Bezár!
2020. július 10., péntek, Amália, Kenese, Alma napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
15:04 Kásler: az Árpád-házi dinasztia a mai Afganisztán északi részén alakult ki 4500 évvel ezelőtt14:55 Apa-fia kristálybiznisz folyt Gyöngyösön14:24 Az érem másik oldala13:57 Kizuhant egy négyéves kislány egy kőszegi ház második emeleti ablakából 13:50 Vádemelést javasol a rendőrség a szentendrei "palántaültetők" ellen13:23 Ismét ki lehet végezni a szövetségi bíróságok által halálra ítélt gyilkosokat az Egyesült Államokban - az Európai Unió (!) nem győz tiltakozni12:53 Molotov-koktélokat képzeltek a megszállók két sétálgató palesztin kezébe12:31 Az elvtársak sértődékenyek, ha szóba kerül az ujgurelnyomás12:11 Megérkezett a zseniális mini léghűtő a kánikula ellen (x)11:39 Motorbalesetben vesztette életét egy fideszes országgyűlési képviselő11:13 Nem jött be az Alzának a Black Friday Matter10:56 Moszkva: immunitást alakított ki az első klinikailag tesztelt orosz Covid-19-vakcina10:46 Jegybank: maradjon meg a 15 ezer forintos értékhatár a bankkártyás érintős fizetéseknél10:02 Csütörtök este már nem borogattak kukákat Szerbiában09:42 Igazi kincset talált Trump
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok ::

Hiánypótló tanulmány a beteg zsidó lelkivilágról

Reklám

Mielőtt az a vád érhetne bennünket, hogy bárkit sértünk vallási meggyőződésében, le kell szögeznünk néhány alapvetést. A vallástörténész valláskritikája jogos és indokolt, mert a szabad vallásgyakorlatnak is vannak társadalmi korlátai. Ha valamely délszaki dzsungel belsejében ma találunk egy – a világ többi részétől eddig elszigetelt, ezért ismeretlen, kőkorszaki kulturális fejlettségű, apró törzset (ilyen többször is megesett egészen a legutóbbi időkig) – mely vallási szertartásainak része lenne a kannibalizmus, aligha tűrhetnénk ezt el a vallásszabadságra hivatkozva, beavatkozás nélkül. Amint az emberi szabadság más területein, a vallás esetében is igaz, hogy annyiban tolerálható, amennyiben nem sérti ezzel mások szabadságát. Ám mi történjen, ha mindkét fél állítja, hogy a másiké sérti jogtalanul az övét? Meddig terjedhet egy-egy vallás belügye, melybe idegenek nem avatkozhatnak be? A vallásfilozófia nem könnyen megválaszolható kérdései ezek.

Mindenesetre, ha kérdéses is, hogy korlátozhatjuk-e a számunkra idegen vallási közösségek általunk erkölcstelennek tűnő elemeit, (pl. kóser állatkínzások) mindenképpen jogos, hogy elemző kritikával igyekezzünk meggyőzni az embereket, azok – szerintünk a társadalomra nézve – káros elemeinek veszélyességéről. Lehet, hogy adott esetben nincs jogunk ezek betiltására, mert nem közvetlenül sérti a mi jogainkat; de igenis jogunk van véleményünk kifejtésére, hiszen lelkiismereti kötelességünk, hogy a másik vallás tudatlan fanatikusait is megpróbáljuk meggyőzni hitük egyes embert szellemileg romboló elemei elhagyásának szükségességéről.
Másrészt a vallásokat elfogulatlan szemmel vizsgáló szakember (ha létezik ilyen egyáltalán) számára világos, hogy nincsenek jó és rossz, igaz és hamis, tökéletlen vagy tökéletes vallások, mert az őket gyakorló emberek sem azok. Ez egyébként a vallások többségének is közös alapelve, mintegy a legkisebb vallási közös többszörös. Annak megállapítása tudniillik, hogy az emberiség egy hajdani aranykor után elszakadt a tökéletes szellemi világtól (Istentől), és maga a vallás lenne a paradicsomba visszatalálás útja. Ez az elszakadás azt is elismeri, hogy az ember hasadt lény, önmagától képtelen üdvét elérni.
