A történelem egyúttal a táborok története is. A börtön azoké volt, akiket a bíróság jogerősen elítélt. A sokféle tábor azoké, akiket ítélet nélkül önkényesen tartottak fogva, átmenetileg kizárva őket a társadalomból, mert gyanúsak, veszélyesek, ellenségesek az adott hatalmi rendszer számára politikailag, ideológiailag, etnikailag, fajilag, vallási vagy más alapon. 
 Az idősebb nemzedék  jól emlékszik arra, hogy "a felszabadulás" után az ártatlan emberek meghurcoltatásának egyik legszégyenteljesebb módja: az internálás volt. Elég volt hozzá a puszta gyanú vagy politikai ürügy, "fogjuk rá" minden bizonyíték nélkül: reakciós, osztályidegen,  deklasszált, megbízhatatlan, demokráciaellenes, klerikális, a nép ellensége.
 Szolzsenyicin pontosan fogalmazott:
"A szabadságvesztés indoka és alapja az esetek többségében nem jogerős bírói ítélet volt, hanem az a körülmény, hogy a vétkest a nép a rendszer ellenségévé nyilvánította.”
A népre természetesen csak hivatkozott az egypárti diktatúra a kollektivizmus frazeológiája szerint.
 

Kistarcsai Internálótábor
 
  A szakirodalom árnyaltan megkülönböztet katonai (hadifogoly, szűrő-és gyűjtő) és civil táborokat, az utóbbiak között: koncentrációs, megsemmisítő, átnevelő-javító, gyűjtő, elkülönítő, kitelepítő, kényszermunka táborokat. Magyarországon már a múlt század húszas éveiben kitoloncolta a rendőrség Budapestről a társadalomra veszélyes elemeket: politikai felforgatókat, munkakerülőket, csavargókat, prostituáltakat, akik nem egyszer előbb tolonc telepeken éltek, amelyek aztán átalakultak internálótáborokká.
Napjaink leggyakrabban emlegetett táborai  humanitáriusok: menekültügyiek átmeneti és befogadó szállás  jelleggel, illetve idegenrendészetiek a  mozgásszabadság korlátozásával és a kitoloncolás lehetőségével is.
 
Kényszerlakóhelyre telepítés
 
Az internálás: rendőri felügyelet alatt álló kényszerlakóhelyre telepítés.
 
 Bibó István írja az internálásról 1945-ben "A magyar demokrácia válsága" című tanulmányának "A rendőrség és az internálások ügye" fejezetében:
 "Az internálási apparátus természeténél fogva bizonytalan garanciák mellett működik, egyéni önkényeskedéstől meg nem óvható, az időtartam bizonytalansága miatt súlyosan demoralizáló hatású. Egyszóval: egy sivár embergyötrő nagyüzem, mely népi igazságtételnek túl közvetett, jogászi igazságszolgáltatásnak pedig nagyon rendőri. Ha valami, ez a lehető legnagyobb mértékben megérett a teljes felszámolásra."
 
Az internáló táborok  szovjet típusú rendszerét és módszereit a Szovjetunióból hozták haza a magyar kommunista vezetők, akik 1945-től vezetői lettek - sorrendben - az államrendőrség  Politikai Rendészeti Osztályának, 1946-ban az államvédelmi osztályának, 1948-ban a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatóságának, 1949 végén a Minisztertanács alá rendelt Államvédelmi Hatóságnak, majd az 1953-ban ismét a BM-be visszatért államvédelemnek. A diktatúra valójában a még megmaradt nemzeti középosztály ellen folyt, azok ellen, akik még szellemi és anyagi függetlenséggel, morális tartással rendelkeztek. Ők voltak a középparasztok, a pártonkívüli értelmiségiek, diplomások, köztisztviselők,  egyházi személyek  és a dinasztikus családok sarjai.
 
Zoom
Internálásról szóló véghatározat 1949-ben
 
Az internálásnak, tehát a bírói ítélet nélküli rendőrhatósági őrizet alá helyezésnek számtalan oka volt az osztályharc fokozódásának időszakában.
Például: kártevők, szabotőrök, diverzánsok, kémek, hírszerzők ellenséges akciói; a régi rend urainak visszatérési szándéka (földbirtokosok, gyárosok, bankárok,nagykereskedők, horthysta katonatisztek, csendőrök stb.); a burzsoá és kispolgári eszmék terjesztése, ideológiai károkozás, klerikális aknamunka (suttogó propaganda, izgatás, rémhírterjesztés, a hívők félrevezetése, külföldi ellenséges propaganda anyagok továbbadása, a Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja hallgatása stb.);  szovjetellenesség, a béke védelme helyett a békeharc és az éberség elhanyagolása, az imperialista támadó politika lebecsülése; külföldre szökés kísérlete, feljelentési kötelezettség elmulasztása, beadási kötelezettség nem teljesítése stb.; párton belüli politikai bomlasztás: trockista magatartás, jobboldali elhajlás, szociáldemokrata megalkuvás stb.; közösségellenes magatartás: a kollektív magatartási szabályok felrúgása, individualista, egoista életvitel, a közösségi rendezvények és szervezett megmozdulások negligálása stb.
 
 
   Körülbelül 55 ezer embert internáltak 1945-től 1953 júliusáig. A munkaszolgálatosok száma  1950 és 56 között: kb. 28 ezer. Azért 1950-től, mert az önálló hatalommá vált Államvédelmi Hatóság akkor szerzi meg a megtorló börtönök és táborok felügyeletét. Meg is indokolja ezt  a Politikai Bizottságnak kézzel írott feljegyzésében Dr. Tímár István  államvédelmi ezredes 1950 november 20-án:
  "... a proletárdiktatúrában előtérbe nyomulnak a büntetés - végrehajtásnak olyan funkciói, amelyek teljesítésére az Igazságügyi Minisztérium már nem alkalmas." Megcsinálják! Megcsinálják az állambiztonsági börtönök, internáló-, kitelepítő-, gyűjtő-és munkatáborok hálózatát: Budapest, Kistarcsa, Recsk, Tiszalök, Kazincbarcika, Hortobágy, Bernátkút, Márianosztra, Vác, Dunabogdány, Megyer, Oroszlány, Inota, Tatabánya és így tovább.
    Hazahívják a Szovjetúnióból Garasin Rudolf internacionalistát, a polgárháború idején CSEKA-parancsnokot, 45-től NKGB-őrnagyot, hogy irányítsa az Államvédelmi  Hatóság VI.  Jogi, Börtönügyi és Vizsgálati Főosztályát. Ő vezeti be a kényszermunkát, az elítéltek tervszerű, normarendszerű foglalkoztatását a KÖMI, a Közérdekű Munkák Igazgatósága szervezetében.
 
    1953 augusztus 20-án az internáltak, letartóztatottak, elítéltek száma: 40 734. (Összehasonlításként: 1914-ben, amikor Magyarország összlakossága 21 585 829 volt,   mindössze 12 911 elitélt volt a börtönökben.)     
 
   Tegyünk az előzőeknél valamivel bővebb történelmi visszapillantást a proletárdiktatúra intézményrendszerének azon szerveinél, melyek megalapozták és kegyetlen eszközeikkel működtették a szovjet mintára kiépült hazai láger hálózatot. (Lásd „Ávós történelem” c. tanulmányomat.)
 
Börtönbe a fél országot!
 
 1944 december végén az Ideiglenes Nemzeti Kormány Debrecenben elhatározza, hogy a BM-en belül (a miniszter: Erdei Ferenc) meg kell szervezni az államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályát.
 
   Budapesten 1945 január 17-én (hivatalosan február 2-án) megalakul a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya (PRO) Péter Gábor vezetésével, akinek  helyettese a szovjet Állambiztonsági Népbiztosság ezredese: Kovács János. A vidéki rendészetet  a BM Politikai Nyomozó Osztálya irányítja, élén Tömpe Andrással. Január második felében a Városliget fasor 34-36 szám alatti épületbe beköltözött az NKGB, az első összekötő egy Orlov nevű civil ruhás tiszt volt tanácsosi rangban, majd márciusban megérkezett Fjodor Belkin államvédelmi tábornok, a kelet-európai szovjet elhárító főparancsnokság vezetője bádeni székhellyel.
 
   1946 októberében jött létre a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO), a belügyminiszter Rajk László felügyeletével.
 
   1948 szeptember 10-én megalakul a BM Államvédelmi Hatósága, mely alá rendelik a külföldiek ellenőrzését, az útlevél osztályt, a határ-, a folyam- és légirendészetet.  A belügyminiszter: Kádár János.
 

Péter Gábor és Kádár János
 
   1949 december 28-án közvetlenül a Minisztertanács alá rendelik az Államvédelmi Hatóságot, ide kerül a HM Katonapolitikai Főcsoportfőnöksége (katonai hírszerzés és elhárítás) és a Honvéd Határőrség is.
 
A  fegyveres testületek  és a párt káderosztályának felügyeletét  Farkas Mihály, a párt főtitkár-helyettese látta el, aki közvetlenül Rákosinak referált az államvédelem  ügyeiben.
 
