Fényképeket közölt Facebook-oldalán Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős miniszter arról, ahogyan ő és az IMF-küldöttség együtt vacsoráznak, miközben cigány zenészek veszik körbe őket.
![]() |
Az IMF és az Európai Bizottság közös delegációja január 16. és 28. között tartózkodott Magyarországon, hogy hagyományos országjelentését elvégezze.
![]() |
Varga az "IMF látogatás a Kéhliben" címmel töltötte fel az albumot, és az abban szereplő képeken a Magyarországon járt IMF-delegáció látható, amint éppen cigány zenészekkel körülvéve vacsorázik.
![]() |
Varga megjegyzése szerint: "Közel két hétig voltak Budapesten, úgy illett, hogy megkóstoljanak valami magyarosat is... No, így kerültünk az óbudai Kéhli Vendéglőbe, ahol egykor Krúdy Gyula ütögette a velőscsontot. Nóta is akadt, köszönet a nemzetközi műsorral bíró zenészeknek. A jelentésen persze az sem segített (vagy lehet, hogy rontott?), amikor egy kollégánk táncba vitte Iryna asszonyt... :)"
![]() |
A Blikk kérdésére a miniszter sajtóirodája azt közölte, hogy a számlát a Varga Mihály saját zsebből állta (az ő zsebébe viszont a mi adónkból kerül a fizetés - tesszük hozzá mi).
![]() |
(HVG - Blikk nyomán)
Korábbi cikkünk az ún. cigányzenéről: Bartók Béla is "gyűlölködik": szerinte cigányzene sem létezik