Évtizedekkel vetette vissza a cigánysággal szembeni előitéletek leküzdésének és a magyar-roma együttélésnek az ügyét a vasárnap hajnali veszprémi gyilkosság. Ugyanakkor paradox módon a bukaresti Marian Cozma kézilabdázó halála többet tett a román-magyar megbékélés előmozdításában, mint az utóbbi évek összes közös kormányülése és diplomáciai eseménye. A tragikus esemény utórezgései alapvetően formálhatják át a közgondolkodást mindkét országban.

Színtiszta monarchia: egy szórakozóhelyen cigányok támadnak meg sportolókat, halálosan megsebesítve egy románt, súlyosan egy szerbet és egy horvátot, akik előző este magyar klub színeiben harcoltak a győzelemért. A gyilkosság után magyar és román együtt gyújt gyertyát, a cigányok szerb bosszútól tartanak, és hogy kerek legyen a történet, a két feltételezett elkövetőt estére elfogják az osztrák rendőrök. De ne szaladjunk előre, haladjunk sorjában!

Vasárnap délelőtt szöveges üzenet ébresztett: a mobilszolgáltatóm hírügynöksége kezdte önteni a véres veszprémi tragédiáról szóló információkat. Érkezett magánjellegű üzenet is, amelyben barátom figyelmeztetett, nézzem meg a világhálón, hogyan kezeli az esetet a román sajtó. Valóban feltűnő volt a különbség: míg a magyar híroldalak mindegyike (Kuruc.info: hazudja ezt az az MNO, aminek a látogatottsága és olvasottsága messze a miénk alatt van… igen, mi már pár perccel a román cikkek megjelenése után megírtuk – az eredeti román hírek megbízható, angol fordítását is mellékelve -, hogy mi a helyzet) ismeretlen elkövetőkről beszélt, a román portálok már a legelső mondatokban megjegyezték, hogy cigány származású emberek gyilkolták meg a sportolót. Meglepett a bukaresti lapok tájékozottsága: pontos részletekkel szolgáltak a hajnali verekedésről, beszéltek az áldozatok hozzátartozóival. Igaz, tőlük származott a később álhírnek bizonyult információ is, mely szerint a szerb játékos apja Arkan egykori harcosaiból toboroz csapatot fia megbosszulására. Megélénkültek a fórumok is, és a hozzászólások között nagyszámú magyar- és cigányellenes kirohanás bukkant fel.

Este aztán két cseppet sem rokonszenves fiatalember fotója foglalta el a román hírportálok fő helyét: Sztojka Iván és Raffael Sándor arcképe. A Prosport.ro-n azt írták, azért tették ki nagyban a monitorról szinte leugró képeket, hogy ha esetleg Románia felé szöknének, azonnal felismerjék őket. (Furcsa hogy az Országos Rendőr-főkapitányság honlapjáti vasárnap este nem címoldalon, hanem csak többkattintásnyira lehetett megtalálni a gyilkosságal gyanúsított férfiak fotóit, valahol a körözések rovatban.)

A magyar hírfogyasztók (Kuruc.info: megint csak: már aki. Aki bennünket választott, erről pár perccel a romániai cikkek megjelenése és általunk történt lefordítása után, délelőtt(!), már tudhatott.) számára csak a fényképek alapján derült ki, hogy romák gyilkoltak Veszprémben. Soha nem látott aktivitás kezdődött a neten: felpörögtek a fórumok, a C-press.hu roma hírportál szervere összeomlott, vagy az is lehet, hogy a puskaporos hangulatnak köszönhetően lekapcsolták. Ezrek keresték a különböző közösségi oldalakon a körözöttek adatlapjait. Raffael Sándor regisztrációját már törölték, ám Sztojka Ivánt gyorsan meg lehetett találni az iWiW-en. Képek is voltak: egyiken böhöm nagy, fekete Mercedes parkol (szabálytalanul) egy áruház bejárata előtt, alatta tömör információ: My Car. Tetovált hát (cikornyás „Iván" felirattal), kigyúrt test, izompóló, hasonlóan szekrényhátú koma színesítette a képet. A statisztika szerint a tulajdonos legutóbb négy nappal azelőtt lépett be az oldalra.

