"Erőszak elleni mozgalmat indítottak értelmiségiek

Az erősödő erőszakhullám elleni fellépésre buzdítva „Kék virág” elnevezéssel mozgalmat indítottak értelmiségiek, cigányok és nem cigányok, hogy így állítsanak gátat minden erőszakos törekvésnek, ideológiának, cselekvésnek; a kezdeményezés alapítói szerdán Budapesten ismertették céljaikat a MÚOSZ-székházában tartott sajtótájékoztatón.

Halák László, a Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) etikai bizottságának elnöke a figyelemfelhívó kezdeményezést azzal indokolta, hogy szelíd szóval, békességre törekvéssel kell meggátolni minden erőszakos indulatot, és rendszeresen meg kell emlékeni az áldozatokról, hogy nehogy újabb áldozatai legyenek az elvakult indulatoknak. (Kuruc.info: vajon milyen áldozatokról beszél? Szögi Lajosról? A számtalan meggyilkolt, megnyomorított, de legalábbis megerőszakolt nyugdíjasról? Mind-mind az immár hivatalosan is elismerten 75%-ban bűnöző cigányok műve! Vagy, esetleg, tud olyan gyilkosságról, amikor egy éppen nem bűnöző cigányt mondjuk lepuffantott, megölt egy fehér? Mi nem tudunk, ahogy a fajvédők sem, egyetlen egyet sem, ENNEK a fajvédő cikknek a tanúsága szerint is!)

Ha elfeledjük őket, azzal erősítjük az erőszakra való hajlandóságot, ezért kell elejét venni a gyűlölködésnek, a bosszúállásnak és a bűnbakkeresésének – tette hozzá.

A mozgalom egyik alapítója emlékeztetett: idén decemberben lesz 60 éves az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozata, amely kimondja: senkinek sem lehet kevesebb joga az élethez, mint a másik embernek, de a világ ma ezzel ellentétes irányban halad, és ennek megálljt kell parancsolni. (Kuruc.info: pontosan. Egy cigány gyilkosnak semmiképp nincs több joga az élethez, mint az általa mondjuk ötezer Ft-ért meggyilkolt nyugdíjasnak (legújabb sztori ITT).)

Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke úgy fogalmazott: Európa erősen jobbra tolódik (Kuruc.info: 1. ennek határozottan örülünk! 2. végre egy igazságszikra a hazudozás-óceánban), a kis falvakban tapasztalható nélkülözés, pusztulás táptalaja az újfasizmus előretörésének, ezért aki úgy gondolja, hogy egy élhetőbb, demokratikus berendezkedésű Magyarországon szeretne élni, annak cselekednie kell, össze kell fogniuk az embereknek, ugyanis a 24. órában vagyunk. (Kuruc.info: valóban a 24. órában vagyunk. Ill. azon túl. Magyarországnak már lőttek. “A helyzet egész egyszerűen egy katasztrófa. Ez már maga az összeomlás, kezelhetetlen csőd az egész, valójában már beleestünk a szakadékba, zuhanunk, csak még nem koppantunk az alján.” – ahogy egyik olvasónk fogalmazott nagyszerű cikkében.)

A roma jogvédő szerint a szélsőjobboldali szellemiség egyre nagyobb teret nyer, a Magyar Gárda és a hozzá hasonló szerveződések cselekedetei egyértelműen a politikai hatalomba való beférkőzésre, majd megszerzésére irányulnak, és ehhez egyre nagyobb támogatottságot is tudnak szerezni az előítéletek felkorbácsolásával. (Kuruc.info: barátocskám, nem a Magyar Gárda korbácsolja az elő-, pontosabban utóítéleteket, hanem a bűnözésetek!)

Daróczi Ágnes (Kuruc.info: bővebb info ITT), a „Kék virág” mozgalom másik alapítója azt hangoztatta, az értelmiségiek feladata, hogy felhívja a figyelmet a diszkrimináció, a gyűlöletkeltés veszélyeire. A roma közéleti szereplő, etnológus (Kuruc.info: tipikus, adófizetői zsebből nagyon jól fizetett “fal” “szakma”. Semmittevés ezerrel. Nem véletlen, hogy a zsidók előszeretettel mennek ilyen szakokra, ahogy az pl. a hivatalos Lauder Javne-honlap statisztikájából is kiderült) elmondta, hogy a kezdeményezésük gondolatait fórumokon, konferenciákon és újságcikkeken keresztül is eljuttatják az ország valamennyi részébe, és arra kérte a józanul és demokratikusan gondolkodó embereket, csatlakozzanak a szerdán kiadott nyilatkozathoz.

A felhíváshoz elsőként csatlakozott többek között Eötvös Pál újságíró, a MÚOSZ elnöke, Bozóki András egyetemi tanár, Wisinger István újságíró, Hanti Vilmos, az MGYM és a MEASZ elnöke, Oláh József, a Roma Diplomások Országos Szövetségének az elnöke, illetve több újságíró, szociológus, tanár és közéleti szereplő.”

(MTI; szó szerinti NOL-átvétel)

Kuruc.info: mindez kb. olyan, mintha annak idején Hitler indított volna mozgalmat a nácizmus ellen, vagy Jewrtsan, bocsánat, Gyurcsány a hazudozás ellen. Hasonló még az MSZP hívő tagozata, ami olyasmi, mint a rókák baromfivédő tagozata.
Kolompár szerint ma az előretörő nácizmus a probléma Magyarországon. Áááá, még csak véletlenül sem a naponta n+1 nyilvánosságra kerülő cigánybűnözési eset.... És még ami nem kerül nyilvánosságra, még a helyi sajtó szintjén sem, mert rettegnek a falusiak, ahogy az oly sok, balos médiumban is (!) megjelent cikkből (példa ITT - kövessük a linkeket visszafelé) is kiderül.
Kuruc.info - Arppi S.