2018. december 16., vasárnap, Etelka, Aletta, Tihamér napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
21:39 Sábeszkor nincs tüntike, vasárnap folytatják20:42 Don Quijote ébredése Nürnbergben 20:16 Ezek a cigányok a 909-es éjszakai buszon túlóráztak20:00 A kijevi patriarkátus metropolitáját választották meg a Moszkvától független ukrán egyház vezetőjének19:35 Trump a Twitteren kötött útilaput belügyminisztere lába alá19:09 A Mi Hazánk által vezetett településeken nem alkalmazzák a túlóratörvényt - Toroczkaiék a Tesco Központi Raktáránál kezdik a nyomásgyakorlást18:22 Gyurcsány: aljas diktatúrák erőszakszervezetei engedik meg maguknak azt a brutalitást, amit a magyar rendőrség tett17:51 Megölte élettársát, majd öngyilkos akart lenni egy városföldi férfi17:39 Máglyatűz és Új föld, új szerencse: karácsonyi ajándékötletek (x)17:02 Sárgamellényesek: az igazi ellenség a zsidók, Macron pedig a bábjuk - be is zárt a zsinagóga a Champs-Élysées-n16:53 Gyurcsányék ügyvédje is hazamehet: a Szegedi Törvényszék megszüntette Czeglédy Csaba letartóztatását15:59 Lezuhant egy ukrán Szu-27-es vadászrepülőgép - ez már a második baleset két hónapon belül15:48 Új föld, új szerencse: szerelem, telepesek, uzsora és botrány a régi Magyarországon (x)15:27 Egyre súlyosabb szegény Juncker isiásza14:50 Századvég: "a nyugati demokráciákban súlyosan büntetik a képviselői rendbontást"
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok, Holokamu ::

Foszladozó mitológia: a "holokauszt-tudomány" a visszavonulás útján

Reklám


Az évek során a holokauszt-mitológia számos elemét adták át a feledésnek. A gőzkamrák, a savval teli hatalmas kádak, az elektromos futószalagok, a vízbe fojtás, a hatalmas légkalapácsok, az emberi zsírból készült szappanok, az emberi bőrből készített lámpaernyők, a zsugorított fejek mind-mind feledésbe merültek, és csupán a „gázkamra”, valamint a „gázteherautó” maradt a repertoárban.
De hol voltak ezek a bizonyos gázkamrák és gázteherautók? Nos, ami a „gázteherautókat” illeti, azok a keleti fronton, illetve Chelmnóban működtek, de futott belőlük néhány Szerbiában is. (Csak azt nem tudni, ha olyan hatékony gyilkolási mód volt, miért nem üzemeltettek ilyen teherautókat másutt is. Talán nem szükséges külön hangsúlyoznom, nincsenek egyértelmű, világos bizonyítékok ilyesfajta teherautók létezésére vonatkozóan.) Viszont ami a dogmatika legfontosabb elemét, a gázkamrákat illeti, nos, azokból is egyre kevesebb és kevesebb van...

1945 után ugyanis még az volt a hivatalos felfogás, hogy minden egyes német koncentrációs tábornak voltak gázkamrái. Aki kételkedni merészelt ebben a „bizonyított tényben”, azt szerencsés esetben őrültnek, rosszabb esetben náci tömeggyilkosnak nyilvánították. A nürnbergi perben a brit fővádló, Sir Hartley Shawcross kijelentettei:

"A gyilkosságokat tömeges méretekben hajtották végre Auschwitz, Dachau, Treblinka, Buchenwald, Mauthausen, Majdanek és Oranienburg gázkamráiban és kemencéiben."

Ugyancsak a nürnbergi bíróság előtt Dr. Franz Blaha, a dachaui táborban tevékenykedő cseh doktor a következő „tanúvallomást” tetteii:

"Miután a gázkamrákat 1944-re megépítették, Dr. Rascher magához hivatott, és kérte, vizsgáljam meg az első áldozatokat. A 8-9 személy közül, akik a gázkamrában voltak, hárman még éltek, a többiek azonban halottnak tűntek. Szemük vörös, arcuk pedig feltűnően puffadt volt.”

