Lapértesülés szerint mégsem tárgyal egymással hétfőn a dunaszerdahelyi focimeccsen történtekről a magyar és a szlovák külügyminiszter. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke úgy véli, hogy a magyar diplomáciának el kell érnie azt, hogy egy ilyen brutális veréssel összefüggésbe hozható esetet a szlovák hatóságok a legalaposabban kivizsgáljanak. Mintha azzal elérnénk bármit is, és - főleg - mintha bízni lehetne a tolvaj tótok szavahihetőségében.
Mégsem tárgyal egymással hétfőn a dunaszerdahelyi focimeccsen történtekről a magyar és a szlovák külügyminiszter – tudta meg a Külügyminisztérium szóvivőjétől a Magyar Rádió.
Németh Zsolt úgy vélte, hogy a magyar diplomáciának el kell érnie azt, hogy egy ilyen brutális veréssel összefüggésbe hozható esetet a szlovák hatóságok a legalaposabban kivizsgáljanak. A külügyi bizottságnak vizsgálnia kell a kétoldalú kapcsolatok összefüggéseit, és mindenféleképpen szót kell ejteni arról, hogy szlovák zászlót égettek az eseményt követően a szlovák nagykövetség előtt. Ez is elfogadhatatlan – tette hozzá a támadók érzékenysége miatt aggódó Németh. És az is érthetetlen, hogy a rendőri szerveknek a jelenlétében került sor a szlovák zászlónak az elégetésére - fokozta aljasságát Orbán kegyeltje.
(MR nyomán)