Ritkán tapasztalható jelenséget láthattunk az adatlapon: rohamosan fogyni kezdtek Sztojka ismerősei (két nap alatt százvalahányról felére csökkentek, sőt sokan nem elégedtek meg azzal, hogy törölték kapcsolataik közül Sztojkát, hanem saját adatlapjukat is leszedték az oldalról), a képek alá pedig ezerszám gyűltek a durva hangú hozzászólások. Ez azért különös, mert az adatlapról - és a rendőrségi körözésből - az derült ki, hogy Sztojka és barátai nem erőszakmentességükről híresek (egyik, azóta szintén törölt ismerősének iWiW-es neve „kijár neked hat golyó testedbe és 3 a fejedbe"), ám a közösségi oldal jellegzetességei miatt a fiatalember - és általában a cigányok - halálát kívánó hozzászólások a legtöbb esetben teljes névvel, fotóval, lakcímmel és telefonszámmal jelentek meg. Kisgyerekes anyukák, tizenéves kamaszok gépeltek be válogatott átkokat és szitkozódásokat, és elkezdődött a ,,hány ismerősnyi távolságra vagyok tőle" típusú játék. Kicsi a világ: e sorok írója mindössze három lépés távolságra volt a gyanúsítottól, hiszen ismer egy budapesti liberális férfit (Megkérdeznénk a Magyar Nemzet szerzőjét, Lukács Csabát, milyen jellegű, mennyire közeli ismeretségben van a "budapesti liberális férfivel", vagyis egy szadeszos lénnyel? - a szerk.) aki ismer egy székesfehérvári jogvédőt (Kuruc.info: csak nem a mi kedvenc Klecska Ernőnket? Érthetetlen, hogy Lukács miért nem teszi idézőjelbe a jogvédőt), aki ismeri Sztojkát.

Az esti tévéhíradók már a gyertyás megemlékezésekről szóltak, és a román fórumukon mérhető lett a döbbenet. „Képzeljétek csak el fordítva: hány román menne utcára gyertyával a kezében, zokogva, ha nálunk megölnének egy magyart?" - tette fel a kérdést valaki, egy moldvai férfi pedig könyörgőre fogta: „Odaadjuk Erdélyt, drága magyarok, csak engedjétek, hogy mi ítéljük el a gyilkosokat!" Példa nélküli dolog történt: a többség lehurrogta azokat a keveseket, akik még mindig magyarellenes hozzászólásokat posztoltak, és egyre inkább cigányellenes lett a hangulat. Ezt a kisebbséget tették felelőssé azért is, mert Nyugat-Európában egyre rosszabb az ország megítélése a Romániából származó bűnözők miatt. „Be kellene fejeznünk végre a román-magyar nézeteltéréseket, és észrevennünk, hogy össze kell fognunk, hiszen mindannyiunk között ott vannak a nagy paraziták" - fogalmazta meg valaki. A “valahul" becenevű hozzászóló ezt írta: „Köszönöm a magyar nemzetnek ezt a különleges gesztust, amellyel példát mutatott emberi szolidaritásból. Hihetetlenül megrendített, amikor síró magyarokat láttam. Nagyszerű nép! Remélem, mi, románok hasonló magatartással válaszolunk a magyaroknak." Egy másik így fogalmazott: „Le a kalappal a szomszédok előtt!"

A hétfő délután már Enyingen, Sztojka Iván lakóhelyén ért. A Fejér megyei településen alig lehetett látni járókelőket az utcán, de ezt az állapotot csak városi ember nevezi kihaltságnak. Neki szokatlan, hogy falvakban többnyire csak jól meghatározott céllal lépnek utcára az emberek, nem szoktak csak úgy őgyelegni. Falut írtam, mert annak látszik a hétezer-hatszáz lelkes település, amelyet 1992-ben avattak várossá. Igen jó minőségű földjei miatt valamikor gazdag emberek lakták, ám ma már nem a mezőgazdaság a legjobb üzlet, ezért itt is elszegényedtek az emberek. Befogadó hely: a kilencvenes évek elején száznál is több erdélyi érkezett ide, aztán a romák száma is nőni kezdett.

Megmutatják Sztojkáék házát - hivalkodó porta, a mostanában divatos „mediterrán ház". Betonozott udvar, odabent grillező látszik, de a csengetésre senki sem jön kaput nyitni. Függöny sem lebben a műanyag keretű ablakokban. Beülünk a legközelebbi kocsmába. Csak klubtagsággal rendelkezőket szolgálunk ki - olvasom a feliratot, de gond nélkül kapunk teát. (Kuruc.info: gy.k. valószínűleg onnan is kitiltották a cigányokat, akárcsak megannyi másból – mind itthon, mint külföldön, pl. Finnországban [erről további infó ITT]. Biztosan ok nélkül, merő rasszizmusból, és nem azért, mert loptak, elüldözték a törzsközönséget, eltörték a pincérlány állkapcsát, mint pl. Veszprémben stb.) Itt is téma a tegnapi gyilkosság, a pultoslány nagy örömmel mondja a helyieknek, hogy délután nagy volt a forgalom az újságírók miatt. „Nem mondtam nekik semmit" - fűzi hozzá, és ehhez hasonló mondatot még sok embertől hallunk a nap folyamán. Nem mondhatni, hogy tapintható a félelem, de sokat elárul a helyzetről, hogy senki sem akar névvel-arccal nyilatkozni.

