Szuperhősnő
A lengyel Stanislawa Leszczynskát a római V. Világima Kongresszus Az Életért a jövő hónapban posztumusz kitüntetésben fogja részesíteni Auschwitzban tanúsított "hősies tette", több száz újszülött életének megmentéséért.
Mielőtt a bába 1943 áprilisában Auschwitzba érkezett volna, az őrök patkányokat eresztettek a táborban született újszülöttekre, majd szüleik szeme láttára megölték őket - így indítja fantasztikumát a holokauszt-mesevilág éppen aktuális regélője. Matthew M. Anger Az auschwitzi bába című nem sci-fi -nek szánt tanulmányában azt állítja, Leszczynska nem teljesítette a náci tisztek parancsát – állítólag még a hírhedt Mengele doktornak is ellenállt –, így több száz csecsemő életét mentette meg. ( Milyen állítólag? Ez minden kétséget kizáróan így volt, a "vérengző nácik" tehetetlenek voltak a szuperbábával szemben - Kuruc.info)
A bába körülbelül háromezer újszülöttet segített világra, de közülük minden másodikat meggyilkoltak, vagy a tábor embertelen körülményei között haltak meg, körülbelül ötszáz, „árja kinézetű” kék szemű és szőke hajú csecsemőt pedig németek neveltek fel, míg harmincan túlélték a holokausztot. ( Állítják nekünk halálos komolysággal, miközben a holodogma szerint a munkára képteleneket azonnal elgázosították - Kuruc.info)
Visszaemlékezéseiben Leszczynska fázó, éhező anyák eseteiről számol be, akiknek mindenfajta orvosi ellátás nélkül kellett biztosítaniuk gyermekeik számára a szűkre szabott határok között a túléléshez szükséges alapvető funkciókat. (És akik hosszú hónapokon keresztül sikeresen titkolták el áldott állapotukat a nácik elől, nehogy munkára képtelennek nyilváníttassanak. Hát nem fantasztikus?  - Kuruc.info.) A bábának mindeközben a patkányokat kellett elhessegetni a csecsemőktől, akik megrágcsálták a gyermekek fülét, orrát és lábát. „Az emberi hús fogyasztása miatt ezek az állatok macska nagyságúra nőttek” – írja Leszczynska. (De inkább vaddisznó méretűre, és miközben tépték a húst, a következő szélsőséges kijelentésekre ragadtatták magukat: "most megfizetünk a kereszténység uzsorával történő megmérgezéséért, röff-röff, a "kedvezményes" hitelért, röff-röff, a háborúk kirobbantásáért, röff-röff, mocskos zsidók, röff-röff. Röff Heil! - Kuruc.info)
A bába ideje alatt egyetlen anya vagy csecsemő sem halt meg. A munkáját felügyelő doktor megdöbbenve olvasta az erről szóló jelentést. „Még a legjobb színvonalú német klinikák sem értek el ilyen eredményeket” – idézte Lagerarzt szavait,  és a Vörös-tenger megnyílásához hasonlatos csodát  Leszczynska. A bába egy titkos tetoválást használt az újszülöttek hónaljánál, így segítve elő a gyermekek azonosítását (és láthatatlanná válásukat a gonosz, hétfejű nácik számára, ásálálálálá), s ezzel a háború után a családok egyesítését.
Leszczynska boldoggá avatásának folyamata már megkezdődött a katolikus egyházon belül, míg a bába családtagjai által vezetett Stanislawa Leszczynska Alapítvány filmet készül forgatni a több száz gyermek életét megmentő hősnő életéről. Itt a csoda vége, fuss el véle!
(Kuruc.info - Múlt-kor nyomán)
Kapcsolódó: