Teljesen lezárják az M1-es autópályát vasárnap reggel a 43-as és az 55-ös kilométerszelvények között vadkihajtás miatt – közölte a rendőrség a honlapján.
A közlemény szerint a pályát előreláthatólag 8 órától 10 óráig zárják le a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei Nagyegyháza és Óbarok térségében. Az autópálya forgalmát mindkét irányból az 1-es számú főútra terelik – tették hozzá.
Pécsi Norbert, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője az MTI érdeklődésére elmondta, célzott akcióról van szó. Már több visszajelzést kaptak, hogy a pálya említett szakasza mellett szarvast láttak.
Mivel az M1-es ezen szakaszán a vadvédő háló távolabb van az úttesttől, így egy mintegy 50 ezer négyzetméteres, erdős területet zárnak körbe, ahol – a szakemberek vélekedése szerint – megbújhatott egy szarvas.
Az illetékes vadásztársaság, a rendőrség és a közút szakemberei vasárnap az említett időpontban megpróbálják a pályán kívülre hajtani a vadat – tette hozzá.