Egy Charles Hauter nevű „szemtanú” pedig a buchenwaldi „gázkamrákról” tett tanúvallomást a nyilvánvalóan abszolút pártatlan bíróság előtt. Ímeiii:

"A kivégzéseket csakis úgy lehetett gyorsan végrehajtani, ha ipari méretekben történt a gyilkolás. A gázkamrák éppen megfeleltek ennek a célnak... Különböző létesítmények álltak a németek rendelkezésére. Ezek közül némelyeket a kívánt rendeltetésének megfelelően építették, és olyan „szivacsos” anyagból készített oszlopok voltak bennük, amelyekből a gáz kiszivárgott. Más helyiségek építése során egyszerűbb megoldásokat alkalmaztak, de mindegyik nagyszerű építmény volt. Láthatóan akik építették, örömüket lelték a munkájukban... esztétikai élvezetet is okozott nekik talán, mert ezek voltak a tábor legszebb helyiségei.”

Egy George Hénocque nevű francia pap 1947-ben kiadott, A fenevad odúi című könyvében részletes leírást olvashatunk a buchenwaldi „gázkamrákról”: „Belül a falak simák voltak, repedések nélkül, és mintha belakkozták volna őket... A helyiség mellett, melyben én tartózkodtam, egy átjáró volt. Bementem oda, és egy hatalmas csövet pillantottam meg, amelyet mintegy centiméter vastagságú gumiréteg borított. Mellette volt egy forgókar, amelyet balról jobbra lehetett tekerni, és így engedte be a gázt. A nyomás olyan erős volt, hogy a gáz egészen a padlóig lesüllyedt, így az áldozatok közül senki sem tudott megmenekülni, amit a németek „lassú és édes halálnak” neveztek.” Később pedig egy szállítószalagot is látott, amelyre „ráhelyezték a szomszédos kamrában összegyűjtött hullákat, és az a kemencékig szállította őket.” De a francia pap egy „harmadik helyiségben” meztelenül egymásra dobált hullákba is belebotlott, „akiknek állkapcsait összetörték, mert kitépték az arany műfogaikat”, na és természetesen Buchenwaldban is „lángoltak a krematóriumok kéményei”, mégpedig nem is akárhogyan, ugyanis a „lángok nyolc-tíz méter magasra csaptak fel”.iv
Egy másik francia pap, Jean-Paul Renard ugyancsak Buchenwaldban raboskodott, és Chaines et lumiéres (Láncok és fények) című rövid kis írásában a következőt olvassuk: „Emberek ezreit és megint csak ezreit láttam bemenni a zuhanyzókba. Folyadék helyett fojtó gázok ömlöttek rájuk.”v

No és természetesen ha már Buchenwaldnál tartunk, nem feledkezhetünk meg a nyugati világban valósággal szentként tisztelt Elie Wieselről, aki a Time magazinnak adott interjújában kijelentette: „Buchenwaldban mindennap tízezer embert küldtek a halálba.”vi Ha a szélhámos Elie Wiesel igazat mondott volna, hány millió embernek kellett volna meghalnia Buchenwaldban a háború hat esztendeje alatt? A valóságban – immár a hivatalos álláspont szerint is – a lágerben 1937 és 1945 között 56 ezer fogoly vesztette életét.vii

Egy Percy Treite nevű német orvos Nürnbergben a ravensbrucki koncentrációs tábor „gázkamráiról” szónokolt a következőképpenviii:

"Emlékszem, sok lengyel nőt lőttek főbe, mégpedig hátulról. Azonban mivel az agyonlövés számos esetben nem volt hatékony kivégzési módszer, attól féltünk, hogy lesznek az áldozatok között, akik élve kerülnek a krematóriumokba a halottak mellé, ezért egy megbízhatóbb módszert dolgoztunk ki. Ez volt a gázkamra."