   1953-ban, a párt júniusi központi vezetőségi ülésének határozata alapján összevonják a BM-et és az ÁVH-t egységes Belügyminisztériumként, amelyben egységes főosztályok látták el a rendőri, államvédelmi, büntetés-végrehajtási, tűzoltósági és légoltami feladatokat. Belügyminiszter: Gerő Ernő. Péter Gábor helyébe  egyik helyettese, a határőrség parancsnoka: Piros László lép. Az ÁVH megszüntetéséről nem rendelkezett nyilvános jogszabály.
 
  Itt álljunk meg, s lépjünk vissza 1950-be.           
 
  1950-ben az önállóvá vált ÁVH megerősödik és  a párt ökleként korlátlan hatalomhoz jut. A "Börtönbe a fél országot!" folyamat ekkor éri el csúcspontját. Az MKP, a PRO és az ÁVO  már 1945-től a megmaradt nemzeti középosztály ellen fordult. Azok ellen, akik még szellemi és anyagi függetlenséggel, morális tartással rendelkeztek. Ők voltak a középparasztok (kulákok), a pártonkívüli értelmiségiek, diplomások, köztisztviselők, egyházi személyek, a dinasztikus családok tagjai. Arra a sztálini sugallatra, hogy  a III. világháború a küszöbön áll, az MDP és az államvédelem rács mögé kényszeríti mindazokat a reakciós, osztályidegen, megbízhatatlan, népellenes elemeket, akik háború esetén a rendszer ellen fordulhatnak.
 
Az MDP nagybudapesti aktívájának 1949. szeptember 30-i értekezletén Rákosi Mátyás a leleplezett Rajk-bandával kapcsolatban mondotta: “A megvert ellenség megtízszerezett energiával, százszorosra fokozott gyűlölettel veti magát a harcba... Az osztályharc a proletárdiktatúra viszonyai között még elkeseredettebbé vált. Tanuljunk a saját kárunkból... Tanuljuk meg elsősorban az éberség gyakorlását és tanuljuk meg, hogy az éberség nem csak a Politikai Bizottság, a pártvezetőség, a Központi Ellenőrző Bizottság vagy az ÁVH ügye, hanem egész Pártunké. Legyen éber Pártunk minden szervezete, minden funkcionáriusa, minden tagja és ezen túlmenően legyen éber az egész dolgozó nép, figyeljen fel a legkisebb ellenséges hangra vagy tettre. A hibák mögött keresse és találja meg az ellenség kezét... Fel kell figyelni nemcsak arra, aki ilyesmit (suttogó propagandát, szabotázst, vagy kémkedést) elkövet, hanem arra is, aki támogatja vagy elnézi... Ha éberek leszünk el fogjuk pusztítani az imperialisták kémeit is.” 
 
1950. február 10. Ülést tartott az MDP Központi Vezetősége
“Mindaddig, míg megvan a kapitalista környezet, lesznek nálunk kártevők, diverzánsok, gyilkosok, akiket a külföldi államok ügynökei küldenek hátországunkba” ...Megfeledkezünk arról a fontos Sztálini figyelmeztetésről, hogy a párttagsági könyvvel rendelkező kártevők és kémek “valósággal kincs az idegen államok kémszervezetei számára.”... A tömegek éberségre való nevelésének előfeltétele: emelnünk kell a széles tömegek politikai színvonalát. Enélkül nem tudjuk kivonni őket az ellenséges propaganda és agitáció hatása alól. A széles tömegek közötti munkánál sokszor lebecsüljük az emberek gondolkodásában megmaradt kapitalista csökevényeket és az ellenség sokszor ezekre építő “ideológiai” fegyvereinek káros hatását... Mindenki tudja, milyen nehéz meggyőzni a politikailag tudatlan munkást például arról, hogy gyökeresen meg kell változnia viszonyának a munkához.
(Dr. Révész Béla: „A proletárdiktatúra ideológiai funkciójának kriminalizálása.” Szeged, 1997.)
 

Rákosi Mátyás és Gerő Ernő
 
Az Államvédelmi Hatóság 1952-től 1953 júliusáig az alábbi tagozódásban, illetve alárendeltségben működött:
 
Államvédelmi Hatóság Vezető 
Vezető-helyettesek 
Pártbizottság
 
Közvetlen szervek: 
- Titkárság 
- Kormány- és Pártőrség (X/1) 
- Tájékoztatási Osztály (X/2) 
- Operatív Technikai Osztály (X/3) 
- Gazdasági Osztály (X/4) 
- Egészségügyi Osztály (X/5) 
- Ellenőrzési Osztály 
- Híradástechnikai Osztály 
- Sportosztály 
- Kulturális  Osztály
 
Budapesti és 19 megyei Államvédelmi Osztályok
Központi Főosztályok:
I. Főosztály (Belső reakció elhárítás, kémelhárítás) 
- Belső reakció elhárító osztály 
- Kémelhárító osztály 
- Útlevél és KEOKH alosztály 
- Ipari szabotázs elhárító osztály 
- Mezőgazdasági szabotázs elhárító osztály 
- Közlekedési szabotázs elhárító osztály 
- Vidéki csoport
II. Főosztály (Katonai elhárítás) 
- HŐR, BKH, Rendőrség elhárító osztály 
- Csapatelhárító osztály 
- Vizsgálati osztály 
- Horthysta katonatiszti elhárító osztály 
- Vidéki katonai alakulatok
III. Főosztály (Figyelő, “K”-ellenőrzés, operatív nyilvántartó, rádió-elhárítás) 
- Figyelő és KT-zó osztály 
- “K” ellenőrzési osztály 
- Operatív nyilvántartó osztály 
- Rádió-elhárító osztály
IV. Főosztály (Határőrség)
V. Főosztály (Személyügyi) 
- Káder osztály 
- Katonai személyügyi osztály 
- Fegyelmi osztály 
- Tanulmányi osztály 
- Dzserzsinszkij iskola 
6 hónapos operatív tanfolyam 
3 hónapos operatív tanfolyam 
- Személyzeti nyilvántartó osztály 
- Szervezési osztály
VI. Főosztály (Vizsgálat, börtönügy) 
- Vizsgálati osztály 
- Börtönügyi osztály 
- katonai ügyészi kirendeltség 
- Belső börtön 
- Országos Büntető Intézet (Budapest) 
- Állambiztonsági Büntető Intézet (Conti) 
- Állambiztonsági Büntető Intézet (Mosonyi) 
- Állambiztonsági Büntető Intézet (Vác) 
- Munkatábor (Tiszalök) 
- Munkatábor (Recsk) 
- Munkatábor (Kecskemét) 
- Munkatábor (Kazincbarcika) 
- Közbiztonsági Internálótábor (Kistarcsa)
VII. Főosztály (Gazdasági) 
- Pénzügyi osztály 
- Anyagellátó osztály 
- Gépjármű osztály 
- Központi Anyagellátó osztály 
- Építési osztály 
- Fegyverzeti osztály 
- Szervezési, tervezési osztály
VIII. Főosztály (Hírszerzés) 
- 1-5. osztály
IX. Főosztály (Belső Karhatalom)
 
 
  Korlátlanná válik a proletárdiktatúra jogi hatalma, a titkos utasítások alapján működő osztálybíráskodás, az eljárásjog likvidálása, helyén a végrehajtó szervek önkénye, az irgalom nélküli megtorlás, bosszú és félelemkeltés. Nem árt ismételni: Dr. Tímár István  államvédelmi ezredes (Péter Gábor egyik helyettese), igazságügyi főtisztviselő  1950 november 20-án előterjesztést készít a párt politikai bizottságának, amely elfogadja a következő megállapítást: "...a proletárdiktatúrában előtérbe nyomulnak a büntetés - végrehajtásnak olyan funkciói, amelyek teljesítésére az Igazságügyi Minisztérium már nem alkalmas." És az ÁVH maga alá gyűri a börtönök, a gyűjtő-, szűrő-, internáló-, kitelepítő- és munkatáborok felügyeletét.
Emlékeztetek arra is, hogy hazahívják a Szovjetunióból Garasin Rudolfot, a kipróbált internacionalista szakembert, a polgárháború idején Cseka-parancsnokot, 1945-től NKGB-őrnagyot, hogy vezesse az Államvédelmi Hatóság VI. Jogi, Börtönügyi és Vizsgálati Főosztályát.
 
Garasin magyar Gulag hálózata

Ő ismeri a GULAG gyakorlatát, módszereit [ГУЛАГ: Главное Управление Исправително-Трудовых Лагерей, azaz: Javítómunka Táborok Főigazgatósága], s azt vallja, hogy a rabokat nem etetni, hanem dolgoztatni kell, bevezeti a kényszermunkát, azaz az elítéltek tervszerű népgazdasági foglalkoztatását a KÖMI (Közérdekű Munkák Igazgatósága) irányításával.
Kiteljesedik az állambiztonsági börtönök, büntetés-végrehajtási intézetek és táborok zárt hálózata: Országos Büntető Intézet (Budapest), Állambiztonsági Büntető Intézet (Conti), Állambiztonsági Büntető Intézet (Mosonyi), Állambiztonsági Büntető Intézet (Vác), Közbiztonsági Internálótábor (Kistarcsa), Munkatáborok: Recsk, Tiszalök, Kazincbarcika, Bernátkút, Hortobágy, Márianosztra, Dunabogdány, Megyer, Oroszlán, Inota stb.
 