A szerb szabadcsapatok érkezéséről szóló híreket mindenki botorságnak tartja, de a maffiaszerűen működő helyi bandáról majd mindenkinek van története. Szerencsétlen embereket forgattak ki lakásukból, mesélik, mások pedig védelmi pénzekről és a hetes út mentén, valamint a Balaton mellett futtatott lányokról beszélnek. Sztojkát a Prikkel-ügyben is meggyanúsították, hónapokig börtönben ült. Ezt az információt később a rendőrség is megerősíti, azzal kiegészítve, hogy végül elengedték, mert kiderült, hogy nem volt köze a mezőszilasi házaspár brutális meggyilkolásához. (Kuruc.info: finomítsunk a Nemzet hibás szóhasználatán: nem tudták rábizonyítani. Nagy különbség!)

Kezdődnek a kereskedelmi tévék esti hírműsorai, és természetesen a hírekben is szó esik Sztojkáról. A helyiek szerint már régen külföldön lehet. Szóba kerül egy néhány hónappal ezelőtt a városkában történt eset:  hazatelepült idős sváb házaspár egyedül maradt nőtagját rabolták ki és erőszakolták meg. A faluban forgatott riport láttán az egyik férfi azt mondja a tévében megszólaló falubeliére: lúzer vagy, öregem, agyon fognak verni. (Kuruc.info: nem véletlen, hogy senki se merte vállalni az arcát a megyei rendőrkapitány, ill. a besz@rt polgármester szerint “bűnözésmentes” Enyingen…) Amikor a polgármester arról beszél, hogy itt nem félnek az emberek, és ő védelmi pénzekről, megfélemlített, lakásukból kisemmizett helyiekről sem hallott, szó szerint kiröhögik. Mit tud ez a világról, mondják, aztán felhörpintik söreiket és hazamennek. Mi is ezt tesszük, és ahogy a falu szélén lévő benzinkúthoz érünk, három méregdrága autót látunk a presszó előtt. Ez ennek a társaságnak a kedvenc helye, állítólag szombat éjjel is innen indultak Veszprémbe szórakozni. (Kuruc.info: bővebb infó az ominózus benzinkútról ITT)

Másnap reggel én is Veszprémben kezdek, a kézilabdások sportcsarnokát keresem. Ismerve a magyar városok településszerkezetét, azt gondoltam, hogy a központtól nem túl távol, parkos-ligetes helyen lesz a csarnok, de tévedtem: hiába jöttem be a belvárosba, vissza kell mennem a városi körgyűrűre. Szinte a semmi közepén bukkan fel két épület: az egyik legnagyobb élelmiszer-ipari multi bevásárlóközpontja és a modern, vadonatújnak látszó aréna.

Elgondolkodtató hely: most már a versenysport is olyan szórakozás lett, mint a bevásárlás, csak kocsival lehet idejönni. Itt már nem lógnak be a szegény srácok a kerítésen, az edzés után hazaballagó játékosokat sem lehet megvárni egy fotóra biggyesztett aláírás reményében. A kézilabdából is belépőkártyás, sorompós, sötétített üvegű autós világ lett, kőkemény vállalkozás egy elüzletiesedett világban. A bejáratnál fekete szalagos kép előtt apró lobogó fények jelzik egy másik, primitív világgal való tragikus találkozás, a civilizációk újfajta összecsapásának eredményét.

Tíz órakor zártkörű megemlékezés kezdődik odabent, kint pedig román rendszámú közvetítőkocsik, operatőrök és fotósok hada várja, hogy elinduljon a halottaskocsi Marian Cozma holttestével Bukarest felé. „Breaking newst, adjatok breaking newst!" - hallom az izgatottan mobiltelefonjába suttogó román riporter hangját, amikor kinyílik egy kapu, és mögötte feltűnik a fekete jármű. A kigördülő autót már két román hírtévé közvetíti élőben, és tucatnyi másiknak az emberei forgatják az esti híradók képeit.