A Linz melletti Hartheimben pedig egy-másfél millió embert gázosítottak el Franz Ziereis táborparancsnok „tanúvallomása” szerintix:

"SS Gruppenführer Gluecks azt a parancsot adta, hogy a munkára alkalmatlan, gyenge foglyokat nyilvánítsuk mentálisan betegnek, és öljük meg őket gázzal valamilyen nagyobb helyiségben. Hozzávetőleg 1-1.5 millió foglyot gyilkoltunk meg ott. Történt ez Hartheimben, amely Linztől 10 km-re található Passau irányában.”

1960. augusztus 19. alapvető fordulatot jelentett a holodogmatika történetében. Ezen a napon jelent meg ugyanis Martin Broszatnak, a müncheni Jelenkorkutató Intézet munkatársának (későbbi igazgatójának) levele a Die Zeit című német lapban. Martin Broszat a következő óriási jelentőségű mondatokat vetette papírra:

"Sem Dachauban, sem Bergen-Belsenben, sem Buchenwaldban nem gázosítottak el sem zsidókat, sem más foglyokat... A zsidók gázzal történő tömeges megsemmisítése 1941-42-ben kezdődött, és kizárólag néhány, gondosan kiválasztott, a megfelelő technikai berendezésekkel felszerelt helyen történt elsősorban a megszállt Lengyelország területén (de sehol a Német Birodalomban), mégpedig Auschwitzban, a Bug melletti Sobiborban, Treblinkában, Chelmnoban és Belzecben."x

Viszont Broszat Majdanekről bűnös módon hallgatott, bár érdekes módon manapság ismét szép lassan kezdik háttérbe szorítani ezt a tábort. Ugyanakkor az „elsősorban” kifejezés Martin Broszat levelében talán arra utal, hogy Broszat nyitva kívánta hagyni a lehetőséget, hogy esetleg például Mathausenben (Ausztria) vagy Struthof-Naztweiterben (Alsace) is működtek gázkamrák. Viszont a Német Birodalom 1937-es határai között lévő koncentrációs táborokban nem volt elgázosítás – legalábbis Martin Broszat ezt egyértelműen leszögezi. (De hogy miért nem, arra nézve nemigen kapunk választ, miképpen azt is jó lett volna megtudni, hogyan „világosodott meg” Martin Broszat és nyomában a többi hivatalos holotörténész is oly hirtelen.)

Egy darabig úgy tűnt, a történetírók engedelmesen igazodnak az irányvonal megváltozásához. Csakhogy 1983-ban homokszem került a gépezetbe: ekkor ugyanis Ravensbrueck, Sachsenhausen, Stutthof, és más lágerek gázkamrái ismét életre keltek, legalábbis a Nationalsozialistische Massentoetungen durch Giftgas by Kogon/Langbein/Rueckerl című, a hivatalos dogmatikát összefoglaló kiadvány lapjain.xi Pontosabban: az új irányvonal szerint ha „tömeges elgázosítások” nem is történtek a németországi és ausztriai lágerekben, de hébe-hóba, ötletszerűen gázosítottak a gaz nácik, csak úgy a saját szakállukra. Néhány ezer embert gyilkoltak meg így. A holokauszt-történészek a jelek szerint kompromisszumra jutottak a Broszat-féle „reformista”, „a német Reich területén nem volt elgázosítás” és a „fundamentalista”, „minden koncentrációs tábornak volt gázkamrája” -féle álláspontok közötti heves küzdelemben.