  Az Államvédelmi Hatóság Kollégiumának határozatai  minden eszközt szentesítenek az osztályellenség felkutatására, testi és lelki megtörésére; a Hatóság vezetői példás fegyelmi büntetésekkel ösztönzik  az állományt az éberség fokozására, a besúgó hálózat kiterjesztésére, a politikai munkaverseny (!) vállalások túlteljesítésére. Például:
 
   - Az 1951. július 25-i kollégiumi ülés elmarasztalja az I. Hálózati Főosztály 4. Szabotázselhárító Osztályát, mert nem sajátították el és nem alkalmazzák a csekista módszereket. (CSEKA, eredetileg VCSK:  Vszerossziszkaja Csrezvicsajnaja Komisszija vo borbe sz kontrarevoljucijeji szabotazsem: Összoroszországi Rendkívüli Bizottság az Ellenforradalom és a Szabotázs Elleni Harcra, a szocialista forradalom győzelme után 1917 december 20-án Félix Edmundovics Dzserzsinszkij vezetésével létre hozott államvédelmi bizottság, mely az osztályellenséggel szemben minden módszert megengedhetőnek tartott; későbbi elnevezései, utódszervezetei: GPU, OGPU, KGB, NKVD, NKGB, MGB. Tanácsadói a magyar államvédelem vezetői mellett dolgoztak.)  A szabotázselhárító osztályon nem hajtották végre a Hatóság vezetőjének utasításait, ellenséges elemek vannak az osztályon, látszateredményekre törekedtek, félrevezették a Pártot. "A Párt az egyik legfontosabb feladattal, a szocialista állam alapjainak biztosításával bízta meg az I/4.osztályt, amely feladatát - a népgazdaság biztosítását - nem teljesítette." "Az őrizetbe vettek száma félév alatt 25 volt, ezek is jelentéktelen ügyekből kifolyólag lettek őrizetbe véve. Az osztály egész munkája során nem tudott komoly kártevő csoportot őrizetbe venni. Módszerükben szigorúan be kell tartani a csekistamunkamódszert. Meg kell változtatni az operatív beosztottak munkájának értékelését. Meg kell nézni, hány személy és csoport dossziét fektettek fel és ennek alapján kell értékelni őket." "Hiányzott a személyi állomány ellenőrzése. Az osztály beosztottainak szociális összetétele nem biztosítja, hogy a munkásosztály államának érdekeit maradéktalanul megvédjék. Sok olyan beosztott van az osztályon, akik nem valók az Államvédelmi Hatósághoz."
 
   - 1951. december 6-án a Kollégium értékeli az ÁVH Csongrád megyei Osztályának tevékenységét. Megállapítja, hogy a hibák vannak túlsúlyban. Nem kielégítő a káder helyzet, az osztályt meg kell tisztítani a kispolgári és ellenséges elemektől. Komoly fegyelmi hiba, hogy családias légkört alakítottak ki (sic!):" Az osztályon a fegyelem laza. Önelégültség, elbizakodottság van. Az osztály vezetősége nem tartotta szem előtt a Hatóság vezetőjének 04-es parancsát, mely a katonai fegyelem megszilárdítását rendelte el. Családiaslégkört alakítottak ki, ami helytelen és a munka rovására ment. Ezt meg kell szüntetni..."
 
   - 1952. január 4-én az Állambiztonsági Büntetőintézetben (Budapest, VI/2. osztály, III. alosztály) értékelték a 4 hónapos munkaterv végrehajtását: "Az elitéltek biztonságosabb őrzése érdekében 11 őrtornyot állítottunk fel. Bal csillag bejárati ajtóit jelző csengővel és zárral láttuk el... a kisfogház ablakaira a rácsokat felszereltük..." 1952. március 21: "Egészségügyi vonalon elért eredmények: ...Az elítéltek gyógyszer használatát 1 %-kal csökkentettük." 
 
   - 1953. május 27-én a kollégiumi ülés határozatában elmarasztalja a Somogy megyei osztályt az operatív-hálózati munka állapotáért. "... az osztály munkáját a lassúság, tespedtség és a hibák elkenése jellemzi. Nem folyik eredményes harc az ellenséges csoportok és személyek  felderítése és felszámolása érdekében. Komoly mulasztások vannak az ügynöki bizalmas nyomozás terén. "
 
   1953. június elsején Garasin Rudolf, az ÁVH illetékes főosztályvezetője jelenti Házi Árpádnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének, hogy a különböző büntetés-végrehajtási intézetekben 40 734 elítélt, internált, letartóztatott tölti  büntetését, közülük a dolgozó rabmunkások száma: 28 032.
  Házi Árpád a jelentést június 12-én megküldi Rákosi Mátyásnak, aki aznap utazik Moszkvába.
  Ismét ne felejtsék : 1914-ben, amikor Magyarország összlakossága 21 585 829 volt, mindössze 12 911 elítélt volt a börtönökben.
  S ekkor még nem szóltunk arról, hogy 1953-ban az állambiztonsági szervek csaknem 1.2 millió (!) embert figyeltek meg. 
 1950 márciusától 1953 júniusáig az ÁVH több mint egymillió büntetőeljárást kezdeményezett az ügyészségeknél, azok a bíróságokhoz 650 ezer vádiratot nyújtottak be, melynek nyomán 390 ezer elmarasztaló ítélet született.
 1951-től 1953 júniusáig kihágási ügyekben  a rendőrség 850 ezer büntető határozatot hozott.
  Öt év alatt (1948-1953) csaknem 400 ezer parasztot ítéltek el kizárólag "közellátási bűntett" címén (kulákok).
 Kitelepítettek 13 ezer  "osztályidegen" embert.
  Sokan bírósági ítélet nélkül tűntek el, egyesek a Szovjetunióba hurcolva megsemmisítő táborokba kerültek. Akik ellen nem tudnak vádat emelni, azokat őrizetbe veszik és internálják.
 
Zoom
Közbiztonsági őrizetbe helyezés 1957-ben
 
Ne feledjük: az 1953. augusztus 20-i amnesztiával nem ért véget az állambiztonsági táborok története. 1956 november 4-ével újra kezdődött az internálás intézménye, csak más lett a neve: közbiztonsági őrizet. Jogi alapja: az Elnöki Tanács 1956. évi 31. törvényerejű rendelete, mely szerint a fogva tartás időtartama  6 hónap, amely kétszer 6 hónappal meghosszabbítható, lsd. még : NET, 1957. évi 1.sz.tvr., 1957. évi 41.sz.tvr. Így nyílt meg újra előbb a budapesti, majd a kistarcsai és a tököli internálótábor. 1956 decemberében az Irházi Imre rendőr őrnagy parancsnoksága alatt álló kistarcsai táborban  3-4000 fő volt  közbiztonsági őrizetben,  Tökölön, ahol Matheidesz István  rendőr őrnagy volt a parancsnok , 2-3000 fő. "Ellenforradalmi magatartás"  miatt 1957. január 1-től  összesen 7016 az internáltak száma, amely március 15-ig, a MUK tervezett időpontjáig egyre nőtt, s egyes becslések szerint elérte a 10 ezret.  Csak 1960-ban szüntette meg ezt az önkényes jogintézményt az Elnöki Tanács újabb törvényerejű rendelete.
 
 
Az internálás megszüntetéséről
 
 Az  Államvédelmi Hatóság vezetői Péter Gábor 1953 januári letartóztatása, majd Sztálin halála után  megérzik  a közeli politikai változások előszelét, s Nagy Imre miniszterelnökké választása előtt két héttel, 1953. június 17-én  a kollégiumi ülés határozatában már feladatul adják valamennyi főosztálynak, hogy "Az államvédelmi munkában meg kell szilárdítani a törvényesség betartását, az ÁVH beosztottait Népköztársaságunk törvényeinek betartására kell nevelni."
 
  Július 26-án a Minisztertanács határozatot hoz  az internálás megszüntetéséről, a kitelepítések, kitiltások feloldásáról, a táborok feloszlatásáról október 31-i határidővel.
 
  Július 31-én a szabadító bizottságok megjelennek a táborokban, büntetés - végrehajtási intézményekben. Máris szembesülnek azzal, hogy hiányos a fogva tartottak  és elhunytak névjegyzéke, egészségi állapotuk dokumentálása, letétjeik (érték-és tárgyletét), csomagjaik, ruházatuk, használati eszközeik nyilvántartása.
 
Zoom

Szabadító bizottságok a táborokban 1953-ban (1-2 old.)
 