Csakhogy ebből az alapelvből logikailag egyéb szükségszerű következtetések fakadnak. Például logikus, hogy több különböző vallásból nem mindegyik egyforma mértékben alkalmas e szerep sikeres betöltésére. Indokolt tehát annak vizsgálata, hogy egymáshoz képest mely vallások alkalmasabbak rá, és melyek kevésbé. Persze minden vallás meggyőződéses hívei vallják, hogy egyedül az övék képes rá, mert tökéletessége, isteni eredete által biztosított. Csakhogy vakhitű belső logikai ellentmondás feltételezni, hogy Isten megváltó szándéka megkerülheti az ember beismert hasadtságát, s nem fog szükségszerűen torzulni az által. Mivel a vallásokban felismerhetők az Istentől eredő, külső transzcendentális elemek éppúgy, mint az emberi romlottság motívumai, épp ezért nincs sem vegytiszta istenhit, sem ugyanilyen sátánimádat. A gyakorlatban sajnos ez egymással keveredik, csakhogy vallásonként igen eltérő és vitatható mértékben. Téves közhely, hogy minden vallás elmélete egyformán tökéletes, csak a gyakorlat lesz elrontva. A valóságban minél tökéletlenebb az elmélet, annál súlyosabb következményekkel jár a gyakorlat ebből fakadó, további romlása.
Amikor tehát a szakember egy-egy vallást vizsgálva erkölcsi ítéletet mond, nem állítja, hogy talán épp ezen romlott elemek nincsenek meg a maga saját vallásában is. Részben, mert maguk a vallások is meggátolhatatlan kölcsönhatásban állnak egymással, másrészt az emberi hasadtság közös gyökerei nyilvánvalóan hasonló problémákat fognak támasztani az egyes vallási rendszerekben akkor is, ha azok egyébként időben és/vagy térben messze állnak egymástól. Fentebbi szempontok alapján minden egyes vallást górcső alá vehetnénk, de erre honlapunk hasábjain, terjedelmi okokból nincs lehetőségünk.
Ennek ellenére szükséges megindokolnunk, miért éppen a zsidó vallást vizsgáljuk itt és most a fentebbi szempontok alapján. Azért, mert olyan szinkretikus (egybeolvasztó) vallásnak tartjuk, mely – akár az állatorvosi egyetem elhíresült lova – magán hordozza az összes más vallás retrográd, démoni elemeit. Ennek számtalan ősi oka van, egy ma született zsidó, aki örökli ezen évezredes romlottságot, aligha tehet róla. Viszont számtalan kikeresztelkedés történt abból kifolyólag, hogy szakembereknek sikerült rádöbbenteniük a zsidókat vallásuk sötét oldalaira. Ráadásul meggyőződésünk, hogy a Jézus által „ördög-atya fiainak” tulajdonított vallási őrület napjainkban egyre inkább fenyegeti kipusztulással emberi fajunkat; akár egy világháború, akár a teljes gazdasági összeomlás formájában.
A zsidó vallás – Jézus Krisztus által is sokszor ostorozott – ördögi elemeinek eredetéről már több tanulmányunkban értekeztünk. Most csak arra szeretnénk rámutatni, hogyan tükröződik vissza ez az elfajzott gondolkodásmód vallási ünnepeikben. Israel Sahak professzor Zsidó történelem, zsidó vallás c. alapvető fontosságú szakkönyvében mutat rá arra, hogy a zsidók esetében milyen végzetes következményekkel járt nemzeti, és rassz-identitásuk vallásukkal történő teljes mértékű azonosulása. Természetesen más vallások esetében is fennáll a veszély, hogy a politikai hatalom és a vallás kapcsolata túl lazává vagy túl szorossá válik, de ez csak időleges tünet, hiszen az adott népen kívül más népek is képviselik ugyanazt a vallást, illetve a nép nagy része más vallást vehet fel. A zsidók esetében azonban a nemzeti és a vallási identitás egysége évezredek alatt fokozatosan faji fennmaradásuk legfőbb zálogává vált, és e kényszerű önazonosság végső soron torzítóan hatott vissza egész hit- és eszmerendszerükre: magyarán az elmebaj határáig fanatizálta őket. És életveszélyessé váltak más népek számára. Mert hitükben így vált a gyűlölet, a bosszú, és a stréber erkölcstelenség nemcsak a zsidó vallás alapmotívumává, hanem örömünnepeikben hirdetett győzelmi rituálévá. Aligha van szükség a vallástörténelem ezer példájával való összehasonlításra, az Ószövetségi Szentírás ismerőiként a nélkül is beláthatjuk, hogy a zsidó ünnepek páratlanok e tekintetben.
Míg más vallások istenei úgymond felette állnak a történelemnek, a zsidóké csatáikban mindig oldalukon hadakozik, keze állandóan véres az ellenség mészárlásától. (Estenként persze ellenük is harcol, ha nem hízelegtek neki kellőképpen.) Így válnak aztán – történelmileg páratlan módon – vallási ünnepekké a csaták győzelmei. Köztudott, hogy Hunyadi nándorfehérvári győzelme miatt maradt szokásban el a III. Kallixtus pápa által, harci imára hívó déli harangszó. De el tudjuk képzelni azt, hogy Krisztus karácsonyi megtestesülése vagy húsvéti feltámadása helyett a katolikus egyház 500 éven át a török katonák nándorfehérvári lemészárlását liturgikusan ünnepelje?!