Csakhogy megjelent a színen egy valóságos reformátor, akit eleinte mint „megváltót” ünnepeltek, végül azonban mégis inkább kiátkoztak: Jean-Claude Pressac. Aki megelégelte, hogy egyetlenegy alapos tanulmányt nem írt egyetlen holoszakértő sem a leginkább szakrális helyszín zajló passió gyilkos fegyvereiről: az auschwitzi gázkamrákról. Első könyvének megjelenése után (Pressac, Jean-Claude: Auschwitz: Technique and operation of the gas chambers, New York, The Beate Klarsfeld Foundation (1989)) mint a „világ vezető holokauszt-szakértőjét” ünnepelték az egyébként gyógyszerész végzettségű francia zsidó származású kutatót - akit azonban később mégis inkább kitagadtak. Többek közt azért, mert az Auschwitzban elhunyt áldozatok számát 1993-ban megjelent könyvében (Pressac, Jean-Claude: Les crématoires d'Auschwitz. CNRS Éditions, 1993.) 631,000 és 711,000 közé tette, de még azért is, mert például kijelentette, hogy az I-es számú, az auschwitzi törzstáborban található krematóriumban (amelyet a turistáknak manapság mutogatnak) zajló elgázosításokra írásos bizonyíték nemigen van, hanem csak meglehetősen megbízhatatlan „szemtanúk” vallomásai állnak a rendelkezésünkre. Sőt, Pressac szerint az I-es krematórium csak 1942. január és május között volt használatban.xii

Mindez túl sok volt a holokauszt-reformációból, ilyen messzire a hivatalosság egyelőre nem kívánt elmenni. Mert ha megindul egyszer az erjedés, akkor ugye nem lesz megállás... Amit jól mutat az a tény is, hogy az Osteuropa című német folyóirat 2002. májusi számában a hivatalos holokauszt-történészek oldalán álló neves újságíró (akkoriban a Der Spiegel című lap szerkesztője), Fritjof Meyer már 510 000-re tette az Auschwitzban életüket vesztett foglyok számát, akik közül 356 000-en haltak meg „valószínűleg” a gázkamrákban. Sőt, Meyer még azt is felvetette, hogy a legtöbb elgázosítás esetleg nem is a II-es, illetve III-as krematóriumokban történt, mint általában állították, hanem a birkenaui két úgynevezett „parasztházban” vagy „bunkerben”.xiii (Az úgynevezett „vörös és fehér házban, melyek ma már nincsenek meg.) Egyébként az auschwitzi krematóriumokban zajló állítólagos elgázosításoknak fő „koronatanúi”: Rudolf Höss, az auschwitzi táborparancsnok, valamint SS-őrök, mint Perry Broadxiv, illetve Hans Aumeier, továbbá olyan egykori foglyok, mint Erwin Bartel, Stanislaw Jankowski, vagy éppen Filip Müller. Beszámolóik azonban tele vannak súlyos ellentmondásokkal, és az állítólagos elgázosítást illető leírásaik pedig semmiképpen sem állnak összhangban a fizika, a kémia és a biológia törvényeivel.xv

A frankfurti úgynevezett „Auschwitz-per során (1963-65) a bíróság határozatában leszögeztexvi: "Kezdetben – 1941 októberétől – zsidók kisebb csoportjait gázosították el... a kisebb (régi) krematóriumban. Stark vádlott részt vett az 1942. május-június folyamán zajló elgázosításokban, amelyek a kisebb krematóriumban történtek.”

Ezzel szemben 1968-ban Olga Wormser-Migot a nemzetiszocialista koncentrációs táborokról írott könyvében a következők mondatokat vetette papírraxvii: „Auschwitz I-ben – amely egyfajta modelltábor és egyúttal adminisztrációs központ volt – nem működött gázkamra.” Vagyis a zsidó származású francia szerző szerint a főtábor I-es számmal jelölt krematóriumában nem volt gázkamra. Mármost viszont a hivatalos holotörténészi státuszától megfosztott Pressac ezzel szemben úgy véli, volt, csak éppen rövid ideig - 1942 januárjától néhány hónapig - „üzemelt... Na de akár Pressacnak, akár OlgaWormser-Migotnak van igaza, akkor az „abszolút megbízhatónak” tartott úgynevezett „szemtanúk” (Höss táborparancsnok, Perry Broad, Hans Aumeier SS-őrök, Filip Müller, Erwin Bartel, Rudolf Vrba, Stanislaw Jankowski foglyok) hazudnak. Vagy pedig a „szemtanúk” mondanak igazat, de akkor meg a két történész (és mindazok, köztük hivatalos kutatók is, akik osztják akár Pressac, akár Olga Wormser-Migot álláspontját) vannak tévedésben. És nem mellékes körülmény az sem, hogy a két említett kutató megállapításai nincsenek összhangban a frankfurti „Auschwitz-per” során született ítélettel!