A rendőri felvezetéssel hazainduló konvoj aztán megáll még Szegeden, ahol óriási tömeg búcsúztatja a huszonhat éves sportolót. A legnézettebb román kereskedelmi televízió, a Pro Tv riportere azt mondja a Tisza-parti városból élő bejelentkezésben: a magyarok még a sportrivalizálást is sutba dobták, hogy felsőbb fair playnek engedelmeskedve itt is zokogva búcsúzzanak el Madárkától. (Ez, vagyis Pasarila volt a román játékos beceneve - L. Cs.)

Tragédia, amely egyesített két nemzetet - mondja másnap a vezető romániai híradó műsorvezetője, és perceken keresztül látjuk, ahogy a menet megáll a kézilabda romániai fellegváraiban, és a késő éjszakai órák ellenére százak dobálják a virágokat az autóra.

A már-már hisztérikusan túlmediatizált tragédia azonban egyre több embernek szúr szemet. Halál élő adásban, avagy hogyan lesz szapparopera egy drámából - ezt a mondatot adja címül a legnézettebb román hírportál, a Hotnews.ro jegyzetírója annak az írásnak, amelyben azt boncolgatja, holttestekre taposva próbálnak magasabbra jutni a kereskedelmi televíziók a nézettségi listákon. Felemlíti, hogy az egyik tévé riportere interjút vett fel a fájdalomtól félőrült anyával, akit a tragédia reggelén felkeresett. Egy másik publicista arról értekezett, hogy a gyilkosság kapcsán olyanok nyilatkoznak az áldozatról, akik nem is ismerték, és az eset szociológiai-kulturális hátterének elemzése, a megoldások keresése helyett síró arcokat mutatnak a képernyőn naphosszat. A Breaking news a koporsóból című írás megemlíti, hogy valaki úgy tudósított a ravatalról, hogy az áldozat nevét összekeverte Miron Cozma hírhedt bányászvezér nevével.

A médiahiénák elleni indulat a közösségi fórumokon is markánsan megjelent, de itt az inkompetens magyar rendőrség is megkapta a magáét, amiért egyet sem tudott elfogni a gyilkosok közül. Ráadásul nevetséges összeget, háromezer-ötszáz eurónak megfelelő forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek (ezt az összeget azóta Veszprém Megye Közgyűlése megduplázta - L. Cs.). Ennél sokkal többet költ egyetlen  este a Raffael-klán egy étteremben - írta egy hozzászóló -, már ha méltóztatnak egyáltalán fizetni. (Kuruc.info: megint csak: nem véletlen, hogy a cigányok a már említett enyingi szórakozóhelyen se szívesen látott vendégek…)

A tragédiának már látszanak a hozadékai. A józan hangú újságírók kiemelik, hogy az áldozat nem lesz hiábavaló, ha eredményesen hívja fel a figyelmet a Romániában is garázdálkodó, zömében cigányokból álló maffiaszerű klánokra, amelyek most már egész Európában gondot jelentenek (Kuruc.info: lásd ezzel kapcsolatban például EZT és az olasz, finn, angol stb., kapcsolódó bűnügyi híreket). Lám, a szerény, jóindulatú Marian megbékéltet a szomszédainkkal is, írja egyikük.

Constantin Racaru neves publicista jegyzete hosszabb idézetet is megér. A Cozma-ügy lecke című írás a Ziare.com oldalon azt fejti ki, hogy a sportoló halála segít lerombolni az egyik legrégebbi és legmérgezőbb nacionalista mítoszt Romániában - vagyis a magyargyűlölet alapját. „A magyarok nem esznek románokat - írja -, sem páclében, sem füstölve. Egy román valódi hőse lehet egy magyarországi városnak, élhet ott boldogan és tiszteletben. A magyarok tudnak szenvedni egy román halála miatt, pontosan ugy, mintha nemzettársuk halála miatt szenvednének. Tudnak sírni egy románért, tudnak gyertyát gyújtani érte, meg tudjak adni neki a végtisztességet. A veszprémi és szegedi egyszeri emberek reakciója döbbenetes, igazi lecke minden (román) fanatikus nacionalista számára. Diszkrét, de mély érzelem, ameyet egy idegen halála fölötti megrendülés váltott ki belőlük – olyan idegené, akit a magukénak éreztek. Szerencsétlenségünkre ilyen tragédiára van szükségünk ahhoz, hogy megértsük, a határ másik oldalán nem ellenségek élnek, és a mi lángoló nacionalistáink szánalmas aberránsok csupán. A magyarok példát adtak nekünk civilizáltságból."