Pedig épp ez történik zsidó „nagybácsikánk” esetében. Persze minden ünnepet meg lehet ülni, annak más-más aspektusát kiemelve. A legjelentősebb zsidó ünnep, az egyiptomi szabadulás pészahját például Jézus is megünnepelte tanítványaival, sőt, átértelmezve, ezt tette saját halála, a szentmiseáldozat alapjává. Értelemszerűen Jézus felfogása szerint a fogságból szabadulás a bűnök rabbilincseinek megtérésünkkor lehullását jelenti, s a magunk életének feláldozását mások javára. A zsidó széder és pészah azonban egészen mást is ünnepel: a történelmi esemény, az Egyiptomból szabadulás részleteit és eszközeit: hogy Izrael bosszúálló istene (aki maga keményítette konokká a fáraó szívét, csakhogy népe előtt megmutassa rajta hatalmát) hogyan küldte halálangyalát ártatlan egyiptomi elsőszülött fiúcsecsemők legyilkolására! Persze az angyal nehezen tudta volna megkülönböztetni, melyik az egyiptomi, s melyik a zsidó csecsemő, ezért adta Isten parancsba, hogy a zsidó csecsemők helyett ártatlan elsőszülött fiúbárányokat öljenek le szadista, speciálisan állatkínzó, kóser módszerekkel (megváltó, helyettesítő áldozatképpen). Ezek vérével kenték be kívülről ajtófélfáikat, hogy a halálangyal be ne kopogjon hozzájuk is, s ennek húsát rágcsálták aztán, kovásztalan kenyérrel és keserű salátával a menekülésre készen álló zsidók egész éjszaka. Micsoda gyilkos liturgikus „szakralitás”! Még a Szent Pállá vakított Saul rabbit is megihlette, mikor a kereszten önmagát feláldozó Jézust e bárányokhoz hasonlította. Noha a nagypéntek, Jézus keresztáldozata vagy a keresztény szentmise értelme teljesen ellentétes a zsidó pészáhhal! A megkeresztelt csecsemők nyilván nem olyan protekciós előnyt élveznek a meg nem kereszteltekkel szemben, mint a halálangyal esetében a zsidók az egyiptomi kisdedekkel szemben. Nyilván nem Jézus vére, csak az erre válaszoló megtérésünk, újjászületésünk és irgalmas tettekkel igazolt megszentelődésünk miatt kerüli el a keresztényeket a lelki halál angyala. A zsidók azonban a mai napig ünneplik az egyiptomi gyerekek isteni halálát. A kollektív bűnösségen alapuló piszkos munkát ez esetben uruk végzi helyettük, Józsué majd mai hadseregüknek mutat vallásos utat: ugyan mért lenne bűn a palesztin gyerekek lemészárlása egy olyan isten szemében, aki halálangyalát habozás nélkül küldte egyiptomi csecsemőkre?

A purim ünnepének értelmét korábban már többször is tárgyalta a Kuruc.info. Csak annyival egészítenénk ki, hogy Hámán sem nyilvánvalóan puszta antiszemitizmusból kívánta üldözni a zsidókat, ahogyan feltehetőleg Ábr(ah)ámot is elűzték Urból, Lótot is Szodomából, Mózest is Egyiptomból, éppúgy, mint a „hazatérő” babiloni zsidókat. Állandó meneküléseik történelmi közös nevezője zsidó szempontból mindig az irigység, a száműző társadalom őslakosai szerint viszont az élősködés miatti elkeseredés. A zsidók szerint istenük áldása helyezi őket gazdagságban és befolyásban a befogadók fölé, utóbbiak viszont a rászorulók szükségének kihasználása, vagyis uzsorakamatra adott kölcsönök révén nyert előnyök miatt válaszolnak végül pogromokkal. A purim ünnepében nem az a vérlázító és felháborító, hogy a zsidóság isten vezetése nyomán, s egymással összefogva megmenekül a veszélytől; hanem az, hogy ismét a kollektív felelősség erkölcstelen elvére hivatkozva, az embertelen és mértéktelen bosszúállást ünnepli pusztán egy ellenük állítólag eltervelt bűntény miatt! Ennek annyira nincs párja a történelemben, hogy eleve minden hasonlat sántít. Mégis képzeljük el: miután a magyar Honvédség, Délvidékre bevonulva, a partizánok korábbi atrocitásait pár ezer csetnik és kollaboráns statáriális kivégzésével torolta meg; ennek emlékét mondjuk a keresztény egyházak diadalittas vallási szertartás keretében ünnepelnék meg mind a mai napig; hangsúlyozván, Isten segítségével sikerült felkoncolni a csetnikeket! Vagy hogy a Pesten az ’56-os szabadságharc első napjaiban meglincselt pár tucatnyi ávós gyilkos halálát ünnepelné liturgiájában a katolikus egyház mindmáig, megköszönve Isten segítségét ennek végrehajtásában! Ugye betegesnek tűnő, abszurd gondolatok? Már pedig ez a purim valódi értelme!