Az Auschwitz I., vagyis a főtábor gázkamrái körül továbbra is meglehetősen nagy a bizonytalanság a hivatalos holokauszt-történészek körében. (Kételyeiket persze nem kötik a nagyközönség orrára.) Jellemző, hogy például a holokauszt-szakirodalom olyan nagy „nagy jelentőségűnek” mondott művében, mint például a „náci tömeggyilkosságokról” szóló Kogon/Langbein/Rueckerl-féle kiadványxviii, csupán egyetlen egy mondattal intézik el az I. számú krematórium állítólagos gázkamrájának ügyét. 1991-ben azonban David Irving revizionista történészt azért ítélte egy müncheni bíróság 30 ezer márka pénzbüntetésre, mert az I-es krematórium gázkamráját – legalábbis abban a formájában, ahogyan a turistáknak mutogatják – „hamisítványnak” minősítette. A revizionista történészek közül egyébként Carlo Mattogno írt egy alapos tanulmányt az I. számú krematóriumról és a hozzá kapcsolt úgynevezett gázkamráról.xix

Úgy hiszem, az elmondottakból kétféle következtetés vonható le. Az egyik, hogy a tudományban nincsenek kőbe vésett igazságok, és nem lehetséges fejlődésről beszélni egyetlen tudományterületen sem, ha kinyilatkoztatással, kirekesztéssel, szankciókkal, jogszabályokkal büntetjük az új utakat és az igazságot kereső bátor felfedezőket. A másik tanulság pedig, hogy a vallásos és mitológiai elemeket magába „olvasztó holokauszt-tudomány” nagyon lassan és óvatosan ugyan, de egyértelműen a visszavonulás útját járja. A lassúság érthető: a „hirtelen lelepleződés” a nyugati világot uraló oligarchiát alapjaiban rengetné meg, ezzel szemben a fokozatos (akár évtizedeken át tartó) meghátrálást az uralkodó „elit” különösebb megrázkódtatás nélkül túléli. Annál is inkább, mivel ha a mai nyugati világ alapmítosza szép lassan elenyészik, akkor valami mást kell állítani a helyére: egy olyan mítoszt, amely – a cionista oligarchia érdekeinek megfelelően – világos útmutatást ad az alattvalók számára arra nézve, miképp kell látniuk a világot, kit kell barátnak és kit halálos ellenségnek tekinteni. A 2001. szeptember 11-i merényletek jobbkor nem is történhettek volna...