Az augusztusi amnesztia kihirdetése után novemberben Gerő Ernő belügyminiszter és Czakó Kálmán legfőbb ügyész közös jelentést tesz a Minisztertanácsnak
"A közkegyelem gyakorlásáról szóló törvényerejű rendelet és a rendőrhatósági őrizet alá helyezés intézményének megszüntetéséről, valamint  a kitiltások feloldásáról szóló minisztertanácsi határozat végrehajtásáról."
Ebben megállapítják, hogy:
„A közkegyelmi rendelkezések közel 748.000. személyt érintettek. Ebben a számban a szabadságvesztés büntetésre ítélteken és az internáltakon kívül benne vannak a pénzbüntetésre ítéltek, az eljárási kegyelemben részesült személyek, valamint a kitiltottak és a rendőrhatósági felügyeletesek, továbbá a kihágási bíróságok adatai." "A közkegyelmi rendelkezések végrehajtását a börtönökben, a munkahelyeken, az internálótáborokban és a hortobágyi zárt táborokban bizottságok végezték az előre megadott ütemterv számszerű adatait is figyelembe véve. A szabadításokat október 31. napjáig befejezték. Jelentéktelen számban még előfordul olyan személyek szabadítása a börtönökből, akikre vonatkozóan a kegyelem hatálya még nem nyert megállapítást. Az államvédelmi szervek internálótáboraiban lévő egyes internáltak ügyében a bírósági eljárás még folyamatban van. 180 ügyet még másodfokon is tárgyalnak, 116 személy ügyében pedig a nyomozás kiegészítése és a tárgyalások elnapolása miatt ítélethozatalra csak később kerül sor. A hátralévő ügyeket november hónap folyamán befejezik. A tiszalöki táborban őrizetben lévő külföldi állampolgárok közül 940 személy átadása szintén folyamatban van."
 
 
Internáló-, kitelepítő- és munkatáborok 1945-1953
 
1., A kezdet.
1945 április 12-ig  1869 főt internáltak Budapesten, (ezt Péter Gábornak, a  BRFK PRO vezetőjének jelentéséből tudjuk), az ország  15 internálótáborában pedig  összesen 23 ezer embert. Zömmel: nyilasok, háborús bűnösök, volksbundisták, politikailag ellenségesek, csendőrök, horthysta katonatisztek, szélsőjobboldali szervezetek tagjai, a fasiszta propaganda terjesztői.
 
2., 1946 márciusában a politikai rendőrség 35 ezer főt tartóztatott le, közülük 5642-öt átadtak a Népügyészségnek, 17 418-at internáltak, 9360-at rendőri felügyelet alá helyeztek. Akik bármilyen okból nem voltak a Népügyészség elé állíthatók, azokra  internálás, rendőrhatósági őrizet, rendőrhatósági felügyelet, kitiltás várt. Akik ellen nem tudtak vádat emelni, de őrizetbe vették és ezért internálták őket, ezek közé tartoztak a koholt, törvénytelen perek  családi és más érintettjei, így pl. a Rajk-, Pálffy-, Sólyom-per, Standard-per, a Magyar Közösség elleni per stb. esetében.
 
Zoom
Jelentés az élelemhiányról, Gödöllő, 1946
 
A Fogház és tolonc ügyosztály jogosult volt a  rendőri felügyelet alá helyezésre, a közveszélyes munkakerülők feletti bíráskodásra, kitoloncolásra, kitiltásra és egyéb közigazgatási intézkedésekre.
 
3., 1946. augusztus 22-én a belügyminiszter értesíti a budapesti rendőrfőkapitányt, hogy a budapesti internálótáborokat átszervezték. Megszűnt például a Tutaj u-i internálótábor, "Az internáltak minőségi elkülönítése érdekében" az értelmiségi internáltak táborául a Kistarcsai Internálótábort jelölték ki, míg "a bűnözők, prostituáltak és átmeneti őrizetesek részére" a Fogház- és Toloncügyi osztály fogházát, vagyis a Mosonyi utcai Toloncházat. A munkaképes internáltakat a Buda-Déli Internálótáborba vitték, a  Csepel-Királymajori Internálótábort pedig munkatáborrá jelölték ki.
 
4., Internáló-, kitelepítő és munkatáborok, 1945-1953.
  Számuk változott,  60-70 között mozgott..
 
Kiemeltek:
 
Buda-Déli Központi Internálótábor. (Budaörsi u. 61.)
A háború után az első nagy gyűjtő tábor. Szerepe 1949 áprilisától Kistarcsára hárult.
 
Kistarcsa.
 
Gyűjtőtábor 25 -30 ezer férőhellyel, az egyetlen, ahol női és férfi fogva tartottak is voltak. (Az ÁVH 1950. május 5-én vette át a rendőrségtől.) A központi táborból a különböző szempontok szerint csoportokra osztott kiválasztottakat innen viszik tovább a megfelelő  - többnyire  munka - táborokba: Recsk, Tiszalök, Kazincbarcika, Bernátkút, Sajóbábony, Oroszlány, Inota stb.
 

A központi épületek a Kistarcsai Internálótáborban
 
A legfontosabb vidékiek:
 
Recsk.
 
1950 júliusától működött titkosan, hermetikusan elzárva a külvilágtól, 1953 októberéig 1300-1500 fővel.
Három méter magas  kettős  szögesdrót kerítés, egymástól ötven méterre őrtornyok, a tábor területén belül három géppuskás magasfigyelő, reflektorokkal. A 8 barakkban kezdetben politikai foglyok (a Toloncházból elsőként vittek 170 szociáldemokratát Recskre), katonatisztek, csendőrök voltak, később MÁV dolgozók, értelmiségiek, „deklasszált elemek” követték őket.
 
A tábor első parancsnoka Fórizs Béla áv. százados volt, ő vezette be a gúzsbakötést, a ”félkaja” büntetésnek nevezett ételadag megvonást, ő építtette meg a földbe ásott vizes fogdának használt bunkert és állíttatta fel  a büntetőbrigádot is, amelyben  a legkegyetlenebb verőemberek válogatott megtorlásokkal élhettek  puszta szórakozásból is. Az őrök például abban versenyeztek: ki tudja a rabokat egyetlen ütéssel leteríteni. Fórizst Michnay Gyula  szökése után 1951 májusában Csete József áv. őrnagy követte, aki felülmúlta elődjét, s  a legelvadultabb volt a kényszermunka tábor négy parancsnoka közül. (Az utána jövők: Fazekas Péter áv. százados, Tóth Gyula bv. alezredes.)
 

A recski tábor kapuja
 
Kiss Dániel rabot miután gúzsbakötésre ítélték egy izzó dobkályha mellé ültették, de oly közel, hogy keze majdnem  hozzáért a tüzes vashoz, perzselődött a húsa a két órai gúzsbakötés alatt, ordított a szörnyű fájdalomtól, de  a szolgálatos ávéhás őr: Sikala Ferenc  nem segített rajta, inkább szidalmazta. Kiss Dániel sebe sohasem gyógyult be, kezét csonkolni kellett.
Az államvédelem kínzásait az Andrássy út 60 alatt kísérletezték ki, itt vették át és tökéletesítették a szovjet módszereket, amelyek aztán elterjedtek az állambiztonsági börtönökben és néhány internálótáborban. Vitéz Málnási Ödön írja le például a következőt a „Magyar mártirok” (London, 1958) című kötetében.
 
"Az áldozatot hátrafektetve lekötötték, hasára vaslábas alá patkányt kötöttek, a másik vaslábasba föléje égő parazsat tettek, és így a patkányt arra késztették, hogy az áldozat hasán keresztülfúrja magát és elmeneküljön a megsüléstől. (Dr. Böhm Ferencen kipróbált módszer.) De a leggyakoribb az volt, hogy az áldozatot nagyon sokan megrohanták, földre gyömöszölték és végtagjaira állva, gumibotokkal csoportokban váltva egymást, órákon keresztül addig csépelték, míg egész teste, feje csupa seb és vér volt. Ilyen kínzások közben egyedül a budapesti központjukban, az Andrássy út 60-ban naponként legalább 30-40 halt borzalmas mártírhalált. Aki életben maradt, gondolkodás nélkül aláírta az általuk előre megfogalmazott jegyzőkönyvet, mert számára a mielőbbi felakasztás megváltást jelentett a borzalmas kínzásoktól. Ha a „népügyészségen” eszébe jutott a kínzásokra hivatkozva vallomását visszavonni, vagy ezt a csőcseléknek is legaljából összeszedett népbíróság előtt merészelte megtenni, akkor nyomban visszaadták „pótnyomozásra” a politikai rendőrségre, ahol újabb borzalmas kínzások után vállalta önmaga ellen a hamis vallomást, hogy végre felakasszák…”
 

Államvédelmi őrök a táborban
 
A kőfejtő bánya a tábor déli részén volt, napi 12-14 óra robot ezer kalórián kőkorszaki szerszámokkal. A kényszermunka megpróbáltatásai miatt mintegy 120 rab pusztult el. Itt raboskodott például: Nyeste Zoltán,  Sztáray Zoltán, Kárpáti Kamil,  Benkő Zoltán, Egri György, Jónás Pál, Gábori György, Földváry-Boér Elemér.
 
