Magyarország Szlovéniával és Bahreinnel is megállapodott, hogy kölcsönösen elismerik egymás oltási igazolásait és szabad utazást engednek polgáraiknak országaik között, függetlenül attól, milyen vakcinával oltottak őket - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.
Szijjártó Péter kifejtette, a Szlovéniával kötött megállapodás már szombattól érvényes a Magyarországon felhasználási engedéllyel rendelkező valamennyi, így a kínai és az orosz vakcinákkal oltottak számára is.
A tárcavezető aláhúzta, Bahreinbe hétfőtől utazhatnak a magyar állampolgárok tekintet nélkül arra, hogy mely oltást vették fel.
Zoom
Kép: Szijjártó Péter Fb-oldala
A miniszter úgy fogalmazott, az elmúlt hónapok alapján azt látja, a sikeres védekezés nem mindenkinek érdeke és nem is mindenkinek tetszik; van aki azt gondolja, hogy minden jóban van valami rosszabb, illetve minél rosszabb, annál jobb.
Szijjártó Péter nekik azt üzente, Bahrein volt az egyik első olyan ország, amely használni kezdte a Sinopharm oltóanyagát, a magyar szakemberek pedig sok segítséget kaptak onnan dokumentációk, illetve felhasználási tapasztalatok formájában.
Kiemelte, ezen támogatás nélkül lassabb lett volna az engedélyezési folyamat, így akár ma tízezrekkel kevesebben lennének beoltva és biztonságban.
Szijjártó Péter elmondta, a hétvégén is több tárgyalást folytat majd külügyminiszter kollégáival és reméli, hogy jövő hét elején újabb megállapodásokat tud majd bejelenteni.
A külgazdasági és külügyminiszter beszámolt arról is, tizennégy és fél órát töltött Pakisztán fővárosában, Iszlámábádban, ahol sikeres tárgyalásokat folytatott, valamint a vele utazó üzletemberek is több mint 50 kétoldalú vállalati egyeztetésen vettek részt.
Frissítés: Nyugalom, Izrael is a számunkra fontos országok között van
Magyarország már Szerbiával és Montenegróval megállapodtak az oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről.
Több országgal is tárgyal a magyar külügyminisztérium a keleti vakcinák kölcsönös elfogadásáról – írja az ATV Híradó. Orbán Viktor kormányfő péntek reggeli interjújában beszélt arról, hogy Szijjártó Pétert külgazdasági és külügyminisztert felhatalmazták, hogy
Magyarország a számára fontos országokkal kössön országközi megállapodást
egymás oltási igazolványának elfogadásáról.
A kormányfő által is emlegetett megállapodás az ATV szerint Szerbiával és Montenegróval már megszületett, így már szabadon lehet utazni az országok között.
Szijjártó Péter elárulta, hogy jelenleg is zajlanak tárgyalások a szlovénokkal, a horvátokkal, a szlovákokkal, a görögökkel és az izraeliekkel, és olyan Öböl menti államokkal is, „akik korábban a kínai oltóanyagot kezdték alkalmazni, és az ezzel kapcsolatos tapasztalataikat megosztották velünk”.
(MTI - ATV - Mandiner nyomán)