Perge Ottó - Kuruc.info
Lábjegyzetek:
i A nürnbergi törvényszék dokumentumai IMT XIX 483. old.
ii A nürnbergi törvényszék dokumentumai IMT V. 198. old.
iii Idézi Pierre Vidal-Nacquet, Les assassins de la memoire, Editions de la decouverte, 1991. 28.old.
iv Idézi Robert Faurisson: Mémoire en défense (védőirat) 1980. Párizs 192. old.
v Jean-Paul Renard: Chaines et lumiéres című írása Frére Birin: 16 mois de bagne (Tizenhat hónap a kényszermunkatáborban) Reims, 1946. című könyvének függelékekében jelent meg.
vi Time, 1985. március 18., 79. old.
vii Megjegyzem különben, ezzel az 56 ezres számmal is baj van, mert az USA hadseregének 1945. április 24-i jelentése szerint 32 705 ember vesztette életét a buchenwaldi koncentrációs táborban. Ugyanez év júniusában az amerikaiak kiadtak egy újabb jelentést, amely 33 462-ben adja meg a lágerben életüket veszített foglyok számát, akik közül 20 ezren a háború utolsó hónapjaiban haltak meg. /És nem a nácik ölték meg őket, hanem az éhségnek, valamint a betegségeknek estek áldozatul, éspedig részben azért, mert a szövetségesek eszement bombázásai következtében lehetetlenné vált az élelmiszerellátás biztosítása./ A Nemzetközi Vöröskereszt fennhatósága alatt működő Arolsen Tracing Service elnevezésű, a háborúban eltűntek felkutatásával foglalkozó szervezet egy 1984-es állásfoglalásában pedig leszögezte: 20 671 fogoly vesztette életét Buchenwaldban. Akik között zsidók és nem zsidók egyaránt voltak. /További 7463 ember a Buchenwald melletti Dora lágerben halt meg./ A buchenwaldi tábor igaz történetére nézve lásd Mark Weber: Buchenwald: Legend and reality, The Journal of Historical Review, Winter 1986-1987 7. kötet, 4. sz., 405-414. old.
viii Idézi Kogon/Langbein/Rueckerl, Nationalsozialistiche Massentoetungen durch Giftgas, Fischer Taschenbuch, 1989., 258. old.
ix Simon Wiesenthal, KZ Mauthausen, Ibis Verlag, 1946., 7. old.
x Die Zeit, 1960. aug. 19.
xi Kogon/Langbein/Rueckerl, Nationalsozialistiche Massentoetungen durch Giftgas, Fischer Taschenbuch, 1989.
xii Jean-Claude Pressac: Les crématoires d'Auschwitz. CNRS Éditions, 1993.
xiii Fritjof Meyer: Die Zahl der Opfer von Auschwitz: Neue Erkenntnisse durch neue Arhivfunde. Osteurope: Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens, No. 5. 2002. május, 631-641. old. Azonban Carlo Mattogno halomra döntötte a két birkenaui „parasztházban” vagy „bunkerben” zajló elgázosításokkal kapcsolatos bizonyítékokat. Lásd Carlo Mattogno: The „Discovery” of „Bunker I.” at Birkenau: Swindles, Old and New, The Revisionist 1-2, 2003. 176-183. old. illetve ugyancsak Carlo Mattogno: Bunkers of Auschwitz. Black Propaganda versus History. Thesis and Dissertation Press, Chichago, 2004.
xiv Pery Broad: Erinnerungen. In the anthology Auschwitz in den Augen der SS, Krajowa Agencja Wydawniczna, Kattowice, 1981,
xv Manfred Köhler: The Value of Testimony Concerning the Holocaust (Dissecting the Holocaust, Thesis and Dissertation Press, Chichago, 2003. szerk. Germar Rudolf 85-131. old.) illetve: Robert Faurisson: Witnesses to the Gas Chambers of Auschwitz (Dissecting the Holocaust, Thesis and Dissertation Press, Chichago, 2003. szerk. Germar Rudolf, 133-144. old.)
xvi Auschwitz-Urteil LG Frankfurt. Az: 50/4 Ks 2/63., 82, 245. old.
xvii Olga Wormser-Migot: Le systeme concentrationnaire nazi, Presses Universitaires de France, Paris, 1968., 156. old.
xviii Eugen Kogon, Hermann Langbein, A. Rückerl, (szerk.): Nationalsozialistische Massentötungen durch Giftgas, Fischer Taschenbuch Verlag, Frankfurt/Main 1983; angolul Nazi Mass Murder, Yale University Press, New Haven 1993., 194. old.
xix Carlo Mattogno: Crematorium I. and the Alleged Homicidial Gassing
Thesis abd Dissertation Press, Chichago, 2005.

Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Humoros kép 
Dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2018 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready