stephans-Platz, azaz a Szent István tér. Évtizedek alatt szépen fejlődött a Szent István telep, de a Szent István-térből kiinduló, kétfelé nyíló Dráva (Drau) utca, illetve maga a Szent István tér által övezett terület eredeti, korpuszra emlékeztető formája megmaradt. S a korpusz az alapítók szándéka szerint a szülőföldjéről előzött, vagy még ott legyilkolt dunai svábság tragédiájára emlékeztet. A Szent István téren áll a magyar nyelvterületről elűzött dunai svábok emlékműve.
 Gotthelf Schlotter: A magyarországi németek elűzésének emlékműve a Szent István téren (fotó: Gudrun Hausl) |
Josef de Ponte színes üvegablakai a Szent István-templomban
A Szent István-telepen később burkolólappal kereskedő, időközben jómódúvá vált Paul Pertschy néhány esztendővel ezelőtt úgy gondolta, hogy a Szent István-templom színes üvegablakait a régieknél szebbre, művészileg értékesebbre kellene cserélni. Akkor jutott Pertschy tudomására, hogy valahol fiókban porosodnak a Budakesziről, 1946-ban kiűzött, majd Németországban nemzetközi hírnevet szerző festő- és grafikusművész, s egyben színes ablakokat is tervező Josef de Ponte bibliai ihletésű témákat megjelenítő tervrajzai. A Szent István-templom új üvegablakait 2017 decemberében szentelték fel.
 Josef de Ponte: A feltámadt Krisztus - a Szent István-templom üvegablakán |
Téglák és kövek egy nép kálváriáját regélik
Szent István-templom mellett áll a kétszintes St. Marien plébániaközpont, amelynek alsó szintje földbe vájt, s ezért a természetes világítás biztosítására hozzáépítettek egy félkör alakú, terméskövekből lépcsőzetesen kialakított amfiteátrumot. A ma 84 éves Paul Pertschy még évekkel ezelőtt elhatározta, hogy az amfiteátrum egyik falába elhelyez, beépít olyan köveket, amelyek kapcsolódnak a dunai svábok történetéhez. A falba az elmúlt évek folyamán beépítettek egy követ, például Pertschy délvidéki szülőfalujából, Szentfülöpről, vagy a Tolna megyei Gyönkről, ahol 1948-ig több Szent István-telepi lakos élt. De beépült ide a délvidéki Gádor (Gaumarkt) temetőjéből származó összetört sírkereszt is. A gádori temetőben, a jeltelen tömegsírokban több ezer meggyilkolt dunai sváb nyugszik.
Az idén, augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján a Szent István-telepen kisszámú meghívott vendég jelenlétében és szabadtéri szentmise keretében Paul Pertschy és Geza Krebs-Wetzl polgármester a plébániaközponthoz épített amfiteátrum emlékfalába elhelyeztek egy az esztergomi várból, Szent István születési helyéről származó kődarabot. A magyarul is értő Geza Krebst-Wetzl marokra fogta az esztergomiból kőzetdarabot, amelyet Paul vakolókanállal megkent kötőanyaggal, majd együttesen beillesztették az emlékfal egyik üregébe.
 Paul Pertschy és Geza Krebst-Wetzl polgármester behelyezi az esztergomi vár ősi kődarabját az emlékfalba |
A budakeszi de Ponte család két neves tagjának alkotása összetalálkozik
Néhány héttel korábban, még az idén nyáron az emlékfalba egy „Budakesz” feliratú téglát is beépítettek, ám az eseményre a világjárvány miatt mi nem kaptunk meghívást. A Budakesz felírás nem helyesírási hiba, mert a budakeszi németek így (is) mondták és írták a településük nevét. Amiképpen még gyakrabban „Wudigeß”-nek is. Ezt a Budakesz-féltéglát (mert a feliratából csak az UDAKESZ maradt) még évtizedekkel ezelőtt kaptuk ajándékba András István magyarországi barátunktól, aki a Budakeszi határában álló Korányi Frigyes Tüdőszanatóriumban betegeskedett, s ottani sétája közben pillantotta meg az építkezési törmelék között. Rögtön ránk gondolt, s a féltéglát eljuttatta nekünk Németországba, mi meg nemrégiben Paul Pertschynek a Szent István-településre. Időközben azt is kikutattuk, hogy a Budakesz-tégla de Ponte Gregor budakeszi téglagyárában készült. De Ponte Gregor budakeszi téglagyáros pedig annak a Josef de Pontenek a rokona – apai nagyapjának a testvére – volt, akinek színes üvegablakai jó három esztendeje ékesítik a Szent István-templomot Hessenben. A budakeszi tégla beépítéséről beszámoló echo-online.de helyi német hírportál találóan ezt írta:
Így sodorta egybe a sors Németországban Budakeszi híres, de Ponte nevű családjának két nemzedékbeli tagja által készített alkotásokat Griesheim magyar nevet viselő városrészében. S mi pedig mindennek szemtanúi lehettünk.
