Tojással dobálták meg a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége által rendezett megemlékezés résztvevőit a Szabadság téren kedden, a szovjet katonai emlékmûnél; a rendőrség három embert előállított. Szerdán délben a Munkáspárt fog ünnepelni - hazafiak, riadó!
Kedden délelőtt mintegy 15-20 demonstráló folyamatos bekiabálással és gyalázkodással várta a dupla kordonnal elkerített helyszínre érkező, döntően idősebb korú emlékezőket. Az emlékmûnél zajló esemény elején az egyik tüntető tojással kezdte dobálni az idős kommunistákat; volt, akit az arcán talált el. A tojással dobálózó férfit több rohamrendőr megbilincselte, majd Tomcattel együtt előállították.

Buzi zsaru erőszakoskodikbajtársunk lábai közt
A megemlékezésen részt vett Iváncsik Imre, a honvédelmi minisztérium államtitkára, diplomáciai testületek képviselői, valamint horvát és görög szélsőbalos szervezetek. A meghívás ellenére elfoglaltságai miatt nem ment el Sólyom László, akinek távolmaradásáról Hanti Vilmos azt mondta, Göncz Árpád biztosan itt lett volna, hiszen ő maga is megsérült a 62 évvel ezelőtti harcokban. „Sokszor bátorítja ezt a csürhét, hogy a közjogi méltóságok nem állnak ki az "értékek" mellett” – tette hozzá.
Az MVSZ NEM határolódott el
A rendőrség három hazafit, köztük Polgár Tamás "Tomcat"-et, és a Lelkiismeret '88 aktivistáját, Pál Mártont elhurcolta. A rendőrök AZT HAZUDTÁK, hogy az MVSZ Szabadság térre bejelentett demonstrációjának főszervezője, Okos Márton elhatárólódott tőlük, így ők nem minősülnek a demonstráción részt vevő állampolgároknak.
Az eseményen 1945. április 4-ére, Budapest szovjet megszállására, s ezáltal mindeddig példátlan erőszakhullám elszabadulására emlékeztek, és azt éltették a vén kommunisták.
"Három rokonom halt meg ÁVH-sként, mert védte a munkások hatalmát!" - sajnálkozott az egyik antifasiszta.
Az idősek nagyon nehezen viselték, ők inkább tiszteletet és megbecsülést érdemelnek, tette hozzá. „Mindenkinek lehet véleménye, de itt a demokrácia és a fasisztoid eszmék csaptak össze, és ez mindenképp elítélendő” – fogalmazott az elnök.
A Magyar Kommunista Munkáspárt budapesti szervezete április 4-én, szerdán, 12 órakor tartja ünnepségét. Beszédet mond: Vajda János, a Munkáspárt alelnöke. "Megjelenésükre feltétlenül számítunk!" - szól a meghívó, amit tessék komolyan venni! A Munkáspárt sajtóirodájának telefonszáma: 36-30-643-24-30.

(Kuruc.info)