Különös sorsfordító történettel került Recskre Rákosi kedvelt ismerőse: Koch Hugó.
 
„Egészen egyedül álló Koch Hugó mérnök esete, akit a rendszerrel szembeni megbízhatóságának jutalmaként Rákosi a Meinl-féle teaüzletek vezérigazgatójává nevezett ki. Egy napon Koch a gödöllői országúton autózott Galba nevű sofőrjével, amikor egy éles kanyar után majdnem összeütköztek egy három gépkocsiból álló, szabálytalanul közlekedő autókaravánnal. Fékezés, éles csikorgás, megkönnyebbült homloktörölgetés után a második autóból maga Rákosi Mátyás kászálódott ki. „Amikor felismerte Kochot, megölelte, bocsánatot kért kísérői miatt, akik rosszul hajtottak, kézcsókját küldte Koch feleségének, és visszaült kocsijába. Elindult az első autó, a második Rákosival, a harmadikból pedig kiszálltak az ávósok és vasra verték Kochot meg Galbát. Nem az ÁVO-ra, hanem a törvényszékre vitték őket, ahol Rákosi élete ellen tervezett merénylettel vádolták mindkettőjüket.” Kálváriájuk azonban csak ezután kezdődött. Koch ügyvédet fogadhatott, aki Rákosi színe elé járult és ismertette védence sajnálatos történetét, mely másból, mint félreértésből nem származhatott. Rákosi biztosította az ügyvédet, hogy védence két órán belül szabad lesz. A távozó védőt az Akadémia utca pártház kapujánál azonban egy ávós gépkocsi várta; nem sokkal később Kistarcsán tűnődhetett talán meggondolatlan próbálkozása felett. A Koch mellé hatóságilag kirendelt új védőügyvéd a tárgyaláson kötelet kért védencére, „aki Rákosi ellen merényletre bujtatta fel alávaló sofőrjét.” A bíró hatalmas meglepetésre azonban felmentette a merénylet vádja alól Kochot és Galbát, ám szabadságukat nem kapták vissza; egy ávós gépkocsi mindkettőjüket Kistarcsára vitte, ahol viszontláthatták első ügyvédjüket. Koch és Galba egy transzporttal hamarosan Recskre került, ahol a barakkban ettől fogva egymás mellett aludtak."
(Richter Csaba: „Rettentő csávába kerültünk!”)
 
 Az egyetlen rab, akinek 1951 május 20-án   sikerült megszöknie Recskről Nyugatra: Michnay Gyula volt, aki tudatosan készült szökésére, memorizálta társai nevét, hogy idővel  közölhesse  a nagyvilággal. Bécsbe majd Németországba került, a  több száz nevet az Amerika Hangja olvasta be.(A vele együtt megszökött hét társát elfogták, akárcsak egy másik szökési kísérlet elkövetőjét: Dobó Józsefet.)
 
Tiszalök.
 
1951 februárjától az erőmű építésére főleg külföldieket (zömmel nyugatnémet, osztrák és jugoszláv, kisebb részben, román, csehszlovák, keletnémet állampolgár) vittek. Németek alatt a fogva tartók jórészt azokat értették, akik magyarországi német nemzetiségűként lettek besorozva a második világháborúban, általában megjárták már  a szovjet hadifogolytáborokat, s  háborús bűnösnek nyilvánítva épp úgy megfosztották őket magyar állampolgárságuktól, mint otthon maradt, illetve addigra már  Németországba toloncolt családtagjaikat.
De a vietnami francia idegenlégióban harcolt magyarokkal is  találkozhattunk itt. (A II. világháborúban francia fogságba esett magyar hadifoglyok az embertelen bánásmód miatt beléptek a francia idegenlégióba, ahonnan harcolni vitték őket Vietnamba. Az ott elfogott magyarokat az Észak-vietnami kommunista rezsim átadta a magyar hatóságoknak. Különösen sokan érkeztek Dien Bhien Phu körüli összecsapások  idején 1953-ban.)
1953. október 4-én tiltakozó tüntetés tört ki Tiszalökön, az őrség fegyverhasználata következtében 5-en meghaltak, 6-an súlyosan, 11-en könnyebben megsebesültek.
A zendülésről és a kitörési kísérletről Lőke Gyula áv. alezredes osztályvezető 1953. október 24-i „Szigorúan titkos” jelentéséből tudunk. Eszerint:
szeptember 28-án egy Csikós Mihály nevű polgári alkalmazott az építkezésen azt a hírt terjesztette el, hogy a külföldi  internáltak nem mehetnek haza, Magyarországon kell letelepedniük. Az internáltak között a  hangulat romlott, a termelés visszaesett. Október 2-án a táborparancsnok: Dornai Sándor bv. főhadnagy közölte az internáltak munkavezetőjével: Finn Ferenccel, hogy javít az élelmezésen, de a termelés növelése érdekében munkaversenyt kell szerveznie. Az internáltak a munkaversenyt visszautasították, s írásba foglalták követeléseiket: választ kérnek, hogy mikor fognak hazatérni; az 56 órán túli nehéz testi munkát végzők kapjanak zsírpótlékot, valamennyien tisztálkodási eszközöket; az október 4-én 10 órakor megtartandó értekezleten pedig a táborparancsnok is vegyen részt.
A megtartott értekezleten a parancsnok a termelésről kezdett beszélni, ám az internáltak zajos tüntetést rendezve követelték, hogy a hazatérésükről beszéljen. Erre azonban Dornai  főhadnagy nem tudott válaszolni, de látva a fenyegető helyzetet, ígéretet tett, arra, hogy választ kér a minisztériumtól.
Ezt követően az operatív csoporttal és a belső karhatalmi század parancsnokával készenléti szolgálatot rendelt el, erősítést kért , s kilenc hangadót kiemelt, köztük Finn Ferenc munkavezetőt.
Este az internáltak a tábor udvarán követelték társaik szabadon bocsátását és súlyosan bántalmazták László János nevű internált társukat, akiről Hubert Ferenc internált azt állította, hogy a táborparancsnokság besúgója.
A táborparancsnok kérésére Nyíregyházáról tűzoltók érkeztek, akik egy államvédelmi fegyveres őr biztosítása mellett vízsugárral próbálták szétoszlatni a csoportosulást. Ez azonban hatástalannak bizonyult, a tűzoltókat és az államvédelmi őrt a tábor kapujáig szorították vissza, majd botokkal és más ütőszerszámokkal „Hurrá!”kiáltással kitörni készültek a kapun és a kerítésen. A tűzoltókat biztosító őr ekkor géppisztolyából figyelmeztető lövéseket adott le. Hiába, az internáltak nem torpantak meg, hanem tovább nyomultak kifelé. Ekkor a külső őrség a kapuban elhelyezett géppuskából sorozatlövést adott le. Az 5 halottat és 17 sebesültet magukkal víve  visszavonultak körleteikbe a zendülők, a saját soraikban lévő orvosok próbáltak segítséget nyújtani, miután a táborparancsnokság nem intézkedett.
 

Sortűz Tiszalökön, 5 halott, 17 sebesült
 
Október 5-én reggel 5.30-kor Budapestről a helyszínre érkezett  az erősítéssel Valencsák János államvédelmi ezredes Virág Miklós áv. alezredessel, később követte őket Balázsi Béla áv. őrnagy a Vizsgálati Főosztály vezetője több vizsgálóval. Intézkedtek a halottak és sebesültek elszállításáról, megkezdték a kihallgatásokat, a kezdeményezők felderítését.
Október 6-án az internáltak ismét munkába álltak, munkamegtagadás nem történt, mert megkezdődött a hazatérő első 97 nyugatnémet állampolgár elkülönítése, szállításra való felkészítése. (Lehetőséget kaptak, hogy keresményükből ruhát, cipőt, s különböző használati tárgyakat vásároljanak.)
A Vizsgálati Főosztály nyomozása megállapította, hogy a kitörési kísérlet megszervezéséért és előkészítéséért a felelősség Finn Ferenc 29 éves, budakeszi születésű internált munkavezetőt, volt SS-katonát és Hubert Ferenc 28 éves szálkai születésű internált, volt SS-katonát terheli, ezért a Budapesti Hadbíróság 1953. október 17-én Finn Ferencet 6 évi, Hubert Ferencet 5 évi börtönre ítélte.
 
Dornai Sándor bv. főhadnagy táborparancsnokot felmentették beosztásából és más munkakörbe helyezték. Október 23-án a hegyeshalmi határállomáson az első csoportban 97 nyugatnémet és 46 osztrák átadása történt meg a Külügyminisztérium útján.
 
A táborból  1953 október-novemberében  összesen 1182 külföldi állampolgár  szabadult, közülük 1177-en kérték  hazatelepítésüket kapitalista országba. Akik Magyarországon kívántak maradni, megkapták a letelepedési engedélyt.
 