 A „Budakesz”-tégla az emlékfalban |
Amikor a budakeszi jegyző lánya visszaszökött Magyarországra
Szólnunk kell egy másik „Budakesz-tégláról” is. Ezt a tégladarabot nem építették be a Szent István-telepi emlékfalba, de ugyanúgy a budakeszi németség kettétört életéről regél. Pfendtner (Pentei) Edit 1925-ben született Pfendtner (Pentei) Antal és Praxl Mária lányaként Budakeszin. Az édesapja Budakeszi köztiszteletben álló jegyzője volt, s apai nagyszülei pedig híres pékséget és üzletet működtettek az Erkel Ferenc utcai szülőház melletti épületben. A fiatal Edit 1944-ben ismerkedett meg falubelijével, Math (Máté) Istvánnal, aki akkor a Magyar Királyi Honvédség katonájaként az orosz fronton harcolt. Edit 41 éves édesanyját 1945 februárjában a nyílt utcán lelőtték a Budakeszit megszálló orosz hordák. Pfendtner (Pentei) Antalt, Edit édesapját az orosz megszállás után elbocsátották a jegyzői állásából.
„1946 márciusában - négy ütemben - 1000-1000 budakeszi németet is bevagoníroztak, és Németországba deportáltak. Ezt a virágzó, tiszta, egykori klimatikus gyógyhelyet kifosztották, meggyalázták, szétzúzták és nyolcezer lakosának a felét elűzték. A nagyapám, apám és én egyelőre azonban maradhattunk, mert az 1941-es népszámláláskor magyar nemzetiségűnek és magyar anyanyelvűnek vallottuk magunkat. Budakeszi falu ekkor szinte teljesen néptelenné vált. Akik Budakeszin maradhattak, azok sem merészkedtek ki az utcára. Én azonban továbbra is naponta kijártam a temetőbe. Idegen emberekkel találkoztam az úton, akik a kiűzöttek házait vizsgálgatták” - írja később német nyelvű önéletrajzi visszaemlékezésében Pfendtner (Pentei) Edit. (Az önéletrajzi visszaemlékezést Georg Albrecht fordította magyarra – a szerk.)
 Pfendtner (Pentei) Edit (fotó: id. de Ponte József) |
„Miután az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) a mi falunkban is felütötte a tanyáját, két nap leforgása alatt éjjel-nappal, összesen huszonnégyszer vitte el apámat kihallgatásra, de minden alkalommal szabadon engedték. Az egyik kihallgatás idején barátját a szomszédos szobában annyira megverték, hogy hallotta a fájdalmas kiáltásait. Papa egy megtört emberré lett. Meggyilkolták a feleségét, elűzték az édesanyját, testvérét, sógornőjét, elveszítette a munkáját, és mindehhez jöttek még ezek a pribékek! Ez már túl sok volt a számára. Utolsó kihallgatásakor jött egy új tiszt a faluba, aki azt mondta apámnak: írja alá, hogy a még itt maradt családtagjaival önszántából kivándorol Németországba, különben a többi ÁVO-s a lányát hozza majd be... Apám szó nélkül aláírta” - olvasható Edit visszaemlékezésében.
Pfendtner (Pentei) Editet, az édesapját és családtagjait Budakesziről egészen a baden-württembergi Karlruhéig szállította a marhavagon.
„Németországban hírt kaptunk otthonról, hogy a vőlegényem, Math Pista visszakerült az orosz hadifogságból, de nagyon beteg. Romantikus álmom az volt, hogy titokban visszaszököm Magyarországra, meggyógyítom őt, és mihamarabb mindketten visszajövünk apámhoz, nagyapámhoz Németországba. Gyűjtöttem is az információkat az útvonalról, miként juthatok el Magyarországra. Több határt és övezetet is át kellett illegálisan lépnem: a német-osztrákot, az amerikai-oroszt és az osztrák-magyart. Rövidre fogva a szót, sikerült rendben megérkeznem Sopronba. Ebben a telefont és postát nélkülöző időszakban jól működött a üzenetközvetítés. Az ember egyszerűen megmondta egy ismerősnek, akiről tudtuk, hogy gyakran utazik Budapestre: mondd meg Math Pistának, ha ott jársz, hogy Edit Sopronban van. A következő nap Pista már Sopronban volt. A régi magyar papírjaink alapján egy budapesti házasságkötő hivatalban összeadtak bennünket, majd Pista unokatestvére, egy katolikus pap az egyik budapesti templomban, zárt ajtók mögött Isten áldását is ránk adta”.
„Két-három év múlva amnesztiát kaptak a Németországból visszaszökött svábok, de közben legördült a vasfüggöny. Így maradtam „foglya” egy országnak, amelyik már egyszer kitelepített. Az ország a szocializmust építette, körül voltunk véve párttitkárokkal, utcafelelősökkel, felügyelőkkel (…) 1956-ban azonban kitört a forradalom, a határok rövid ideig nyitva voltak. Az akkor már négy és hat éves lányainkkal együtt Ausztriába menekültünk. 1956. december 1-én hagytuk el Budakeszit, majd számos kaland, közbeeső menekülttábor után karácsonyra megérkeztünk az utolsó, a mingolsheimi (nem messze Karlsruhe várostól) menekülttáborba is.
