A Jobbik miskolci önkormányzati képviselői az elmúlt négy évben folyamatosan jelezték, hogy Miskolc egyes városrészei nemcsak közbiztonsági, de közegészségügyi szempontból is nagy veszélyeket hordoznak, a Fidesz azonban homokba dugta a fejét – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Pakusza Zoltán.
Mint mondta, számtalanszor felhívták már a figyelmet arra, hogy Lyukóvölgyben vagy a Bábonyibércen az ott élők egy jelentős részének nincs szemétszállítási szerződése, és szigetelt szennyvíztárolóval sem rendelkezik. A MIVÍZ-től kikért adatokra támaszkodva azt is elmondták, hogy több területen a szennyvíz több mint 90 százaléka ellenőrizetlenül folyik el, ám a városvezetés láthatóan nem szankcionálta ezeket az állapotokat. Ennek komoly közegészségügyi kockázatai vannak, amelynek most megvan az eredménye Miskolcon, hiszen a városban folyamatosan nő a hepatitis-megbetegedések száma.
Mivel számos városrészben egyáltalán nem várja el az önkormányzat az ott élőktől a megfelelő szennyvízelhelyezést, nem csoda, hogy Miskolc „járványbombán” ül – ezt már Szemes István mondta. A Jobbik képviselőjelöltje szerint az ország vezetésével összhangban az ÁNTSZ és a jelenlegi fideszes városvezetés régóta tud a helyzetről, de homokba dugja a fejét, és azt hiszi, amennyiben a sajtóban csak sikertörténetekről számol be és nem beszél róla, akkor nincs is probléma. Aki a jelenlegi városvezetést támogatja, az a jövő járványaira szavaz, amit csak a Jobbik ingyenes gettófelszámolásával lehet elkerülni, jelentette ki Szemes István.