A tiszalöki vízierőmű hadifogoly építőinek emlékműve
 
A tiszalöki erőmű építőinek emlékművén  megörökítették a kitörés öt halálos áldozatának nevét: Georg Gazafi, Mathias Geistlinger, Josef Schultz, Hans Tangel, Josef Wildhofer. Az emlékművet 1989-ben azon a helyen  állították, ahol a hadifoglyok barakkjai voltak.
 
Kazincbarcika.
 
1951 tavaszától 1953 októberéig főleg volt szovjet hadifoglyok, csendőrök, külföldiek kerültek ide, legnagyobb létszámuk 1200 fő volt.
Jómagam 1956 nyarán 17 éves koromban kaposvári gimnazistaként egy ifjúsági rohambrigádban építettem  Kazincbarcikát, aminek a kettes sorszámot kellett volna kapnia szocialista városaink sorában Sztálinváros után. Kegyetlen munka volt.  Azokat a nyomorbarakkokat kényszerültünk csákánnyal szétverni, amelyben a várost megalapozó rabok, politikai foglyok laktak. Megpiszkosodtunk és megtetvesedtünk, naponta háromszor sorba álltunk valami ehetetlen kosztért, s végül még nekünk kellett egy-két forintot befizetni a pénztárba, oly keveset kerestünk. A gimnázium  DISZ-titkára - aki komolyan hitte azt, amiről szavalt - azt  mondta: nem baj, majd meglátjátok, mi lesz itt húsz év múlva! Nem baj, mondták vezetőink, a „hősi munka” jó pont lesz majd az egyetemi felvételinél. De 1957 őszén egy sort sem találtam róla  egyetemi javaslatomban, s nem is volt rá kíváncsi senki, hogyan is lett volna, a bölcsészkar tanulmányi osztályának vezetője akkorra már  egy jól  ismert államvédelmi őrnagy volt.
 
Az 1951. december 1-én alakult Közérdekű Munkák Igazgatósága (KÖMI) az elítéltek tervszerű foglalkoztatását szervezte és irányította. Táboraiban rabok (államvédelmi és rendőrségi internáltak) dolgoznak az építőipar, gyáripar, kőbányászat, mezőgazdaság, stb. területén. Szervezetileg a KÖMI a Büntetés-Végrehajtási Parancsnokságon belül 3 osztályból és 2 alosztályból állt.
Felügyelete alatt működött 12 vállalat: Vác, Sátoraljaújhely, Kalocsa, Szeged, Balassagyarmat, Szombathely, Pálhalma, Állampuszta, Annamajor, Budapest 1, 2, 3 összesen 6829 elítélttel. A szénbányászat területén  10 munkahely-parancsnokság volt: Komló 1, 2, Csolnok, Tatabánya, Szuhakálló, Ormos puszta, Várpalota-Farkaslyuk, Tólámpa, Csékút, Oroszlány összesen  7100 fővel. Őrzésükért mindenütt az ÁVH felelt.
 
 
Kitelepítő, zárt táborok.
 
A Hortobágy és környező pusztáin, településein, a Közép-Tisza vidéken két megye (Hajdú-Bihar és Szolnok) területén 12 zárt tábort létesített a hatóság 1950 júniusától. A nyugati és déli határsávból (ez hat megyét érintett), valamint Budapestről  elsősorban „a népi demokráciára különösen veszélyes elemeket” (kulákok, horthysta tisztviselők, katonák, deklasszált reakciósok stb.) telepítették ki, összesen 7281 személyt 2524 családban kényszerlakhelyhez kötötten. Közülük 15 év alatti volt 1099 személy, 50 év feletti pedig 2171 fő. Az őrzött zárt táborok egyszerre mutatták az  internáló és a munka táborok jegyeit, olyan sajátosan eltérő vonással is, hogy noha internálni csak személyt lehetett, gyakorlatilag családjukra is vonatkozott a hatósági határozat. A pajtákban, csűrökben, romos tanyákon, birkahodályokban  összezsúfolt emberekre kitelepített és korrupt rendőrök vigyáztak, se tüzelő, se fűtés, tömeges a fertőzés veszélye, az iskoláskorúak számára nincs iskola. Nyomor, kiszolgáltatottság, reménytelen újrakezdés.
 

Jelentés a Hortobágyról 1953. augusztusában
 
1953. augusztus 15-én Hetényi Béla r. főhadnagy - egyebek között - arról jelent Vámos Miklós r. őrnagynak, hogy vannak, akik nem tudnak hazatelepülni, mert vagy nincs pénzük az ingóságok elszállításához, vagy ugyanabból a községből, ugyanarról a vidékről kitelepített családok szabadulását várják, hogy közösen vasúti vagonokat tudjanak bérelni, mivel így olcsóbb…Olyan személyek is vannak, akik még azért nem költöztek el, mert a határövezetben volt  eredeti lakhelyük, de oda nem térhetnek vissza és így ingadoznak, hogy leszerződjenek-e helyben, vagy más községben, más gazdaságban települjenek le.
 
Hadifogoly gyűjtő-és szűrőtáborok.
 
Kaposvárott a Nyugatról érkezett hadifoglyok, Nyíregyháza-Sóstón a Szovjetunióból szigorú őrizet mellett hazakísért magyarok.
 
5., 1950. január 1-től az ÁVH VI. főosztálya megkapja a  kizárólagos felügyeleti jogot az állambiztonsági börtön és az internálótáborok fölött, s megkezdi a hálózati operatív munkát, az internáltak intenzív beszervezését.
 
6., 1953 augusztus 20.: amnesztia. Alapja a Minisztertanács 1953 július 26-i határozata az internálás megszüntetéséről, a kitiltások, kitelepítések feloldásáról, a táborok feloszlatásáról. Az internáltak, letartóztattak, elítéltek száma: 40 734.
 
„Szabadulásuk veszélyes!”                            
 
Zoom
Mi legyen az ÁVH árulóival és a fogdaügynökökkel?
 
Kilenc kategóriába sorolták az internáltakat, közülük többek szabadulását a Kistarcsára központosított két bírói külön tanács nem támogatta, mert:
 
  • "szabadulásuk veszélyes",
  • lakhelyükről kitiltandók,
  • rendőri felügyelet alá helyezendők,
  • külföldi állampolgárok,
  • az ÁVH áruló ügynökei.
 
A szabadítók és a bírák évek óta megoldatlan, eldöntetlen kérdésekkel találják szemben magukat, melyekről  most napok alatt kell dönteniük. Például:
 
„Az őrizetesek hangulata rossz és nem kielégítő. A görög őrizetesek már két éve vannak őrizetünkben és velük kapcsolatban  még ez ideig semmi sem történt, velük még nem foglalkoztak mióta őrizetünkben vannak.” (1953. július 31. Nagy Károly áv. őrnagy)
 
Zoom
Nyolc titkos rejtjelfejtő
 
1953. szeptember 3-ig sem tudnak dönteni a rejtjelfejtőkről, ezért Lőke Gyula av. alezredes osztályvezető egyenesen Garasin Rudolf bv. ezredes parancsnokhoz fordul:
 
„Jelentem, hogy a Gyűjtőfogház őrizetében 8 olyan személy van, akik az állambiztonsági szervek részére fontos rejtjel-fejtő munkát végeznek. Ezek közül 2 személy internált, 6 személy pedig 1952. szeptemberben lett a fenti munka elvégzése érdekében őrizetbe véve. Ezek a személyek elítélve nem lettek, internálási véghatározat sem lett hozva ügyükben. A fenti munka irányítását Tárnoki János alezredes elvtárs végzi. A vele folytatott megbeszélés során a 8 személy ügyében ezt a felvilágosítást adta, hogy most készítenek egy javaslatot Dékán István miniszterhelyettes elvtárs felé a további fogva tartásukra és munkáltatásukra.”
 
Az ÁVH I. Hálózati Főosztályának 2. osztályáról, mely a belső reakció ellen harcolt kissé megkésett kérés érkezik a VI/2. Börtönügyi Osztály vezetőjéhez. Rajnai Sándor áv. őrnagy azt kéri Lőke Gyulától, hogy beosztottja Ipper Pál áv. százados a Mosonyi utcai büntetőintézetben kihallgathassa Zakar Andrást, Mindszenty József bíboros prímás személyi titkárát. (Zakart 1948. november 19-én hurcolták el, s a Mindszenty perben 1949-ben  III. rendű vádlottként a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való részvételért és folytatólagosan, társtettesként elkövetett hűtlenségért 6 évi fegyházra, 10 évi hivatalvesztésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték.) Ipper Pál  államvédelmi százados (később rádiós és televíziós ) megkapta az engedélyt Zakar kihallgatására.
 
Zoom
Ipper Pál államvédelmi százados kihallgatja Mindszenty titkárát
 
 
Az ÁVH  sehol sem adta át a fogva tartottak teljes névjegyzékét, az elhunytak névsorát, s nem közölt semmit az őrizetesek  egészségi állapotáról, letétjeiről. Naponta 50 fő szabadult, előre elhatározott sorrendben.
 