Németországban néha identitásproblémáim voltak. Magyarországon születtem. Magyarnak neveltek, majd Magyarországról, mint svábot kitelepítettek. Illegálisan visszaszöktem Magyarországra, majd vissza Németországba, ahol elismernek németnek. De mégis, ki vagyok én? Gyerekkoromban március 15-én a budakeszi Hősi emlékmű lépcsőjén szavaltam a Nemzeti dalt. S most német vagyok” - olvasható Pfendtner (Pentei) Edit visszaemlékezésében.
 Pfendtner (Pentei) Antal budakeszi jegyző (jobbról a 2.) Budakeszin |
Haza akarok menni a testvéreimhez
Az irodalmi vénával megáldott Pfendtner (Pentei) Edit németországi életében, majd halála után, kétszer is érzelmi közelségbe került egy-egy budakeszi kő-, illetve tégladarabbal.
Az első élményéről saját maga ír a visszaemlékezésében:
Az 1980-as évek elején Budakeszin jártam. A templom és a temető felkeresése után, Máriamakk felé menet megálltam a Kálvária-hegyen. Nagyon szomorú látványban volt részem. A stációk omladoztak, vagy vécének használták őket, s a gaz is elég nagy volt. Az elmúlás, az enyészet uralta az egészet.Szomorúan megálltam a megrongált feszület előtt. Alatta találtam egy földre hullt kődarabot. Magammal vittem Karlsruhéba. Ha már ott, Budakeszin - mint annyi szép más emlék - tönkremegy a Kálvária, legalább nekem maradjon meg egy kis darabja ott, az idegenben. Maradjon meg egy darabja az elhagyott otthonnak, a gyermekkornak.Karlsruhéban aztán lemostam a követ. Megfürdettem, de nem úgy, mint egy nagy beteget, hanem, mint egy kisbabát. Az aljára filcet ragasztottam, és az íróasztalomra tettem, ahol egy darab otthont jelentett nekem.Sokszor beszélgettem is vele. Mert senki ne mondja nekem azt, hogy egy kővel nem lehet beszélgetni!De még mennyire, hogy lehet.Kikerestem a régi fényképeket a budakeszi Kálváriáról. Próbáltam megtalálni, hogy vajon honnan eshetett le a kő. Mindig a feszület fényképét nézegetve próbáltam megtalálni az üresen maradt helyét, mert alatta találtam. De sehogyan sem sikerült megtalálnom.Az 1980-as évek vége felé aztán azt mondta a kő: Hallottad, az otthoniak azt tervezik, hogy rendbe hozzák a Kálváriát? Sok áldozatos munkát fordítanak rá. Segítsünk nekik mi is!Aztán megtörtént a restaurált Kálvária felszentelése. Az eseményre sem a kő, sem én nem tudtam elmenni. Megérkezett a Budakeszi Szépítő Egyesület fényképes beszámolója. És akkor megtaláltam a kövem helyét! A Szentháromság-szobor egy része, a Szentlelket jelképező galambot övező glória egy darabja volt. S erre mit mondott az íróasztalomra helyezett kő? Azt mondta, hogy haza akarok menni. Haza, a budakeszi Kálvária-dombra. A testvéreimhez!Hazavittem.(Fordította: G. A. – a szerk.)
 A restaurált Szentháromság-szobor a budakeszi Kálvária-hegyen |
A kettétört élet jelképe a sírkövön
A Budakesziről kiűzött, s oda a vőlegénye miatt visszaszökött, majd 1956-ban újra Németországba szökött Máténé Pentei (Pfendtner) Edit és férje, Máté (Math) István haláluk órája közeledtén kifejezték óhajukat, hogy szülőföldjükön, Budakeszin temessék el őket. Másoknak is volt ehhez hasonló kívánsága, s ezért a budakeszi temetőből hoztunk egy zacskónyi földet, és az itteni temetésekkor egy-egy maroknyit beleszórunk a még nyitott sírba – hogy legalább jelképesen hazai földben (is) nyugodjanak az egykori budakesziek.
 Máté István és Pentei Edit sírja a kettétört Budakesz-téglával a baden-württembergi Offenburg temetőjében |
Pfendtner (Pentei) Edit és férje kívánságát nem teljesíthették a lányaik, mert mindketten itt élnek családostul Németországban, s ezért csak úgy látogathatják, gondozhatják a szüleik sírját gyakrabban, ha a közelükben van. Végül ezért kerültek Editék a baden-württembergi Offenburg temetőjébe. A lányok annyit azonban megtettek, hogy a sírkövessel egy kettétörött, „Budakesz” feliratos téglát ráerősíttettek szüleik sírkövére. A tégladarabról hiányzó betűket pedig a sírköves kipótolta úgy, hogy a bronzbetűket ráerősítette a márványlapra.
Georg Albrecht
Baden-Württemberg
Baden-Württemberg
