Elítélte az izraeli katonák által a Gázai övezetben a polgári lakosság ellen elkövetett kegyetlenkedéseket kedden a török kormányfő, aki arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy tegyen sürgős lépéseket egy tűzszünet érdekében.
Recep Tayyip Erdogan az általa vezetett Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti képviselőcsoportjának tagjai előtt beszélt Ankarában. Mint leszögezte, semmi sem igazolja az izraeli katonák tetteit, és senkinek sincs joga ilyen akciókhoz.
Úgy vélekedett, hogy a hadművelet, amelynek 580 halálos áldozata között sok gyermek is van, a februári izraeli választási kampányhoz kapcsolódik. Ezért felszólította Ehud Barak védelmi minisztert és Cipi Livni külügyminisztert, hogy ne a választásokat tartsák szem előtt.
A török miniszterelnök, aki különösen kritikus Izraellel szemben azóta, hogy az december 27-én megindította támadását a Gázai övezet ellen, kijelentette: a történelem majd ítéletet mond Barak és Livni felett, mert foltot ejtettek az emberiség becsületén.
Erdogan az izraeli hadművelet kapcsán az utóbbi időben Szíriában, Jordániában, Egyiptomban és Szaúd-Arábiában folytatott tárgyalásokat.
(MTI)