A szombat esti legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -8 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 3 és 6 fok között várható - derült ki az OMSZ jelentéséből.
Egy markáns hidegfront mögött arktikus eredetű, hideg légtömeg áramlott be kontinensünk középső részei fölé, amely hatására jelentősen lehűlt a levegő. Az említett front az Alpoktól egészen a Norvég-tengerig húzódik, és környezetében erősen felhős az ég, északon havazás, délen inkább eső fordul elő. Ennek következtében az esti órákban, szombaton felhőátvonulásokra számíthatunk általában kevés, de északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon több felhővel. Helyenként futó zápor előfordulhat, az Északi-középhegységben és a Bakonyban hózápor is lehet. Éjszaka derült vagy gyengén felhős lesz az ég, főként a Fertő-tó térségében pára-, ködfoltok képződhetnek.
Vasárnap a napsütést kezdetben csak fátyolfelhők zavarják, délutántól nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére már csak a keleti határszélen fordulhatnak elő kevésbé felhős körzetek. Napközben csapadék nem valószínű, azonban kora estétől nyugat felől egyre többfelé érkezik meg a vegyes halmazállapotú csapadék. Az északnyugati szél délutánig többfelé lesz erős, majd estére fokozatosan veszít erejéből a légmozgás. Vasárnap a déli, délkeleti szél főként az Észak-Dunántúlon erősödik meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -8 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 3 és 6 fok között várható.
(MTI)