7., Közbiztonsági őrizet. 1956 november 4-től. Hat hónap, ami kétszer 6 hónappal meghosszabbítható. Amit büntetnek, az az Elnöki Tanács 1956. évi 31. törvényerejű rendelete szerint: "...ellenforradalmi magatartás, amelyre a közbiztonsági őrizet vonatkoztatható, lényegében állapot-cselekmény, illetve állapot-magatartást jelöl.” l957 május 1-ig csaknem 10 ezer főt gyűjtöttek össze az ország minden részéből Budapestre, Kistarcsára és Tökölre. 1960 áprilisában szüntette meg az ET az amnesztia rendeletével.
 
A Kistarcsai Internálótábor
 
    A fővárostól mindössze két kilométerre lévő Kistarcsai Internálótábor volt  az Államvédelmi Osztály és az Államvédelmi Hatóság legközelebbi gulagja, ahol 1949-től 1953-ig rendezkedett be, s ahol 1956-57-ben újjáéledt az állambiztonsági munka.
 
    Kistarcsán már a második világháború előtt volt internálótábor, helyét még a húszas években  választotta ki a Magyar Királyi Államrendőrség  Toloncosztálya. Ide toloncolták ki a fővárosban veszélyesnek bizonyult politikai felforgató elemeket, munkakerülőket, csavargókat, prostituáltakat. Amikor  az 1908-ban alapított  Gép-és Vasútfelszerelési Gyár 1928-ban a gazdasági válság következtében csődbe ment, részvényeinek többségét a Ganz Danubius Gépgyár vásárolta fel,   lakótelepe pedig a Belügyminisztérium tulajdonába került. Rajk Lászlót már 1931-ben Kistarcsára internálták.
 

A kistarcsai fogda háromemeletes épülete
 
   Keresztes Fischer  Ferenc belügyminiszter a   kitiltásról valamint a rendőrhatósági felügyeletre és az őrizet alá helyezésre vonatkozó részletes szabályozást tartalmazó 760/1939. BM. sz. rendelet alapján 1939-ben kezdte tervszerűen felgyorsítani   az internálótábor fejlesztését. 18 ezer négyzetmétert szakítottak ki a falu közepéből, utcákat zártak le betonkerítéssel, magasított szögesdróttal, őrtornyokkal. 1943. november 15-én a  Magyar Királyi Államrendőrség  toloncosztálya  az ún. Ganz-munkáslakásokból kitelepítette a munkásokat és átvette a közbiztonsági szolgálatot.
Az 1939-es rendelet elsősorban azok ellen intézkedett, akiknek bírósági elítélésére nem volt sok esélye a politikai rendőrségnek, ám saját jogkörében eljárva  megfoszthatta őket személyi szabadságuktól, kissé cinikusan úgymond: tárgyalásukra váró politikai foglyok voltak.
Az azonban példátlan gyakorlat volt Európában, hogy ha az elítélt letöltötte börtönbüntetését, az államvédelem visszakérhette az internálótáborba és fogva tarthatta, ameddig csak akarta. Az alábbi dokumentum arról szól, hogy 1952 márciusában egy visszakért internált két éves börtönbüntetésének letöltése után nem érkezett meg  a kistarcsai Központi Internálótáborba, amelynek parancsnoka ezt jelenti és  intézkedést kér  az ÁVH VI/2-es Börtönügyi Osztályától.
 

Börtönbüntetése letöltése után az ÁVH visszakérhette az internáltat
 
  A proletárdiktatúra elnyomó és megtorló funkcióját kegyetlenül alkalmazó Államvédelmi Osztály az  őrizetbe vételre  vonatkozó aktuális jogszabályok [8130/1949. M.E. sz. rend. 1.§-ának b. pontja és a 330.001/1946. B.M. sz. r. II. pontjának d. bekezdése ]mellett határozataiban következetesen hivatkozott az általa sokat szidalmazott  "fasiszta" Horthy rendszer jogalkotásának termékére, az említett 760/1939.BM.sz. rendeletre. Íme a példa 1947-ből: 
"Magyar Államrendőrség Szegedi Kapitánysága. Államvédelmi Osztály
1317/1947.
Tárgy: K. J. internálási ügye
HATÁROZAT
Elrendelem K. J., aki 1926. aug. 30-án Békéscsabán született, nőtlen, orvostanhallgató, Szeged, Dózsa György u. 22. lakos internálását a 8130/1949. M.E.sz. rend. 1. §-ának b. pontja, valamint a 760/1939. B.M.sz. rendelet 1. §-a alapján, illetőleg a 330.001/1946. B.M. sz. r. II. pontjának d./ bekezdése alapján.[...]"
     A Horthy-korszak különös fintora, hogy a második világháború alatt - főként 1944-ben - a tábor öt pavilonjában a kitoloncoltak mellett helyet kaptak az összefogdosott és deportálásra váró zsidók, valamint a német Wermacht és az SS fogházzal büntetett  katonái is.
 
    1944. július 14-én Adolf Eichmann SS-alezredes  embereivel Kistarcsáról és az Országos Rabbiképző Intézetben berendezett börtönből mintegy 1500 zsidót a budapesti Gyűjtőfogházba szállított, majd vasúton Auschwitz felé irányíttatta a transzportot. A kistarcsai tábor parancsnoka: Vasdényei István azonban értesítette a Zsidó Tanács tagjait Eichmann akciójáról, ők pedig Stern Samuval az élen nyomban tájékoztatták Horthy kormányzót, a semleges országok diplomáciai testületeit és a magyar keresztény egyházak vezetőit. Horthy felelősségre vonta Jarosst és a szerelvényt Hatvanból visszafordíttatta. Eichmann azonban elszánt volt és ravaszul megismételte terve végrehajtását Horthy és a Zsidó Tanács  megtévesztésével.  Július 19-én  reggel a Zsidó Tanács minden tagját svábhegyi irodájába rendelte, s  folyamatos tárgyalással estig ott is tartotta őket. Vasárnap lévén a magyar kormányhivatalok kihaltak voltak.  Eközben Kistarcsán Ubrizsi Pál rendőr segédfogalmazó egy magyar osztaggal a Belügyminisztérium nevében követelte a zsidók kiadást. Amikor Vasdényei parancsnok ezt megtagadta, Franz Novak SS-százados három szakasz német fegyveressel bedöntötte a tábor kapuját, s gyorsan összeterelték majd elhurcolták a korábbi transzport 1220 tagját.  Rákoscsabán vagonírozták be őket és elindultak velük Auschwitz felé. A Zsidó Tanács Tagjait csak akkor engedte el Eichmann, amikor értesítést kapott, hogy a deportáltak szerelvénye már elhagyta az országhatárt.  (Eichmann ugyanezzel a módszerrel vitt el  újabb 1500 zsidót július 24-én Sárvárról.)
 
    Kistarcsa már 1945-ben a legnagyobb gyűjtőtábor,  ahol márciusban bujkáló nyilasokat gyűjtöttek össze. Az év folyamán 300-400 személyt tartottak fogva.
 
     1946-ban a Rajk Lászlóról elnevezett  Rendőr Tanosztály kiképző bázisa.
 
 1949-ben az internálótáborokat formálisan úgy számolták fel, hogy központosították őket. Kistarcsára telepítik a Buda Déli Központi Internálótábortöbb ezer foglyát Ruscsák József alezredes parancsnoksága alatt. A féllábú Ruscsák korábban sírásó volt  a Köztemetőben, de lopás miatt elzavarták. Őt követi Taródi rendőr alezredes. Három épületre emeletet húztak, így 1800-2000 embert zsúfolhattak össze, fűtés nem volt, az élelmezés minimális.
 

A volt beszélő épülete Kistarcsán
 
 1950. május 5-én Péter Gábor utasítására az Államvédelmi Hatóság ráteszi a kezét:  a magas szögesdrótos betonfalakon belül újabb épületeket emelnek; őrtornyok, gépfegyverek, kutyák; s  a föld alá is berendezkednek.
A politikailag veszélyes elemeket: értelmiségieket, ismert politikusokat és hozzátartozóikat, papokat, írókat, újságírókat,tudósokat, művészeket deportálták ide.
Az internáltak között volt Szálasi Ferencné, Hain Péterné, Gróf Bethlen Lászlóné Teleki Margit, Dr. Baksai Lászlóné Bethlen Jolán, Almássy grófnő, Sólyom Lászlóné,  Beleznai Istvánné, Király Béláné Gömbös Sarolta, Gróf Festetics Sándor, Dr. Széchenyi György, Csia Sándor, Szélig Imre, Gedényi József, Andorka Rudolf, Demény Pál, Demény Pálné, Kéri Kálmán, Révay Kálmánné, Donáth Ferencné, Oszkó Gyuláné,  Skolnyik József, Weishaus Aladár, Klement Károly, Hankovszki Gyula, Kapócs Ferenc, Ruszkiczai Imre, Pártay Tivadar,  Borka Géza, Erdős Péter, Érdi Sándor,  Bakai Árpád, Gyenes Judit, Somogyvári Gyula, Justus Pálné, Pokol Béla, Rásonyi István,  Kondákor János,  Eszterházy Mónika, Madaras Ferenc, Özv. Svastics Jánosné Solai Stefánia, Erdey Sándor, Éles Gusztáv, Villányi János, Dévay Kamilla, Svéd Nóra, Bíró Sándor,  Tesch Norbert, Mezőfi Károly,  Dr. Körösmezey László, Mérai József, Mádly István, Zichy Péter, Bálint Ferenc, Halászfy Zoltán, Kerner Ottó, s itt  hallgatták ki Pálffy Györgyöt és Korondi Bélát is.
 