S ha már esett szó a zsidó húsvétról, említésre méltó itt a „zsidó karácsony”, a hanuka is. A mi szentesténkhez hasonlóan ez is „fényváró” ünnep (napforduló). Persze lényeges különbséggel: Megváltónk megtestesülése a végső győzelem kezdete a bűn sötétsége felett. Ezzel szemben a zsidók egy öncélú, egykor történt állítólagos csodát ünnepelnek: míg a templomuk újraszenteléséhez szükséges (az örökmécseshez való) szent olajat előállították, a kis mennyiségű maradék csodásan megszaporodva 8 napig kitartott. Ez eddig ártatlan eseménynek tűnik, akár Jézus csodálatos kenyér- és halszaporításai. Csakhogy a templomot azért kellett újra szentelni, mert az országukat megszálló görög elnyomók megszentségtelenítették, így az ellenük vívott győztes szabadságharcuk ünnepe is ez egyben. Ám nemcsak egy diadalmas, de véres csata válik itt liturgiájuk részévé. Hiszen a lakosság jelentős része, behódolva a görögöknek, eltávolodott az ősi, tiszta vallásosságtól, ezért a Makkabeusok felszabadító harca egyben polgárháború is volt, melynek végén a győztesek halomra mészárolták saját „eretnek” nemzettestvéreiket. Effélét sajnos mi is megéltünk keresztény egyháztörténelmünkben, minden esetre legalább nem tettük liturgikus ünnepkörünk részévé. Képzeljük csak el, mi lenne, ha a Szent Bertalan éjszakájának „győzelmét” a francia dómokban a mai napig ünnepelné a katolikus egyház! Vagy ha az észak-írországi angolok, az Orániai Rend nemcsak a katolikus negyeden átvonulva ünnepelné a katolikusok elleni XVII. századi protestáns győzelmet, hanem ünnepi liturgiában emlékezne meg az írek közti vérengzésről templomaiban! Vagy ha huszita cseh testvéreik kiirtását ünnepelnék templomaikban mindmáig a cseh katolikusok. Ugye elképzelhetetlen, vad ötletek? Márpedig a hanuka idején e történelmi vérengzéseket ujjongva ünnepli a zsidóság!

Végezetül említsünk meg még egy másik különös zsidó ünnepet: a jóm kippur úgymond az engesztelés napja, a megtérés és az önsanyargató böjt jegyében. Ám az ünnep alapvető része, hogy ekkor éneklik a hívek az egyik legismertebb zsidó éneket, a kol nidrét, vagyis a fogadalmak feloldásáért szóló imát. Vagyis ez által az előző év betartatlan fogadalmait helyezik „hatályon kívül”! A talmudi értelmezések alapján egy zsidó nem köteles ezután többé tavaly adott ígéreteinek betartására! Ki lesz fizetve ezzel Isten, lelkiismeret és hitelező egyaránt. Ugye milyen egyszerű, de sajátosan jellemző erkölcsi módszerek? A dologban megint az a legabszurdabb, hogy a puszta csalást és szószegést megint egy vallási ünnepség keretein belül intézik. A katolikusoknak is megbocsáttatnak bűnei a gyónásban, de ennek feltétele a jóvátétel, vagyis az ígéretek és kötelezettségek nem lesznek semmissé!
A zsidó egyháztörténelem során sok jó érzésű és intelligens zsidó hagyta el hitét, megérezve annak sátáni eredetét. Ám ezen egészséges folyamatot nagyban gátolta néhány körülmény: a zsidó vezetők kegyetlen bosszúja a vallásukat kritizáló, „fajuk kiirtására kész antiszemitákkal” szemben; a kitérni szándékozók félelme vérengző istenüktől és népük vezetőiktől, és az a tény, hogy legtöbb esetben más vallások sem jelentenek vonzó alternatívát. Hovatovább éppen azon vonásaik miatt, melyekkel az ördögi, szemita ősvallás fertőzte meg őket.
Tarnóczy Szabolcs
Kapcsolódó:
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready