Perdöntő bizonyítékok, egyebek mellett DNS alapúak állnak a rendőrség rendelkezésére arról, hogy Kolompár vagy Kurai András, a cigány kamasz megerőszakolta és felgyújtotta a később sérüléseibe belehalt makói lányt, Pénzes Henriettát. A cigány mégsem vall, hallgat.

Hiába fedte fel tegnap bizonyítékai egy részét a rendőrség, mégsem tett vallomást a Pénzes Henrietta megölésével gyanúsított K. András. A nyomozók arra számítottak, a 15 éves fiú megtörik és beismeri, hogy ő követte el a szörnyű bűncselekményt. De, K. András ismét a hallgatást választotta. Ügyvédje szerint ez a fiú saját döntése.

Nem teszek vallomást! – mondta a bizonyítékok ellenére tegnap délelőtti kihallgatásán K. András, a Pénzes Henrietta-gyilkosság egyetlen gyanúsítottja.

A rendőrség szerint a július 21-e óta előzetes letartóztatásban lévő 15 éves makói fiú gyújtotta fel egy nappal korábban Makótól néhány kilométerre Pénzes Henriettát. A 18 éves magyarcsanádi lány három héttel élte túl a – Csongrád Megyei Főügyészség megfogalmazása szerint – „nyereségvágyból, más aljas indokból, különös kegyetlenséggel" elkövetett bűncselekményt.

A nyomozók, Keserű Géza alezredes és Debreczeny Dénes százados, amikor tegnap délelőtt a Szegedi Börtön és Fegyház Dorozsmai úti intézetében közölték K. Andrással, hogy milyen bizonyítékok támasztják alá bűnösségét, arra számítottak, a fiú megtörik és beismerő vallomást tesz. Tévedtek. K. András azon kívül, hogy „Nem teszek vallomást! Nem válaszolok egyetlen kérdésre sem!", mást nem mondott nekik.

– Ez ügyfelem saját döntése volt! – mondta Tenke Anna. A védő a gyanúsított édesanyjával együtt vett részt a még így is egy órán át tartó kihallgatáson.

Az ügyészség és a rendőrség tegnap délután sajtótájékoztatót tartott. Lőrinczy György megyei főügyész, Lukács János főkapitány, Nagy Mihály bűnügyi igazgató, valamint az ügy két főnyomozója, Keserű Géza és Debreczeny Dénes részletesen beszélt arról, hogy milyen bizonyítékok alapján tartják 55 napja fogva K. Andrást. A főkapitány – megismételve korábbi információinkat – bejelentette: az áldozat elmondása és a szakértői vélemények alátámasztják, hogy K. András megtámadta, kirabolta, megkötözte, megerőszakolta, benzinnel lelocsolta, felgyújtotta és sorsára hagyta Pénzes Henriettát.

DNS bizonyíték a megerőszakolásra
Az ügyvéd nem reagált az elhangzottakra

Tenke Anna nem akart reagálni a sajtótájékoztatón elhangzottakra, ahol számos olyan információ is elhangzott, amit még ő sem ismert.

A rendőrségnek számos bizonyítéka van K. András bűnösségére: a bűncselekmény napján benzint vett a házukhoz közeli benzinkúton, a helyszín közelében rögzítették cipőjének és robogójának nyomait, valamint ugyanott járművéről lepattogzott festéknyomokat találtak. A szagazonosítás is megerősítette a gyanút. Az időközben elkészült szakértői vélemények is a gyanúsított bűnösségéről szólnak. A DNS-vizsgálat pedig alátámasztotta, hogy K. András közösült áldozatával.

A főkapitány a nyomozás érdekében nem válaszolt arra a kérdésre, hogy megtalálták-e Pénzes Henrietta ékszereit és mobiltelefonját, a főügyész pedig nem akart jóslásokba bocsátkozni, hogy mikor emelnek vádat a gyanúsított ellen. Az egyébként továbbra sem ismert, hogy mi volt a bűncselekmény motivációja és mi történt a bűncselekményt megelőző órákban.

(Délmagyarország)