Orbán Viktor néhány napja egy lapnak azt mondta, hogy a Jobbik veszélyt jelent a demokráciára, megsérti az emberi jogokat, vagyis a miniszterelnök mégis határozottan állást foglalt a párttal szemben - mondta Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke kedden, a szervezet budapesti közgyűlésének végén.
Az esemény záróbeszédében Ronald S. Lauder elnézést kért a korábban általa mondottakért, miután "délután tudomására jutott", hogy a miniszterelnök múlt pénteken úgy nyilatkozott, a Jobbik egyre növekvő veszélyt jelent a demokráciára.
Európában válság van, és megfigyelhető az a tendencia, hogy az emberek ilyen helyzetben bűnbakot keresnek - idézte Ronald S. Lauder a magyar kormányfő szavait. Üdvözölte, hogy Orbán azt mondta, fel kell lépni a demokrácia védelmében.
(MTI nyomán)