Az egyházi személyek közül: Brusznyai József, Tabódy István, Beresztóczy Miklós, Zadravecz Mihály, Fábián János,  Endrédy Zoltán Sándor, Nagy Tibor, Pozsgaí János, Nagy Sebestyén, Jankovics József, Kolos László Bertold, Matyasovich Henrik, Gaál Gyula, Széll Kálmán,  Szölgyémi József, Bodolay Gyula, Násfay Németh Tibor, Somogyvári Béla Hetény, Weiner Ferenc Piar, Wolmuth Imre, Regőczi István és mások. A tábor szerzetesei között a jezsuiták és a ferencesek voltak túlsúlyban.
Meszlényi Zoltán Lajos püspököt , esztergomi érseki helynököt 1950. június 29-én én hurcolták el Esztergomból, kegyetlen körülmények között magánzárkában őrizték  Kistarcsán, többször megverték, 1951. március 4-én éjszaka hiába szállították a Mosonyi utcai rabkórházba, a mentőautóban meghalt.
 
 De ide hozza az ÁVH saját árulóit, meggyanúsított tisztjeit, besúgóit, akárcsak a HM. katonapolitikai osztályának volt beszervezettjeit  is. (Dr. Bárándy György, Berec László,  Urbán Frigyes, Ignácz István, Háy János, Dr. Liszkay Nándor, Szijjártó Antal, Hadarits Kálmán, Szolnoki István, Würsburger Imre, Torbágyi Gyula, Oltai László, Pröhle István, Imre Ferencné, Horváth Lajos, Hegedűs Margit, Varga Béláné, Pallavicini Alfréd, Irlinger József, Kovács Gusztáv, Marinkai István, s mások.)
 
Zoom
Ávéhás és katpolos ügynökök büntetése „házon belül”
 
  A Deák Ferenc utcai főkaputól balra a rendőr kultúrháznak nevezett épület,  jobbra a táborparancsnoki lakás, mellette a törzsépület, földszintjén  a szűrő („egeres”) és az elektromos központ, az I. emeleten a táborparancsnokság irodái a nyomozókkal. A törzsépület mellett a 3 emeletes fogda nőknek és férfiaknak.
Az udvar másik oldalán 3 kétemeletes épület, amelyekre még egy emeletet húztak, mögöttük az alakuló tér és tábor vízhiányos időkben működtetett ideiglenes latrinája. Az így kialakított 3 háromemeletes  központi fekvésű  épület a  törzsépülettel szemben adott otthont a III., a IV., és az V. ezrednek. A középső épületben  volt a konyha, a tőle balra esőben az asztalos műhely, a jobb szélsőben  a fürdő és néhány más műhely. Az udvar végén az I. ezred egy emeletes épülete, attól balra a víztorony, jobbra egy hosszú barakk, ahol a családi beszélőket tartották, míg  a víztorony mellett balra,  az udvar  sarkában  a női II. ezred egy emeletes szálláshelye, aztán már csak az őrkutyák ketrecei. Kezdetben 50-60 centiméternyi hely jutott egy rabra, akik a földön, matracon vagy pokrócokon aludtak, később egy minisztériumi ellenőrzés után ágyakat ácsoltak.
 
Zoom
Egy rab rajza a Kistarcsai Internálótábor épületeinek elhelyezkedéséről
 
Az egykori rabok szerint igen erős besúgó hálózatot épített ki, s magasan képzett ügynököket  irányított ide az ÁVH Jogi , Börtönügyi és Vizsgálati Főosztálya, (vezetői: Décsi Gyula, Juhász László, Zsidi Gyula.) A VI/2 Börtönügyi Osztályt Princz Gyula, majd Lőke Gyula vezette, a VI/4-es Belső Elhárító Vizsgálati Osztályt Kapitány István. A Börtönügyi Osztály építi meg a recski tábort, ahova sok kistarcsai fogva tartott kerül.
 
 1953-ig , az amnesztiával megindult felszámolásig nyomasztó félelem uralkodott a környéken, ahol számos államvédelmi tiszt családostul letelepedett.  
   
 1953-tól  a tábor a Belügyminisztérium oktatási-kiképzési bázisa, rendőrök, határőrök, tiszthelyettesek és tartalékosok tanulnak itt.
 
  1956 novemberében szovjet páncélosok foglalják el, volt államvédelmi tisztek menekülnek  a falak közé, s rövid időre még feltámadaz állambiztonsági jelleg a közbiztonsági őrizet legalizálásával. . (1957-ben itt ír alá a III/III-nak Csurka István, de ide került Boross Péter is.) 1960-ban az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletével megszünteti a közbiztonsági őrizetet.
 
   Majd tovább folytatódhat a belügyi oktatás, 1990-ben még szerepel a tanrendben állambiztonsági propaganda és alaki karhatalmi kiképzés.
 
   1993-1995: idegenrendészeti objektum: a rendőri készenléti ezred átmeneti szállásaként fogadja be a világ minden részéről ide vetődő, a legkülönbözőbb nemzetiségű átutazó, hontalan, szökött, üldözött embereket, akiknek gyakori ellenszegülései, szökései feldúlják a község hétköznapi életét.
 
Zoom
Idegenrendészeti szállás, az utolsó megszökött „nem adott le semmit.”
 
   Kistarcsa nagyközség önkormányzata 1996-ban a tábor  18 ezer négyzetméteres területéből 8 ezret jutányos áron: 14 millió forintért visszakapott a Belügyminisztériumtól, mert az ígérte, hogy szociális és jóléti célokra fogja hasznosítani. A drótkerítéssel leválasztott részt azonban csak részben fordította közérdekű  (egészségügyi) célra, a tornacsarnokot nyomban eladta egy kereskedelmi cégnek, az ingatlan maradék része pedig tovább rohadt.
   A tábor fennmaradó nagyobbik részén  - parancsnoki irodaépület, legénységi és tiszti szállás, konyha, étterem, kazánház, dísztribünös alakuló tér -1995 óta az enyészet az úr, több száz millió forint  értékű épület  és berendezés pusztul, a kitört ablakokon átviharzik eső és hó, ami még nem tűnt el, az szétfagyott, beázott, korhad, rohad, mállik, rozsdásodik. A tulajdonos: a Belügyminisztérium a készenléti rendőrség gondnoksága alá helyezte a tábort, az elzárta a villanyt, a gázt, a vizet, a fűtést, s csupán őrző feladatokat látott el. Ezen az állapoton tovább rontott az, hogy a BM Készenléti Ezrede gyakorlóterepnek használva a tábor  területét, zajos és látványos kiképzési feladatokat hajtott végre , nem kímélve a már amúgy is lepusztult épületeket, megmaradt berendezéseket, felszerelési tárgyakat, fel nem használt lőszert is szétszórtan maga után hagyva.
 


Ma is tovább pusztuló épületek
 
  2011-ben a település végre ingyen visszakapta a zárt ingatlan csaknem 10 ezer négyzetméter alapterületű részét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től,  azzal az egy kötelezettséggel, hogy itt kell  új elhelyezést biztosítani a ma mostoha körülmények között másutt zsúfolódó Kistarcsai Rendőrőrsnek. Nagyvonalú elképzelések léteznek a terület egységes városi hasznosítására, beillesztésére a meglehetősen szétesett városképbe, ám a realitás az, hogy noha megannyi elképzelés kering az internálótábor lebontásáról és területének hasznosításáról, a  beruházásra helyben se pénz, se konkrét terv, se szakértelem. Az utóbbi vonatkozik arra is, hogy igényes, látogatható  emlékmúzeumot akarnak létesíteni majd az internálótábor történetéről, tárgyi és dokumentatív emlékeiről.  Feltehetően még évekig marad a jelenlegi lepusztult állapot.
                                                                       
Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató
 
(Folytatjuk. A következő részben: A táborok belső világa, elhelyezés, étkezés, egészségügyi viszonyok; a kényszermunka megpróbáltatásai; kihallgatások, verések, kínzások, öngyilkosságok; hogyan szervezte be a fogva tartottakat az államvédelem kémelhárítása; mi lett az ÁVH árulóival és fogdaügynökeivel?)
Kapcsolódó: Besúgók, titkosügynökök, ÁVH-sok, kémek, hírszerzők, szt-tisztek szigorúan titkos dokumentumai